Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)

2001-12-31 / 355. szám

12. OLDAL fl Ö * Ü T 0 Á J I V 2001. December 31., hétfő füHHNi A magyarok a spájzban - és mások? Hazánk miniszterelnöke jelentette be a legutóbbi EU-csúcs után, hogy most már igen jól állnak a dolgaink, gyakorlatilag az előszobán túl vagyunk és fogjuk a ki­lincset. Egy másik megfogalmazás sze­rint: a magyarok már a spájzban vannak. De hol vannak a többiek? Európa szebbik fele Két hely biztos: Nagy-Brítannia és Németor­szág az EU dolgozószobájában ül, egymásra szigorúan ügyelve, és mindketten megpróbál­ják mozgatni az egész Ház dolgait. Franciaor­szág is szerette volna itt megvetni a lábát, ám kiszorult, így most a konyha marad, termé­szetesen a francia konyha. Hollandia van a fürdőszobában, ott áll, és egész nap mossa kezeit, tisztára próbálja magát mosni a többi tag előtt az enyhe drog- és prostitúciós törvé­nyek miatt. Ennél jóval nehezebb helyzetben van Dánia, akit a kilógásai, nemleges népsza­vazásai miatt az erkélyre száműztek. Ausztria sincs irigylésre méltó helyzetben, őt Jörg Hai­der miatt egyelőre két ajtó közé rakták - kinn is vagyok, benn is vagyok. (Csak az idei év­ben sikerült kissé beljebb nyomakodnia, mi­után a többiek behunyták a szemüket.) Lu­xemburg az egyik sarokban üldögél, meghúz­za magát, ő legkisebb. Olaszország a hálót vette birtokába, a tüzes itáliai férfiak a széles ágyon várják az EU-s hölgyeket. Portugáliáé és Spanyolországé a nappali, itt éppen ebéd utáni sziesztájukat töltik. Már amennyire tudnak pihenni Görög­országtól, az ebédlőben ugyanis szól a szirta- kizene, folyik a me- taxa és az ouzo. Ez egyes-egyedül csak Írországot nem érdekli, ő ugyanis a legmagasabb pon­ton, a tetőn kapott helyet, tekintettel a nemrég lezajlott ír gazdasági csodára - bár ha a visszaesés és a whiskyfogyasz- tás folytatódik, ha­marosan könnyen a pincében találhatja magát. Finnország és Svédország a kert­ben ücsörög, hoz­zászoktak a hideg­hez, és kölcsönö­sen froclizzák egy­mást Norvégiával, aki a kerítésen kívül van, lévén nem EU-tag. Belgium, Brüsszel előjogán az előszobá­ban áll, és a spájzajtót, valamint a bejárati aj­tót szorítja, mert állandóan be akarnak jönni holmi kívülállók... Ha Magyarország már a spájzban van, ak­kor természetes, hogy már lelkesen esszük a befőttet, gondosan ügyelve arra, nehogy a többieknek, így Csehországnak, Észtország­nak, Szlovéniának, Ciprusnak vagy Máltának több jusson, mint nekünk. Lengyelország ki­csit megsértődött, ugyanis ő még csak a spájzablakon leshet be, bár korábban már be­lekóstolhatott a kompótba, most meg egy kar­nyújtásnyival messzebbre került a polcoktól, kint kandikál Szlovákiával, Lettországgal, Lit­vániával együtt. Bár azt hallani, ha törik, ha szakad, a lengyeleket Németország beljebb fogja hívni. Svájc egyelőre a bejárati ajtónál áll, nyitva is van előtte, csak még nem tudja eldönteni, csöngessen vagy ne. Törökország szívesen be­jönne, de a többiek még gondolkodnak, mert olyan nagy, hogy ahhoz Házat kellene bonta­ni. Hasonló a gondja Bulgáriának és Románi­ának, ők a kertkapun kívül vannak, be is jön­nének, legalább látogatóba, csak elég szegé­nyesen öltözöttek, így nem valószínű, hogy beengedik őket egy ilyen elegáns helyre. A szomszédokkal egyébként jó a viszony, Egyesült Államok mindig jószívű volt, sok tíz évvel ezelőtt még arra is adott pénzt, hogy egy nagyfelújítást végezzenek