Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-26 / 25. szám

• I 2002. JanuAr 26., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Hírek ÁLLÁSBÖRZÉT rendez a Buda­pesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem Karrier Központ­ja április 3-4-én a BME központi épületében. A szervezők csak­nem 140 cég részvételére számí­tanak, amelyek közel 3000 állás- ajánlattal várják az ország egész területéről érkező mintegy 9000 főiskolai, egyetemi hallgatót, vala­mint friss diplomást. (d) INGYENES játékos képességfej­lesztő foglalkozást szervez 6-7 éves gyermekek részére az ANK 2. sz. Általános Iskolája szorobánnal. A szorobán japán számolóeszköz, amely meggyor­sítja a fejszámolást. Az első fog­lalkozásra január 29-én 16.30-kor kerül sor. (d) KI MIT TUDT-OT szervez a Pécsi Cigány Kisebbségi Önkormány­zat és a Cigány Kulturális és Köz- művelődési Egyesület cigány együttesek, zenekarok, tánccso­portok és szólisták, valamint vers- és prózamondók részére. Jelent­kezési határidő február 25., a je­lentkezési lapok kérhetők a Rácz Aladár Közösségi Házban. idi A REVIZOR. A tegnapi bemutató előadás után, ma este ismét Gogol vígjátéka várja az érdeklődőket a PNSZ Kamaraszínházában. A pécsi előadást Bagossy László jr. rendezte. A díszlet Antal Csaba munkáját dicséri. Felvételünkön Bezerédy Zoltán (balról) és Rázga Miklós.________________fot&müller andrea Dzsessz, pop, vagy kortárszene? A műfajok között akadnak sehova sem vezető átjárók is Klenyán Csaba klarinét- és Csalog Gábor zongoraművész adott koncertet kedden este a Művészetek Házában, s hosszú idő után Pécsett kortárs zene hangjai is felcsendültek. A két nemzetközi hírű előadó ugyanis avatott mestere ennek a műfajnak. A klarinét a kevésbé ismert hang­szerek közé tartozik. Ízelítőül mondjon néhány szót a történeté­ről? - kértük Klenyán Csabától.- A hegedű, a zongora, vagy a cselló valóban előtte van a toplis­tán. Tudni kell róla, hogy ezerféle hangszínre képes, és inkább a me­lankólia kifejezésére alkalmas, mint a vidámságra. Nem egy rene­szánsz zeneeszköz, hiszen az 1700-as években született. Bach idejében például már létezett, de Bach konzervatív lévén nem írt ze­nét klarinétre és csak a mannheimi iskolánál kezdték beépíteni a zene­karba. Klarinéthoz igazi zenei elhi­vatottság kell, mert a zenekarokban kevés az üyen hely, viszont sok a hangszeren jól játszó muzsikus.- Mostanában egyre több a ko­molyzenéből kiruccanó előadó. Ér­tékűét látja ennek?- A komolyzenéből el lehet in­dulni például a dzsessz világába, de az egy másik műfaj, amit ugyanúgy meg kell tanulni játsza­ni, mint a klasszikus zenét. így az­tán időnként borzasztó koncerte­ket hallani, amikor a jó előadó leírt dzsesszt próbál játszani. ~ És mi a véleménye a komolyze­nét a populárissal összekapcsoló előadásokról? Gondolok itt Vanessa Mae-re, Claydermanra, vagy itthonról Szentpéteri Csillá­ra, Horgas Eszter­re?- Ezt egyálta­lán nem díjazom. Azt mondják, jól lehet menedzsel­ni az ilyen zenét, mert a közönség­nek ez kell. De azt senki ne mondja nekem, hogy ott­hon Mari néni így álmodozik: jaj, de szeretnék hallgat­ni valami félig klasszikus, félig dzsessz, vagy pop dolgot, és lehető­leg egy csinos fér­fi, vagy dekoratív hölgy adja elő. Ez soha nem hoz új hallgatókat a ko­molyzenének, Klenyán Csaba klarinétművész csak a könnyebb műfaj hívei lesznek rá vevők.- Csalog Gábort és Klenyán Csa­bát úgy ismerik hazánkban, mint a kortárs zene apostolait.- Kevés ember foglalkozik ma Magyarországon ezzel a műfajjal, pedig a világon mindenütt a kultu­rált zenész feladatának érzi, hogy ezzel foglalkozzon. Hozzáteszem, hogy téljesen másról szól, mást mozgat meg az emberben egy kor­FOTÓ: LÄUFER L. társ zenének az eljátszása, mint egy klasszikus műé.- Kikből lesznek a kortárszene kedvelői? A komolyzene hallgatói­ból, vagy elég a dzsessz szeretete hozzá?- Mindenképpen elmélyült és kreatív zeneszeretet kell hozzá. Szakmai körökben úgy tartják, hogy az értési szintje hasonló a dzsesszzenééhez. Vagyis jól meg­közelíthető ebből az irányból, mert a dzsessz kedvelője még nincs „el­rontva” klasszikus zenével. Aki meg nagyon ismeri a komolyzenei irodalmat, annak újabb lépcsőfo­kok megmászását hozhatja a meg­értése.- Itthon kicsi a tábora a kortár- szenének.- Mert hiányoznak az olyan úttörő együttesek, mint a hetve­nes években az Új Zenej Stúdió, vagy a 180-as csoport. Ők járták az egyetemeket, és megtalálták a közönségüket. A rendszerváltás­sal ez kikopott és nehéz ezt a tíz­egynéhány évet pótolni. Persze megvannak rá a módszerek, hogy becsalogassuk az embere­ket. Mi például rendre becsem­pészünk egy-egy könnyedebb darabot a repertoárunkba, most Sári József Valet-je került be a műsorunkba. Ez egyébként egy 2001-ben született mű. Mi ugyanis napi kapcsolatban va­gyunk a kortárs zeneszerzőkkel, mert ez nagyon fontos a mai da­rabok megértéséhez, interpretá­lásához. MÉSZÁROS B. ENDRE Futnak a képek Nimbusz 2000 Márai Sándor egy helyen a magyar polgárosodásnak arról a régebbi korszakáról beszél, amikor az olva­sás hozzátartozott az élethez, s amikor a Pickwick Klub volt a pony­va, Dosztojevszkij a detektívre- gény, a népszerű kiadványsoroza­tot Olcsó Könyvtárnak hívták, Gyu­lai Pál szerkesztette, és Arany kraj- cáros füzetbe fordította a Köpönyeg-et. De egy igényesebb, értelmiségi pályára készülő gimna­zista még a múlt század ötvenes­hatvanas éveiben is elolvasott vagy húsz-harminc Jókai-regényt, Victor Hugo műveit, s ott volt neki még, ha lazítani akart, a Robinson, a Gul­liver és Dumas. Ma más a helyzet. Az emberek kevesebbet olvasnak, és rosszabb szerzőket, akiket most nem is neveznék meg. Ezzel szemben megemlítem, hogy nemrég egyik hallgatóm a „Hermione" álnevet írta filológia dolgozatára, s mikor a kollokviu­mon megkérdeztem tőle: ugye, Shakespeare (Leontes feleségét hív­ják így a Téli regé-ben), ő kissé za­vart mosollyal válaszolta: nem, Harry Potter. S mintha azt kérdezte volna a szeme: baj? Nem, nem baj, csak majd a Téli regä is, kérem... J. K. Rowling a maga műfajában nem tartozik a rossz szerzők sorá­ba. Felismerte, hogy túlságosan is anyagias szemléle­tű világunkban szükségképpen fel­ébredt az igény a misztikum, a csoda iránt. Könyve a szá­zadvég eklektikus hangulatában fo­gant (úgy látszik, ez a századvégek! gyakori jellemzője);; akárcsak, a belőle készült film, a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Sor­cerer's Stone). A cselekményt a má­gikus szemléién mód határozza meg, vagyis a szer­ző, s nyomában a rendező visszanyúl a (manapság átala­kulóban lévő) ter­mészettudomá­nyos világkép előtti gondolkodás bizo­nyos motívumaihoz, igaz, ez meg­lehetősen formális (az ember ismé­telten rádöbben ama, milyen remek könyv a Pendragon legenda), s in­kább külsőségekben mutatkozik meg, főként a boszorkányság és a varázslás képzetkörében. A bo­szorkányok közlekedési eszköze, a söprű, a film egyik legfőbb szimbó­luma, még egy új, formatervezett példányt is bemutatnak, a neve: „Nimbusz 2000". Az alkímia ezzel a vonulattal nincs is egészen össze­hangolva, a bölcsek kövének értel­mezése pedig meglehetősen felüle­tes, mintha, teszem azt, a Grál-kely- het valaki egy étkészlet egyik da­rabjának tekintené. Kissé önkénye­sen bukkannak fel a legkülönfé­lébb mitológiai elemek: a kentaur a görög mitológiából, a szüzességet jelképező unikomis a középkorból, s ékszer közlik, hogy a pincében van egy troli, aki a skandináv hitre­géből került elő, nem egészen vilá­gos, hogyan. Mindazonáltal Rowling, s nyo­mában a rendező, Chris Columbus, felhívja az olvasók, illetve a nézők figyelmét arra a tényre, hogy a világ nem azonos a kamatlábszámítás­sal, s ez kétségkívül a javukra íran­dó, mint ahogy az a gondolat is, hogy az ember sikeresebb tud len­ni, ha elhiszi, képes akár a csodára is. Az már kevésbé dicséretes, hogy a film elbeszéléstechnikája alapve­tően realista, mert ez ellentétes a té­ma misztikus természetével. Mint­ha Chris Columbus olyan nézőkö­zönséghez akarna szólni, amely mégiscsak a kamatlábszámításon nőtt fel, s elvárja, hogy a dolgok ott legyenek a vásznon a pénzéért, a f, * ‘/ i t 1 KI íOOáSl v m-s^ ** V mi / y ->\ rv\ 7 McGongall professzor asszony szerepében Maggie Smith levegőben söprűnyélen vívott csata a vadászpilóták mutatványait idéz­ze, a troli pedig olyan hiteles le­gyen, hogy még orrának váladékát is lehessen látni. Szegény troli, még zsebkendője sincs. Nekünk viszont van, s kép­zeletünk is lenne, úgyhogy nem kell mindent megmutatni. Nagy Imre ____________________________________________________________________EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL A Kultúra Napja Pellérden Kicsit fáradtan nézem a tévét. Arról panaszkodnak, hogy már az általá­nos iskolákban sem ünnepük meg a Kultúra Napját. Január 22-e van. Most jöttem Pellérdről. Ha fá­radt is, de nagyon boldog vagyok. A pellérdi AMK Általános Iskolá­jában tízenkettedszer rendezték meg a városkörnyéki iskolák vers- és prózamondó versenyét, kifeje­zetten a Kultúra Napja tiszteletére. Abaligettől Berkeséig minden isko­la 2 tanulót küldhetett. Egyet az 5- 6., egyet a 7-8. osztályból. A klubkönyvtárban, ahol a ne­mes vetélkedés zajlik, a főfalon a Himnusz szövege, mellette tablón, legjobb költőink arcképei, Parti Nagy Lajosig bezárólag. Negyven éve zsűrizek versmon­dókat, patronálok amatőr színját­szókat. Sok mindent megéltem. Edzett vagyok és cinikus. De bete­gen is vállalom, hogy falusi iskolá­sok versmondásait hallgassam, ta­nácsaimmal segítsem, mert na­gyon fontosnak gondolom ezt. Valamikor, 1960-ban, a Siklósi Járási Művelődési Ház igazgatója­ként és színjátszó szakreferense­ként, egy kis ormánsági faluba mentem, megnézni a helyi színját­szók bemutató előtti próbáját. Ami­kor a buszról leszálltam, kedves 16- 18 éves lányok és fiúk fogadtak. Aranyosak voltak, mosolyogtak, csevegtek, meséltek, kérdeztek, én meg rémüldöztem, mert alig értet­tem mit mondanak. Nemcsak a még élő tájnyelv miatt, csúnyán, hadarva artikuláltak, s a legszebb lányka tokában is gombóc volt. Fölkészültem a mártíromságra. A kultúra ifjú bajnokaként, meg­adással vártam a szenvedést. A kultúrban, őszes, szelíd hangú ta­nárnő várt bennünket. Megkezdő­dött a próba. Leesett az állam. Az eddig oly rettenetesen beszélő falu­si fiatalok, elegáns, néha régies, irodalmi nyelven mondták, hang­súlyozták a szöveget. A Mennyet járt ifi urat próbálták, élvezettel. Igaz, a játék abból állt, hogy föl-le lófráltak folyvást. Az is mászkált, aki nem beszélt. Nézni nem lehe­tett, de hallgatni élvezet volt. Akkoriban ez különösen nem volt szokás, de kezet csókoltam a tanárnőnek, eüsmerve emberfeletti munkáját a beszédképzésben, majd engedelmével rövid idő alatt meggyőztem a színjátszókat, hogy állni is lehet, s ténfergés helyett, va­lahonnan, valahova menni, az asz­tal és a négy szék, nem csak dísz­let, le lehet ülni, rá lehet ütni, aki­hez beszélünk, annak a szemébe kell nézni. Élvezték. Pár hét múlva nagysikerű bemutatót tartottak. Ez az emlék is előjött ma Pellér­den. Az utóbbi évtizedekben jobbára középiskolások és felnőttek vers­mondását hallgattam. A sok jó kö­zött, ezeken a versenyeken is akadt mindig beszédhibás, kicsit kántáló, azonos monoton ritmusban előadó versenyző. Általános iskolásoknál általában nagyobb ezek aránya, de elnézzük, azt remélve, hogy nem csak szavalnak, előbb-utóbb az ol­vasásra is időt szakítanak, két szá­mítógépes játék közben. Pellérden harmadszor voltam. A korábbi években is jól éreztem magam itt, hisz az iskolák valószí­nű, válogatás után küldték el, leg­jobbnak ítélt tanulóikat. De a mai nap! Amikor panaszkodunk, hogy tesztlapokon fölnőtt tinédzsereink nyegle beszédét alig értjük, hogy sokszor nem tudják érzelmeiket szavakba formálni - tisztán beszé­lő, példásan artikuláló gyerekek­nek örülhettem, akik legtöbbje életkorának megfelelő, személyisé­géhez illő prózát, verset adott elő, bizony, középiskolás fokon. Egy berkesdi kisfiú, Berze Nagy János gyűjtéséből mondott mesét, szívmelengető, archaikus népnyel­ven. Soha nem hallott öregeket sem így beszélni. Egy kővágószőlősi roma lány a felnőt­tek magabiztosságával és gesztus­készségével, irigylésre méltó tiszta artikulációval adta elő verseit, s közben végig reprezentálta a ma­gyaros beszédharigsúlyt. Megjegy­zem, ebből a faluból az elmúlt két évben egy roma fiú mondott szép magyar nyelven verset. Egy kedves pellérdi kamasz, Janikovszky Éva: Tükör előtt című remekét úgy adta elő, hogy percig sem gondolhatta a közönség, ta­nult szöveget mond, s nem a leg­bensőbb érzéseit osztja meg ve­lünk. ■ S eddig nem az első díjasokról beszéltem. Mert ez a verseny ne­kem nem a díjakról szólt. Hanem a társadalmilag alábecsült falusi pe­dagógusok áldozatos munkájáról. Akik a minimálbérhez közeli fize­tésükért, az oktatáson túl is, áldo­zatokat vállalnak tanítványaikért. Hihetetlenül sok munka, idő és energia van a mögött, hogy ezek a gyerekek ilyen feltűnően szépen beszélnek magyarul. Nemcsak a kiemelkedő eredményt elérők. A többiek, a gyönyörű tízévesek is. Gyerek és tanár, heteken át készült arra, hogy egy nyilvánosságot ed­dig afig kapó, városkörnyéki verse­nyen, iskolájának jó hírnevet sze­rezzen. Ennél méltóbban nem le­het ünnepelni a Magyar Kultúra Napját. Sajnos azt is tudom, ezekben az iskolákban, a nyugdíj előtt álló pe­dagógus kevesebbet keres, mint amennyiért sok szakmában a fris­sen diplomázók hajlandók munkát vállalni. Ideje méltóképpen megtervezni a pedagógusok pályaívét. Nem csak ígéretekkel, anyagi megbecsü­léssel is. Sokkal tartozik nekik a társadalom. Biikkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom