Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)

2001-12-28 / 352. szám

8. OLDAL POLITIKAI VITAFÓRUM ♦ 2001. December 28., péntek ■■■ Szilánkok Felmondta a kormány a Világ­bankkal kötött szerződést, és így nincs fedezete a felsőokta­tás fejlesztésének. Illetve lesz, mert a kabinet hitelt vesz fel, és ebből fogja a neki tetsző programokat finanszírozni. „Vagyunk mi is olyan okosak, mint a Világbank! Egyébként meg minek lássanak bele a lapjainkba, így az lesz, amit mi akarunk! Egyetemi autonó­mia? Ugyan már!” - mond­ják manapság kormányzati uraimék. Orbán Viktor kormányfő Nas- tase román miniszterelnöknek azt mondta, hogy a magyar kormány szívesen építene au­tópályát Észak-Erdélyben. Az illetékes román államtitkár egy rádióinterjújában azt mondta, hogy szerintük 2002- ben el is kezdődhetnek a mun­kák. Mi meg itt a Dél-Dunán- túlon, ahol eddig minden kö­vet megmozgattunk (igaz nem az Orbán-bányákban) egy gyorsforgalmi út érdekében, csak reménykedhetünk, hogy vagyunk olyan fontosak a kor­mánynak, mint Észak-Erdély! Olvasva az újságot egy olyan cikkre leltem, amelyet egy egyébként sokra hivatott pol­gári politikus írt. Ez még ön­magában nem lenne különle­ges, de az igen, ami benne állt: Orbán Viktornak azért kellett Torgyán Józsefet beemelni a kormányba, hogy ott tényked­ve bebizonyítsa alkalmatlan­ságát és így veszítse el támo­gatóit. Tessék mondani, kit terveznek legközelebb félreál­lítani? Csurka Istvánt? Virágot és csókot lopni nem bűn, a közmondás szerint. E hazában újabban a pártszlo­gen is ebbe a kategóriába tar­tozik kormánykörökben. A Happy End Kft. gondolkodás nélkül kisajátította az MSZP által használt „Magyarország mindannyiunké!” jelmonda­tot. Van, aki a turkálóból öltö­zik (Second hand elegánsab- ban) mert rászorul, van, aki épkézláb önálló gondolata nem lévén a másét cseni el... Csak a poén kedvéért „szeg- fűsítve” néhány, mások által használt politikai jelmondat:- A jövő választása helyett a jelen fontosabb!- Több mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás - épp itt az ideje!- Isten, Haza (Orbán és Tor­gyán), Család - velünk min­den az őt megillető helyre ke­rül!- Tudjuk, merjük, tesszük - nekünk el is hihetik!- MSZP a nyugodt erő - ami meg is marad! Meixner András, MSZP Miénk itt a tér? Kire szavazzak? * t Pécsett az elmúlt pár hónapban bevezetésre került az új parkolási rendszer, mely a magyarázatok sze­rint azért lépett életbe, hogy korszerűbben, kultu­ráltabban, a mai kor követelményeinek megfelelő­en parkoljunk városunkban. A „hosszas és alapos előkészületek” után a részleges bevezetés olyan alapvető problémákat hozott felszínre, amelyek ki­javítása érdekében az elmúlt héten a közgyűlés na­pirendjére vette a parkolást szabályozó rendelet tár­gyalását. Mindhiába. A belvárosi kerületek képvise­lőinek egyetlen, a hibákat kijavítandó javaslatát sem fogadta el a várost irányító MSZP. Túl azon, hogy nem kérték ki a rendszer bevezetése előtt a pécsi polgárok, a helyi képviselők véleményét, csak és kizárólag az üzemeltetők érdekeit tartották szem előtt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a fizető- parkolók jelentős kiterjesztésével, a fizetési idők ki­tolásával, a bérletek drasztikus árainak kialakításá­val, a feltételrendszerek sarcszerű meghozásával je­lentősen növeljék a bevételeket. A bevételek várha­tóan ily módon éves szinten megtöbbszöröződnek, elérik a több százmillió forintot. Frakciónk tagjain kívül gyakorlatilag egyetlen politikai erő sem tartotta fontosnak azt, hogy az új parkolási rendszer hibáin módosító javaslatokkal javítson. Szerettük volna elérni, hogy az országban egyedülálló módon ne 7-19 óráig szedjenek parko­lási díjat. Szerettük volna elérni, hogy a karitatív szervezetek kivételt képezzenek, ne sújtsuk műkö­désüket parkolási költségekkel. Szerettük volna el­érni, hogy a területen lakók ne csak a saját nevükre írt autójukat használhassák. Fél sikerként könyvel­hettük el, hogy - a Fidesz-frakció közgyűlési fellé­pésének köszönhetően - az üze­meltető önkényes, jogszabályel­lenes területbővítési törekvéseit leállították. Persze, hogy hova vándorol a tetemes bevétel, arról csak elkép­zeléseink