Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-03 / 2. szám

2002. Január 3., csütörtök KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Csodás színházi kűr, tripla beugrással A szilveszteri Víg özvegy előadásra a Pé­csi Nemzeti Színházban hetekkel koráb­ban elfogyott minden jegy. A színházi ün­nepélyből mindemellett kis híján nem lett semmi, betegség és hiányzások miatt. Végül sorozatos beugrásokkal sikerült megmenteni a produkciót: a „hátsó sorok­ból” előre lépő színészekkel a műsor alatt mindvégig együtt izgultak a nézők és a társulat, az eredmény pedig egy varázsla­tos este lett.- Mikor üssön be a mennykő, ha nem szilvesz­ter előtt este. Ugyanis harmincadikán délután hatkor suttogta el telefonon Hor­váth Margit színművésznő, hogy őt bizony jól hallhatóan utolérte az influenza. A Víg özvegy cím­szereplője tehát kiesett, de hama­rosan kiderült, hogy a baj sokkal nagyobb, mint elsőre gondoltuk, mert ekkor beindult a lavina - idé­zi fel az elmúlt esztendő utolsó színházi történéseit Simon István ügyvezető igazgató. Hozzátéve, hogy nem holmi betegséghullám tizedelte meg a szereplőket, csu­pán kiderült, hogy a darab másik szereposztásának címszereplője, a Glavári Hannát játszó Nagyági Mariann éppen Berlinben van vendégjátékon. Némi telefonálgatás után Lesz- nyák Kati vállalta, hogy másnap reggelre (!) megtanulja a két és fél órás énekes főszerepet. Csakhogy ő a Víg özvegyben egy másik erős szerepben játszik, Valencienne-t alakítja. No, majd beszáll a másik szereposztásból a párja, és min­den rendben. Hát itt megint akadt némi zűr, mert Tóth Adrienn, a társ-Valencienne ugyancsak Né­metországban turnézott a Fővárosi Operett­színházzal. Megint keresni kellett valakit, aki ide ugrik majd be. Tóth Bernadett vállalkozott rá, vele csak az volt a baj, hogy ő egy mellék­szerepet, Sylviane-t játszotta eddig a Víg öz­vegy mindkét szereposztásában. Ment azon­ban minden, mint a karikacsapás, a helyére Nagy Vem lépett elő a kórusból. Igaz, hogy ne­ki is volt egy epizódszerepe a színpadon, de ar­ra hamar találtak alkalmas segítséget Bokor No­émi személyében.- Hanna szerepét megtanulni első nekifutás­ra reménytelennek tetszett, hiszen Valen- cienne-ként csak prózai részekben voltam je­len, itt viszont végig színpadon vagyok, és gyakran énekelek - .mondja Lesznyák Kati. Harmincadikán este nyomták a kezembe a húszoldalnyi szöveget, a karmester még hoz­zátette, ha megtanulom az énekes számokat, el is tudom énekelni. így reggelig gyakoroltam. Lesznyák Katalin itt még Valencienne-ként FOTÓ; TÓTH L Nem volt teljesen ismeretlen előttem a szerep, mert titokban reménykedtem, amikor műsorra tűzték a Víg özvegyet, hogy én kapom meg Hannát, másrészt a főiskolán egy keresztvizsga keretében már énekeltem ezt, igaz, hogy telje­sen más szöveggel. Izgulni mindenesetre nem maradt időm, mert az éjszakai betanulás után másnap végig próbáltunk, délelőtt a társas jele­neteket, délután meg kosztümös próbát tartot­tunk, aztán jött élesben a fellépés. Csak a har­madik felvonás alatt éreztem, hogy több, mint egy napja nem aludtam, de fantasztikusai pro­dukált mindenki. Még a karmester is folyama­tosan súgott, a társulatból pedig mind a színpa­don lévők, mind a színfalak mögött állók egy­aránt irányították a lépéseünet, és a közönség­ből is mindvégig áradt a szeretet.