Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-24 / 23. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. Január 24., csütörtök (||| Sorra zárnak be a butikok Kínlódnak a belvárosi kereskedőházak La a kalappal - a sétálóutcák üzletei többnyire még bírják a versenyt fotó: t. l. PÉCS A belváros üzletközpontjai­ban a kiskereskedők sorra húzzák le a rolót. Egyesek szerint a bérleti díjak maga­sak, mások viszont túlkíná­latról beszélnek. A vendéglá­tóegységeknek nagyobb jövőt jósolnak. A városban a bérleti díjak általá­ban az előző év inflációjának mértékében nőnek, azonban ez is érzékenyen érinti a kereskedőket - véli dr. Székelyhídi Gyula, a Ba­ranya Megyei Kereskedők Egye­sületének titkára. Szerinte a hor- vát bevásárlóturizmus csökkené­se is jelentősen érezteti hatását. Brányi Endre, a Pécsi Város­üzemelési és Vagyonkezelő Rt. (PW Rt.) vagyonkezelő divízió­jának igazgatója úgy látja, a gya­logosok által leglátogatottabb ré­szeken (Király utca, Irgalmasok útja) nincs gond az üzletek for­galmával. Az emberek azonban már nehezen szánják rá magukat arra, hogy egy pár méterrel ar­rébb lévő utcába térjenek be vá­sárolni. A Citrom utcai Colonia Passage, vagy a Forrás Üzletház sem vonz elég vásárlót, a bevá­sárlóközpontok felsőbb szintjein lévő helyiségeket rettenetesen nehéz bérbe adni. Brányi szerint ennek csupán egyetlen oka van, mégpedig az, hogy nincs olyan fi­zetőképes kereslet, amely ezeket fenn tudná tartani. Az üzletházaknál valóban nagy a fluktuáció - tette hozzá Brányi. Körülbelül fél év alatt mérik fel a kereskedők, ha vállal­kozásuk nem termel elég profi­tot. A PW Rt. tulajdonában lévő, kiadható üzletek kilencven szá­zaléka jelenleg is bérbe van adva. A bérleti díj a frekventált helye­ken ÁFA nélkül három és ötezer forint között mozog négyzetmé­terenként. Brányi szerint a Czinderi utcában megépülő ECE, illetve az új üzletházak profilváltásra fog­ják kényszeríteni a belvárosi ke­reskedőket. Feltehetőleg a ven­déglátóegységek kapnak még in­kább hangsúlyt, illetve a turiz­musra támaszkodó vállalkozások maradhatnak talpon. SOMLAI A. Bontanak, ha építenek Siklós a birtokháborítás fogalmát, más­-------------------------------------------------- részt a szándékos bontás 10 ezer A városi piacnál dolgozó kereske- forintig szabálysértés lenne (ed- dők jelentős része ellenezné, ha dig jegyzői, önkormányzati ha­bármiféle építmény kerülne egy, a táskör a szankcionálás), afölött közelmúltban lebontott pavilon azonban bűncselekmény, helyére. Mint a piac bejáratát je- Halmai László, a településüze- lentő, jelenleg üres területhez leg- meltetési bizottság elnöke érdek- közelebb eső butik tulajdonosa el- lődésünkre elmondta, légből ka- mondta, ott csak padokat, ivóku- pottak a kereskedők értesülései, tat tudnak elképzelni, s amennyi- az önkormányzat még semmi­ben bármilyen, ettől eltérő építke- lyen határozatot nem hozott az zés indul, úgy azt ők lebontják. érintett terület jövőjével kapcso- Jogászok szerint „a Déva vár- latban, szindróma” egyrészt kimerítené ___________________________kj. Szennyvíz: jóval olcsóbb megoldás A hagyományos szennyvízcsatornázási szisztémáknál lényegesen olcsóbban megépíthetők és működtethetők az úgy­nevezett biológiai tisztító