a Házon, mert vala­mi háború eléggé megrongálta. Oroszország mostanában gyakran benéz, igaz, néha csak kölcsönkér ezt-azt, egy kis kenyeret vagy pénzt elsejéig, bár amióta új ember vezeti, leg­alább nem kell bezárni előle a bárszekrényt. __________ NY. SZ. Os zama Villányban Álhírek AZ UNIÓS csatlakozás köze­ledtével valutaharmonizációs lépésként a Magyar Nemzeti Bank 2002 őszétől az euro min­tájára bevezeti a hungarót, melyből 100 egység egy hunga­rocellt ér majd. A csatlakozásig kiadható legmagasabb összeg az egy hungaroring lesz. (kj) A VÍZUMKÉNYSZER bevezeti sével a szervezők lemondták a jövő évre tervezett Mohács- Montreal triatlon megrendezését, helyette a Mohács-Strasbourg rali kerül lebonyolításra. (kj) MARCIPÁN Osama bin Ladene- ket gyárt a Mohácsi Mestercuk­rász Kft. exportra. A rendkívül ízletes édesség iránt a Távol-Ke­leten nagy az érdeklődés. A cég tervezi a hazai piacon forgalom­ba hozni az Orbán Viktort for­mázó nyalókákat is. (d) JÁTÉKFILMET forgat a pécsi Széchenyi téren egy amerikai fil­mes csoport, amely egymillió dol­láros megállapodást kötött a vá­rossal. Az önkormányzat ennek fejében hozzájárult ahhoz, hogy a dzsámit, a Nagy Lajos Gimnázi­um, a Városi Bíróság és a Nádor Szálló épületét lebontsák, és a te­ret másfél évre szemétteleppé ala­kítsák, ahol a Guberálók című film legfontosabb jelenetei ját­szódnak. A városnak az is jelentős megtakarítást jelent, hogy ezen időszak alatt a szemetet nem kell nagy távolságba elszállítatnia. _________________________E Ed dig azt feltételezték: Oszama bin Laden Tora Bora hegyei közt rejtőzik, most megerősödni lát­szik a régi gyanú, amely az al-Kai- dát támogató milliárdost Villány Borával hozta hírbe. Ugyanis teg­nap este, még lapzárta előtt, egy jó nevű villányi borospincéből látták előbújni többedmagával R. K. törzszászlós határozott felszó­lítására, aki a téli pincefeltörések miatt járőrözött a hegyközségi szőlőkben. A The Observer már azt is tudni véli, hogy bin Ladent több tálib harcos társaságában leplezte le a magyar rendvédelmi szerv, amint erősen dülöngélve jött fel a pincéből, a „Kiskút, kere- keskút” című hungarista dalt éne­kelte kissé fátyolosán, és nem volt hajlandó elővenni a személyi igazolványát. A rendőrségi szóvivő elmond­ta, bin Ladent valódi fátyol takar­ta, fátyolossá téve hangját, amely mögött egy arab hölgyet sejtettek. Csak a fals nótázás esete forgott fenn, amely szabálysértési bírsá­got sem von maga után. Bin La­den váratlanul a holdfénybe emelte a kezében lévő borosüve­get, megnézze, van-e még benne annyi, amit körbekínálhat. Az üvegért való játékos és óvatlan dulakodás közben a fátyol fölleb- bent ugyan, de mivel alatta addig­ra már senkit nem találtak, biz­tosra veszik, hogy az eltűnt sze­mély csak bin Laden lehet. A londoni újság szerint a villá­nyi „hordós” csapdát a CIA „Nyo­mot bottal ütők” tréfás fedőnevet viselő szervezete készítette elő K. I. pincéjében. Megtudták, hogy a gyanútlan bortermelő muzulmá­noknak öltözött magyar lakodal­mas csoportot vár szilveszter elő­estéjére, így a zöldhatáron át ér­kező, és az al-Kai- da magját képező alakulatot egyene­sen a villányköves- di pincesor felé irá­nyíthatták. A szer­vezet önmagukat tálib-barátnak mu­tató tagjai vették rá bin Ladent arra, hogy bújjon el a villányi szőlőkben, öltözzön újasz- szonynak, nehogy felismerjék. Majd a pincei esemé­nyeket rejtett vide­ón rögzítették, számítva