- Előző este Pesten ért a telefon, hogy három jelenetet is a színpadon leszek Valencienne szerepében. Rögtön vonatra szálltam, és este tíz órától már próbáltam - így élte meg az év végét Tóth Bernadett. - Persze hogy elfogad­tam a lehetőséget, hiszen ez az első hosszú da­rabom. Érdekes, hogy a korábbi nagyobb sze­repemet, Mátyást a Hunyady Lászlóból is egy beugrás eredményeképpen kaptam, de akkor volt három hetem tanulni. Az időzavaron túl gondot jelentett az is, hogy Sylviane-ként soha nem voltam egy időben színpadon Valencienne-nel, így minden új volt az előadás­ból.- A West Side Storyban már plakátos szere­pet játszom, Rozáliát, de mostanában a prózai szerepek felé vonzódom, így örömmel fogad­tam a felkérést Sylviane szerepére - vallja Nagy Vera. Remélem, hogy ez jelzésértékű az új esz­tendőre, vagyis sokkal többet leszek ezentúl hi­vatalosan is színpadon.- Bár Simon Pista a függöny felhúzása előtt elmondta a közönségnek, hogy müyen nehéz­ségek árán jött létre az előadás, valójában fenn­akadás nélkül ment le a műsor. Sőt, vájt fülűként is azt mondhatom, hogy észrevehe­tetlen volt az új szereposztás. Az izgalom, a fo­kozott figyelem pedig kifejezetten jót tett a da­rabnak - vélekedik Stauróczky Balázs karmes­ter. Hogy mi jön ezután? Ahogy az egyik benn­fentes fogalmazott, íratlan szabály a színház­ban, hogy a beugrók legalább háromszor újra. eljátszhatják a tanultakat. Ha pedig a karmes­ter szavait visszaidézzük, akkor megfontolan­dó, hogy az utolsó pillanatban gyakrabban kel­lene kicserélni az előadások szereplőit. MÉSZÁROS B. ENDRE Újabb régiós kultúrcentrum Pécsett Négy helyen folyik jelenleg a képzés a Pécsi Tudományegye­tem Művészeti Karának Vizuális Művészeti Intézetében. Új képzési lehetőségek, önálló kiállítási formák kerültek előtér­be. Régiós jelentőségű a most induló kiállítások rendszere a művészeti kar kiállítótermében. Az előző éveknél is érzékleteseb­ben szeretne a PTE Művészeti Ka­ra jelen lenni Pécs és a régió kul­turális életében. A képzőművé­szetben erre egyre bővülő lehető­ségeket teremt a kar Vizuális Mű­vészeti Intézete, amelynek igaz­gatója, Pinczehelyi Sándor egyete­mi docens elmondta, hogy az idei tanévtől működő új rendszer ke­retében erőteljesen fejlesztik a festészeti, szobrászati tanszéke­ket, valamint a vizuális művésze­tek elmélete, a művészettörténeti és a mediális művészeti informa­tikai területeket, mint tanszéke­ket. A tanszékvezetők nagy ta­pasztalattal dolgozó szakembe­rek, akik ismert és elismert szak­mai múlttal rendelkeznek. Három szakágban folyik intézeti képzés, a festőművész, a szobrászművész és a vizuális nevelőtanár szako­kon. Mindez egyelőre 150 diákot és 20 egyetemi oktatót érint. Ez alkotja a rendes, ötéves, nappali tagozatos, graduális képzés kere­tét. Az itteni diploma ugyanolyan értékű, mint amit Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyete­men kapnának. Sikeres felvételi vizsga esetén ezután be lehet kapcsolódni a doktori képzésbe, a DLA-ba (Doctor of Liberal Arts), amelynek a vezetője Rétfalvi Sán­dor egyetemi tanár. A képzés több helyszínen zaj­lik. A műtermek, gyakorlóhelyek a Damjanich utcában, az ístenkú- ton lévő szobrász tanszéken, a Hauni-Sopiana Gépgyárban és a volt pécsi pa­nelüzemben