berendezések. Baranyában az első ilyen jellegű beruhá­zásra Magyarbólyban készülnek. Magyarbóly-Budapest Magyarországon a települések mintegy felé­ben (a megyében ez az arány 55 százalék) van kiépített szennyvízcsatorna-hálózat, azonban ezt - az uniós előírásoknak megfe­lelően - negyedével növelni kell. Az önkormányzatok a korábbinál csak jó­val nehezebb feltételek mellett juthatnak Szigetvár Komló és térsége Pécs. Mecsek-oldal Magyarbóly t] 150 millió Ft . . . p NÉHÁNY SZENNYVIZ­800 millió Ft BERUHÁZÁS 2.5 milliárd Ft: KÖLTSÉGE A MEGYÉBEN Forrás: önkormányzatok 6 3 miíliárd Ftl I költségvetési támogatáshoz: előírás például, san üzemeltethető: egyrészt a tisztítónak hogy az újonnan megépült vezetékekre nincsen energiaigénye, másrészt az önkor­kilométerenként legalább harminc ingatlant mányzat saját járműveivel és dolgozóival kell csatlakozni. Sokan, így elsősorban a kis- szállíttatja majd el a szennyvizet a konténe- települések, ezzel eleve kiesnek a pályázók rekből. köréből. ______________________________mAté balázs Ug yanakkor a környezetvédelmi tár­ca támogatja 2002-től az újdonságnak számító, úgynevezett biológiai tisztító berendezéseket. Baranyában elsőként Magyarbóly­ban, illetve hozzá csatlakozva Kislippón, Lapáncsán, Lippón és Ilocskán terveznek ilyen beruházást. A rendszer mintegy százötvenmillió fo­rintba kerül, ami negyede a hagyomá­nyos, vezetékes megoldásnak. Blázsovics Attila, Magyarbóly pol­gármestere elmondta, a számítások szerint a családonként fizetendő hozzá­járulás - 67 ezer forint - is jóval keve­sebb lesz, mint a megszökött rendszer esetén lenne. A rendszer is gazdaságo­Az ingatlanokon 3 köbméteres, szivárgásmentes konténerekben gyűjtik össze a szennyvizet. A konténereket húsznaponta, menetrend szerű járatok indításával tisztítják. A BIOLÓGIAI TISZTÍTÓ MŰKÖDÉSÉNEK MENETE A szippantós kocsikból egy, mintegy másfél hektáros, megfelelően kialakított, náddal és a szennyvíz J J lebontására alkalmas^baktériumokkal teli tárolóba öntik. A megfelelő várakozási idő letelte után 1 a megtisztított vizet egy csatorna segítségével visszajuttatják az élővizekbe. Hírek BÜKKÖSDÖN a hirtelen jött olvadás a hegyoldalból rengeteg vizet zúdít a település mélyeb­ben fekvő házaihoz, s ha a tava­lyi évben nem tisztították volna meg a csapadékvíz-elvezető ár­kokat, nagy bajban lenne több családi ház és pince is. (a) DRÁVAFOKON a községi kony­ha felújítása kezdődik meg a tava­szi szünetben. Az önkormányzat a munkálatokra a Szociális és Családügyi Minisztériumtól pá­lyázattal nyert 1,5 millió forintot. Innen látják el az iskolásokat, óvodásokat és itt főzik a települé­sen szociálisan rászorulók ebéd­jeit is. (a) A TARNAMÉRAI Magyar Rend­őrmúzeum aranydiplomát nyúj­tott át Vajda Józsefnek, Sásd és Hegyhát helytörténészének, aki még a csendőridők emlékeit is összegyűjtötte Észak-Baranyá- ból. Hobbijáért üldözték is az öt­venes években. Több száz tárgy­ból és dokumentumból álló anyaga egyik jeles fejezetét jelen­ti a Közép-Európában egyedülál­ló múzeumnak. (cs) ÉKESTÉK. Ma 20 órai kezdettel Pécsett a Vasutas Művelődési Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egye­sület és Klub vendégei: dr. Pusz­tai Erzsébet (Centrum Párt álta­lános alelnöke) Gyenesei István (Centrum Párt alelnöke), Nagy Tamás (Centrum Párt elnökségi tagja). A programot a Dunántúli Napló támogatja. ____________■ Ska ndináv lottó Első számsorsolás: 5,15,17,21, 27, 30, 34 Második számsorsolás: 2, 8, 9, 13, 21, 25, 34 Az őstermelő is fizetheti a tb-t Őstermelő a pécsi vásárcsarnokban - nem lehet takargatnivalójuk PÉCS Az elmúlt év gazdálkodása kap­csán a tételes költségelszámolást választó, bevallási nyüatkozatot be­nyújtó őstermelőknek is kell egész­ségügyi hozzájárulást fizetniük. Ennek mértékét a tavaly kelt jog­szabály a bevétel egyhuszadának 15 százalékában határozta meg. Mint Huber Évától, az APEH Baranya Megyei Igazgatóságának ügyfélszolgálati osztályvezetőjé­től megtudtuk, a változás azt je­lenti, hogy a 2 milliós bevételt meg nem haladó, és tételes költ­ségelszámolást választó ősterme­lőknek nem elegendő a bevallást helyettesítő nyilatkozatot megten­niük, ők idén már csak a bevallás részeként nyilatkozhatnak. Kivé­telt jelenthet az az eset, amikor az őstermelő a munkáltatójának nyi­latkozik bevételeiről, aki ennek értelmében készíti el a bevallását. A munkáltatói kötelezettségekről és a nyomtatványok kitöltéséről az Adó- és Ellenőrzési Értesítő ta­valyi 13-14-es száma tájékoztat. Lapunk információi szerint Ba­ranya megyében közel 40 ezer mezőgazdasági őstermelőt tarta­nak nyilván. Közülük nagyon so­kat érinthet a bevallás és a nyilat­kozattétel változása. A bővülő ős­termelői kör szereplőinek 250 ezer forintos árbevételig továbbra sem kell adót fizetniük. Azok, akiknek a bevétele 2 millió alatt van, és annak 20 százalékáig téte­les költségelszámolást végeznek - a baranyai őstermelők többsége ebbe a kategóriába tartozik - most a bevallás keretében nyilat­kozhatnak, de már nem mente­sülnek az egészségügyi hozzájá­rulás fizetésétől. A tételes költségelszámolást nem választóknak, illetőleg azok­nak, akiknek őstermelői árbevétel­ük 2 millió forint fölött volt, min­denképpen kell bevallást benyújta­niuk. Tavaly az APEH Baranya Me­gyei Igazgatóságához mindössze 269 őstermelői bevallás érkezett, az ezekben jelzett átlagjövedelem 279 ezer forint volt. A legnagyobb vál­lalkozói kivét az őstermelői szek­torban elérte a 2 millió forintot. ____________ KASZÁS E. Százmillió jut a strandra? Sellye Elkészült a sellyei strand komp­lex fejlesztési terve a napokban. A gyermekmedence korszerűsí­tése már tavasszal megkezdő­dik. Egyik felét ülőpadokkal sze­relik fel, pihenő medencévé ala­kítják, míg a másik fele továbbra is a gyerekeké marad. A munkák a strandszezon kezdetére, azaz május közepére befejeződnek. A fejlesztési terv szerint a meglévő sportmedence korsze­rűsítése is még idén megkez­dődne. A vízforgató berendezés kiépítésén kívül a fürdő egyik részében tanmedencét alakíta­nának ki, ahol rendszeresen tar­tanának úszásoktatást. A beruházáshoz állami pályá­zaton mintegy 100 millió forin­tot igényel az önkormányzat, a pályázatot napokon belül bead­ják. Eredmény április közepére várható. w. k. Vádaskodó röplap borzolja a kedélyeket Nem kis felfordulás van Nagynyárádon egy röplap miatt, amelynek szövege a polgármester, illetve a plébános tevékeny­ségét minősíti. A névtelen szerzőt állítólag nem keresik, de a körjegyzőség intézményeinek számítógépeit ellenőrzik. Nagynyárád A helyi torzsalkodás mindjárt a választások után a háziorvos tevé­kenysége körül robbant ki, egye­dül Nagynyárádról többet járkál­tak az etikai bizottsághoz a följe- lentgetők, mint az egész megyé­ből együttvéve. Utána a Sátorhely- lyel létesített körjegyzőség fel­mondása váltott ki indulatokat. A faluban sokaknak nem tetszett Mayer Mihály pécsi megyéspüs­pök azon tavaly első félévi dönté­se sem, hogy a 15 évig náluk szol­gált Lelkes József plébánost Tamá­siba helyezte át, s onnan Horváth Imre plébános jött hozzájuk. Első pillanattól fenntartásokkal fogad­ták az új papot, kifogásolták szin­te valamennyi kezdeményezé­sét, s főleg azt, hogy a megszo­kottól eltérő rendet vezetett be a templom látogatására. Sérelmezték, hogy a hagyo­mányos októberi rózsafüzér litá­niákat megszüntette a templom­ban, s ezért esetenként a 40-50 ember egy kultúrházi kis helyi­ségben szorongott. Többek állítá­sa szerint falusi színjátéknak mi­nősítette a több évtizede rendsze­ressé vált sváb lakodalmast, me­lyet külföldi csoportok tucatjai­nak tartanak, és az ilyen rendez­vényre érkező turistáknak sem nyitotta ki a templomot. Leg­utóbb a plébánia szervezésében alakult Caritas-csoport tevékeny­ségével kapcsolatos nagynyárádi aggályokról - miért pénzért áru­sítják az adományként érkezett használt ruhá­kat, ki állapítja meg az árat - e hét elején la­punk is beszá­molt. Kedden egy, a községben több házhoz el­juttatott, névte­len röplap bor­zolta tovább a kedélyeket. A sajá­tos „fohász” olvastán (az írás „Atyánk” megszólítással kezdő­dik) első pillanatban a névtelen rágalmazó följelentésére gondolt a polgármester, aztán egyelőre csak a művelődési otthon számí­tógépének vincseszterét vette ma­gához, hogy ellenőriztesse, nem azon készült-e a szöveg.- A gyanúsítás ténye fölháborí­tott, de nyugodt lélekkel adtam át- utalt a történtekre Zsifkovics Józsefné a művelődési otthon ve­zetője.- A mocskolódó szöveg szerző­je csak egy pszichopata, idegbe­teg ember lehet, nem érdekel a személye - jelentette ki Hágen- dom József polgármester. Hozzá­tette, a falu megosztása senkinek sem fog sikerülni, a polgárok 90 százaléka a békességet akarja. Egyébként az elkövetkező napok­ban a körjegyzőség valamennyi intézményében ellenőrzik a szá­mítógépeket, mert szeretnék tisz­tázni, hogy hol készült a szövege­zés. Horváth Imre plébános az üggyel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni lapunknak. (Háttér és előzmények: unmv. dunantulinaplo. hu) Részletek a szövegből „Atyánk! Mi a vétkünk, hogy ennyire büntetsz minket? Nem elég, ■ hogy Isten megvert egy átkozott Polgármesterrel - igaz, hogy mi vá­lasztottuk aki csak gyűlöletet, ellenségeskedést, szétszakadást hozta községünkre, de most elvetted szeretett papunkat, és küldtél ide egy valakit, aki ahelyett, hogy megkísérelte volna kibékíteni a köz­tünk szított ellentéteket, csak tovább szította. Már ott tartunk, hogy hangos kiabálásokkal, veszekedésekkel zavarják templomunk csend­jét, elüldözte öreg káplánunkat, ai orgonaszó is elnémult... (...) Most megteltek az első sorok képmutatókkal (.. .) csak velük barátkozik, (...) de egyházunk képviselői még csak szóhoz sem juthatnak nála.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom