Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
2002-01-24 / 23. szám
16. OLDAL SPORT 2002. Január 24., csütörtök 1 ÍÉ, TÄS. Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Egymástól erősítő szomszédvárak A Bányász saját otthonában kísérli meg a kupagyőzelmet; A hét végén újabb férfi kézilabda kupára kerül sor Baranyában, ezúttal a Komló a házigazda. Nagy a mozgás az NB I. B-s Szigetvárnál, öt új játékossal is erősödhetnek. Komló-Szigetvár A Bányásznál úgy tűnik, pont kerül a beállós Cso- pics szerződésére, már csak némi papírmunka van hátra, az egyezség már megszületett. Nem vált be viszont a jobbszélső Susa, tőle már el is köszöntek. A komlóiak szombaton saját otthonukban a H-Co- pex-kupa keretében mérhetik fel, hol is tartanak a felkészülésben. 9.00-kor a Szigetvári Takarékszövetkezet SE ellen lépnek pályára a házigazdák, majd 11.00-kor a Tatabánya játszik a Nagykanizsával. 15.30-kor a két vesztes mérkőzik a harmadik helyért, míg a győztesek 17.30-kor vívják a döntőt. NB I-es kupaellenfelek A negyeddöntőbe jutásért sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában. Mindkét talpon levő első osztályú baranyai együttes élvonalbeli ellenfelet kapott. A Komlói Bányász január 31-én 16.30-kor fogadja a Ceglédet, a visszavágóra február 26-án 18.00-kor kerül sor. A Diacell-Pécsi KK február 6-án 17.00-kor játszik Győrben, mig január 26-án 18.00-kor fogadja a kisalföldieket. A pécsiekkel kapcsolatos hír, hogy visszatért a válogatottól a balátlövő Katzirz Dávid, aki remekül helytállt, de taktikai okok miatt lemondott róla az olaszok elleni két meccsre Skaliczky László szövetségi kapitány. Élénk a játékosmozgás Komló és Szigetvár között. Az NB I-es csapattól távozik a beállós Koncz Zsolt és a balszélső Virág György, míg képbe került a szélső Egri Balázs. Az előbbi két kézilabdás Szigetváron folytatja, míg Egri éppen onnan érkezhet. További három játékossal bővül az NB I. B-s Takarékszövetkezet SE kerete. Az átlövő Didics Dénes Mecseknádasdról, Gál Géza Hercegszántóról jön, és folynak a tárgyalások Barabás Tamással, a pécsiek volt kapusával. Ugyanakkor a Diacell-Pécsi KK feszített programja miatt nem számíthat Tóth András vezetőedző az eddig kettős játékengedéllyel rendelkező beállós Hőgye Péterre. Hang Tibor porc- és szalagműtétei miatt ebben a szezonban már nem léphet pályára, ez minden bizonnyal játékospályafutása végét is jelenti. A rutinos átlövő tapasztalatairól nem szívesen mondana le a szakosztály, úgy néz ki, technikai vezetőként segítheti tovább csapatát, miközben folyik a búcsúmecs- csének szervezése. A január 15-től edző szigetváriak csütörtökön 18.30-kor fogadják a Diacell-Pécsi KK-t felkészülési mérkőzésen, részt vesznek a Baranya- süt-kupán, február 17-én és március 3-án pedig somogyi tomameghívá- suk van. Mindezek mellett február 24-én rendezik meg a közelmúltban elhunyt sportolójuk előtti tisztelgésként a Fajcsi János-emléktomát. MÓCZÁN ZOLTÁN A kupa nem való a Trafikba PÉCS-SOPRON Bár másfél hete talán a vártnál is simábban győzte le a MiZo- Pécsi VSK a Soproni Postás gárdáját, Rátgéber László óva int attól, hogy annak a bajnokinak az alapján tekintsünk a mai kupameccs elé. A szakvezető továbbra is állítja, hogy vétlen a hétfői „bírótámadás” ügyében. légkörben lehet kosárlabdázni - sorolta „borúlátása” okait a szakvezető. Aki épp ezért meglehetősen alapos analízist tartott tegnap délelőtt a kilátásokról és a taktikáról csapatának és amely után úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy ezt megértve mindenki egy hajszálnyival jobban is játszik majd, mint hétfőn a GYSEV ellen. Ám ha már Rátgéber László a soproni légkört említette: a hétfői GYSEV-meccsen állítólag közte és Missura Gábor között történt inzultus (lásd: DN jan. 23., 14. o.) egyelőre úgy tűnik, a „bizonyítékok” ellenére is csak „egyes szurkolók” vádjában él. Szándékosan hasznává ez utóbbi kifejezést, hiszen Rátgéber László most is azt mondja, nem rúgta meg a bírót, és felháborítja a mos- tanág névtelenségbe burkolózók ál- lítása. Ahogy fogalmaz, a mérkőzés hevében lehet, hogy tényleg hozzáért a sípmesterhez, ám szándékosság biztosan nem volt benne. Ám mert elismeri, hogy az akkori felfoA női kosálabda Magyar Kupában immár a negyeddöntőnél tartanak a csapatok, a pécsiek ellenfele a párosmérkőzésen a Soproni Postás-Ta- bán Trafik lesz. A kétmeccses pár- harcok után a továbbjutás sorsát az abszolút kosárkülönbség dönti el - hosszabbítás így csak az esetleges második döntetlen esetén lenne. A Postássá másfél hete má találko- zott a PVSK, akkor ugyancsak a Lau- ber Dezső sportcsarnokban 80-47 arányú hazá győzelem született. Ám a pécsiek azóta egyrészt egy Eu- roliga- és egy GYSEV-meccsen is fogyasztották az erejüket, másrészt a kupa is más, mint a bajnokság. Ennélfogva hiba lenne előre lefutottnak tekinteni a táálkozót, figyelmeztet Rátgéber László. - A Postás az akkor mutatottná sokká erősebb, ráadásá a csütörtöki meccsnek visszavágója is lesz, méghozzá Sopronban, ahol mostanság pécsiként nem éppen a legnyugodtabb kozott idegállapotban esetleg kimaradhatott az emlékezetéből a pillanat, az interneten megjelent vádak után telefonon maga hívta föl a játékvezetőt, hogy tisztázzák a kérdést. Rátgéber szerint a bíró ugyan „érzett akkor váamiféle mozdula- tot”, de egyrészt ez szerinte sem rúgás volt, másrészt megfordul- va nem észlelt* olyan helyzetet, ami bármiféle intézkedésre sarkálta volna. A kosárlabda- szövetségben • Benczúr Lajos meccsellenőr azon kijelentésével kapcsolatban pedig, hogy az ügynek még az MKOSZ- ben lesz folytatása, tegnap nem sikerült többet megtudnunk. Bodrog- vári Iván főtitkár Fehéroroszországban tartózkodik, a távollétében pedig senki sem volt hajlandó a kérdésben állást fogláni. A negyeddöntő másik két első mérkőzésén tegnap: Szolnok - Szekszárd 77-69, Diósgyőr - Záa Volán 87-67. A GYSEV - BSE talál- kozót ma rendezik. Röviden VISSZAVÁGTAK. Kosálabda NB II., férfiak. Fejér Kosásuli - PEAC 52-61 (13-17,9-13,8-16,22-15). PEAC: Debreczeni 2, Hujber 2, KISTELEKI 24, MÁRKI 14/6, SZABÓ 10/3. Cs.: Bóli 7/3, Cselei 2, Takács. Edző: Rab András. Rab András: - Védekezésben felülmúltuk ellenfelünket, és visszavágtunk a mátkori vereségért, (kma) DZSÚDÓARANYAK Lendváól. • A PVSK cselgáncsszakosztáya részt vett a szlovéniá Lendván rendezett nemzetközi versenyen. Pécsi győztesek: Gömöri Péter, Horváth Adrián, Kulcsá Gábor, Cirjenics Miklós. Másodikak: Fata Gergő, Bogdán Tamás, Jávor László, Mohácsi Szandra. Harmadikak: Kersics Dávid, Páfi András, Bodó Bernadett, Máté Julianna, Vörös Dorián, Csemik Ákos. Csapatban a PVSK szerezte meg az első helyet. _____________(kmai KÖ LTÖZÉS ELŐTT a Fordan-Stoll Rock ’n’ Roll SE. Eddig a Fordán Center mellett négy külső helyszínen készültek a sporttáncosok, hamarosan átadják az Alsómalom utcában az új központjukat, így má csak két helyen folynak majd az edzések. A táncosok január végén ismerik meg a pontos versenynaptárt, a válogatott- ban szereplő egy felnőtt- és két juniorpáosuk Szlovéniában vesz majd részt Világkupán. m. z. fotó: t. l. Apróban óriás tempó KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Péntek estig lehet szavazni Folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkbe azbk a szelvények, amelyeken olvasóink a Baranya legjobb sportolója díjátadás közönségszavazásán vesznek részt. Igaz, az előző évekhez időarányosan viszonyítva eddig kevesebben ragadtak tollat, hogy megjelöljék, ki is az a sportoló, áld érdemes arra, hogy a Dunántúli Napló hagyományos szavazásának közönségdíjasa legyen. Bár a verseny még korántsem lefutott, a pülanat- nyi állás szerint Kiss Gábor, a DOZSO SE karatékája kiemelkedő fölénnyel áll az élen. A lapból kivágott szelvények szerkesztőségünkbe érkezésének határideje e hét pénteké (jan. 25.), az ünnepélyes díjátadásra február 4-én kerül sor a pécsi Pátria Szálló különtermében. ■ ) J ARANYA LEGJOBB SPORTOLÓJA 2001-BEN Közönségdíj - szavazhat az olvasó 1. 2. A pályázó neve: Lakcíme: Bodán tovább fiatalítanak Baranyai körkép A megyei labdarúgó-csapatoknál, ha nincs is nagy mozgás, több klubhoz érkeztek új játékosok. Az NB III-as Beremendi Építőkhöz Lóth visszaigazolt a horvátországi Beliscséről, ahol fél évet töltött. A bokasérülése is rendbe jött. A megyei I-es Pécsváradnál Pappot kölcsönadták a bicsérdieknek. Elsősorban csatárt keresnek a pécsvára- diak, már tárgyalnak a kiszemelttel, de a nevét nem árulták el. A megyei I. B-sek közül Eger- ágról Volcsányi Bogádon folytatja, Krémer Nagyárpádra megy. Jött viszont Katona, aki féléves kihagyás után jelentkezett, míg Török comb- izom-műtétjét követően már 100 százalékos, rá meghatározó emberként számítanak. Bodán 19 fős keret készül a régi edző, Baumann István vezetésével. A játékosállo-' mány állandóan fiatalodik, most hat 20 éven aluli helyi futballista kap benne helyet. A még ifi Kovács A. , Schlégl és Samu már a felnőttekkel edz, jelenleg hetente kétszer a bicsérdi csarnokban, egyszer pedig a konditeremben alapoznak. Újpetrén Kresz Á. és Vida azt fontolgatja, hogy abbahagyja a játékot, egyébként a hátvéd- és a középpályássort szeretnék új igazolással megerősíteni. h. l. DÖNTETLEN A LABDARUGONYITANYON. Szekszárdi UFC - PMFC 2-2 (0-1). Szekszárd, 100 néző. PMFC: Herbert (Matus) - Sipos, Lantos (Balázs), Szekeres, Kutas - Berdó (Elmájer), Horváth S. (Dávid), Závoda, Kulcsár (Csajági) - Sitku, Horváth Gy. (Kordé). Edző: Tóth Bálint. A sáros talaj ellenére végig lüktető, élvezetes mérkőzést játszott a két csapat. Az NB I/B-s mecsekaljaiak első idei nagypályás edzőmeccsükön a második félidő feléig kontrollálták a játékot, ám az utolsó húsz perc egyértelműen a szekszárdiaké volt. A pécsi góllövők: Lantos, Horváth Gy. ___________________________________________________________________________ l«ZZ| _______________________Mai sportműsor_______________________ LA BDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Harkány - PMFC, Harkány, 15. KOSÁRLABDA. Magyar Kupa, nők, negyeddöntő, 1. mérkőzés. MiZo- Pécsi VSK - Soproni Postás, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő ^ Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^AsATESZ nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 taS)a Az újság a «PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A 1