Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-02 / 32. szám

Ül 2002. Február 2., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA ­Ölbey Zoltán „Hová is tettem?’’, valamint Radios Milán Szellemes töcs című díjnyertes képe Az élővilág nagylátószögben Az év természetfotói láthatók a pécsi Természettudományi Múzeumban Az elmúlt esztendő legszebb természetfo­tóiból nyílt kiállítás tegnap a pécsi Ter­mészettudományi Múzeumban. Negyven díjazott kép, és több mint 120 ellesett pil­lanata a növény és állatvilágnak, ezt kí­nálja a tárlat március 3-ig. A kalász milliónyi társa között egyedül nem hajlik meg a viharban, a pók színes hálóját sző­ve prédára les, a' felkelő Nap bíborsugarai Föl­dön túli világot idéznek. Növények fejlődésé­nek megismételhetetlen pillanatait, állatok mozgásának egyedülálló dinamizmusát kap­ták lencsevégre azok az alkotók, akik a kivá­lasztottak között szerepelnek a Janus Pannoni­us Múzeum Természettudományi Osztályá­nak (Pécs, Szabadság u. 2.) most nyílt tárlatán. „Az Év Természetfotósa” címmel hirdették meg az országos versenyt, melyre 127 pályázó háromezer fotója érkezett, s a legjobb 128-ból állították össze a kiállítást, köztük negyven dí­jazott képet. Az év természetfotósa dr. Kalotás Zsolt lett, aki egyúttal a Magyar Természetfotó­sok Szövetségének elnöke is. Az év természet- fotójának a baranyai Dékány Zsolt „S lön vilá­gosság” című munkáját választották. Rajta kí­vül több pécsi alkotás is bekerült a legjobbak közé, így Gyarmati Csaba és Nagy Gábor közö­sen készített fotói, Takács Gábor, Kiss Imre, Horváth Csaba és Pál Róbert képei. A képeken túlsúlyban vannak idén az állatvilággal kap­csolatos élmények, optikai trükköket csak el­vétve alkalmaztak az alkotók, akik elsősorban a nagyítás lehetőségeivel éltek. A fotók laiku­soknak és bennfenteseknek egyaránt mara­dandó élményt nyújtanak, érdemes rászánni néhány órát a megtekintésére. „Az Év Természetfotósa” kiállítást évről év­re megrendezik, és tavaly is ezzel a tárlattal nyitott a Természettudományi Múzeum. Ez a képanyag egyébként eddig csak Budapesten és Szekszárdon került bemutatásra, és a március 3-ig nyitva tartó rendezvényt majd a Jég világa című kiállítás követi a pécsi helyszínen. MÉSZÁROS B. E. Eszközök és árak szorításában A zenetanulás és zenélés nem éppen olcsó mulatság ma Ma­gyarországon, hiszen a hangszerek ára igen magas. A kezde­tekben a zeneiskolák sokat tudnak segíteni a gyerekeknek, később azonban többnyire meg kell vásárolni a saját hang­szert is. A zenekarok sincsenek könnyű helyzetben, hiszen számukra csak a jó minőségű hangszer az elfogadható. A pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolá­ban 990 gyermek tanul ebben a tanévben, közülük 850-en vala­milyen hangszeren, mondja Apá- thy Árpád igazgató. Hangszervá­sárlásra a térítési díjakból befolyt összeg egy részét fordítják. A térí­tési díj nagysága a tanuló eredmé­nyességétől függ, a jelesek 4500- at fizetnek évente, az elégségesek és elégtelenek 9000-et, a többiek arányosan a kettő között. Idén va­lamivel több mint 3 millió folyik be, ebből hangszerre 1,5-2 milliót tudnak fordítani, ami igen kevés, de jönnek be pénzek pályázatok­ból, szponzoroktól, a szülők adó­jának 1 százalékából. Mert a ta­nulóhangszerek nem olcsók, egy oboa egymillió feletti összeg, a fa­gott 1,5 millió, a kürt hétszázezer, a hegedű háromszázezer. A leg­drágábbak