Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-01 / 31. szám

Hétvégi események, rádió- és tévéműsor Huszonnégy, de nem két tucat Huszonnégy magyar sportoló vesz részt a téli olimpián. A csapattagok többsége vasárnap utazik el Salt Lake Citybe. A magyar csapat összetétele az utolsó napokban többször is vál­tozott, a rövidpályás gyorskor­csolyázó Farkas Éva váratlanul bekerült az utazó küldöttségbe, a sífutó Holló Mátyás utolsó verse­nye viszont elmaradt, így ő nem tudta kiharcolni a részvételt. Molnár Zoltán ügyvezető igazga­tó, a kiutazó csapat vezetője kö­zölte, hogy az a versenyző, aki jogot szerzett az olimpiai részvé­telre, a hagyományoknak megfe­lelően megkapja a szereplés lehe­tőségét. Bár ebben a küldöttségben nincsenek érem­esélyesek, a MOB- nak ezek a ver­senyzők ugyan­olyan fontosak, mint azok, akik a nyári olimpiákon képviselik az or­szágot. t Nekünk ők a legjobbak - mondta a MOB- igazgató, és ennek megfelelően meg­próbáltak optimá­lis feltételeket te­remteni, mind a felkészülésben, mind Salt Lake Cityben.A hu­szonnégy versenyzővel (a csa­patiroda négy munkatársa mel­lett) tizenhét kísérő utazik, ők gondoskodnak arról, hogy a sportolók semmiben se szenved­jenek hátrányt. Ehhez kellett- a sportminisztérium és a szponzo­rok segítsége is, az ISM 15 millió forinttal támogatja az olimpiai részvételt. Az oroszok jutalmazzák a leg­nagyobb összeggel az olimpia eredményes szereplőit, az arany­érmesek fejenként 115 ezer eurót kapnak. Az amerikai aranyak 25 ezer dollárt érnek, ha pedig dél­koreai versenyző lesz bajnok, ak­kor választhat az 57 100 eurónyi készpénz és a havi 850 eurónyi nyugdíj között. A MOB-nak nincs külön kerete az eredmények ho­norálására, de a sportminisztéri­um jutalmazási elvei a téli olim­A magyar küldöttség Bob: Strehli Ildikó, Kürti Éva, Nicholas Franki, Gyulai Márton, Pallai Péter, Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt Gyorskorcsolya: Egyed Krisztina, Baló Zsolt Rövidpályás gyorskorcsolya: Farkas Éva, Lajtos Szandra, Nagy Marianna, «noch Balázs, Szabó Krisztián, Szántó Koméi Műkorcsolya: Sebestyén Júlia, Tóth Zoltán Alpesi sí: Vastagh Regös Márta, Vmcze Péter Északi sí: Gotschall Zsófia, Tagscherer Zoltán, Tagscherer Imre Sílövészet: Bekecs Zsuzsanna, Szöllösi Ivett piára is érvényesek. Emlékeztető­ül: Sydney után az egyéni ver­senyszámok hatodik helyezettjei 650 ezer forintot kaptak, az ötö­dik hely ennek a dupláját, a ne- gyedik a háromszorosát érte. ■ Akik az aranyra várnak Anni Friesinger hároméves kora óta készül az olimpiai győzelemre Bár arra nem vállalkozunk, hogy megjósoljuk, ki nyeri az egyes versenyszámokban az aranyérmet Salt Lake City­ben, de az összeállításunkból megismerhetik azokat a spor­tolókat, akik az olimpia előtti versenyek alapján a legesé­lyesebbek arra, hogy az ő tiszteletükre szóljon a him­nusz az olimpián. Síugrás Az egyik legérdekesebb ver­senynek a síugrás ígérkezik. Adam Malysz, a lengyelek büsz­kesége, a 2001-es év korlátlan ura volt, 2002. eddig azonban a né­metek nemzeti hőséé, Sven Han- nawaldé. Nagyon jól ugrik azon­ban a finn Matti Hautamaeki is, sőt a szintén német Martin Schmitt is egyre jobb az olimpia közeledtével, így a síugrás leg­alább négyesélyes. A legnagyobb favoritnak Hannit tartják, de mi­vel óriási a németek elvárása vele szemben, lehet, hogy ez a teher nyomja majd agyon. Ő szerényen (?) azt nyilatkozta, hogy egy me­dált szeretne, a színe meg majd eldől. Biatlon Öt éve Öle Einar Bjoemdalen Norvégia legjobb sportolója, a bi­atlon élő legendája. Bjoemdalen már két olimpiai arany tulajdono­sa, emellett van még hat világbaj­noki érme is, és nyert már Világ­kupát is. Remek lövő, fáradhatat­lan futó - de a biatlonban senki sem mehet biztosra, így nem könyveli el előre utahi győzelmét. Északi összetett Az északi összetett első felét a síugrás teszi ki. Ebben a versenyszámban is tetten érhető a germán síugróiskola. Ronny Ac­kermann, az egyik nagy esélyes gyerekkori példaképe Jens Weiss­flog, a németek háromszoros olimpiai bajnok sízője volt. Ac­kermann azonban nem csak sí­ugrásban igen jó, hanem a másik számban, futásban is remekel - ő számít az egyik legtaktikusabb versenyzőnek. Egyetlen komoly problémája krónikus talpsérülé­se, amely miatt gondjai voltak a szezon előtti futóedzésekkel. Alpesi sí Az osztrákok egyik legna­gyobb visszatérője Stephan Eber­harter, aki már 21 éves korában kétszeres világbajnok volt. Aztán jött a mélypont, kirúgták az oszt­rák A csapatból, de végül vissza­kapaszkodott és Naganóban má­sodik lett Herman Maier mögött. Azóta ő az örökös második, vi­szont mivel a Herminator Salt Lake City-ben nem indul, így minden esélye megvan az arany­ra. Ivica és Janica Kostelic Hor­vátország talán legismertebb test­vérpárja. Janica 2001-ben meg­nyerte a Világkupát, és 2001. ápri­lis 21-én ő vált az első sportolóvá, akiről a horvátok bélyeget nyom­tattak. Fivére, Ivica a mostani idény előtt inkább csak Janica szintén síelő testvérének számí­tott, de az idény első versenyén óriási meglepetésre első helyen végzett. Azóta a legnagyobbak között van. A horvátok pedig egy emberként drukkolnak a testvér­párnak. Gyorskorcsolya Anni Friesinger első korcsolyá­ját 3 éves korában kapta gyors- korcsolyázó szüleitől. Azóta nem is nagyon került le a lábáról. Eb­ben a szezonban minden közép­es hosszú távú világkupa futamot megnyert, amelyen elindult: öt 1500, négy 3000 és egy 5000 mé­teres futamot. így ő az egyik leg­esélyesebb sportoló arra, hogy Salt Lake Cityből több aranyér­met is hazavigyen. További részletek az interneten: http://axel.hu/ Az eddigi legdrágább A legutóbbi, Egyesült Államokban rendezett téli olimpián, 1980-ban a Lake Placid-i szervezőbizottság majdnem csődöt jelentett, pedig a költ­ségvetés csupán 168 millió dollár volt. A NOB illetékesei már az 1998-as, naganói téli játékok költségvetése láttán is elszörnyedtek, pedig a japá­nok csak 1,4 milliárdot áldoztak a két és fél hetes versenysorozatra. Ezút­tal 1,91 milliárd a keret, amelynek 18 százalékát állják az amerikai adófi­zetők pénzéből. A költségvetésből 791667 dollár jut egy-egy részt vevő sportolóra, ami­ből valóban fenséges vendéglátásra telhet. De mindenképpen előkelőbb körülményekre, mint Lake Placidben, ahol egy utóbb börtönként hasz- nált épületben laktak a versenyzők. ___ __ __________■ ÁT ÉLI OLIMPIÁK HELYSZÍNEI ÉS IDŐPONTJAI 1924-TŐL 1998-IG 1924 Chamonix 1968 Grenoble 1928 St. Moritz 1972 Sapporo 1932 Lake Placid 1976 Innsbruck 1936 Garmisch-Partenk. 1980 Lake Placid 1948 St. Moritz 1984 Szarajevó 1952 Oslo 1988 Calgary 1956 Cortina d'Amp. 1992 Albertville 1960 Squaw Valley 1994 Lillehammer 1964 Innsbruck 1998 Nagano AZ OLIMPIA PROGRAMJA Február 8. péntek Február 9. szombat Február 10. vasárnap Február 11. hétfő Február 12. Február 13. kedd szerda 'V' SALT LAKE 2002 999 Nyitó ünnepség Síugrás Síakrobatika Sífutás Síugrás Gyorskorcsolya Jégkorong Műkorcsolya Síugrás Lesiklás Szánkó Északi összetett Snowboard Gyorskorcsolya Jégkorong Curling Szánkó Lesiklás Snowboard Jégkorong Biatlon Gyorskorcsolya Műkorcsolya Síugrás Curling Síakrobatika Sífutás Jégkorong Gyorskorcsolya Szánkó Műkorcsolya Síugrás Curling Északi összetett Biatlon Jégkorong Gyorskorcsolya Szánkó Rövidpályás gyorskorcsolya Február 14., Február 15., Február 16., csütörtök péntek szombat Február 17. Február 18. vasárnap héttő Február 19. kedd Február 20. szerda Február 21. csütörtök Február 22. péntek Február 23. szombat Február 24. vasárnap Curling Sífutás Északi összetett Snowboard Gyorskorcsolya Északi összetett Jégkorong Műkorcsolya Szánkó Curling Sífutás Snowboard Jégkorong Műkorcsolya Curling Szuperóriás­műlesiklás Biatlon Síakrobatika Jégkorong Gyorskorcsolya Bob . Rövid pályás gyorskorcsolya Sífutás Curling Szuperóriás­műlesiklás Bob Jégkorong Műkorcsolya Síugrás Curling Jégkorong' Biatlon Síakrobatika Gyorskorcsolya Műkorcsolya Sífutás Jégkorong Síakrobatika Aerials Gyorskorcsolya Bob Műkorcsolya Szkeleton Curling Műlesiklás Biatlon Jégkorong Műkorcsolya Rövid pályás gyorskorcsolya Curling Sífutás Giant műlesiklás Északi összetett Jégkorong Műkorcsolya Északi összetett Curling Szuperóriás­műlesiklás Jégkorong Gyorskorcsolya Bob Műkorcsolya Sífutás Műlesiklás Jégkorong Gyorskorcsolya Bob Rövid pályás gyorskorcsolya Sífutás Jégkorong Záró ünnepség B Jeges újdonságok Új versenyszámok- Biatlon férfi és női üldözéses verseny (12,5 km/10 km)- Rövidpályás gyorskorcsolya férfi és női 1500 m- Északi összetett sprint verseny (120 m síugrás, 7,5 km sífutás)- Sífutás férfi és női sprint- Szkeleton női egyes, bob női ket­tes- Ismét felvették 1928 és 1948 után a férfi szkeletont az olim­pia műsorába. Módosítások- Sífutás férfi 30 km és női 15 km tömegrajt (időközönkénti indítás helyett)- Curling férfiak és nők verse­nyében 10 csapat (8 helyett)- Jégkorong női mezőny 8 csa­pat (6 helyett)- Hódeszka férfi és női parallel óriás műlesiklás (óriás műlesik­lás helyett) Minden nap ajándék 9 en! Februárban is 15 ajándékot, sorsolunk ki előfizetőink között. Ha Ön még nem előfizetőnk, hívja ingyenes telefonszámunkat: 06/80/200-089 vagy keresse a megrendelőszelvényt a lapban. Figyelje a lapot! Lehet, hogy Ön lesz a szerencsés! Megrendelő Dunántúli Napló A miénk. Igen, megrendelem a Dunántúli Naplót [H egy hónapra 1295 Ft-ért, □ három hónapra 3885 Ft-ért, 0 hat hónapra 7770 Ft-ért. |j egy évre 15540 Ft-ért. Dunántúli Napló kiadója Pécs 7601 Pf. 134 __1__1__1__1__1__1__1__1__1__1— Ve zetéknév ii i i i i i i i i Keresztnév 1 1 1 M 1 1 I 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Jtca i i i 1 i i i i 1. i Házszám i l l l l l l i I I I l l I I l 1 Irányítószám Település III..........................................................IM..............................Ili Telefonszám Dátum UL Aláírás X i

Next

/
Oldalképek
Tartalom