Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
2002-02-01 / 31. szám
I 2002. Február 1., péntek BEMUTATKOZIK A PTE BÖL CSÉSZETTUDOMÁNYI KARA 17. OLDAL SZABADFOG/ Bölcsészek, piacképesen Munka közben találom a Bölcsészettudományi Kar dékánját, dr. Font Márta egyetemi tanárt - publikációját készíti elő. Egy cseppet abból a tengerből, amit egy tízéves kutatómunkával felgyűlt történeti forrásanyag és az abból levont következtetések jelenthetnek. Mint a professzor asszonytól megtudom, a középkori cseh, lengyel, magyar és kijevi államszervezésről tavaly összeállított akadémiai disszertáció már a címzetteknél vár megmérettetésre. Persze a holt és élőnyelveken elérhető forrásanyagok kutatásának még messze nincs vége. Dr. Font Márta, a kar dékánja- Nehéz lenne röviden bemutatni a Bölcsészettudományi Kart a maga harmincegy tanszékével - vált témát mosolyogva a tanárnő. - A kar kínálata a humán szakterületnek szinte az egészét felöleli, szakmai kapcsolódási pontokkal és kombinációkkal - elég csak mondjuk az irodalom és a pszichológia kapcsolatára utalni. Az angol, a német, az irodalmi vagy a történettudományi tanszékek nálunk is hagyományosan sok hallgatóval foglalkoznak, a francia vagy a klasszikafilológia a kisebbek közé tartozik. Új tanszékünk a romoló- giai, amely a cigány identitást és a fiatal cigány értelmiség megerősödését is szolgálni akarja, a Wlislocki Henrik Roma Szakkollégium ennek jegyében alakult meg. Kiemelném, hogy négy doktori iskolánk működik; a nyelvtudomány, az irodalomtudomány, a pszichológia és a történettudomány területén, de a filozófia doktori képzés akkreditációja is folyamatban van.- A Világgazdaság január 11-i száma közzé tett egy felmérést, amelyben hét hazai egyetem bölcsész hallgatóit kérdezték meg diplomájuk értékéről, piacképességéről, és arról; milyennek tartják az önképzés és a szakmai előrejutás lehetőségét egyetemükön. Sokat mond, hogy a Pécsett szerzett bölcsészdiploma piacképessége 3. a hallgatók értékelése alapján, míg a szakmai előrejutás lehetőségeinek biztosításában a pécsi bölcsészkar a 2. helyre került. Az egyetemi szintű bölcsészképzés 1983-ban indult nálunk, és elmondható, hogy két évtized alatt színvonalában is felzárkózott a nagy bölcsészettudományi karok - ELTE, Debrecen, Szeged stb. - mellé. Azóta szinte minden szakon kinevelődtek olyan fiatal, pécsi kötődésű tehetségek, akik a karon tanítanak. A tanszékemen öt egykori tanítványom dolgozik már. Az egyetemi oktatás megteremtésében Ormos Mária történész akadémikus, Szépe György és Horányi Özséb professzorok nevét kell megemlíteni.- A bölcsészképzés a kilencvenes években eltolódott az egysza- kosság felé. 2003-tól bevezetendő rendelkezésekkel ez a domináns egyszakosság megszűnik, hiszen AZ ISKOLA TÖRTÉNELME A nagy múltú Erzsébet Egyetemen a második világháború első éveiben szűnt meg a bölcsészképzés. Később a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1983-ig Tanárképző Főiskolai Kar működött. Ekkor indult az egyetemi szintű tanárképzés. A főiskolai kar 1992-ben válik ketté, megalakul a Bölcsészettudományi és a Természettudományi Kar, majd 1996-ban a Művészeti Kar a város képzőművészeti, zenei életét, alkotóit is reprezentálva. A bölcsészet alapító professzora Horányi Özséb. E szakterületen már korábban olyan nagy egyéniségek tanítottak, mint Ormos Mária történész, Bécsy Tamás irodalomtudós vagy Szépe György nyelvész. A karon klasszikus bölcsész szakok mellett kiemelt a német nemzetiségi képzés, tanszéke van a szociológiának, pszichológiának, rövidesen egyetemi akkreditációt kap a horvát és a spanyol nyeM tanszék, országosan egyedülálló az új romológiai tanszék. mindenképp két tárgyból kell felvételizni. Régebben le kellett tagadni, ha valaki nem akart tanár lenni - ma már a hallgatók válász- tásán múlik, hogy akarnak-e tanári képesítést szerezni a bölcsész- diploma mellé. Emiatt a karon folyó oktatás semmiképpen sem azonos a tanárképzéssel. Ezen kívül vannak nem „tanárképes” szakjaink, mint például a szociológia, pszichológia, politológia.- Az országosan bevezetendő kredit alapú oktatásnak nálunk szerencsére már 1992 óta hagyománya van. Rendelkezünk tapasztalatokkal. A kurzusok rugalmas, önálló megválasztása a diáknak szabadságot .ad, de a felelősségét is megnöveli. Kevés a kötelező kurzus, ide tartoznak a „Bevezetés.. .’’-típusú alapismeretek. Az önálló tervezéshez segítséget adnak az ún. mintatantervek, amelyek az arányos terhelésre adnak útmutatást. PTE Bölcsészettudományi Kar A PTE Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatalának címe: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Telefon: 72/503-600. Kari dékán: dr. Font Márta egyetemi tanár, a Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék vezetője. Telefon: 72/501- 529. E-mail: dean@btk.pte.hu A kar dékáni hivatalának vezetője: Glózer Rita. Telefon: 72/503-600, a 4397-es melléken. E-mail: rita@btk.pte.hu A kar tanulmányi osztályának vezetője: Lengvárszky Attila. Telefon: 72/503-600, a 4170- es melléken. E-mail: lengo@btk. pte.hu A kar felvéteti irodájának vezetője: Kovács Bea. Telefon: 72/503-600, a 4223-as és a 4225- ös melléken. E-mail: best.@btk. pte.hu Legnagyobb kollégiumok: Szántó Kollégium, 7633, Pécs, Szántó Kovács János u. 1. (I/A, I/C és I/D épület). Jakab-hegyi úti Kollégium, 7624, Pécs, Jakab-hegyi út 9. Az oldal a PTE Bölcsészettudományi Kara támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Bóka Róbert Étlap szaktudományokból Az étlap gazdag, 21 különböző szak 105 féle párosításban kínál diplomaszerzési lehetőséget. Törekvés az, hogy a jelentkezők két szakot válasszanak. A legnépesebb szakok egyike hagyományosan a magyar, négy éve még közel 100 hallgatót vettek föl az első évfolyamra, tudom meg Lengvárszky Attilától, a Bölcsészettudományi Kar tanulmányi osztályvezetőjétől. Most 80-an lehetnek első évesek, közülük 50-en egyszakosak. A törekvés az, hogy a jelentkezők két szakot válasszanak. Az „étlap” gazdag, 21 különböző szak 105-féle társításban kínál diplomaszerzési lehetőséget nappali tagozaton, és a BTK-n tanulhatók mindegyike társítható a pécsi Hittudományi Főiskola hittanári szakával a két intézmény megállapodása szerint. A történelem a másik nagy létszámú szak, újdonság, hogy aki ezt „szólóban” választja, csak bölcsészdiplomát kaphat, tanárit nem. Megjegyzendő, hogy aki csak a következő évben (években) vesz föl emellett nem tanári szakot is - például szociológiát, pszichológiát - azt már csak költségtérítéses formában tanulhatja. Az előbbiekkel összhangban az idei évtől egyetlen szakként csak költségtérítéssel lehet választani a kommunikációt, az esztétikát, a romológiát és a néprajzot; a nyelvek közül a horvát nemzetiségit, a spanyolt és a latint. Ez egy félévre szakonként általában 60-80 ezer forint. Másfelől viszont: nappali tagozaton térítésmentesen csak egyetlen, önálló szakként tanulható a pszichológia, a szociológia, a szociális munkás, a politológia és a szociálpolitikai szak. Az idegen nyelvi tanszékek közt az angol és a német a legnépesebb, ezt