Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
2002-01-19 / 18. szám
12. OLDAL K R IMI 2002. Január 19., szombat .Szabadfogás. BUSZBA ROHANT A KAMION. Műszaki hiba miatt az út szélén üresen veszteglő turistabuszba rohant egy megrakott nyergesvontató csütörtökről péntekre virradó éjszaka az 57-es úton Kozármisleny után. A teherautó az ütközés után mintegy hetven méteren tolta maga előtt a buszt, majd felborult, rakománya az útra és az árokba szóródott. A bal- esetben szerencsére csak a kamion vezetője sérült meg könnyebben. __________________ _____________________________fotó; laufer László Gy újtogatás a Mecsek-oldalon? Szándékos gyújtogatást gyanítanak az illetékesek és a helybéliek nagy része is a daindoli események mögött: a házból néhány főfal és üszkös gerendák maradtak meg. Nem lehet eltéveszteni az úton haladva a szerdai események helyszínét: a dombra felkapaszkodó telken jószerével csak a téglából rakott falak maradtak a házból. A melléképület szintén teljesen kiégett, tegnap délelőtt még füst szivárgott az elszenesedett gerendákból. A lángok szerda délután öt óra tájban csaptak fel: először a háztól néhány méterre álló mellék- épület gyulladt ki. Nem sokkal később - alig néhány perc múlva, állítják a szemtanúk -, lángnyelvek nyújtóztak ki a lakóépületből is. Nem a tűzoltók kiérkezési idejével volt a baj, mondják a helybéliek, hanem azzal, hogy a tűzoltókocsiknak egészen a közeli templomig kellett vízért járniuk, és a szűk utcán a tűzoltókocsikkal manőverezni pedig szinte képtelenség. A helyszínen jártunkkor valóban megdöbbentő kép fogad: a vakolat is lepergett a lángok hőjétől a téglafalakról, melyek meztelenül keretezik a szinte teljesen elégett bútorokat; az ágy sodronya, néhány megfeketült könyvlap és a felismerhetetlen törmelék az, amit a tűz meghagyott. Nem sok maradt a melléképületből sem: néhány gerendája kidőlve füstölög, a tető eltűnt. A házban férj és feleség éltek. Két nagy iskolás lányuk a rokonoknál lakott, ahol folyóvíz is van. Lapunk úgy tudja, a feleséget idegállapota miatt kórházban kezelték, ezúttal is csupán néhány napra látogatott haza. A tűz idején csak ő tartózkodott a házban. A szemtanúk mesélik: amint az első lángok felcsaptak a műhelyből, az asszony a domboldali gyümölcsös felé menekült, majd visszatért a házhoz, mely addigra szintén lángokban állt. A tüzet - mondják - ezután a betonteraszról nézte némán, ahonnan a szomszédok hozták le. Az addigra meglehetősen zavarodott asz- szony nem is nagyon reagált arra, hogy a ház lángokban áll. Többen nem tartják elképzelhetetlennek azt sem, hogy a lángokat is ő okozta, mindenesetre ezt eddig sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tóvánták az illetékesek. Azt, hogy a tűz nem elővigyázatlanságból, vagy műszaki hiba miatt perzselte végig a falakat, az is igazolni látszik, hogy az egymástól mindössze néhány méternyire álló épületek közötti fenyőkön alig látszik a perzselés, pedig a helybéliek meg vannak győződve: ha a műhelyről terjedtek volna át a lángok a házra, úgy azoknak is el kellett volna égniük. Ám a fák jobbára sértetlenül vészelték át a tegnapelőtti pusztítást, mindössze néhány alsóbb ágon látszik a hatalmas hő nyoma, ahogy a lángok a leveleket összepöndörít- ve söpörtek végig a házon. T. G. Elnyelte a Körös a fiút Sarkad Hiába fésülte át a gyulai Tengerszem Búvár Kkt. békaembere parttól partig a Fekete-Körös Sarkad külterületi szakaszán a folyómedret, lapzártánkig nem találta meg a január 17-én a folyóba esett 15 esztendős sarka- di fiatalember, D. J. holttestét. Csüllög István, a kkt. képviselője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy minden bizonnyal az öltözete miatt sodorta magával a víz a holttestet. A fiatalembert utoljára barátja, ifjabb Hegedűs István látta. A fiú még egyszer felbukkant, és maradék erejével segítségért kiáltott, mielőtt végleg alámerült az alig 2-3 fokos vízben. A két fiú a korábban befagyott Körös árterében maradt jégtáblákon csúszkált.- A Sarkadi Rendőrkapitányság ügyeletére csütörtökön 13.40-kor érkezett a bejelentés, miszerint a folyóba csúszott, majd eltűnt D. J. A rendőrséget a fiúval együtt csúszkáló ifjabb Hegedűs István édesanyja értesítette, de sajnos a helyszínre érkezett kollégáink már nem tudtak segíteni - tájékoztatta lapunkat Tokai György alezredes, Sarkad város rendőrkapitánya.- A fiú a nagymamám szomszédja volt, s barátságunk elég régi keletű. Cukorgyári lakásunkban sokszor megfordult, s ha a nagymamámnál jártam, mindig meglátogattam - mondta István, még órákkal a történtek után is az események hatása alatt. - Csütörtökön háromnegyed egykor érkezhetett hozzánk. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy elég vastag a jég, menjünk, csúszkáljunk. Én akkor még az állatokat etettem. Jó negyedórával később kimentünk az ártérbe. Aztán egy óvatlan pillanatban már a Körösben volt. Még egyszer kiemelkedett és segítségért kiáltott. Aztán már csak a kesztyűit láttam. Ész nélkül rohantam haza, szóltam a szüleimnek, s egy kötéllel irány vissza. De már késő volt... - sóhajtott Hegedűs István. _______both imre Re mény nélkül, kirekesztve Magyarországon a hajléktalanok száma több tízezerre tehető, helyzetük pedig továbbra is kilátástalan. Ezért egyre inkább rákényszerülnek, hogy törvénytelen úton próbálják megszerezni napi betevőjüket. Budapest- Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a menhelye- ken élők nyolcvan százaléka kicserélődött 1999 februárja és 2001 februárja közt - mondta Gnrály Zoltán, a téma hazai szakértője. - Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a nagy többség visszakerült az utcára. A szabadban éjszakázók gyakran bűncselekmények áldozataivá válnak, hiszen az elkövetők úgy gondolják, a hajléktalanok nem tanúsítanak túl sok ellenállást. A fedél nélkül élők jó része személyi konfliktusok miatt csúszik le a társadalmi ranglétrán. Az egzisztenciavesztést számos esetben a káros és költséges szenvedélyek (alkohol, drog, szex, szerencse- játék) okozzák. Fontos megjegyezni, hogy a hajléktalanok zöme korántsem a legszegényebb és a legiskolázatlanabb rétegből kerül ki. Az utcán, illetve a különböző menhelyeken élők közt találni érettségizett és főiskolát végzett embereket is. Az elmúlt években nem csökkent a hajléktalanok száma - nyilatkozta lapunknak Szloboda Sándor, a Menhely Alapítvány illetékese. Budapesten ezertizennégy, vidéken több mint háromezer hajléktalan él az éjjeli menedékhelyeken. A szállók kihasználtsága óriási, a női részleg 90 százalékban, a férfirészleg 97 százalékban telített. Érdekes tendencia, hogy karácsonykor 1-2 százalékkal csökkent a lakók száma. A szakértők szerint az ünnepeken sokan rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat, ám a szeretet ünnepe sajnos csak három napig tart. Nyáron valamivel jobb a helyzet, de akkor is nyolcvanszázalékos a szállók kihasználtsága. Gyermek a tetem mellett Amerikai Egyesült