Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
2002-02-16 / 46. szám
2002. Február 16., szombat S Z AMITASTECHNIKA 13. oldal A brit háztartások fele a világhálón A legújabb felmérések eredménye szerint a nagy-britanniai háztartások közel ötven százaléka rendelkezik internet-eléréssel. A kapcsolat típusát illetően meglehetősen vegyes a kép: mint ugyanis kiderült, a családok közül elenyésző azoknak a száma, akik a legkorszerűbb széles sávú kapcsolattal vannak jelen az interneten. A brit telekommunikációs felügyeleti szerv, az Oftel azt jelentette, hogy a szigetország otthoni internetes behálózottsága mindössze egyetlen év alatt közel 50 százalékkal növekedett, így jelenleg mintegy 11 millió brit háztartás kapcsolódhat a hálóra. Ez pedig - mondja az Oftel jelentése - az ösz- szes otthon közel felét érinti. A felmérésből az is kiderül, hogy a kapcsolatok minősége a technikai fejlődés és a fenti mennyiségbeli ugrás ellenére meglehetősen elavultnak mondható: legtöbben még mindig a hagyományos dial-up - azaz hagyományos, betárcsázásos-modemes - kapcsolattal rendelkeznek, a korszerű, legfrissebb fejlesztésű széles sávú eléréssel az otthoni felhasználók mindössze 1 százaléka csatlakozik a világhálóra. Megalakult a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács Tizennyolc cég és szervezet részvételével megalakult a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT), mely a hírközlés területén a szolgáltatók, a fogyasztók és az önkormányzatok egyenrangú fóruma^ kíván lenni. A HÉT közleményéban tudatta: a hatályba lépett új hírközlési törvénnyel új korszakba lép a hazai hírközlés, valódi esély kínálkozik a versenyt támogató piacgazdaság érvényesülése számára. Ezért - mint írják - az érintettek egy olyan, a körülményeket megfelelően tükröző társadalmi szervezetet hoztak létre, amely a hírközlés területén a szolgáltatók, a fogyasztók és az önkormányzatok egyenrangú fóruma kíván lenni, és részt kíván venni a hírközlési versenypiac szabályozásának kidolgozásában is. A HÉT tagja lehet bármely jogi személyiséggel rendelkező szervezet, intézmény, gazdálkodó szervezet, önkormányzat, oktatási intézmény, amely feladatának érzi, és tevékenyen részt kíván vállalni a hazai hírközlés fejlesztésében, és eredményeinek a társadalom minden rétegéhez való eljuttatásában. Hírek Áfa-köteles e-kereskedelem A TAKARA JAPÁN JÁTÉKGYÁRTÓ CÉG egy alkalmazottja mutatja be a „Bowlingual” nevű játékot: a számítógép-vezérelt eszköz a kutya ugatásából állapítja meg, hogy házi kedvencünk éppen milyen lelki- állapotban is van. A mikrofonnal ellátott kis eszköz hat érzelmi csoportot képes elkülöníteni, mint például a frusztrációt, a fenyegetést, szomorúságot-boldogságot. A júniusban piacra kerülő alkalmatosság elő- reláthatóan 110 dollárba, azaz mintegy harmincezer forintba fog kerülni. ________ ■ Eg y készülő EU-törvényjavaslat szerint az unióban minden online-szolgáltatás forgalmiadóköteles lenne. Az USA-ban továbbra is adómentes minden hasonló tevékenység. Várhatóan hamarosan az Európa Parlament elé kerül végleges elfogadásra az a tervezet, mely szerint minden online kereskedelmi tranzakció forgalmiadó-köteles- sé válik - írja az EcommerceTax.com internetes honlap. Az „áfakötelezettség” vonatkozna a nem. EU-tagországokból történő vásárlásra, viszont hatálya nem terjedne ki a nem uniós országokba történő eladásra. A javaslat értelmében a forgalmi- adó-kötelezettség alá eső Európai Unión kívüli cégek, illetve