vannak. Az in- tézetvezetés már azon dol­gozik, hogy ősztől új poszt­graduális kép­zési formát in­díthassanak be. Szeretnék lehe­tővé tenni, .hogy a hajdan főisko­lákon rajz szakot végzettek egye­temi művészeti diplomát szerez­hessenek - önköltséges alapon. Az első félév intézeti tapasztala­tai szerint koncentráltabb lett a munka az oktatás terén, a hallgató­kat pedig sikerült olyan élethelyzet­be hozni, hogy már a tanulmányaik során beilleszkedjenek a hazai mű­vészeti élet rendszerébe. Fontos az új művészeti ágak, művészeti ma­gatartásformák intézeti integrációja is. A hajdan csak önállóan említhe­tő fotóra, a filmre, a videóra, az ani­mációra kell gondolni mindenek előtt a képzőművészet hagyomá­nyos technikáin és tematikáin kívül. A művészeti könyvtár állandó fejlesztése a mai 10-15 ezer forintos könyvárak mellett ugyancsak ko­moly feladat. A Pécsi Galériában évek óta jelen vannak az egyetemi kiállítások, ugyanakkor a Damja­nich utcai kiállítóteremben január­tól látható ifjabb Ficzek Ferenc kiál­lítása. Ezt követően a termet a mű­vészeti kar intézeti galériaként mű­ködteti. Ezáltal a régió és a baranyai megyeszékhely új művészeti cent­rumot mondhat magáénak. BEBESSI K. ÚJÉVI KONCERT PÉCSETT. Szokolay Balázs zongoraművész (ké­pünkön) és Fenyő Klára hegedűművész ad hangversenyt ma este a Művészetek Háza hagyományos évköszöntő rendezvényén. A mű­sorban Schubert, Dvorak és Brahms művei szerepelnek. FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ wl ^ Magyarul - magyarán ■BHB Birtokos és birtok A cím ne tévesszen meg sen­kit, mert nem közgazdasági eszmefuttatásra szántam el magam, hanem a szavakat mondatokká kapcsoló vi­szony egyikének a megpendí- tésére, mégpedig arra, amely a valakivel vagy valamivel rendelkezőt a tulajdonával összeköti. A nyelvtan szerint van alanyi-ál- lítmányi ún. alapviszony, továb­bá tárgyas, határozós és jelzős. Ez utóbbiak közül is a birtokvi­szony eszmefuttatásom tárgya. Szinte mindenkinek van valami­lyen - kisebb vagy nagyobb, érté­kesebb vagy értéktelenebb - bir­toka (a fiú könyve, a leány ruhá­ja), sőt még a tárgyak, dolgok is viszonyban vannak rendszerint alkotórészeikkel (a ház ablaka, a fa gyökere). Az elvont dolgok sem maradhatnak ki a sorból (a bánat könnye, a szeretet mele­ge). Annak ellenére, hogy ilyen széleskörű és csaknem mindenre kiterjedő ez a viszony, mégsem korlátlan. Az első megszorítást az jelenti, hogy a szerkezet két tagja nem mindig cserélhető fel egymással. Minden további nél­kül mondhatom: az apa fia és a fiú apja. Itt ugyanis kölcsönös a kapcsolat, s hogy melyik sorren­det követjük, rendszerint az ural­kodó szemlélet dönti el. Elvon- tabb példával is igazolható a té­tel: a siker embere és az ember si­kere. Itt azonban mintha távo­labbra kerülnének az alkotó ta­gok egymástól. De ha pl. népme­séi motívumot választok, és azt mondom: a király bolondja, el­képzelhető a szerkezettagok cse­réje: a bolond királya, ámde ez már távol esik attól a valóságtól, amelyet minden nyelvtani szer­kezetnek ábrázolnia kell. Gyak­ran mondjuk: a szőlő leve, de a le­vél szőlője csak hibás szövegben fordul elő. Költői példával szem­léltetve: a bánat óceánja, de az óceán bánata csak nagyon ritka költői kép lehet. A szóban forgó . szerkezet használatának egy másik típusú korlátozását jelenti a birtokvi­szony mindenre való kiterjeszté­se. Mondhatom: barackom, cse­resznyém, kukoricám, de nem egészen jogos az ilyen szemrehá­nyás: Az almamolyaitok okozták a kárt. Vagy ha így bánkódunk: A lisztharmataink sok tőkét tönk­retettek. Hiába helyes nyelvtani szempontból egy mondat, nem biztos, hogy valaha is mondják, mégpedig azért nem, mert a kár­tevők a növényhez tartoznak, nem a gazdájához. Ezért így he­lyes: nálam nincs répabarkó, hagymalégy, krumplibogár. A nyugdíjas gimnáziumi igaz­gatónak megbocsátható, ha így emlékezik: A tanári karom euró­pai rangú volt. De valamelyik di­ákja, ha bármilyen sokra vitte is, még nagyképűségből se dicse­kedhet így. Rónai Béla M O D U EP 7632 Pécs, Tüskésréti u. 11. Tel.: 72/210-830 Fax: 511-254 Ha ipítkeiih, hű felújít, nézzen he hozzánk, Ez az év is jól kezdődik!- Bramac tetőcserép, kiegészítő termékek- Porotherm falazó- és burkolótéglák- Ytong falazó- és válaszfaltéglák- Hő- és hangszigetelő anyagok- (Therwoolin, Austrotherm, Rockwool)- Csempe- és padlólap ragasztók, aljzatkiegyenlítők- Knauf gipszkartonrendszer rendkívül akciós áron a készlet erejéig! Plusz kedvezmény ezen termékekre. Nálunk vásárolt építőanyagokat Pécs, Kozármisleny, Pellérd, Keszü területére INGYEN házhoz szállítjuk! (Kivéve kavics, homok). Nyitva tartás: hétfő-péntek 7-16, szombat 7-12 Keresse a következő hét csütörtöki Grátiszban megjelenő hirdetésünket. P LAKÁS Kertvárosi 1,5-2,5-3-3,5 2+2 félszobás la­kás eladó. T.: 435-462 •138687* Kertvárosi panellakást keresek. 435-462 •138688* Kertvárosi IV/4. 2,5 sz., erkélyes, egyedi lakás eladó. 5,35 M Ft 06/30-390-1010 •138695* Kertvárosi 1,5 sz., fszt. -i, lakás eladó. I. ár: 4,25 M Ft 06/30-4974077 •138691* Pécs-belvárosi 67 nm-es gázfűtéses polgá­ri lakás eladó. I.ár: 14 M Ft. 70/265-6461 *138564* POTE-nál 2 sz. lakás eladó. Tel.: 372-642 4 *138686* Derékréti úti, IV. em.-i, 2,5 szobás lakás garázzsal eladó. 510-793, 06-30-852- 4696 *138727* Mecsek-Nyugaton 110 nm-es, tégla sorházi lakás garázzsal eladó. 510-793, 30/852- 4696 *138731* Wallenstein úti IV. em.-i, 3,5 szobás lakás eladó. 72/510-793,06-30-852-4696 *138729* INGATLAN Pécsett vagy környékén eladó lakást, csalá­di házat keresek. Magassy, 30/374-6416------,— *138623* Zs inkő u-i 270 nm-es, vállalkozásra is al­kalmas ingatlan eladó. 510-793, 30/852- 4696 *138725* ADÁSVÉTEL ANTIK ZSOLNAY dísztárgy-, váza-, kaspó-, figura-, szoborvé­tel kimagasló áron kp-ért! Jókai u. 4. 210- 450 *138508* Aprított akác tűzifa 600 Ft/q. Tel.: 20-423- 1261. •138635* Aprított akác tűzifa 600 Ft/q. T.: 213-976 • 138632* Kemény tűzifa és mindenfajta szén rendel­hető szállítással. Tel.: 72/371-988 •138472* Kemény tűzifa 700 Ft/q akác 900 Ft/q ren­delhető szállítással. 72/370-608------------- *138474* ___________ÁLLAT___________ »H ízó eladó.Tel.: 377-197 •138700* Hússertések eladók Keszüben. 461-611 es­te *138685* _______GÉPJÁRMŰ_______ AK KUMULÁTOR Széles választékkal, egyéb szolgáltatások­kal, használt beszámításával. Battery Kft. Pécs, Komlói út 229. Tel.: 72/239-690 *125108* T\T>óbálja ki \ N olcsóbbon 2002. január hónapban megjelenő PR cikkekre 40% HIRDETÉSI KEDVEZMÉNY! Érdemes kiPRóbálni! 505-022 1 *#. * A miénk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom