Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
2002-02-07 / 37. szám
4. OLDAL BAR ANYA I TÜKÖR 2002. Február 7., csütörtök Szemétszállítás: verseny és áremelés Siklós Új pályázat kiírása mellett döntött a város képviselő-testülete a hulladékszállítással kapcsolatban. Az önkormányzat ugyanis nem kívánna bíróságra járni. Az első pályázaton két cég - a jelenlegi szolgáltató Biokom Kft., illetve a kaposvári városgazdálkodási vállalat - indult. A két ajánlat elbírálása előtt már nézeteltérés támadt a formai hiányosságok miatt, melynek következtében a grémium új pályázat mellett voksolt - megelőzve egy esetleges per tortúráját. A döntést követően az egyik pályázó külön felhívta a testület figyelmét, hogy a település helyi hulladékszállítási rendeleté nem felel meg az érvényben lévő jogszabályoknak, s azt alkalmazni kell az új kiírás esetében. Mayer György műszaki osztályvezető elmondta, a döntés hátterében az is megtalálható volt, hogy egyik fél sem a jogszabályoknak megfelelően pályázott. Információink szerint az egyik oldalon a társaság mérlege hiányzott, míg a másikon nem nyilatkoztak arról, hogy a cég ellen nem folyik csődeljárás. Az új pályázatot már kiírták, annak elbírálása március 19-én lesz, s azt követően a helyi rendeletet is módosítják. A Biokom Kft. részéről Vadas László, a szállítási üzem vezetője elmondta, indulni kívánnak a pályázaton. Boros Zoltán, a kaposvári cég marketing-menedzsere lapunktól értesült a kiírásról, tájékoztatása szerint azt előbb meg kell ismerniük, csak azt követően határoznak, hogy indulnak-e. A képviselő-testület a döntést követően a szolgáltatás folyamatossága érdekében a jelenlegi céget bízta meg annak végzésével, ugyanakkor felmerült a díjemelés kérdése is. Értesüléseink szerint az átmeneti időszakban a lakosság nem a jogszabályok adta lehetőségek - mely szerint az árba a várható rekultivációs költség meghatározott hányada is beleszámítható - alapján fizet, ugyanis a város polgármestere enől külön megállapodott a Biokom vezetőjével. Az új pályázat elbírálása után azonban már életbe lépnek a rendelkezések, melynek alapján áremelés várható - amennyiben ana a testület rábólint. K. J. Ma indul a télűző karnevál Legalább tízezer érdeklődőt várnak a busójárásra Kisfarsang napján elkezdődik a hagyományos télűző karnevál, a busójárás hatnapos, sokszínű programsorozata. A szervezők ismét előállnak újdonságokkal: ilyen lesz a busóavatás szertartása és a főtéren felállított fesztiválsátor. Mohács Ha az időjárás kegyes lesz, ebben az esztendőben is több mint tízezer vendég tolonghat majd a mohácsi utcákon a busójárás fő napján, vasárnap. A szervezők idén a korábbinál több, azaz háromszáz busóruhát tudnak szétosztani, és miután legalább kétszázan rendelkeznek saját felszereléssel, akár félezer maszkos is riogathatja majd a Duna-parti városba érkezőket, és persze a telet. A hagyományoknak megfelelően a vasárnap a város különböző pontjain zenés ébresztővel indul, s délelőtt kerül sor a jelmezes gyermekek szabad farsangjára is. Nagy attrakciónak ígérkezik ismét a busók csónakos átkelése a Dunán a Sokác-révnél, majd következhet az álarcosok színes, látványos felvonulása. Három óra után a karnevál történetében először busóavatásra is sor kerül, a városháza előtt. Fél hatkor a Széchenyi téren meggyújtják a hatalmas máglyát, a napot este sokácbál zárja a művelődési házban. t, Idén debütál a Széchenyi tér közvetlen szomszédságában a fesztiválsátor is. A frissen- sültek és italok mellé szombattól keddig esténként élőzenét biztosítanak, 500 forint körüli