Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-25 / 24. szám

I 2002. Január 25., péntek SZÁMÍTÁS TECHNIKA 13. OLDAL Keveset szörfölő intézmények Sokan személytelennek tartják az internetet Bár a hazai közigazgatási intézmények lényegesen többet interneteznek, mint tették azt akár egy évvel korábban, még­is messze állnak attól, hogy saját straté­giájuk részévé tegyék azt - állítja az iBasic 2001 című tanulmány. A Netsurvey Internetkutató Intézet felmé­rése szerint jellemző, hogy az internetet passzívan alkalmazzák a közigazgatás­ban, azaz elenyésző azok száma, akik kétirányú kommunikációs csatornának tekintik a webet. A szerzők mindezt közel negyven mélyin­terjú feldolgozása után állítják: a vizsgált önkormányzatoknál, oktatási, egészség- ügyi, kulturális intézményeknél az internet beépülésének és megfelelő használatának leginkább a „laposabb” szervezet, továbbá a kevesebb bürokratikus akadály és nem utol­sósorban a személyes vezetői elkötelezett­ség kedvez. Az önkormányzati tisztségviselők úgy vélik, a világháló az információk gyors megszerzésének egyik eszköze, ezt is tart­ják a net legfontosabb jellemzőjének. Na­gyon kevesen gondoltak arra, hogy a háló­ról nem csak információt szerezni, hanem arról szolgáltatni is hasonlóképpen elő­nyös: elenyésző számban hangsúlyozták a kétirányú kommunikáció jelentőségét. Nem csupán biztonsági problémákra, vélt vagy valós veszélyekre hivatkoztak sokan, de hangsúlyozták a számítógépes kom­munikáció személytelenségét, a megsze­rezhető információk és ismeretek felüle­tességét is. Az internetre bekötött önkor­mányzati számítógépek aránya a megkér­dezett intézmények esetében szélsősége­sen, 3-70% között mozog - amely nagy­mértékben függ attól, hogy a hierarchia, vagy a funkció határozza-e meg az inter­nethez kapcsolódás jogosultságát. Ez utóbbi esetében természetesen magasabb a hálóhoz való hozzáférés aránya. A kutatás nem hozott meglepő eredmé­nyeket annyiban, amennyiben igazolta az a feltételezést, hogy az önkormányzatoknál az internet-használat legjellemzőbb felhasz­nálási területe a pályázatfigyelés. Többen hangsúlyozták azt a szintén könnyen alátá­masztható érvet, hogy addig nem is érde­mes interaktív szolgáltatásokat bevezetni, amíg a lakosság nem rendelkezik megfelelő informatikai képzettséggel és infrastruktú­rával. Ennek megfelelően a vizsgált intéz­ményi weboldalak mindössze alig negyede, 24%-a nyújtott lehetőséget a kapcsolatfelvé­telre. A kulturális intézményekben változik a kép: szinte minden alkalmazottnak lehető­sége van az internet használatára. Nem cso­da hát, ha a többségük él is ezzel a lehető­séggel. Mindez a szakemberek szerint az­zal indokolható, hogy az itt dolgozó, zömé­ben szakértelmiségiek információigénye magasabb az átlagosnál. A világháló-hasz­nálat a színházi marketing és PR területén a legerősebb. Az egészségügyi intézményekben jel­lemzően a helyi hierarchiához kötött az internet-használat, a weben történő meg­jelenésről pedig azt gondolják, hogy egy honlap hatására nem következnek be érzé­kelhető változások. Kötelező szűrő? Nem lehetetlen, hogy a német kormány követi az ame­rikai elképzeléseket: internetes pornográfia-ellenes harc indul a német számítógépek képernyőin. A politika nem nézi jó szemmel az egyre inkább ter­jeszkedő világhálós „fertőt”: a CDU/CSU szándéka szerint az országban a számítógép-használókat köte­lezni fogják arra, hogy különleges szűrőprogramot te­lepítsenek a gépükre. A pártszövetség szövetségi parla­menti frakciójának szóvivője, Norbert Geis (CSU) kije­lentette, előzetes vizsgálatnak vernek alá egy törvényja­vaslatot, amely mindenki számára kötelezővé tenné a Cyber Sentinel szűrőprogram telepítését. __________■ Ki stérségi portál Eu-támogatással Magyarországon internetes kistér­ségi-közigazgatási portál lép működésbe február 10- én a zempléni tájegység településeinek összefogásá­val. A www.ztsz.hu címen kísérleti üzemmódban lá­togatható honlap a zempléni kistérséget bemutató anyagokat, továbbá híreket, térképeket, aktuális ada­tokat és egyéb információkat tartalmaz. A lap 90 te­lepülés együttműködését teszi lehetővé. A portál fej­lesztési költsége 136 millió forint volt, amelynek 52 százalékát a PHARE, 21 százalékát az agrár­tárca, 27 százalékát pedig az önkormányzatok, il- letve a fejlesztő cég állta. ______________ ■ 2) A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara oz alábbi másoddiplomás képzéseket indítja Pécsett: • Közgazdász szakmérnök • Pénzügyi adó-, illeték-, vámszakértő Kérje részletes tájékoztatónkat a szervezőtől: ISaímtxkl? Kft. 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. Tel.: 22/501-665 mn.: 9-15 óráig Somogyi Béláné 7624 Pécs, Hungária u. 49/a. Tel: 72/322-756 hétfőtől szerdáig 16.30-19 óráig; 20/386-2674 www.minerva90.hu E-mail: minerva90@axelero.hu PCT A világ egyik legnagyobb takarmánygyártó és forgalmazó cége munkatársat keres értékesítési tanácsadó munkakör betöltésére Baranya megye területére. Feltétel:- szakirányú (agrármérnök) felsőfokú végzettség- saját tulajdonú személygépkocsi, telefon- Baranya megyei lakhely Elbírálásnál előny:- 35 év alatti életkor- értékesítési tapasztalat A pályázatokat (önéletrajz, bizonyítványmásolatok) 2002. február 8-ig kérjük beküldeni: Agribrands Europe Hungary Rt. 1388 Budapest, Pf. 73. "Értékesítési tanácsadó-302" Információ: Buttula Ferenc:06-23-507-217 Viselhető PC a Hitachitól A jövőt idézi a Hitachi leg­újabb fejlesztésű számítógé­pe: a készülék kijelzőjét a fel­használó a fejére erősítheti, a berendezés többi részét pedig a zsebébe csúsztathatja. Az új számítógép olyan, mintha „viselője” hajpántot hordana: er­re egy digitális kijelzőt erősítet­tek. A gépet a fejre téve a felhasz­nálók egyik szeme elé egy nagy felbontású kijelző kerül, mely jól rögzítve végig a szem előtt ma­rad. A masinát így mozgás köz­ben, vagy akár a szabadban is le­het használni a számítógépet. A Hitachi azzal az amerikai Xybernauttal együttműködve fej­lesztette ki az új eszközt, amely már számos hasonló viselhető számítógéppel jelent meg a pia­con. A japán gyártó nem titkolt cél­ja az, hogy most megjelenő gépé­vel egy új termékcsaládot indít útjára, mely a Wearable Internet Appliance (azaz a viselhető inter­netes eszköz) rövidítéséből a WIA sorozatjelet kapta. Az első termék a WIA-100NB - a Xybernaut az Egyesült Államok­ban természetesen eltérő megne­vezéssel, Poma néven fogja for­galmazni, megközelítőleg 1500 dollárért. A viselhető PC a Microsoft Windows CE operációs rendsze­rét használja, a Hitachi 128MHz- es Rise processzorára épül, és 32MB RAM-ot tartalmaz. A fejre erősíthető kijelző a szem előtt azt az érzést kelti, mintha a felhasz­náló egy 13 colos monitort néz­ne. A mini-számítógépet kézben hordható epiikii egérrel lehet működtt au. Az európai piacokon a számí­tógép várhatóan 2002 első ne­gyedévében ' műi a piacra. ■ Első a biztonság Kiszivárgott” a Microsoft-vezér levele Bill Cates, a Microsoft elnö­ke legújabb fontossági sor­rendje szerint az új fejlesz­tések a biztonsági törekvé­sek után csak a második he­lyen szerepelnek a vállalati stratégiában. Mindez a sajtóhoz egy Gates által körlevélként küldött, ám a sajtó­hoz kiszivárogtatott levél által ke­rült nyilvánosságra. A Microsoft irányváltására vonatkozó infor­mációkat Bill Gates belső e-mai- len küldte el számos beosztottjá­hoz, így - állítják a redmondiak - a hír csupán „véletlenül” juthatott el az azt feldolgozó és közreadó Associated Presshez. A jövőben tehát a maximális biztonság hangsúlyozása kerül az első hely­re a Microsoft-termékeknél: “Amikor az új fejlesztések hozzá­adása és a maximális biztonság közti választásra kerül sor, mi az utóbbi mellett állunk ki” - fogal­maz Gates. A Microsoft, vélik a szakembe­rek, helyesen döntött akkor, mikor a biztonsági fejlesztéseket veszi előre a vállalati stratégiában, a kö­zelmúltban ugyanis több súlyos biztonsági rés meglétére derült fény a cég programjaiban. Szakér­tők szerint azonban Gates levele nem belső információs anyag, ha­nem egyszerű PR-fogás, mellyel a vállalat hálózati termékeiről kiala- kult képet akarják befolyásolni. ■ Freestart: korlátoznak Óránként lekapcsol a telefonvonalról a szolgáltató Visszakozik a Freestart: az ingyenes internet-szolgáltató január 15-től megváltoztatta a hozzáférés feltételeit. A cég szerint az intézkedések mö­gött a díjmegosztási szabály­zás miatti nehézségek állnak. Néhány nap óta már délután 6 és este 11 között folyamatosan mindössze egy órára kapcsolód­hatnak a világhálóra a Freestart felhasználói. A rendszer az egy órás időtartam után egész egysze­rűen bontja a felhasználó vonalát, akinek a további internetezéshez ismét csatlakoznia és bejelent­keznie kell. A cég állítja: a döntés célja az ebben az időszakban leg­többször túlzsúfolt szerverek te­hermentesítése, illetve a felhasz­nálók időbeli szórása volt. Mivel a MATÁV-kedvezményes idősza­kot - este hattól reggel hétig áta­lánydíjért, illetve legfeljebb 150 forintért lehet internetezni - nagy tömeg használja ki, ám ez a hely­zet azt eredményezte, hogy ren­geteg felhasználó egyszerűen ki­szorult a szerverekről, be sem tu­dott jelentkezni, így a szolgálta­tást sem tudta igénybe venni. Az intemetszolgáltató cég je­lenleg is dolgozik a fenti korláto­zás hatásainak statisztikai elem­zésén. A Kreatív Online internetes magazin szerint a Freestart éppen egy olyan konstrukción dolgozik, amely szerény összegért, dedikált portokkal biztos bejutást garantál a szörfölőknek. Az ingyenesség fenntarthatóságának érdekében a cég jelenleg fejleszti az úgyneve­zett „force entry” kapcsolódást biztosító technológiát, mely alkal­mazásával a felhasználók minden egyes bejelentkezéskor kénytele­nek lennének letölteni a Freestart honlapját: a lépés egyértelmű cél­ja, hogy növelje a vállalat weblapjának hirdetési értékét. i 1 ♦ í

Next

/
Oldalképek
Tartalom