Államok A hároméves Ava kis híján három napon át őrizte meggyilkolt édesanyját, az Egyesült Államokban sztárújságíróként ismert 46 esztendős Christa Worthingtont. A félárva gyerek elhelyezéséért elkeseredett vita kezdődött. Az Ava szempontjából meglehetősen méltatlan eljárás kíméletlenül leleplezte a megölt asszony bizarr szerelmi életét. Az „Elle”, a „New York Times” és a „Harper’s Bazaar” munkatársnőjének holttestét egyik ismerőse fedezte föl a múlt hét végén. Ava a konyhakövön ült egy vértócsában, anyja mellett. Kezecskéjének nyoma látszott a halod hálóingén, amint ráncigálta, abban a reményben, hogy felébresztheti. A népszerű újságírónő „háromszemélyes házasságban” élt. Élettársa, Tony Jackett, Ava 51 esztendős apja harminc éve nős, négy gyereke van. Jackett felesége tudott férje félrelépéséről, annál is inkább, mert szeretőjét és kislányát még karácsonyi vacsorára is meghívta. Történt mindez aközben, hogy a most meggyilkolt Christa Worthington és Tony Jackett ügyvédeik révén a kis Ava szülői felügyeletének jogáról és kötelességéről vitatkoztak. A civakodás központjában nem a gyerek állt, hanem az, hogy melyikőjük fizesse a kislány betegbiztosítását. Worthington a végrendeletében kimondta: ha meghalna, a kislányát nem helyezhetik el Jackett (ék) nál. A férfi bírósági úton akarja megtámadni az asszony végakaratát. Azt azonban még mindig nem tudni: ki gyil- kolta meg a híres amerikai újságírónőt. kulcsár Az éjjeli menedékhelyeken a lakók fűtött szobákban alhatnak, vacsorára és reggelire kapnak egy szelet kenyeret, egy csésze teát vagy kávét, és megmosakodhatnak. Valamivel jobb a helyzet az átmeneti szállókon. Ide azonban csak azok kerülhetnek, akik dolgoznak. A rehabilitációs szállásokra bejutni vágyóknak pedig komoly követelményeknek kell megfelelni. A legfontosabb, hogy legyen munkájuk, hiszen havi 4-5 ezer forintos „lakbért” kell fizetniA szállók jelentik az utolsó menedéket fotó: europress/archív HAJLÉKTALANOK AZ ADATOK TÜKRÉBEN Éjjeli menedékhely Átmeneti szálló Átlagéletkor 42 év 46 év 50 évesnél idősebb 25% 37% Nők 9% 28% Legfeljebb 8 általánost végzett 39% 51% Munkaképes 72% 66% Rendszeres jövedelmű 55% 90% Vidéki címe van 32% 24% Egy éve hajléktalan 26% 13% ük. Az úgynevezett „kiléptető” lakásokban a rászorulók már szinte családi viszonyok között élhetnek. Igaz azonban, hogy öt százalék alatt van azok szá- ma, akik ilyen lakásokba kerülnek, privacsek anprás Brit csodafegyver London Sanyarú sors vár a brit bűnözőkre. A jövőben ugyanis szó szerint képletes harcot folytat a brit rendőrség ellenük annak köszönhetően, hogy matematikusok egy új „csodafegyverrel”, a bűnüldözés képletével vértezték fel a Scotland Yardot. Az eredményes küzdelemhez már csak az kell, hogy a rendőrök megértsék, a képlet jelei mit jelentenek a valóságban. (Aki véletlenül nem érti, mi köze van a betű- és számhalmaznak a bűnözéshez, ne is álmodjon arról, hogy valaha a brit rendőrség egyenruháját viselheti.) Az egyenlet agyafúrt ereje nem abban rejlik, hogy a rendőr az üldözött bűnöző orra elé tartja csodafegyverét, aki a képleten vagy annyira eltöpreng, hogy könnyű megfogni, vagy - szembesülve a tényekkel - menten megadja magát. A képlet az erőforrások optimális térbeli és időbeli elhelyezésében nyújt segítséget, azaz abban, hogy hol és hány rendőrre van szükség Londonban. A matematikusok az egyenlet létrehozásakor figyelembe vették egyebek közt a londoni körzetek lakóinak számát, a bűncselekmények gyakoriságát, a gazdasági helyzetet. Az elméleti csodafegyver a 17 ezer 585 londoni rendőr 60 százalékát a lakosság körzeti megoszlása és szociális struktúrája alapján helyezi el, az állomány 40 százalékát pedig a bűnözés és a rendőri jelenlét igényszintje szerint. Mindazonáltal a képlet alkalmazása óta még nem kezdték tömegével feladni magukat a brit bűnözők. Viszont nem kizárt, hogy ezentúl ők is szá- molnak majd vele. _______________________mti Hír ek CSÜTÖRTÖKÖN este 10 óra kor pécsi lakásán fogtak el a rendőrök egy férfit. Az őrizetbe vett gyanúsítottat garázdaságért körözték. (tg) A SZIGETVÁRI rendőrök csütörtökön késő este vettek őrizetbe egy 38 éves férfit, ellene a balatonalmádi rendőrség rendelt el körözést. A gyanúsítottat - aki önként jelentkezett a kapitányságon - betöréses lopás miatt keresték. (tg) SÚLYOSAN megsérült annak a Renault típusú autónak az utasa, amelyik a csúszós, jégbordás úton borult árokba Dráva- iványi és Drávasztára között. A 39 éves sérültet a mentők kórházba szállították. (tg) A SÁSD MELLETTI vázsnoki szőlőhegyen két présházba törtek be. Az egyik helyen az ablakot feszítették ki, a másik pincében pedig a tetőt megbontva, a padláson át érkeztek a tolvajok. A tettesek főként műszaki cikkeket, köztük kapálógépet és permetezőt vittek el. (cs) OROSZLÓN, a Petőfi utca lejtős részén egy nap alatt két személyautó is megcsúszott a páralecsapódástól síkos útfelületen. Az egyik hátsó része csapódott betonoszlopnak, a másik pedig a kerítést átszakítva egy telek udvarán kötött ki. (cs) RENDŐRKÉZEN. Elfogták a régóta körözött K. Istvánt Szentendrén. A férfit azzal gyanúsítják, hogy éveken keresztül roncsautók adataira kiállított iratokkal több száz nagy értékű gépkocsit hozatott be az országba. A bűncselekmény-sorozat kapcsán eddig nyolc személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, mintegy kilencven járművet foglaltak le, és bezárattak egy műszaki és két eredetiségvizsgáló állomást. Az MTI információi szerint a Készenléti Rendőrség terrorelhárító szolgálata egy panzióban csapott le a férfira, ahol családjával együtt rejtőzött. AUTÓTOLVAJOK. A rendőr ség őrizetbe vett három abai férfit, akiket lopással és orgazdasággal gyanúsítanak. Közülük két személy a gyanú szerint január 10-én ellopott két Trabantot. A gépkocsikat harmadik társuknak kívánták eladni. A vásárló tudott arról, hogy az autók lopottak. A két gépkocsit már nem, csak azok alkatrészeit találták meg a rendőrök. A három férfi részletes beismerő vallomást tett. KARAMBOL. Egymásnak ütközött egy IFA és egy Nissan teherautó Szentes és Kunszent- márton között tegnap délelőtt. A két sofőr - egy 26 és egy 56 éves férfi - a helyszínen meghalt. A Nissan utasa súlyosan megsérült, jelenleg a szentesi kórházban kezelik. A Nissan eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött az IFA-val. BENZINKÚTRABLÁS. A rend őrség fél nap alatt elfogta a tegnap hajnalban történt sárbogárdi benzinkútrablás tetteseit. Tegnap reggel háromnegyed hatkor egy férfi késsel kényszerítette a benzinkutast a napi bevétel átadására, majd bezárta az alkalmazottat az egyik irodába. A rabló felpattant a kerékpárjára, és elmenekült. A járőrök nem sokkal ezután elfogták a 25 éves K. Attilát, aki tagadta, hogy köze van a bűncselekményhez. Hamarosan azonban társa, a 23 éves G. István is rendőrkézre került, aki mindkettőjükre nézve beismerő vallomást tett. A zsákmányolt pénz még nem került elő.