a magyar bor legendás pszi- choedelikus hatá­sára, ami a legrej­tettebb titkok ki­mondását segíti elő. Egy 1999-es évjáratú couvé barrique hatására a milliárdos a tálib harcosoknak bevallotta, hogy a disznóhússal töltött ame­rikai hamburgert kisgyerekkora óta utálja. A bortermelő cáfolt. Már a ké­ső esti órákban azt nyilatkozta la­punknak, nem hiszi, hogy vendé­gei muzulmán tálib harcosok let­tek volna, mivel két pofára töm­ték magukba a sonkát, aztán úgy berúgtak mindnyájan, mint az al­bán szamár. A francia és az olasz bortermelők máris Brüsszelhez fordultak, hogy tiltakozzanak a magyar bor koszovói régióra való piaci kiterjesztése és politikai ala­pú felértékelése ellen. Egyelőre az amerikai titkosszolgálat is vo­nakodik elismerni Villány Bora szerepét az enyhülési folyama­tokban. B. R. A baranyai hasonmás, a szemtanúk elmondása alapján összeál­lított képen, egy villányi túra után. Nem a Kismayer az? ÁLLÁSPONT HODNIK ILDIKÓ GY. Az Ártány éve A termetes, és ezért a helyi szépségideáinak megfelelően rendkívül vonzó hátsó fertállyal rendelkező asszonyairól híres csendes-óceániai Faramuci-sziget hagyományai sze­rint a 2002-es év az Ártány éve lesz. (A nemrégen felfede­zett kis földdarabka léte jó hír a kerekebb magyar höl­gyeknek, akik elmondhatják: velük semmi baj, csak a földgolyó van elcsúszva egy kicsit alattuk.) A fergeteges orgiáikról (célba dobás teknőcpáncéllal ron­dább totemoszlopokra) is ismert szigetlakók elárulták fel­fedezőjüknek - aki egyébként egy régi magyar utazási di­nasztia tagja -, hogy több ezer éves néphagyományaikban minden ország jövőjére találnak utalásokat. A kérdéseket a helyi törzsfőnöknek kell feltenni, aki egy erős kábító­szert vesz be (a boldogságot ígérő szer forgalmazója meg­lepetésre szintén egy magyar kft.), és hamarosan megér­keznek az első, dodonai mélységű jóslatok. Ezek szerint a 2002-es év tavaszán váratlanul megnyílik a föld méhe Magyarország egy kis zugában, kőzápor áraszt­ja el a környéket, legalább négysávnyi szélességben. A természeti katasztrófa elől menekülők önkényes lakásfog­lalókká válnak, de az ablakon utánuk mászó elöljárók ki­túrják őket. Március idusán egy nagy vezető álmában megjelenik egy sötét ló. Áprilisban harcba indul két vezér, és az egyik egy egész birodalmat fog megdönteni. Sokan akár harminc ezüstpénzért is eladnák már köztartozásokkal terhelt vál­lalkozásaikat. Egy díszes ünnepség végén a résztvevők narancsokkal, tulipánokkal, szegfűkkel és madarakkal dobálják meg egymást. A nyár nyugalmasan telik, de ősszel fellángolnak az indu­latok: felélednek a negyven- és a tízéves sérelmek. A Nyi­las havában azonban egy hatalmas csészealj jelenik meg az ország fölött, és minden korrupt politikust elrabolnak a zöld emberkék. A parlament gyakorlatilag kihal. Ekkor Faramuci egész lakossága átköltözik Magyarország­ra, mert rájönnek, hogy itt van Hawaii és nem mellettük tíz kilométerre légvonalban. BEBESSI KÁROLY Álmok világszínvonalon Rémálmokat élünk meg valóságként, miközben ...álmod­nak helyettünk. Impozáns, egyelőre kis visszhangú, drága kiállítás lopakodott - rosszmáj úak szerint választási piár­_ ként - az év végi ünnepek szürke hátterébe. Álmok álmodói - világraszóló magyarok a címe. Nem dönt­hető el pontosan, hogy mindebben magyarságunkon, avagy álmaink világszínvonalán van-e a hangsúly. A tár­lat különösen a magyarság mibenlétével, származásával foglalkozó szittyológia művelőinek a szívét melengette meg. Persze, a „világraszóló magyarok” koncepcióval van egy kis probléma. Elmentek, Nobel-díjat kaptak, elitté váltak. De vegyük csak szemügyre a Nobel-dljasokat! Szittyoló- giai szempontból nyitott kérdés, politikai piár-szempont- ból pedig mindig az adott helyzet dönti el, hogy egyfelől valaki magyar-e, másfelől viszont többnyire „idegen”. A teoretikus szittyológia László Gyula hajdani honfoglalási elméleteit félresöpörve, kimutatta az ókor nagy népeinek magyar voltát. A Megváltö-fémjelezte népcsoporttal azonban sokáig nem tudott mit kezdeni. Most fordult a kocka. Szívós szittyoló- gusok kimutatták, hogy Mária, mármint a Szűzanya pár­tus volt. így fia is csak pártus lehetett. Azaz, mivel rómaiakat is hajdan egyes-egyedül legyőző pár­tusokban a szittyológia eleinkre ismert, a Megváltó ma­gyar volt. A szittyológia legfrissebb hozadéka szerint bizonyos Ko- Jumbusz K.-ról kiderült, hogy valójában Kolumbár, azaz Kolompár névre hallgatott. Őshazáját, Indiát keresve buk­kant Amerikára. Hogyne ölelné hát e fölfedezés fényében kormányzatunk is kebelére a hazánkat strasbourgozásá- val kínos helyzetbe hozó romákat, egyben választási koa­líciót is felajánlva nekik. Amerika fölfedezésének lábjegyzeteként egyes szittyoló- gus-körök még annyit szivárogtattak ki, hogy Kolompár úr Amerikába érkezve, az ott talált sokszínű lakosság vo­násaiban, az indiánokban az ősmagyarság újabb antropo­lógiai képleteit lelté meg. Utóbbi tények kutatása még nem zárult le, váratlan fejle­mények sem kizártak. MILOSEVICS BÍR(K)ÁI KÖZÖTT. A jugoszláv fekete bárány a Hágai Nemzetközi Mészárszéken nem sok jóra számíthat. Ugye. ______________________________________________________________fotó: mti/woolmark EZ SEM MIND IGAZ EU FALÓ. Egy pikáns műsoráról nevezetes párizsi éjszakai bárban - és inkognitóban - tárgyalt a tö­rök és a görög külügyi államtitkár. A téma Ciprus és Törökország európai uniós tagfelvétele volt. Zu- lejka Édesbegyes, isztambuli magyar hastáncosnő számának hatására az eredetileg tervezett lószer­szám-felmutatás helyett a görög államférfi meg­ígérte, hogy az EU-s belépés segítésére Athén An­karának ajándékozza a trójai falovat. (b) TILOS A HABOS. Részleges sikerrel járt Izrael és a palesztin felszabadítási szervezetek fegyverzet­korlátozási tárgyalása. Megállapodtak, hogy mind­két fél tartózkodik a habostorták és habcsókok be­vetésétől. A palesztinok az Arafat-pusziról is le­mondanának. Megfigyelők szerint a paradicsomra és a záptojásra is kimondják a moratóriumot, de várható, hogy a Molotov-koktél a muzulmán alko­holtilalom ellenére is kisiklatja a tárgyalásokat, (b) ODAÍTÉLTÉK AMERIKÁT. A Hágai Nemzetközi Bíróság népirtás, háborús és emberiség elleni bűn- cselekmények elkövetésében találta bűnösnek Ko­lumbuszt, Pizarrót, Cortezt, Balboát, Cabot-ot, Cabralt és későbbi angol, francia, spanyol, portu­gál és holland bűntársaikat. Kimondták, hogy az Amerikának elnevezett földrész elfoglalása nélkü­lözött minden jogi alapot. Emiatt kimondták az eredeti állapot és határok visszaállításának kötele­zettségét. Az ítélet következtében mintegy 700 ezer magyar hazatántorgása várható 2002. január elsején. (b) JÓ ÁLLAPOTBAN LÉVŐ, keveset futott, kétüte­mű Trabant gépkocsimat, ráfizetéssel, Gripen va­dászrepülőgépre cserélném. (d) ALIG HASZNÁLT lépfene-baktérium igényesnek eladó. (D) 4 1 « I \

Next

/
Oldalképek
Tartalom