a zongorák - legutóbb több mint kétmillióért vettek egyet - és az ütősök, egy marim­ba 1,5 millió. Nem véletlen, hogy az ütőtanszak 1992 óta folyama­tosan épül ki sokmilliós költség­gel. A legolcsóbb hangszerek, a furulyát leszámítva, a gitár a kö­zel százezrével és a klarinét dur­ván ugyanennyiért. Az iskola ele­inte kölcsönzi a hangszereket, de aztán, ha a gyerek komolyabb eredményességet mutat fel, a szü­lők vásárolnak számára hang­szert, a tanulók 15 százaléka ren­delkezik sajáttal. A hangszerek természetesen meghibásodhatnak. A javítás a szülők anyagi támogatásával tör­ténik úgy, hogy a szülői munka- közösség szed be ilyen célra min­den évben pénzeket. A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangszervásárlásra a központi költségvetésből kapott összeg egy részét költi, tá­jékoztat Kovács Józsefné, az együttes gazda­sági igazgatóhe­lyettese. Ez a pénz 2001-ben 48 millió forint körüli volt, de ennek csak tö­redékét hasz­nálhatták fel vásárlásra. Az elmúlt öt évben csökkenő tendenciát mutatnak a hangszerbeszerzési adatok, hiszen amíg 1997-ben 18 milliót szántak e célra, '98-ban 5,5, '99-ben 7,2, 2000-ben 2,8, ta­valy pedig mindössze 1,7 millió tellett, utóbbi összeg egy fuvola ára. Idén már leadták a rendelést négy pár klarinétra, amely 6,4 milliót jelent, és egy garnitúra timpanira, ami 2 millióba kerül majd. A hangszerek 10 százaléka csupán a saját tulajdon, mondja az igazgatóhelyettes, azok is zömmel hegedűk, a többit egy közalkalmazott nem tudná meg­venni. Mert egy mesterhegedű 800 ezer, egy oboa 1,3, az angol­kürt 1,7, a fagott 3,8, a hárfa 3,9 millió nettó forint, de például a hordozható orgona 5, a cseleszta 6 millió. Az 1994-ben vásárolt Steinway zongora 3,8 millióba ke­rült használtan, újonnan 20 mil­lió körüli az ára. Javításra 5-600 ezret költenek évente, de ezen túl 2-3 millióba kerülnek a húrok, ná­dak és fúvókák, amelyek időn­ként cserére szorulnak. CSERI LÁSZLÓ Futnak a képek Diófák beszélgetése Ez a három fiatalember, Török Ferenc, Hajdú Szabolcs és Mund- ruczó Kornél alighanem új kor­szakot nyit a magyar mozgókép történétében. Tudom, eléggé kockázatos ilyet leírni, mert sok a bizonytalansági tényező (lesz-e megfelelő stúdió s elegendő pénz számukra, s hozzá még értő kö­zönség is?), ám két dolog nem kérdéses: az egyik a tehetségük, amely vitathatatlan, a másik pe­dig az a tény, hogy határozottan kiléptek egy adott, meglévő film- nyelv szemléleti horizontjából. Ezt nevezik paradigmaváltásnak. Mennek a maguk útján, senkit nem követnek, az egyetlen kivé­tel Jancsó Miklós, akinek jelentő­sége még inkább rendkívülinek látszik, ha ezen őt tisztelő - s mintegy nagyapául választó - fia­talok felől pillantunk vissza rá. Jancsó maga is megjelenik, eleven valóságában és, persze, önmaga szobraként is, Hajdú Szabolcs Macerás ügyek című filmjében. Csendesen pipázgatva hallgatja, amint a történetben szereplő rendező előadja neki zseniális koncepcióját - egy, saj­na, létre nem jött előadásról. A hősftő, Brigi ugyanis ahelyett, hogy fellépett volna a főszerep­ben, a város szélén magányosan álló diófa alatt a kedvese, Imi és ennek nagyapja párbeszédét hallgatja. Ez utóbbinak csak a lel­ke van jelen, a fában lakozik. A dialógus tárgya: az ifjú szerelme a leány iránt, akinek a bölcs és gáláps öreg bizalmas jellegű kér­déseket tesz fel, amelyeket Imi tol­mácsol. Készítettek mos­tanában magyar filmben ehhez fog­ható szerelmi jele­netet? Bizony, nem. Erre mond­ják, hogy: eredeti. Miközben - s ez a két dolog össze­függ! - Hajdú Sza­bolcs betéve tudja a filmtörténetet. Idézőjelbe tett, bra­vúros képsorokat látunk Fellinitől Hitchcockig, ráadá­sul pedig Brigi úgy autózik a pusztá­ban egy földes úton (a film Debre­cenben és környé­kén játszódik), hogy ez alatt a rá­dióból egy dalt hal­lunk, amely a moz­gókép mestereiről szól. Aztán - hupp!- Brigi autójának kereke elakad egy gödörben. Jancsó hiába vár, sőt Imi is. Helyben forog a kerék, ám a végzet, bezzeg, közeledik. Bra­vúros vágások, hihetetlenül ele­gáns montázs, majd felirat, mint Godard-nál: „Fájdalommal tudat­juk, hogy Csató Imre.” S lám, az öreg fa mellett nődögéi egy fiatal cserje. Biztosan beszélgetnek. Miről? Hát Brigiről. Aztán a ka­mera megemelkedik, föl, föl a magasba. Megjegyzem, aki így, ilyen simán tud átmenni közel­képből totálba, az technikailag mindent tud. De Hajdú Szabolcsot nem a technika érdekli (egyszerűen: birtokolja), s nem is a történet maga (szellemes kirakójáték két nap eseményeiből), hanem a tör­ténet elbeszélésének lehetőségei. A nyelv kérdése, két szempont­ból is. Részint azért, mert, íme, a cselekmény baljós fordulatát kommunikációs félreértés okoz­za, részint pedig, mert efféle fél­reértés nemcsak a szereplők kö­zött, hanem a film és a nézők vi­szonylatában is létrejöhet. A ren­dező ezért az elbeszélés módjá­nak középpontba állításával - a narrátorok váltogatásával, a ka­mera jelenlétének érzékeltetésé­vel - olyan vizuális szférát, nyelvi világot teremt, amely mind az al­kotó, mind a néző számára bizto­sítja a képzelet szabadságát az együtt létrehozott látvány köze­gében. Ahol nincs félreértés, mert állítás sincs, csak játék, s ez komoly ügy, még ha macerás is. Nagy Imre Brigi szerepében Török Illyés Orsolya A januári napsütés vasárnap ki­csalogatott az utcára. Száz-két­száz méter után rendre megáll­tam, fának, falnak támaszkodva vagy csak súlyomat botomra össz­pontosítva, pihentem egy kicsit, majd sétáltam tovább. Közben azon meditáltam, le kellene szoknom az újságolvasás­ról, s a hazai tévéadók nézéséről. A Spektrum TV sohasem idegesít föl. Kezd eldurvulni a választási kampány. Ez már nem az én szí­vemnek való. Egyszer csak egy kocsma előtt találtam magam. Hivatalosan per­sze étteremnek hívják, de vasár­nap, késő délután inkább az ital- választék vonzza a vendégeket. Bevallom, nagy volt a kísértés, hogy bemenjek. Fáradt is voltam már, két deci bor jót szokott tenni ilyenkor. Mégsem mentem be. A minap az IH Borklubban, a kuta­tóintézet olyan pinot blancját kós­toltam, ami elindította gasztronó­miai fantáziámat, s nosztalgiku­san vágyódtam rá. Odahaza szajki sauvignon blanc-nal vigasztaló­dom, Szabó Dezső barátom nagy­lelkűségéből. Nem volt szívem ezeket az ízeket megcsalni. Gon­doltam, kicsit tovább pihenek, s elindulok hazafelé. Mégis csak más, ha az ember élvezi, s nem csak szükségből nyeli a bort. Már indulni akartam, amikor az étteremből, kissé bizonytala­nul, kipendül egy férfi, s labilis kacskaringózással mellettem lan­dol. Átölel. ' Csak ez hiányzott. Magamat is alig tudom tartani. De nicsak! Egy régi haver. Sajnos ő is megismer.- Lacikám! Remélem, te nem vagy párttag! - mondja és meg­próbál egyenesen állni, csak egyik kezével támaszkodik a vállamra.- Tudod, utálom a többpárt­rendszert! - fejezi be, s a feje le- csuklik.