belépődíj ellenében. Vasárnap a tavalyi 97-tel szemben idén 117 rendőr őrködik a forgalom és a közbiztonság felett. A rendezvény biztosításában tavaly a város polgárőrei is részt vettek, a mohácsi kapitányság most is számít rájuk. A rendőrség idén először anyagi hozzájárulást is kért az önkormányzattól, erről még folynak a tárgyalások. A hideg, vagy éppen a meleg ellen védő italokhoz a vendéglátóhelyeken és az utcai árusoknál is hozzájythatnak a kitikkadt turisták. Előzőek hátránya, hogy akár állóhelyet is csak örökölni lehet, előnyük viszont, hogy elérhető áron vehetik magukhoz az áhított nedűt: az itt általában 35 forintért mért kisfröccs ára azonban az utcai árusoknál akár ennek többszöröse is lehet. (Részletes program olvasószolgálati oldalunkon, illetve a www.dunantulinaplo.hu interneteimen.) B. B.-M. B. A VASÁRNAPI FŐBB PROGRAMOK HELYSZÍNEI ES AZ IDEIGLENES FORGALMI REND OlSokac-rév, 13.00: busók csónakos átkelései Duna Pécs Pécsi út *0© £3 Szepessy park 9 # [Kóló lér, 14.30 busók indulásai o Rá«, 16.15: farsangi koporsá vízre bocsátása El a, 09 © 6,örnil* Oft. ÉLED A TERMÉSZET. Az elmúlt napok tavaszias időjárása a növényeket is jócskán megtréfálta. Pécsett a védett, napos helyeken néhány fán, bokron megindultak a rügyek. A képünkön látható orgonabokor is napokon belül rügyet bonthat a Verseny utcában. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Az ipari parkot is fejlesztenék Sellye A strandfejlesztés és a föld- gázhálózat kiépítése mellett az ipari park egy részének közművesítését is tervezi idén a város. Mint arról beszámoltunk, a strand gyermekmedencéjét és sportmedencéjét is felújítaná az önkormányzat ebben az évben, a beruházás egy része már a szezon kezdetére elkészül. Az erre az évre tervezett beruházások közt a húsz hektáros ipari park egyik felének közművesítése is szerepel, ezenkívül az úthálózatot is kiépítenék a területen - hangzott el a napokban tartott gazdasági bizottsági ülésen.- Becslések szerint az építkezés legkevesebb száz millió forintba kerülne, amit pályázati támogatással valósítanánk meg - tudtuk meg Gyöngyi József osztályvezetőtől. A pontos költségekről a kalkuláció heteken belül elkészül, a tervezési díjakra az árajánlatokat már megkérte az önkormányzat. A város reményei szerint az építkezés legkésőbb szeptemberben elkezdődik, jövő év elején pedig már üzemekkel telik meg az ipari park. A vezetékes földgázhálózat kiépítése is az idei tervek közt szerepel, erről a tárgyalások már javában folynak a gázszolgáltatóval. Ha a fővezeték Sellyéig megépül, a polgármesteri hivatalban, az óvodában, az általános iskola egyik épületében és a sportcsarnokban az idei fűtési szezonban már vezetékes földgázzal fűtené- nek. W. K. Pártok a szerkesztőségben Programot dolgozott ki aDNa 2002. évi országgyűlési választásokra A négy évvel ezelőtti választáson 1 százaléknál jobb eredményt elérő pártok baranyai vezetői és a meghívásnak eleget tevő más jelölőszervezetek képviselői voltak tegnap a Dunántúli Napló vendégei. A találkozó célja szerkesztőségünk 2002. évi választási programtervezetének ismertetése, megbeszélése volt. Hírek PÉCSETT jelentette be Deutsch Tamás, hogy az olimpiai aláírás- gyűjtési akcióban már negyed- millió fölött járnak, s minden remény megvan arra, hogy a szervezők elérjék a remélt egymilliót. Az ifjúsági és sportminiszter tegnap a Fidesz városi szervezetének hivatalos kampánynyitóján vett részt a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében. (a) SZEKSZÁRDON ma ülést tart a régió egészségügyi tanácsa. A rendezvényen többek