magán- személyek kötelesek lesznek egy - bármely - uniós tagország megfelelő hatóságánál regisztráltami magukat. A tervezetből kiderül, az online forgalmi adó nem csak az elektronikus kereskedelmi tranzakciók során hagyományos módon gazdát cserélő termékekre, de a letöltött szoftverekre, médiatartalmakra és igénybe vett szolgáltatásokra is vonatkozik majd. Az új adófajtát leghamarabb 2003-tól kell majd fizetni. Az Egyesült Államokban 2001 őszén hosszas vita és a gazdasági lobbiszervezetek munkája után halasztották el az online forgalmi adó szedésének határidejét. Az USA részéről korábban több támadás érte az EU informatikai politikáját: az amerikai információtechnológiai szövetség elnöke szerint az uniónak meg kellene várnia a globális szabály- zás megszületését. __________■ Ha zai 3G bemutató Az Ericsson Magyarország harmadik generációs (3G) telekommunikációs adat- és hangátviteli technológiát és alkalmazásokat ismertető bemutatót tart Budapesten. A bemutatón a résztvevők élőben tapasztalhatják meg a WCDMA (azaz a Wideband Code Division Multiple Access - széles sávú kódosztásos többszörös elérés) működését. A fenti mozaikszó olyan kábelek nélküli, rádiós átviteli technikát takar, melyet nagyon gyors multimédia-szolgáltatásra optimalizáltak, így például mozgóképek átvitelére, internet-elérésre, illetve videókonferenciák közvetítésére lehet alkalmas a fenti elven működő rendszer. Mint kiderült, a SonyEriesson 3G mobilkészülékei várhatóan 2003 első felében kerülnek kereskedelmi forgalomba. A hétfői bemutatón Stumpf István kancelláriaminiszter elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy Magyarországon 2002 végén kiírják a harmadik generációs mobiltelefonszolgáltatásra vonatkozó frekvenciapályázatot. A miniszter azonban arra is kitért, hogy 2002 választási év, így előfordulhat, hogy csak 2003 közepén írja ki a következő kor- mány az új generációs tendert. ■ A Microsoft hibát javít A Microsoft javít: a vállalat vezető- zésnek, mely a Bill Gates által alkal- sége úgy döntött, hogy egy hónapig mazottainak küldött, ám „kiszivár- sziinetelnek a fejlesztések, ehelyett gott” levélben is áll: azaz elsődleges azonban minden fejlesztői csoport cél a meglévő alkalmazások bizton- a jelenlegi alkalmazásokban futó ságának növelése, tesztelése. A cég hibákra vadászik majd. A javítási vezetői ugyanakkor beismerik, a hullám a cég valamennyi termék- hibafelderítéssel az új fejlesztések szegmensét érinti, így sor kerül az minden bizonnyal hátrányt szen- asztali alkalmazásokra ugyanúgy, vednek majd, ugyanakkor hangsú- mint a szerverprogramokra. lyozzák: a vállalat szavahihetőségét Az átfogó munka minden bi- veszélyeztetné, ha nem e szerint zonnyal része azon kezdeménye- cselekednének. ■ az őszi-téli Arukra 80-70% ENGEDMÉNY! Levi's Márkabolt Pécs, Király u. 33-35. Nyitva: h-p: 9.15-18, szó: 9.15-13.00 MEGLEP.HU. Havi 1-1,5 millió forintos bevételt remél az Axelero a frissen indított, az Origóhoz tartozó Meglep.hu oldalától: a site- on több száz képeslap közül választhat az internetező, legtöbbjük animált grafikával, zenével együtt küldhető el. 50 EZRES LEMONDÁS. Több mint 50 ezer előfizető mondta le telefonját, miután a Cesky Telecom bejelentette áremelését. A csehországi vezetékes állomások másfél százaléka szűnt meg. BEELŐZ A MOBIL Az elmúlt évben több mint 40 százalékkal több mobiltelefont adtak el a világon, derül ki egy nemzetközi felmérésből. Az eladott telefonok száma a közeljövőben eléri az egymilliárd darabot. SZERENCSÉS ORACLE. Az Oracle nyerte a Szerencsejáték Rt. tenderét: kétéves projekt keretében a cég készíti el a részvénytársaság teljes üzleti rendszerét. GYORSABB A SUN? A legújabb benchmark-tesztek során a Sun SmartCat szervere lehagyta sebességben az IBM Regattát. A tesztek során a szakemberek a valós munkakörnyezetben nyújtott teljesítményt vették figyelembe. ■ Többet költenek az oktatásra Fontosnak tartják a naprakész tudást - internetes biztonsági intézkedések zaléka tűzfal-programot is működtet az internetes behatolások elleni védelem érdekében, míg a titkosítást mindössze a cégek 10 százalékánál alkalmazzák rendszeresen. A kutatás szerint az internethez kapcsolódóan a vállalkozások megközelítőleg 8 százaléka rendelkezik írott biztonsági szabályokkal, míg a cégek negyede a közeljövőben tervezi ezen biztonsági szabályok lefektetését. Rekordot dönt az olimpia lapja? helyt adó Utah szövetségi állam történetével, földrajzával (www.utah. com), vagy - az interaktivitást biztosítandó - elektronikus levelet küldhetnek kedvenc sportolójuknak (www.cyberspot2002.com). A legkisebbek szórakoztatásáról a honlapról kinyomtatható olimpiai kifestőkönyv gondoskodik. Hogy a bizakodás mennyire helytálló, bizonyítja, hogy a két évvel ezelőtti, sydneyi nyári játékok hivatalos honlapját 11 millióan keresték fel. ■ Születésnapi nyereményakciót 1002. februárMS február 28. i I ^ Makay István út, \ I lm __ n C os utón Barcs fele 'S ^ lg y. -.. J .-•***■ nyitva tartás: n J íj® hétfő-szombat: //_ ^ \ |pp vasárnap: 9.00-15.00 WCttv l^es.2 ötlete... A nyereményjáték részleteiről és születésnapi akciós árainkról érdeklődjön áruházainkban* vagy keresse aktuális akciós szórólapunkat! ‘Budapest: M3, IX. Mester u. 87., III. Bécsi út 136., Székesfehérvár, Debrecen, Szeged, Győr, Kecskemét, Nyíregyháza, Miskolc, Szombathely tó t 4 A A magyarországi cégek az idén képzési költségeik mintegy 9 százalékát fordítják informatikai ismeretek bővítésére: az a tavalyihoz képest kétszázalékos növekedést jelent. A vállalatok egyre többet fordítanak internetes biztonságuk növelésére. A téli olimpia internetes oldala valószínűleg csúcsot dönt: az l idei év első kiemelt sporteseménye kategóriájában a legtöbbet 1 felkeresett honlapot tudhatja majd magáénak. c A felmérést a GKI Gazdaságkutató Rt., a Webigen Rt. és a SUN Microsystems Magyarország készítették: mint kiderült, a szeptember 11-i események után a vállalatok életében központi kérdéssé lépett elő az informatikai biztonság. Az elemzés szerint a legalapvetőbb és legelterjedtebb biztonsági eljárás, a vírusellenőrzés a cégek 70 százalékánál bizonyult rendszeresnek, míg biztonsági másolatok készítésével már csak a vállalkozások 52 százaléka védi informatikai rendszerét és kiemelten fontos adatait. A cégek 16 szá•A téli olimpia lehet az internetes „hírszerzés” szempontjából minden idők leglátogatottabb sporteseménye: a becslések szerint a www.saltlake2002.com címen elérhető oldalt legkevesebb 15 millióan keresik majd fel. Az internetes portál készítői büszkén állítják: a téli olimpiai játékok honlapja minden idők egyik legáttekinthetőbb és legegyszerűbben kezelhető weboldala lett. A honlapon az eredményekre, a sportágakra, a versenyzőkre, az időpontokra és még sok egyébre vonatkozó általános információkon túl található egy olyan linkgyűjtemény is, ahonnan az internetezők továbblépve megismerkedhetnek például az ötkarikás játékoknak