- Eszeden vagy, Péter? Hány éj­szakán át téptük a szánkat a lan­gyos diktatúra ellen? Hogy valódi ellenzék nélkül nem létezik való­di demokrácia. Mennyi jó hársle­velűdet megittuk, nem beszélve anyósod som- és berkenyepálin­kájáról a rendszerváltás hajna­lán? Ezt vártuk - rázom meg kí­mélettel.- Anyám! Én nem ilyen sánta lovat akartam - nyöszörgi.- Mi bajod?- Tudod, én mindig társasági ember voltam. Rengeteg barátom volt. Sokan jártatok hozzánk. Szerettem, ha ott vagytok. Em­lékszel azokra a halászlékre, meg a kerti rostonsütésekre. Te keverted le azt az isteni pácot, amibe a tarjának egy napot kel­lett állni! Öreg! Sohase lesznek már olyan partik.- Miért nem?- A banda szétment. Beszélget­ni sem tudok egyikkel sem. Utál­ják egymást, rágalmazzák egy­mást, hülyeségeket beszélnek a valamikori legjobb haverjukról. Más pártban vannak. Akármelyik­kel elkezdek egy normális beszél­getést, egy perc múlva már vala­melyik régi havert mocskolja. Én persze védem azt, aki nincs ott. Összeveszünk. Már mindenkivel összevesztem.- Velem még nem.- Téged azt sem tudom, mikor láttalak utoljára. De remélem, te nem vagy fideszes-szadeszes- miépes-szoci?- Értelmiségi vagyok. Nem po­litikus.- Drága barátom, én is úgy gon­dolom. De azt is gondolom, hogy társas lény vagyok. Már alig tudok szót váltani a szakmáról a kollé­gákkal, tulajdonképpen elvesztet­tem a barátaimat. A mai nap már a családomat sem bírtam tovább. Te tudod, milyen isteni, donátusi borom van nekem, és tessék, el­jöttem ebbe a kricsnibe lőrét inni.- Miért?- Nálunk a vasárnapi ebéd szent dolog. Az anyósom istenien főz, semmi modernkedés, hanem az a fantasztikusan finom, ízes, polgári konyha. S nem összecsap­va. A gyerekek is imádják. Valaha boldogság volt egy ilyen vasárna­pi ebéd nálunk. Most? Képzeld el, a hülye feleségem szadeszes és véresszájú. Az anyósom, családi indíttatás révén kisgazda, a Nagy Feri bácsiékkal van, nem a Tor- gyánnal. Az apósom keresztény- demokrata, a sógornőm fideszes, a sógorom miépes. És ezek az agyalágyultak egymással már csak vitatkozni tudnak, ezért mind nekem akarják bemagyaráz­ni az igazukat. Olvasni sem hagy­nak. El kellett menekülnöm.- Nagy a te kereszted. Elisme­rem. De miért nem lépsz be te is egy neked való pártba, hogy ide­gesítsd őket?- Elmész a sunyiba!- Most olvastam, hogy Duna- szekcsőn megalapították a has­pártot. Komolyan gondolkodom, hogy belépjek - ugratom.- Az a Pazaurek egy aranyos marha. De tudod, én ha szeretem is a jó ételt, a jó italt, elsősorban azt szerettem, hogy dumálunk, már a főzés közben a kertben, vagy a pincében, nőkről beszé­lünk, vagy ha ott vannak, udvaro­lunk, marháskodunk. A kajákat elemezzük, az italt úgyszintén. Mesélünk igaz meg félig igaz tör­téneteket. Ugratjuk egymást, de az ugratásban is szeretet van, nem lekezelés. Az ember örömre született. Boldogságra. Az a dol­ga, hogy jól érezze magát a világ­ban. De a hatalom megszállottái nem hagyják. Én elnézném bárki­nek a hataloméhséget, ha szikrá- nyi jelét adná, hogy a nép javát akkor is támogatja, ha ellenfele áll elő hasznos écával. De látsz ilyent? Ha akad is, kigolyózzák.. Nézem. Már tök józan. Tartása, beszéde tiszta. Csak keserű. Végül ő kísér haza. Egy régi születésnapi buliról beszélgetünk, amikor a kertben elégettem a bélszínt. Bükkösdi László Kampány előtt EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom