Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)

2001-12-06 / 332. szám

4. OLDAL BARANYAI TÜKÖR 2001. December 6., csütörtök Szemben a minisztériummal A város nem enged a 7 százalékos buszviteldíj-emelésből Követve Győr korábbi példáját, a pécsi önkor­mányzat sem fogadja el a Pénzügyminisztéri­um, mint árhatóság maximum 5 százalékos helyi buszviteldíj-emelési elképzelését, és 7 százalékkal növeli a közlekedési tarifákat. Pécs-Budapest-Győr Hétfőn döntött a pécsi közgyűlés több díjemelésről, így a helyi buszjáratok viteldíjának 7 százalékos nö­veléséről is. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Pénzügyminisztérium (PM) - mint árhatóság - még nem küldte el hozzájárulását, így a határozat anélkül született meg. Az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón kiderült: a Pécsi Tömegközleke­dési Rt. számára szükséges a 7 százalékos áreme­lés, hiszen a PM által előzetesen felvázolt legfeljebb 4-5 százalék nehéz helyzetbe hozná a társaságot. Toller László polgármester elmondta, azóta meg­érkezett a pénzügyi tárca tájékoztatása, amelyből kiderül, maximum 5 százalék körüli növekedést tartanak elképzelhetőnek. Pécs polgármestere le­vélben tájékoztatta a PM-et arról, hogy a közgyűlés már meghozta határozatát a 7 százalékos bérlet- és buszjegyár-emelésről, és ez érvényben is marad, miután számtalan szakmai érv tá­masztja alá. Pécs nem az első település, amely „szembeszáll” a Pénzügyminisztérium akaratával, tavaly Győr hasonlóképpen cselekedett. Eredics Imre, Győr szocia­lista alpolgármestere a Dunántúli Nap­lónak elmondta, a város az előző két évben is a saját döntése szerint járt el, így történhetett, hogy a PM 6 százalé­kos irányszáma helyett 12 százalékkal is nőtt a tömegközlekedés ára. (Győrben a közleke­dési cég tulajdonosa nem a város, hanem az ÁPV Rt., az ármegállapítás a település joga.) A városveze­tő úgy véli, mivel a kormány inflációs politikája mi­att leszorított díjak nemhogy a tisztes hasznot, ha­nem a költségeket sem fedezik, az önkormányzatnak nem volt más választása. Győrt egyébként nem érte „retorzió”, még az állami kiegé­szítést is, ami a kedvezményes árú utaztatás után jár, folyamatosan megkapta a közlekedési társaság. Jogi szakemberek szerint a hely­zet elég különös, hiszen nem egy törvény és egy helyi rendelet, ha­nem két törvény áll szemben egy­mással. A költségvetési jogszabály szerint a PM az árhatóság, az ártörvény szerint viszont a díjaknak nemcsak az amortizációt, hanem a tisztes hasznot is tartalmazni kell - ez utóbbi az érintett városok szerint hiányzik. A kérdésben az Alkotmánybíróság dönthet, a PM ugyanis már korábban beadvánnyal élt a helyzet tisztázására. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) NY. SZ. Korábbi „pengeváltások” 2000 elején a Pécsi Tömegközlekedési Rt. javaslata szerint 9,9 százalékkal kellett volna emelni a bérlet- és jegyárakat, azonban a Pénzügyminisztérium, élve árhatósági jogával, 6 százalékot hagyott jóvá. Augusztusban az önkormányzat évközi, 2,5 száza­lékos emelést tervezett, a PM azonban ezt elutasította. Ez év elején 7,2 százalékkal nőttek a viteldíjak, de az idén nyári 5,1 százalékos emelést szintén elvetették a szaktárcánál. Hírek PÉCSETT MA ADJAK AT a krízisszállást, melyet Oltalmazó Anyás Otthon névre keresztel­tek. A Testvérvárosok terei böl­csődében kialakított 12 férőhe­lyes menedéken bajba jutott kisgyermekes anyáknak tudnak átmeneti, legfeljebb hat hóna­pos oltalmat jelentő otthont biztosítani. (a) DRÁVASZTÁRÁN az ormánsági fakitermeléssel kapcsolatos prob­lémákat holnap délelőtt vitatják meg a térség témában érintett szakértői, földtulajdonosai. Az erdők rohamosan fogynak, a leg­nagyobb gond azonban, hogy le­hetetlen eldönteni, ki rendelke­zik a szükséges engedélyekkel és ki az, aki illegálisan vágja ki a fá­kat. A megoldás nem tűr halasz­tást, a fórumot szervező Ormán­ság Fejlesztő Társulás reményei szerint a megbeszélésen konkrét javaslatok körvonalazódnak majd. (wk) A PÉCS-MESZESI városrész ben élő fiatalok számára ifjúsági klubbot alapított a Bányász Kul­turális Szövetség, amely a Dobó István utca 86-90. szám alatti székházában biztosított helyet rendezvényeiknek. A társas ösz- szejöveteleken túl drogellenes előadás-sorozatot is terveznek, emellett előreláthatólag januártól négy számítógép is a fiatalok rendelkezésére áll. (sza) ÓRIÁS MIKULÁS BICSÉRDEN. Három méternél is magasabb Mikulás-bábút állítottak fel a helyiek a község központjában, a pol­gármesteri hivatal mellett. A szalmából összeállított figura ruháját is a falubeliek készítették el. A tervek szerint karácsonyig mindig talál­nak az itteni gyerekek édességet a Mikulás puttonyában, az önkor- mányzat jóvoltából.____________________________fotó, laufer uszló Több munka a romáknak Baranyai körkép A megyei munkaügyi központ jö­vőre is kiemelt figyelmet fordít a ci­gányság foglalkoztatásának bővíté­sére irányuló programokra - foglalt állást tegnapi ülésén a Baranya Me­gyei Munkaügyi Tanács. A célzott pályázati lehetőségek kiírásán túl - éppen a napokban indult a jövőre is folytatódó felzárkóztató, cigány közösségszervező program - ez ab­ban is megnyilvánulhat, hogy a közhasznú munkaprogramokba bekapcsolódó roma munkanélküli­ek számára lehetőség szerint a ma­ximális egy évre szóló, 90 százalé­kos bértámogatást irányozta elő a jövő évre a munkaerőpiaci szerve­zet. A háromoldalú érdekegyezte­tő fórum állásfoglalása szerint idén jól hasznosultak a megye rendelkezésére bocsátott decent­ralizált források. Erről tanúsko­dik, hogy a korábbi évekkel el­lentétben az őszi hónapokban is csökkent a regisztrált munkanél­küliek száma. A leghatékonyabb eszköz a munkaerőpiaci képzés volt, a megyei pénz több mint egyharmadát az állástalanok át­képzésére, felkészítésére fordí­tották. Az aktív foglalkoztatási eszközre a' megyei keretből to­vábbi 32,5 milliót csoportosítot­tak át, és képzésre fordítják a központi alapból most kapott 3 milliót is. K. E. BÜN-KRIMI-REND FELJELENTETTÉK a perec árust. Egy pécsi hölgy feljelentet­te a közismert pécsi perecárust azzal, hogy mikor elhaladt mel­lette, a férfi rátámadt, a földre lökte, majd bántalmazta. A rend­őrség kihallgatta az árust. (tg) AUTÓTOLVAJ rendőrkézen. Kertvárosi lakásán vettek őri­zetbe a pécsi rendőrök egy 27 éves férfit. A fiatalembert több- rendbeli autófeltöréssel gyanú­sítják. (tg) HATÁRŐRÖK tettek rendet. Kedden este a drávaszabolcsi ha­tárőr-járőr három garázdát fogott el. A férfiak a gordisai italbolt előtt verekedtek. A járőr kiérke­zéséig a közelben parkoló autó szélvédőjét is betörték. (tg) HOBOLBAN hétfőn családi ve­szekedés után egy férfi benzint locsolt szét háza konyhájának kövezetén, majd begyújtotta azt. A személyi sérülést és a lakástü- zet végül a kihívott szigetvári tűz­oltók akadályozták meg. A gyúj­togatás ügyét a rendőrség vizs­gálja. ____________________(esi Adó- és díjemelések Sellye A helyi adók mellett az óvo­dások, iskolások étkezési költségei is emelkednének januártól. A mostani hatezerről hétezer fo­rintra emelnék Sellyén a kom­munális adót jövőre. A vízdíjak a tervek szerint nem változnak. A lakosság viszont a jelenleginél 10 százalékkal többet, köbméte­renként 150 forintot, az üzemek 300 helyett 600 forintot fizetné­nek köbméterenként a csatorna- használatért. A gépjárműadó mázsánként a mostani 700-ról 800 forintra emelkedne. A tegnapi önkormányzati bi­zottsági ülésen egyebek mellett az óvodások és iskolások étke­zési költségeinek emelésére is született javaslat: az ideinél tíz százalékkal többet kellene fizet­niük majd a szülőknek. így az óvodások napi étkeztetése 200, az iskolások menzája 145, nap­közije 214 forintba kerülne. A ja­vaslatokról jövő héten dönt a képviselő-testület. _____ W. K. Má r egy hete nem eszik, mégis jól van a képviselő Szigetvár Pöttendi János képviselő több mint egy hete éhségsztrájkol. A politikus cukorbeteg, szedi a gyógyszereit - ami éhezés mellett fokozottan veszélyes - mégsem kómáit be három nap után, ahogy azt jósolták. Pöttendi János képviselő múlt hét szerdán kezdett éhségsztrájkba vendéglőjének túl gyakori hatósá­gi ellenőrzése és konyhájának be­zárása miatt. A I politikus több mint hét napja egyetlen falatot sem eszik, csak folyadékot vesz magához, gyógyszereit pedig - nem tudva, hogy eb­ben az esetben nem szabad - mindeddig rendsze­resen szedte. Lapunknak elmond­ta, saját maga is csodálkozik rajta, de a körülményekhez képest jól van: csupán néha fáj a gyomra, máskor a feje, és időnként rátör a gyengeség, de összességében jó a közérzete. (Igaz azt, hogy valóban éhségsztrájkol-e, senki nem ellen­őrzi.) Dr. Rúzsa Csaba diabetológus főorvos szerint a képviselőnek - amennyiben valóban nem eszik, és emellett szedi a gyógyszereit - a második, harmadik napon be kellett volna kómálnia. Az orvos­ság ugyanis a táplálkozással be­vitt cukor felszívódását segíti elő, s amennyiben nem eszik, a vér- cukorszintje annyira lecsökken, hogy eszméletét veszti. Annak azonban, hogy ez nem történt meg, lehet orvosi magyarázata: nagy a valószínűsége, hogy be­tegségének súlyosságához képest túl gyenge szert szed, amire a szervezete nem rea-gál. Mivel az orvosság valószínűleg korábban sem hatott úgy, ahogy kellene, előfordulhat, hogy az éhség- sztrájk alatt szinte jobban érzi magát, mint előtte. SZ. A. Dombay-tó: épül, szépül? PÉCSVÁRAD Lejárt a Dombay-tó bérleti szer­ződése, a városi önkormányzat már a következő időszakra szóló bérleti szerződést készíti elő. A Dombay-tó magánszemély által bérelt kirándulási célpont, amit az önkormányzat Fuchs Sándornak adott át kezelésre. A felek közötti 10 éves szerződés lejárt, a pécsváradi testület mina­pi ülésén 8-2-es szavazási arány­ban minősítette jónak az eddigi bérlő tevékenységét, így valószí­nű, hogy megfelelő pályázat ese­tén ismét ő kapja meg a tó és kör­nyezete hasznosítási jogát. Zsáli János polgármester el­mondta, hogy a mostani és az alighanem egyben leendő bérlő, aki a tó melletti egyik büfé tulaj­donosa is, a kisebb gondok ellené­re jól teljesítette eddig vállalt fel­adatait. Most, ha az új bérleti díj­ban meg tudnak állapodni, azt várják, hogy a régi-új pályázó fej­lessze a tókörnyék szociális inf­rastruktúráját, vállalja a járdafel­újítást, korszerűbb szemétgyűj­tést honosítson meg, továbbá gon- doljon a tó halasítására is. b. k. EKESTEK. Ma 20 órai kezdet­tel Pécsett, a Vasutas Művelő­dési Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmi­ségi Egyesület és Klub „Egy­ségben a Torgyán-ellenes kis­gazdák” címmel fórumot tart. Meghívott vendégek: Cseh Sán­dor, a Kisgazda Szövetség el­nöke, országgyűlési képviselő, Pápai Mihály, a Magyar Kisgaz­da és Polgári Párt alelnöke, or­szággyűlési képviselő, Tamás Károly, a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségének ügyvivője, országgyűlési képvi­selő. Műsorvezető: Mészáros Attila. A programot a Dunántú­li Napló támogatja. Húszezer gyerek az erdőben Pécs Megalakulása óta már a húszez­redik látogatóját fogadta a Du- na-Dráva Nemzeti Park Igazgató­ságának Oktatási Központja. A helyszínre érkező csoportok szá­mára lehetőség nyílik különböző, terepen végezhető megfigyelé­sekre az arborétum területén, vagy a Mecsek geológiai szerke­zetének tanulmányozására. A másik vizsgálati mód a látogatók számára a projektoros kivetítés: ilyenkor a gyerekek betekintést nyerhetnek az apróbb vízi élőlé­nyek világába. Mindezt kiegészít­heti a saját gyűjtés, aminek tárgya gyakorlatilag minden lehet, ami az erdőben vagy a vízparton fel­lelhető, kezdve a lehullott leve­lektől a vízi szúnyogok lárvájáig. Az elsősorban a fiatalabb gene­ráció számára népszerű progra­moknak köszönhetően volt olyan csoport, amelyik tízszer is vissza­tért, és nemcsak Pécsről, de Szentlőrincről, Kaposvárról, sőt még a Nyírségből is érkeztek ér­deklődők. Az oktatási központ távlati ter­vei közt szerepel egy utaztatással megoldott program is, amely so­rán a látogatókat Óbányára vin­nék buszokkal, ahol természetes környezetében tudnák vizsgálni a helyi növény- és állatvilágot, mert hosszú távon minél több gyermeket szeretnének kicsalni az erdőkbe és a szabad levegőre. Ezért a programok egész évben tartanak, még nyáron is, amikor a központ drávatamási bázisában szerveznek „bejárós” természetfi- gyelő tábort._______________m.zs. ÜGYFELEINEK RENDEZETT PARTNERTALÁLKOZÓT tegnap a Szigetvári Takarékszövetkezet. Dr. Kiss Endre elnök arról számolt be, hogy a 15 százalékos növekedésnek - ez egyaránt jellemezte az ügyfelek számát, a mérlegfőösszeget, a betét- és hitelállományt - köszönhetően a pénzintézet megőrizte vezető helyét a hazai takarékszövetkezetek között. A14 fiókkal működő szövetkezet két legnagyobb for- galmú egysége Pécsett található, idén Szentlászlón adtak át új fiókot. ___________________ k.e. « á í x

Next

/
Oldalképek
Tartalom