követi a francia és az olasz, majd az orosz, a horvát, a spanyol és a latin. A levelező tagozaton, ahol 25-fé- le képzést kínálnak, közel ezren tanulnak. Legtöbben tanári oklevéllel kiegészítő képzésen vesznek részt, de vannak nem tanárok számára indított szakok, és másoddiplomás képzések is. Keresettnek ígérkezik a tagozaton most induló 3 éves pszichológusképzés. __________■ Vi zsgák, felvételi rend A jelentkezési lapok beadási határideje március 1. Az érettségivel közös felvételi vizsgák május 21-23., a központilag előírtak június 24-28. között zajlanak. Az universitas az érettségizett diák felvételéről a középiskolából hozott pontjai és a felvéteti vizsga alapján dönt, de lehetséges csak a felvételin szerzett pontok alapján is bejutni. A hozott pontok legfeljebb négy évre visszamenően érvényesek, de a gyakorlatban a felvételi a perdöntő. Angol, francia és német nyelvből érettségivel közös felvéteti vizsga van, míg spanyol és olasz nyelvből is az Oktatási Minisztérium állít össze „központi” írásbelit, melyet szóbeli felvéteti vizsga követ. Az egyetemen orosz és horvát nyelvből nem kell írásbeli vizsgát tenni, míg a német nemzetiségi, a néprajzi, a kommunikáció, esztétika, latin, pszichológia, politológia, és a magyar mint idegen nyelvi szakra az egyetem saját összeállítású írásbeli vizsgája alapján lehet bekerülni. A már sorolt „szoc”-szakokon a gimnáziumban tanult történelemből és társadalomtudományi ismeretekből is vizsgázni kell. Ez utóbbiak tartalmáról a „Felsőoktatási felvéteti feladatok és vizsgakövetelmények 2002” című kiadvány ad tájékoztatást. A jelentkezési lapok beadási határideje március 1. Az „A” típusú lapot a felsőoktatási felvételi irodához (OFI, Budapest) kell eljuttatni, amelyen a képzések, szakok fontossági sorrendjét kell feltüntetni, valamint azt - például költségtérítéses szak esetén -, hogy anyagilag mit vállal. Egyúttal annyi megfelelően kitöltött „B” típusú lapot ad be a felsőfokú intézményekhez, ahány szakot, szakpárt és egyetemet megjelölt az „A”-lapon a különböző felsőoktatá- si intézményekben. __________ ■ Hi vatásra kötelező iskola Az örömmel végzett kutatómunka és az ilyen módon mindig megfrissülő tudás átadása a legszebb hivatások közé tartozik. Hátterükben a doktori iskolák eredményes működése áll. A szőke, fiatal hölgy, M. Sándorfi Edina olyan gimnáziumi osztályba járt Zalaegerszegen, ahol a magyart, a történelmet és a nyelveket tanították emelt óraszámban, és- mint mondja- már látták is a jövőjét német szakon Debrecenben, magyar nyelv és irodalomból Szegeden, de végül Pécset választotta. Nem kell feltétlenül racionális magyarázatokat keresni. Tény, hogy magyarnémet szakosként diplomázva ma itt tanársegéd. És talán az sem dás” című alprogramban vettem részt. 1998-ban, amikor diplomáztam, angolul kezdtem tanítani, mint PhD-s hallgató, de a nyelv számomra eszköz, igazából a posztmodem fikció, a posztmodem regény érdekel, így most a két pólusú - angol és magyar megközelítésű - kutatás és oktatás eszközével élhetek. A munkánkat már PhD-s hallgatóként is a külföldi tanulmányutak segítették. Különböző pályázati ösztöndíjak révén kutathattam - a British Councillal Edinboroughban két alkalommal is, most az Egyesült Államokba készülök a Fullbright- ösztöndíj támogatásával. Edina német nyelvterületen, Heidelberg- ben, Berlinben dolgozhatott hasonló módon. Ezek évente átlagosán egy hónapos tanulmányutakat jelentenek, az időtartam természetesen a kutatási területtől és más szempontoktól is függ._________■ AZ EGYETEM KÖNYVTARAI gazdag könyvállományukkal varjak a hallgatókat. Még így, a vizsgaszünet végeztével is „nagyüzem” van a német-angol szakkönyvtárban. __________________fotók: tóth László me gszokott, hogy német nyelvi tanszékén foglalkozik összehasonlító irodalomtudománnyal.- 1997-ben diplomáztam, akkor indult Thomka Beáta tanárnő ösz- szehasonlító irodalomtudományi kurzusa a doktori iskola hároméves programjaként - mondja Edina. - PhD-ösztöndíjasként már az első évben órákat, szemináriumokat tartottam, és már 2000-ben fél státuszba kerültem és tanítottam az egyetemen. 2001-ben tettem le a doktori szigorlatot, témám a XIX. század német irodalma, Theodor Fontane vizsgálata. Nekem ugyan van lakásom, de a nappali PhD-képzéssel kollégiumi lehetőség és havi 54 ezer forint ösztöndíj jár. És ami a leglényege- A PhD- képzésben való részvételhez publikáció, pályamunka,'kutatási terv szükséges, esetieg korábbi OTDK-s eredmények - sorolja kollégája, az angol szakon diplomázó Gyuris Norbert. - Amikor az ember PhD-ra felvételizik, akkor hivatást is választ. Mindketten szerencsések is vagyunk, hiszen kari szinten talán tíz hallgatónak van erre lehetősége. Ösztöndíjas kutatóként a magyar tanszéken sikerült helyet szereznem, ahol „A XX. századi kritikai szemlélet és gondolkosebb; idegen nyelvi tanszéken dolgozom, ahol nyitottak arra, hogy a kutatási területemet a tanszéken meghonosítsam. Egy felsőfokú intézményben jellegadó lehet, hány olyan tudományos műhelye van, amit a hallgatók működtetnek és ők is hoztak létre. A Bölcsészettudományi Kar méltán lehet büszke* szakkollégiumi rendszerére és tudományos diákkörére is. A tudomány kisműhelyei rendszernek eredendően is^élja. A Grastyán Endre Szakkollégium az alma mater összegyetemi kollégiuma, ugyanúgy, mint a Márton Áron Szakkollégium, amely a határon túli diákokat fogja össze; és a legújabb, a Wlislocki Henrik nevét viselő, amely a roma származású hallgatók munkájának segítésére szerveződött. Hasonlóan fontos az a terep is, amit a tudományos diákköri munka kínál. Az önképzés szempontjából alapvető, hogy ki-ki a szabadon választott témák tudományos igényű feldolgozásával önmagát művelje, és a kétévenkénti országos versenyeken „meg is mérje” tudását. Főként abban, ami a szíve szerint való (és nem feltétlenül a szakjához kötött) szellemi vadászterülete. Az igényes felkészülést és a kutató szellemet az egyetem konferenciákkal, évente rendezett versenyekkel is segíti. A tehetséges kollégiumi diákok tudományos közösségéhez persze csak bizonyos feltételekkel lehet csatlakozni, tudom meg Gábor Lívia magyar-esztécsészettudományi Szak Tudományos Diákkörének is ügyintézője. Minden év júniusában - és évente újra - tudományos igényű írásbeli munkával kell a belépésre pályázni, amit szóbeli felvételi követ. Ezt két egyetemi oktató értékeli. A szakkollégium - túl azon, hogy egy nyitott szellemű alkotó közösség műhelye választott tanáccsal, köztük a „seniorokkal”: az itt folyó munka szervezőivel - számos kedvezménnyel jár. Kollégiumot biztosít, ahol egy helyen laknak a közös témát kutató hallgatók; előnyt jelent a szakirodalmi források megszerzésében, közös döntesse! neves előadókat hívnak meg, előadás-sorozatokat szerveznek. Mindezt a szakkollégium pályázati pénzekből finanszírozza. A Kerényi Károly Szakkollégiumot, melyet évekig Jankovits László egyetemi docens vezetett kitűnően, 1999 óta a bölcsészhallgatók önállóan működtetik. Ez az önvezérlő létmód a szakkollégiumi Gábor Lívia, magyar-esztétika szakos hallgató