között megválasztják a testület soros elnökét és alelnökét, illetve áttekintik az erre az esztendőre szóló pályázaü lehetőségeket, (mb) A SELLYE! kisparkban található hajdani szovjet emlékmű teljes átalakítását tervezi az önkormányzat, a betonoszlop díszes faburkolatot kapna a közeljövőben. A beruházás részleteiről, a kivitelezésre beérkezett javaslatokról holnap tartanak megbeszélést. (wk) A BARANYA Megyei Földhivatal központi támogatásból korszerűsítette gépjárműparkját. A nagyobb mozgékonyságot biztosító cserétől egyebek mellett azt remélik, hogy a zsebszerződések helyszíni ellenőrzése gyorsabb és eredményeseb lesz. (aa) PÉCSETT az eddig felmért területeken több mint száz pincében kell valamilyen, a veszélyhelyzetet elhárító beavatkozást végezni. Ennek mintegy negyedével szeretnének ebben az évben végezni. A teljes program befejezése 2016-ra várható, a jelenlegi árakon mintegy 260 millió forintot igényel. (aa) RABLÓT FOGTAK. A rendőr ség kedden elfogta azt a férfit, aki még hétfőn, a saját lakásán bántalmazta egyik ismerősét, majd elvette a személyes iratait és a ruháit. A feljelentés szerint a gyanúsított tizennyolcezer forinttal károsította meg a sértettet. A rendőrség rablás alapos gyanúja miatt folytat eljárást. (sn) ÉKESTÉK. Ma 20 órai kezdettel Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és Klub vendége Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke lesz. Műsorvezető: Ungár Tamás. A rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt várnak. Pécs Tájékoztatójában Pauska Zsolt fő- szerkesztő elmondta, a kampány során a lap igyekszik előmozdítani az idei országgyűlési képviselő-választás eredményességét, esély- egyenlőséget biztosítva a kampányban jogszerűen részt vevő minden párt, illetve független jelölt számára, hogy programjukat, céljaikat ismertethessék. Tényszerűen, lényeg- retörően és arányosan adunk tájékoztatást a pártok országos kampánynyitó és zárórendezvényeiről. A megyei eseményekkel kiemelten foglalkozunk. Minden olyan politikai eseményről tudósítunk, amelyen valamelyik választási párt első számú vezetője, vagy miniszterelnök-jelöltje lép fel. A Dunántúli Napló március 27-én négy oldalas Pécs-Budapest Az Európa Ingatlanbefektetési Alap tulajdonába került az egykori Baranyaker Rt. két „zászlóshajójának” számító Szliven és Mecsek áruház. Utóbbi benépesítése érdekében beruházásokat tervez az új tulajdonos. Lapunk információja szerint valamivel kevesebb mint 300 millió forintért cserélt gazdát a két pécsi kereskedelmi egység. Eladásukkal a korábbi tulajdonos Anex Invest Rt. az utolsó üzletektől is megvált, amelyek az egykori Baranyaker Rt. privatizációjának második lépcsőjében jutottak a tulajdonába. Az Anex Invest Rt. 1996-ban vásárolta meg a kereskedelmi profilú részvénytársaságot, amely akkor mellékletben mutatja be választókerületenként valamennyi megyei jelöltet. Közüljük majd a véglegesített területi és országos listákat, ezeket a szavazócédulán feltüntetett sorrendben, illetve betűrendben olvashatják lapunkban. A fizetett választási hirdetéseket megjelenítésüket tekintve is elkülönítjük többi írásunktól. Ezeken a közleményeken, nyilatkozatokon minden esetben feltüntetjük a „Fizetett választási hirdetés”, illetve „Politikai hirdetés” feliratot. A bemutatkozásra lehetőség nyílik az interneten is, a Dunántúli Napló on-line kiadásában. Ezek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget, de nem közlünk olyan hirdetést, amely megjelentetése törvénybe ütközik, sérti a jó ízlést, az erkölcsöt, a személyiségi jogokat, vagy törvényesen mintegy tucatnyi üzlettel, bolttal, áruházzal rendelkezett még a megyében. Az új tulajdonosok néhány hónap múlva változtattak a tevékenységi körön, és a korábban több száz kereskedőnek munkát adó cég 1997 tavaszán már csak 19 főt foglalkoztatott. Az új profil az ingatlankezelés lett. Tótfalusi György, az Anex Invest Rt. igazgatótanácsának tagja arról tájékoztatta lapunkat, hogy azért váltak meg a két áruháztól, mert a Mecsek Plaza felújítását követően főként ez utóbbi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az új tulajdonost, az Európa Ingatlanbefektetési Alapot képviselő Forgó Ferenc elmondta, hogy a továbbiakban is bérleti formában kívánják hasznosítani a két ingatlant. A Szliven pillanatnyilag is tele van, míg a Mecsek 5 szintjéből csak a felének van bérlője. Az áruház megtöltése érdekében új profilok - irodák, számító- gépes, illetve oktatási célú termek - kialakítása is felmerült. A karbantartó ráfordítások mellett a nagyobb beruházásról a végleges profil kialakítása után döntenek. K. E. bejegyzett pártok rendezvényének megzavarására irányulna. Politikai vitafórum oldalunk február 20-án jelenik meg utoljára, ezt követően legközelebb április 24-én. Február 26-tól a lap naponta közli a másnapi baranyai választási események programját, illetve napi tudósításokban számolunk be az 1998-as választásokon 1 százalék fölött teljesítő pártok - a jelenlegi parlamenti pártok és a Munkáspárt - választási eseményeiről. Március 20.-április 5. - április 6-án már érvénybe lép a kampánycsend - között a területi listát állítani tudó pártok rendezvényeiről hetente két-két tudósítást közlünk, a többiek és a független jelöltek esetében egy eseményről számolunk be. Április 9-19. között a hét egyéni kerületben második fordulóba jutott jelöltekről szóló tudósításokat és másnapi programjaikat közli a Dunántúli Napló. Pauska Zsolt tegnap jelezte azt is, hogy március 20-tól április 5-ig a lap önálló oldalt - a 7. oldalt - biztosít a választá- si eseményeknek. _________«la. 180 m illió érkezik várfelújításra Szigetvár-Kéked A Gazdasági Minisztérium (GM) pályázata révén mintegy Í80 millió forint vissza nem térítendő támogatása segítségével a nyáron elkezdődhet a várban lévő Andrássy-kastély és dzsámi felújítása. A GM képviselői tegnap a Zemplén megyei Kékeden tartott sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy a kastélyprogram keretében a szigetvári és a boldogkőváraljai várak rekonstrukciós munkálataihoz ösz- szesen 262 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda. Király Lajos, a szigetvári várat kezelő Várbaráti Kör vezetője érdeklődésünkre elmondta, hivatalos értesítést ugyan még nem kaptak, ám feltehetően a döntés 180 millió forintot jelent számukra. A megfelelő szerződések aláírása után, a nyár elején elkezdődhet az a mintegy 300 millió forintos rekonstrukció, amely során többek között a rendkívül rossz állapotban lévő Andrássy-kastélyt és a dzsámit teljes egészében felújítják. Az összegből a tervek szerint a várfalak megerősítésére is futja majd. További uniós pályázatok révén a kazamatasoron szálló kialakítását is tervezik. Gazdát cserélt áruházak A Mecsek Plaza feltöltésén fáradozik a befektető Nem a Baranyaker Fit. volt az egyetlen pécsi központú kereskedelmi profilú vállalat, amely eredeti tevékenységi körét tekintve úgymond áldozatul esett a honi privatizációnak, illetve a multinacionális kereskedelmi cégek megjelenésének. Hasonló sorsra jutott a Titán Rt. is, amely nem csak Baranyában, hanem az ország több megyéjében rendelkezett üzletekkel, boltokkal.