Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
2002-01-25 / 24. szám
10. OLDAL G A Z D A S A G I T ÖKÖR 2002. Január 25., péntek RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2002. január 24.) Tőkére vár a Hungexpo A Hungexpo Rt. 2001. évi gazdálkodása és tevékenysége eredményes volt, árbevétele és adózás előtti eredménye egyaránt tíz százalékkal haladja meg a tervezettet - jelentette be tegnap Petykó Zoltán, a Hungexpo Rt. vezérigazgatója. Petykó szerint a Hungexpo további fejlődéséhez, és ahhoz, hogy megtarthassa vezető szerepét a régióban, jelentős tőkebevonásra lenne szükség. Budapest Előzetes adatok alapján a részvénytársaság árbevétele 2001-ben elérte az 5,3 milliárd forintot. Az adózás előtti eredmény várhatóan meghaladja az 530 millió forintot. A Magyarországon kiállító külföldi cégek mintegy 80-85 százaléka a Hungexpo Rt. rendezvényein mutatkozott be. A kiállítások a múlt évben 6350 kiállítót és mintegy 694 ezer látogatót fogadtak. A vezér- igazgató jelezte, hogy 2002-ben hasonló árbevételre számítanak. A Hungexpo a múlt évben 850 millió forintot ruházott be, amelyből 200 millió forintot tettek ki az épületekben, közműrendszerekben végrehajtott, többéves lemaradást pótló beruházások. Petykó Zoltán elmondta, hogy a Hung- expónak a további fejlesztéshez tőkebevonásra van szüksége. El kell dönteni, hogy a tulajdonosok hajlandók-e tőkét emelni egyenként vagy külön, illetve külső tőkebevonást hajtanak-e végre. Tárgyalások folynak arról, hogy az állami tulajdonjog átkerüljön az ÁPV Rt.-tői a Magyar Fejlesztési Bankhoz. Jelenleg a cégben 84 százalékban az ÁPV Rt., 16 százalékban a kőbányai ön- kormányzat, 1 darab 1000 forintos részvény erejéig a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonos. Utóbbi per alatt áll._______________________(*tsi A Hungexpo épületeinek fejlesztéséhez tőkebevonásra van szükség Kiállítások a Hungexpón 2002-ben FOTÓ: EUROPRESS/D1ÓSI Orbán: jók a kilátásaink Borsodchem 4 540 Ft A Egis 11515 R A Matáv 1036 Ft Q Mól 5 395 Ft 11 OTP 19 900 Ft ti Richter 17355 Ft ■ A TVK 3165 Ft A Zaiakerámia 1730 Ft ti BUX: 8079,59 +1,18% eltérés az előző záróértékhez képest AZ MNR HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 394,53 Cseh korona 7,60 Euró 243,60 Japán jen (100) 206,78 Lengyel zloty 67,18 Svájci frank 165,99 Szlovák korona 5,76 USA-dollár 277,35 _________HÍREK_________ TÉG LATÖRVÉNY. A pénz mosás elleni törvény nem fenyeget senkit, csak azokat, akik tisztességtelén szándékkal, a jogszabályokat megkerülve szeretnék tisztára mosni bűncselekményből vagy más visszaélésből származó pénzüket - közölte tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter, (mtd CSÚCSON A TŐZSDE. Közel egyéves szünet után tegnap ismét nyolcezer pont fölött zárt a tőzsdeindex. A BUX a kereskedést 8079,59 ponton fejezte be, ilyesmire utoljára tavaly január 31-én volt példa. Tegnap tovább folytatódott az OTP részvényeinek diadalmenete, a papírt csaknem 20 ezer forintig „húzták fel” a vevők, ep PÁLYAVASÚT. A magyar vasútvonalak európai forrásokból is támogatott korszerűsítésére 2006-ig több mint százmilliárd forint áll rendelkezésre, amelyből a MÁV Rt. nemcsak az európai főfolyosók, hanem a hozzájuk kapcsolódó mellékvonalak rehabilitációját is tervezi - jelentette be tegnap a vasúttársaság illetékese, (mtd BIZOMÁNYI. Franchise formában fejleszti tovább üzlet- hálózatát a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Részvénytársaság, az első franchise zálogfiókot csütörtökön nyitották meg Nyíregyházán. A partneri kapcsolatra jelentkező vállalkozók tőkét, helyiséget és alkalmazottakat biztosítanak a zálogfiókok megnyitásához, míg a BÁV Rt. adja a márkanevet, a bevezetett üzleti lehetőséget a működési tapasztalatokkal és ismeretekkel együtt. Az idén 10-15 franchise fiók megnyitását tervezik országszerte, (mtd RABÁR-DÍJ. Madár István, az Axel Springer lapcsoporthoz tartozó Világgazdaság munkatársa vehette at tegnap a Rabár Ferenc-díjat, amelyet idén nyújtott át első alkalommal a Pénzügyminisztérium. A díjat Varga Mihály, a tárca jelenlegi vezetője alapította tavaly március 15-én a rendszerváltás utáni első pénzügyminiszterről elnevezve, és azt évente egy gazdasági újságírónak vagy tudósítónak ítélik oda. dep UKBA február 10-12. Nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállítás Agro+Mashexpo február 20-23. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgépkiállítás Karát február 27-március 02. Nemzetközi ékszer-, drágakő-, óra-szak- kiállítás Galéria 2002. február 27-március 02. Művészeti szakkiállítás Budapesti Divafnapok február 28-március 02. Nemzetközi szakkiállítás Utazás március 7-10. Nemzetközi idegenforgalmi kiállítás Sport március 21-24. Nemzetközi sport- és szabadidőkiállítás Az idei évre 14 milliárd forintot különítettek el a költségvetésből az állami támogatású bér- lakásprogramra, ez az összeg évközi átcsoportosításokkal még növelhető - mondta el Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára. Az elmúlt másfél év során a program kezdetétől a kormányzat összesen mintegy 32,5 milliárd forint állami támogatást hagyott jóvá 7027 lakás felépítéséhez, megvásárlásához, illetve kiEz mintegy 360 millió forint kifizetését jelenti, egyúttal az ítéletben az is szerepel, hogy a részvényérték mellett 1998 októberétől 20 százalékos kamatot is köteles az állam Palotás Jánosnak kifizetni. A bíróság továbbá több mint 18 millió forintos perköltség kifizetésére kötelezte az államot. Palotás az ítélet kapcsán elmondta: 1998 októbere óta álláspontját közölte az interneten keresztül. Ennek lényege, hogy egyrészt a Postabank nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének, nem mutatta be ténylegesen a hitelintézet helyzetét. A Postabank Budapest Boat Show március 21-24. Nemzetközi hajókiállítás FeHoVa március 21-24. Fegyver, horgászat, vadászat kiállítás Budapest Motor Show március 21-24. Nemzetközi motorkerékpár-szakkiállítás Construma április 09-13. Nemzetközi építőipari szakkiállítás Decortsone április 09-13. Nemzetközi díszítőkő-ipari szakkiállítás INFOtrend április 23-25. Nemzetközi informatikai és telekommunikációs konferencia és szakkiállítás Industria május 28-31. Nemzetközi ipari szakkiállítás Securex május 28-31. Nemzetközi munka-, tűz- és biztonság- védelmi szakkiállítás alakításához. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter kifejtette: az önkormányzatok csaknem 15 milliárd forintos kiegészítést adtak, így mintegy 50 milliárd forintos állami támogatás jutott a programra. A miniszter beszámolt arról is, hogy az önkormányzatok csaknem 17 milliárd forintos lakhatási támogatási kerettel rendelkeznek. Hozzátette: a hitel- és közüzemi tartozás miatt hátralékossá váltak ügyét szintén az önkormányzat kezeli, számukra olyan programot indírészvényeit vásárló kisbefektetők számára csak akkor van kockázat a papírok megvásárlása során, ha hitelesek a pénzpiaci információk, vagyis a befektetők ténylegesen mérlegelni tudnak döntésük előtt. Erre azonban nem volt a kisbefektetőknek valódi lehetőségük a nem megfelelő tájékoztatás miatt. A magyar állam 1998-ban megszerezte a Postabank többségi tulajdonát, azonban később a felvásárlás során érvényesített árhoz képest nevetségesen alacsony árfolyamon, 5 forinton tett ajánlatot a kisbefektetőknek részvényeik megvásárlására. Tavaly év végén legfelsőbb bírósági ítélet született Budapesti Divatnapok augusztus 25-27. Nemzetközi szakkiállítás BNV szeptember 13-19. Budapesti Nemzetközi Vásár INFOmarket szeptember 13-19. Információtechnológiai és telekommunikációs vásár Ökotech október 15-18. Nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítás Hungaromed október 15-18. Nemzetközi orvostechnikai egészségügyi szakkiállítás és konferencia Hó-show november 14-17. Találkozó a téli sportok szerelmeseinek Foodapest 2002. november 26-29. Nemzetközi élelmiszer-, ital- és élelmiszergépipari szakkiállítás tott el a kormányzat, amellyel csaknem 30 ezer család helyzetén tud javítani.- Magyarországon a bérlakások aránya nem éri el a 8 százalékot, szemben az európai uniós 30 százalékos átlaggal - mondta a miniszter. Az állami támogatású bérlakásprogram keretében az ösz- szesen 368 nyertes pályázó 32,5 milliárd forintos támogatást kapott. Ezzel az összeggel csaknem 46 milliárd forint értékű beruházás indulhat meg. A lakások közel háromnegyedét szociális lakbérekért adják bérbe. A támogatás több mint 70 százaléka a szociális helyzetük alapján rászorulók lakhatását segíti. egy hasonló helyzetű befektető esetében, akinek részvényeit 10621 forinton kell felvásárolnia az államnak.- A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumán most született ítélet teljes összhangban van a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntésével - mondta Palotás János. Szerinte nem lenne szerencsés, ha a még mintegy 800 kisbefektetőt érintő összes bírósági eljárásban az esetleges másodfokú ítéleteket rendre megvárná az állam, mivel az jelentős perköltségeket róhat az államra, így áttételesen az adófizetőkre. Az ítélet nem jogerős, a Pénzügyminisztériumban még nem döntöttek arról, miként lépjenek tovább az ügyben. ________ ep Bud apest A hétszázalékos gazdasági növekedést is elérheti Magyarország a következő években - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Gazdasági Tanács tegnapi ülésén. A miniszterelnök pozitívumként értékelte, hogy a múlt évben kilenc százalék közelében volt az infláció, ezért reálisnak tartja, hogy az év végére 4-6 százalék között legyen. Az uniós csatlakozás előkészületeiről szólva elmondta: nehéz tárgyalások vannak hátra mezőgazdasági kérdésekről, ennek ellenére nem lehet akadálya a 2004 elején vagy közepén várható csatlakozásnak. Szerinte a mezőgazdaság szereplőinek idén már rendkívül jók a pénzügyi lehetőségei, így megoldódhat az agrárium hitelezési problémája. A múlt évben az államilag garantált hiteltöbblet meghaladta a 20 milliárd forintot. A miniszterMagyarországon az átlagjövedelmek adóztatása jóval magasabb a kelet-közép-európai országokénál, ezért a személyi jö- vedelemadó-sávok szélesítésére lenne szükség - mondta Répássy Csaba, az Ernst and Young Tanácsadó Kft. igazgatója. Hozzátette: hazánkban a felső, 40 százalékos kulcs már 1,2 millió forint éves jövedelemnél életbe lép, ezt pedig átlagos keresettel is el lehet érni. Ugyanakkor Lengyelországban a legfelső, 40 százalékos kulcsot csak 5 millió forint feletti jövedelemmel lehet elérni, míg Csehországban 2,5 millió forint fölött alkalmazzák a- legmagasabb, 32 százalékos adókulcsot. A tanácsadó cégnél arra is felhívták a figyelmet, hogy Szlovákiában és Szlovéniában is csak 3 millió forint fölött vonják a maximális 40 százalékot. Budapest Hamarosan megkezdheü működését a Magyar Nemzeti Földalap Közhasznú Társaság - jelentette be Bérezi Norbert, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. A közhasznú társaság alapító okirata elkészült, azt január 31-ig benyújtják a cégbírósághoz. A helyettes államtitkár tájékoztatott arról, hogy egyetértés született a kht. ügyvezetőjéről és háromtagú felügyelőbizottságának személyi összetételéről is. Budapest Közzétette a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberi alakulásáról szóló statisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Adataik szerint novemberben 497,3 milliárd forintot költöttek a kisebb üzletekben, 7,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A 2001. év első tizenegy hónapjában a lakosság összesen 5,5 százalékkal többet költött a kiskereskedőknél mint az előző évben, a növekedés elmaradt az ugyanebben az időszakban mért, 9,4 százalékos inflációtól. A legnagyobb növekedést, 15,8 százalékot a gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem érte el. Tavaly novemberben folytatódott a júliusban elkezdődött dinamikus bővülés az iparcikk jellegű vegyes-kiskereskedelemben. A textil-, ruházati és lábbeli-kiskereskedelmi üzletek eladásai noelnök szólt arról is, hogy a munkanélküliség 5,7 százalékra történő csökkenése jónak mondható, és a javuló tendencia ebben az évben is folytatódhat. A miniszterelnök a Gazdasági Tanácsban kialakult vita során felvetett kérdésekre reagálva elmondta: ahhoz, hogy a magyar gazdaság az uniós csatlakozásig a kívánt mértékben javíthassa versenyképességét, nagymértékben erősíteni szükséges a magyar kis- és középvállalkozások pozícióját. Orbán Viktor szerint elengedhetetlen a legalább fél tucat domináns magyar cég nemzetközi, regionális szerepvállalása. Ugyanakkor hangsúlyozta: továbbra is lényeges a külföldi tőke beáramlása, az évi kétmilliárd euró feletti nagyságrend fenntartása. vemberben 8,8 százalékkal, az első tizenegy hónapban 4,8 százalékkal haladták meg az elmúlt év azonos időszakát. A kiskereskedelmi forgalom közel egyharma- dát alkotó élelmiszer- és élelmiszer vegyes-kiskereskedelem forgalma az első tizenegy hónapban 4.1 százalékkal, novemberben 2.1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A tavalyi első tizenegy hónap kiskereskedelmi forgalmának 32.6 százalékát az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyesüzletek, 28.7 százalékát az autózással kapcsolatos üzletek adták - beleértve a 13,1 százalékot kitevő gép- járműüzemanyag-kereskedelmet is. A bútorok, műszaki cikkek és vasáruk forgalma 17,6 százalékot tett ki, míg a teljes volumenből 9,2 százalékkal részesedtek a kultúr- és egyéb iparcikkek, 4,4 százalékkel pedig a textil-, ruházati cikkek és lábbelifélék. ep Bérlakásra 14 milliárd forint jut Bérlakásprogramra az idén 14 milliárd forintot különítettek el a költségvetésből. A GM számításai szerint a program elindulása óta több mint hétezer lakás készült el, amelyek nem csaknem háromnegyedéhez a rászorulók juthattak hozzá. Budapest Palotás pert nyert az állam ellen Palotás János a Postabank részvényein elszenvedett veszteség miatt pert nyert a magyar állam ellen. A Fővárosi Bíróság arra kötelezte az államot, hogy kössön szerződést Palotással harmincnégyezer darab Postabank-részvény megvásárlásáról 10 621 forintos áron. Budapest Infláció alatti növekedés PAMi többet adózunk Budapest Indul a Földalap Répássy elmondta: tisztában vannak azzal, hogy e lépésnél a költségvetés bevételi szempontjait is figyelembe kell venni, ám felhívta a figyelmet arra is, hogy a társaságiadó-bevételek megduplázódtak, amikor 36 százalékról 18 százalékra csökkent az adó mértéke. Az általános forgalmi adó- (áfa) szabályok megváltoztatására is-szükség lenne, mivel a jelenlegi törvény ellentmondásos - mondta Heinczinger Róbert, a társaság munkatársa. Heinczinger Róbert szerint a magyar adóhatóság rendkívül szigorú álláspontot képvisel’a cégtulajdonban lévő mobiltelefonszámlák elszámolhatóságával kapcsolatban. Az adóhivatal által követett jogszabályi forma nincs összhangban az uniós szabályokkal, ott ugyanis nincs kategorikusan előírva, hogy magán- beszélgetés esetén tilos az áfa visszaigénylése. ______________■ A Nemzeti Földalap feletti tulajdonosi jogokat a földművelés- ügyi és vidékfejlesztési miniszter gyakorolja a társaságon keresztül. A Nemzeti Földalap rendelkezésére álló földek előzőleg az ÁPV Rt., illetve a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében lévő földterületekből adódtak össze. A Nemzeti Földalap a kincstári tulajdonban maradó földeket eladással, illetve haszonbérbe adással hasznosítja majd. A vételi és a használati jogot versenytárgya- láson lehet megszerezni. ______■