Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
2002-02-10 / 40. szám
8 UTAZAS 2002. FEBRUAR 10. ÉSZAK' Dunántúl HÍREK Nagy az érdeklődés Egerszalókon ■ EGERSZALÓK: Eddig nyolc potenciális befektető vásárolta meg azt a tenderkiírást, amelyet az eger- szalóki hőforrásra alapozott, 6 milliárd forint beruházását igénylő gyógyidegen-forgalmi központ megvalósítására írtak ki. Február 15-ig lehet jelentkezni. A beruházónak a 17,5 hektáros területen három éven belül kell felépítenie egy legalább négycsillagos szállodát egy ezer embert befogadó gyógyfürdővel együtt. Háromcsillagos hotel és szabadidőközpont is épül egy 54 hektáros területen. Zsebben az Észak-Dunántúl ■ DUNÁNTÚL: Nehéz dolga volt Jáki Katalinnak, az Észak-Du- nántúl című új Cartographia útikönyv szerzőjének, hiszen a térség városainak látnivalói önmagukban is kitehetnének egy-egy külön kötetet. A könyv a természeti környezet, valamint a történelmi események áttekintése után bemutatja az Alpokalját, a Kisalföldet, valamint a településeket. A kötet fotókkal, térképekkel segíti a tájékozódást. Holográfia-tárlat a Helikonban ■ KESZTHELY: 203 ezer látogatóval, 300 millió forint bevétellel zárta működésének ötödik évét a Helikon Kastélymúzeum Kht. Tavasszal megkez- | dődik a Balaton-vidéki Botanikuskert kialakítása, j száznyolcvanféle védett növényt telepítenek ide. Időszaki kiállításaik sorát március 10-én a holográfia-tárlat indítja. A Természettudományi Múzeum jóvoltából kerül a közönség elé Festetics Júlia ásványgyűjteménye. A Széchenyiek szerepéről április végén rendeznek konferenciát. Hradzsin, te nagyon drága ■ PRÁGA: Drágább lesz március közepétől a prágai Hradzsin. Míg a vár legértékesebb részeinek megtekintéséért eddig 120 koronát kértek személyenként, ez 220 korona lesz, Egy nagyobb séta ára pedig már 300 koronára rúg. 40 koronát kell majd fizetnie annak is, aki a középkori aranyművesek és alkimisták szinte sértetlenül fennmaradt Arany utcácskájában szeretne kóborolni. 3 . Nyaralás üdülőcsekkel Egyre többen választják a belföldi csekkes üdülést. Tavaly csaknem 100 ezren nyaraltak csekkel, 64 ezren munkahelyük támogatásával. Idén a 400 millió forintos állami keretből az egyéni üdülésre 140 millió forintot fordítanak, a többit a nagycsaládosok, fogyatékosok, nyugdíjasok csoportos üdültetésére szánják. ■ A Nemzeti Üdülési Szolgálat budapesti és vidéki irodáiban február eleje óta égnek a vonalak, annyian szeretnék bebiztosítani üdülésüket félpénzen. Főleg a nyugdíjasok jelentkeznek csekkekért, holott számukra csak március 5-től hozzáférhetők a nyomtatványok, most csupán a családosoké kapható. Ezek az iratok márciustól a postahivatalokban is beszerezhetők lesznek. Elsősorban a rászorultságot veszik figyelembe és nem a sorrendet - azaz a gyorsabb jelentkezés a csekkekért nem jelent előnyt. Réti Ágnes, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója jó jelnek veszi, hogy tavaly háromszor akkora értékben vásároltak üdülési csekket a vállalatok dolgozóik és hozzátartozóik számára, mint 1998-ban, azaz 1,359 milliárd Ft-ot szántak erre a célra, az rt.-k, kft-k. Előfordult, hogy a dolgozók a teljes üdü- lésicsekk-értéket ajándékba kapták, méghozzá nem is kis számban - a cégeknek mintegy 30 százaléka volt üyen gáláns alkalmazottjaival. Az egyik legnépszerűbb üdülési célpont tavaly is a Balaton és Budapest volt, de kedveltek vóltak a hegyvidéki üdülőhelyek és a gyógyfürdők. A kedvezmények ellenére sem mindegy, milyen áron tölthetnek egy-egy hetet a családok, nyugdíjasok, fogyatékosok. Az országban 1300 helyen fogadják el az üdülési csekkeket, ezeknek 14 százaléka fejenként ezer forint alatti szállásdíjakkal várta a vendégeket, de a többiek ajánlata sem volt drága, hiszen többségében ötezer forint alatt volt egy éjszaka. Körbenéztünk az országban, és népszerű üdülőhelyeken kérdeztük meg, mennyien vették igénybe az üdülőcsekket. Hévízen a HoA Szociális és Családügyi Minisztérium tavaly 100 millió forintot a nyugdíjasok, ugyanennyit a fogyatékosok és 233 millió forintot (amiből a gazdasági tárca ötvenet adott) a családosok üdültetésére szánt. Az idén is hasonló összeg áll rendelkezésre. Állami támogatást 2001. december 31-ig 26 257-en kaptak, míg a vállalatok által 64 018-an részesültek kedvezményben. Az állami támogatás döntő része a háromnál több gyermeket nevelő családokhoz jutott, közülük is elsősorban azokhoz, amelyek kiegészítő családi pótlékban vagy egyidejűleg többféle ellátásban részesültek. tel Carbona 200 szobás, és tavaly 90 ezer vendégéjszakát töltöttek el benne. A 15 ezer vendég 25-30 százaléka üdülési csekkel érkezett. Móricz Szilvia értékesítési és marketingigazgató örvendetesnek tartja, hogy egyre nagyobb a belföldi érdeklődők, üdülők száma és azon belül is a csekkeseké. Hat éjszakára, félpanzióval, akciósán fejenként 63 ezer forintért vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A gyulai Hőforrás Hotelben Baka Barnabás igazgatóhelyettes arra panaszkodott, míg 2000-ben 12 millió forintot költöttek náluk a 600 csekkel érkezett üdülők, addig tavaly a felére esett vissza a forgalmuk, mert február helyett májusban kezdték adni a szociális üdülési csekkeket, és így az előszezon „kimaradt”. Bízik benne, az idén már sokkal jobb lesz a helyzet. Egyébként a csekkel üdülők 80 százaléka általában nyugdíjas. Előszezonban, akciósán hat éjszaka félpanzióval most 25 ezer Ft-ba kerül fejenként, csupán reggelivel 5 ezerrel kevesebbe. Noszvajon a Hotel Síkfőkút vendégkörének 35 százaléka volt csekkes. A legtöbben középkorosztályú családosok voltak - tudtuk meg Siklósi Pál igazgató tulajdonostól -, míg szép számban érkeztek nyugdíjasok is hozzájuk. A húsz szoba plusz két apartman átlagban két főre szezontól függően 5-8 ezer forint, amihez svédasztalos reggeli is jár, de a tóra néző étterem árai a kispénzűek számára is elérhetők. A Hunguest szállodáiban tavaly mintegy másfél millió vendégéjszakát töltöttek, amelynek maximum 4 százaléka volt csekkes. A támogatásokat megítélő civil és érdekvédelmi szervezetek képviselőiből álló bizottságok először március elején bírálják el az addig beérkezett igényeket, utána kéthetente üléseznek, hogy még igazságosabb legyen az elosztás. A szociális célú üdültetés keretében családtagonként maximum húszezer forint üdülési csekk igényelhető, ennek felét azonban az igénylőnek kell fizetnie. A nyugdíjasok esetében a jövedelemhatár a tavalyi 50 ezer forintról idén 60 ezer forintra emelkedett, az igények elbírálására azonban az alacsonyabb összegű ellátásban részesülők előnyt élveznek. A fogyatékkal élőknél a családtagok és a kísérők számára is biztosítják a támogatást az érdekképviseletüket ellátó civil szervezetek. Temesi László HÉTRŐL - HETRE, NAPRÓL - NAPRA Áttekinthető Praktikus Változatos Olvasmányos Amazont játszik, de gyengédségre vágyik megadnának ruhájáért Caspar Van Dien Ármány és szerelem Keresse a hírlapárusoknál, vagy vegyen részt kedvezményes előfizetői akciónké, Hívja a 488-55-88-as telefonszámot! Velence: még három nap karnevál ■ A velencei karnevál Idén is sikeres, s bár már a végéhez közeledik, aki siet, még részt vehet rajta. Ma délután a Vendramln dei Carmini Kastélyban „A szerelem árnyai” címmel tartanak mulatságot, este a Pisani-Moretta Kastélyban a csábítás és a vétkezés jegyében rendeznek bált. Holnap a művészeké a főszerep Velence központjában, kedden, a zárónapon a Szent Márk téren gyülekezik mindenki, a búcsú- bálát pedig a Ca’Zenobio kastélyban tartják. A kastélypályázat nyertesei Boldogkovára Ija Bókaháza Dunapataj ■ A várak és kastélyok turisztikai hasznosításának támogatására kiírt pályázatok legújabb nyerteseit hirdették ki a héten. A bókaházi Botka- kastély, a dunapataj-szelídi Bence- kastély és a csertői Festetics-kastély hasznosítására csaknem 246 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg. A szigetvári és a boldogkő váraljai vár 437 millió forint értékű beruházásaihoz, rekonstrukciós munkálataihoz együttesen 262 millió forint támogatást nyert. A Botka-kastély négy lakosztállyal és három szobával, kastélyparkkal és számos magas szintű szolgáltatással várja majd a vendégeket, kapcsolódik a Hévíz környéki gyógyturizmus vendégköréhez. A Bence-kastély felújításával a régi kastélyrészben 28, a mellette épülő újban pedig 26 szoba lesz használható. A Festetics-kas- télyban négy lakosztályt és 13 szobát alakítanak ki. A kastélyszálló konferenciák szervezésére és lebonyolítására szakosodik. Az ország területén még 280 olyan kastély található, amelyek érdemesek felújításra. Jár a komp ■ SZÁNTÓD-TIHANY: Jó hír a Balatonon tartózkodóknak. A kedvező időjárásra való tekintettel megindította balatoni kompjáratát tegnap a Balatoni Hajózási Rt. Szán- tódrévből 7-től 17 óráig, Tihanyrévből 7.30-tól 17.30-ig óránként indulnak a járatok. Kocsonyaünnep ■ MISKOLC: A miskolci kocsonya legendáját eleveníti fel február 23-án a lillafüredi Hotel Palotában rendezett Kocsonyabál, amelynek egyik kiemelkedő eseménye a helyi szakácsok meghívásos kocsonyakészítő versenye lesz Miskolc legjobb kocsonyája címért. Másnap, vasárnap Miskolc belvárosában kocsonyaünnepet tartanak, a felállított hatalmas sátor alatt a város legjobb vendégfogadói kínálják különleges módon elkészített és ízesített kocsonyáikat egy, a helyszínen megvásárolható „békatallér” ellenében.