lehetnek, hiszen a szer­ződés, - melyet a parkoló auto­maták telepítésére és üzemelteté­sére kötöttek - nem ismert a kép­viselő-testület tagjai előtt. Arról sincsen információ, hogy mit kapnak mindezért a pécsiek. Mondjuk felújítják-e a fizetőparkolóvá tett Kóczián Sándor utcát, vagy az Alajos utcát. Ezért a fontos feladatot, hogy a plusz bevételek milyen cé­lokra fordítódjanak, az ötletatyák nem bízzák más­ra és köszönik szépen, ötleteinkből, javaslatainkból sem kérnek. Nagy Csaba Fidesz-frakcióvezető, a 11. sz. vk. képviselője A Centrum még hallat magáról Az Új Dunántúli Napló december 5-i számában a vitafórum rovat­ban dr. Timaffy István tollából hosszabb elemzés jelent meg „Új párt a láthatáron” címmel. A me­gyei napilapot azért olvasom, mert „őspécsi”, azaz „tüke” va­gyok. Ifjúkoromat ott éltem le. Ezért szánom rá magam Timaffy István által mondottak kommen­tálására. A cikkben írt Centrum Párt nem létezik. A Centrumot (csak így, tömören) a politikai porond közepe táján (centrum) tevé­kenykedő kreatív profi politiku­sok alapították, miután az MDF- el gründolt Békejobb befuccsolt. Dr. Timaffy a Centrum elnöké­nek, dr. Kupa Mihálynak azt a ki­jelentését, hogy mennyit jósol a Centrumnak 2002 tavaszán, a jel­zett 6-8 százalékot „elképesztő hiú ábrándnak” vélelmezi. Ma­gam - mint öreg róka a politikai dzsungelben - Kupa expénzügy­minisztert nem ismerem ábrán­dozó politikusnak. Ellenkezőleg. Általános elnfökhelyettesük, dr. Pusztai Erzsébet sem az. Az ala­pító hölgyek, urak sem. Inkább racionalisták. Következésként nem tudnak nagyokat mondani, ígérgetni, halandzsáim. Timaffy István azt írja, hogy sok nevet ismer fel az MDF-ből. Igen, vannak ott régi, ismert volt fórumosok, de az MDNP-ben csupán 40 százalék az arányuk az össztagságban. A cikkben ar­ról is hangsúlyosan szó esik, hogy a Zöld Szalagtól ott van Nagy Tamás agrárszakember, aki bizony nem jobbról vagy közép­ről jött. Mondjuk úgy: nem az a fontos, hogy honnan jött, hanem merre tart. „Tisztességes versenyt a politi­kában és gazdaságnak! Ahol nincs verseny, ott hanyatlás van!” - szól a Centrum novemberi programtéziseit tartalmazó nyi­latkozat címe. S már a főirányok kitűzve a mezőgazdaságban, egészségügyben, az általános gazdasági életben, a környezetvé­delemben, a társadalompolitiká­ban és így tovább. Nem szloge­nek! Munkaanyagokra támaszko­dó programok. Semmi kánaán, de gyehenna sem. Az pedig, hogy egy agrárprogramot a Zöld Szalag (is) kidolgozott Kupával, Raskó- val, Nagy Tamással, ez nem hiba. Egy sebészteamnél sem az a fontos, hogy ki melyik pártban aktív. Operált már engem egy se­bész „csodacsapat”, melyben je­len volt az MSZP, a MIÉP, az MDF, az SZDSZ, a KDNP. Én tud­tam róluk, nem zavart, ők is tud­ták, ki fekszik a műtőasztalon. S lám, élek. A Centrum - sejthető - még hallat magáról. Dobpergés, tűzi­játék nem lesz. Nemere Gábor újságíró, történész Közöny és félelem A magyar társadalom több millió tagját, s mintegy 2500 civil szer­vezetet képviselő Civil Fórum no­vember 14-én országos tanácsko­zást tartott. A tanácskozás elismerte, hogy hazánk a békés rendszerváltás és a gazdaság nagy részének magá­nosítása nyomán - a visszaesést követően - 1996-tól fejlődésnek indult. A kialakult gazdag tulaj­donosi réteg mellett azonban a lakosság nagyobbik része, a csa­ládok többsége a változás anyagi vesztese lett. A foglalkoztatottak száma radikálisan csökkent. Je­lentős rétegek elszegényedtek, ki­szolgáltatottabbá, védtelenebbé váltak. Egyre tűrhetetlenebb a la­kosság egészségügyi ellátása. Va­lósággal megrendült a mezőgaz­daság helyzete. Romlottak a szak­képzetlen fizikai dolgozók, az ér­telmiség tekintélyes hányadának élet- és munkakörülményei. Nö­vekedtek az ifjúság tanulási, pá­lyakezdési esélykülönbségei. Az átlagosnál jobban csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke. A reál­keresetek átlaga pedig csak most kezdi elérni a rendszerváltás előtti szintet. Felerősödtek a kire­kesztő, rasszista, antiszemita megnyilvánulások. Mindez negatívan befolyásolja a közhangulatot, amit tovább ront a széles körben elterjedt bű­nözés, korrupció, a közélet hang­nemének eldurvulása. A követ­kezmény: egyre jobban eluralko­dik a közöny és a félelem. A Civil Fórum nyomatékosan kéri az országgyűlést, a kormányt, a közszolgálati médiát, tekintsék legfőbb feladatuknak a negatív je­lenségek felszámolását, a társadal­mi közmegegyezés megteremté­sét. Ne engedjék, hogy a közelgő választások miatt labontakozó kampány maga alá rendelje a haza iránti közös felelősségünket. ___■ Ki re szavazzak? Igaz, már az is kérdés, hogy egy­általán elmenjek-e szavazni a ta­vaszi országgyűlési választáso­kon. Van-e módom beleszólni az országos politikába? Helyeseb­ben, hozzá tudok-e tenni bármit is a köz ügyeihez? Átlagember­ként személyes életemben is van elég nehézség, melynek igazán jó megoldását nem találom. Ho­gyan tudnék hát megoldani or­szágvezetési gondokat? Másrészt viszont elmulasztha- tom-e a lehetőséget, hogy szava­zatommal valamelyik pártot, il­letve az általa képviselt országve­zetési irányt támogatom? A poli­tika iránti közömbösség világje­lenség, nemcsak nálunk tapasz­talható. Míg a világ fejlett, de­mokratikus felén a közügyektől való elfordulás a jólét megszoká­sából, a demokráciában való álta­lános .bizalom légköréből is adódhat, adottak-e mindezek ná­lunk? Nem kötelességünk-e ma­gunk és utódaink érdekében - minden kiábrándító tapasztala­tunk ellenére is - aktívan részt venni a közéletben, jelesül példa­ként a tavaszi választásokon? ■ Kire szavazzak? A pártok taglétszáma, tényleges támogatottsága mintha titok lenne. Fogalmam sincs tehát, hogy meny­nyire fogják át a teljes magyar társa­dalmat. Aki nincs a politika körein belül - márpedig a lakosság többsé­ge, úgy gondolom, ide tartozik - el­sősorban a saját élete tapasztalatai­ra, másrészt a sajtóra, a rádióra és televízióra támaszkodhat a politikai ügyek megértésekor. Nos mind a tapasztalatok, mind a média infor­mációi meglehetősen ellentmondá­sosak. Mi az igazság? Talán csak az, hogy nincs egyértelmű - életünk minden területére kiterjedően érvé­nyes - igazság. A valóság bonyolult szövetét mindannyiupknak ma­gunknak kell megfejteni. Rádió és televízió szinte minden családban van. Az újságokról biz­tonsággal ez már nem mondható el, egy családban több újság vi­szont nagy valószínűséggel nem ál­talános. Elmondható-e, hogy a köz- szolgálati rádió és televízió többol­dalú, objektív tájékoztatást ad köz­életünkről? Hányán vannak ebben az országban - baloldali elkötele­zettség nélkül is -, akiknek szinte fáj a vasárnap reggelek nyugalmát felzaklató, a Kossuth Rádióból ára­dó gyűlöletbeszéd. A közszolgálati médiából eltűnt a „hallgattassák meg a másik fél" elve. Mélyebb ismeretekre megfelelő politikai és általános műveltség, pénz, idő, akarat és érdeklődés szükséges. Adott-e ma mindez az átlagember szintjén, aki* küzd a mindennapokkal, az élesedő ver­sennyel, hogy ő és gyermekei ne szakadjanak le a vesztesek közé? A piacgazdaság - mely min­denki előtt nyitva áll - szabadsága abban rejlik, hogy mindenkinek egyedül kell önmagáról gondos­kodnia. Aki ügyes - boldogul. De mi lesz a többiekkel? Minden si­ker és az azt meghaladó sikerpro­pagandánk ellenére, a házunk előtt naponta háromszor 4-5 fős csapat jár, 30-35 év közötti nők és férfiak vegyesen, gondosan átné­zik az utcai szemétgyűjtőket el­lenszenvet és lelkifurdalást kivált­va a lakókból. Kire szavazzak, hogy ne kelljen lelkifurdalással élnem? Dr. Sós Csaba Atomtemető Ilyen gazdagok vagyunk? Kamaszkorban van az atomteme­tő megvalósításának története. Olyan szükségszerű létesítmény ez napjainkban, mint annak ide­jén a pöcegödröt felváltó szenny­víztelepek megvalósítása. Az adófizetők pénzével ebben a témában - úgy gondolom - leg­alább négy kormány „rulette- zett”. Sajnálatos módon az úgy­nevezett „szakvélemények” min­dig az aktuális politikai megren­delés szájíze szerint készültek. Az eddig elköltött milliárdokból lassan egy új atomerőművet le­hetne építeni. De sok nyugdíjas és nagycsaládos gondját lehetett volna megoldani e feleslegesen kidobott, elköltött pénzből! El­gondolkodtató, hogy a közvéle­mény milyen érzékenyen reagál egy miniszter utazásaira a Fidesz Tours-sal és az atomtemető kuta­tásaira. Az elköltött milliárdok nem számítanak. Jóllehet ezt a témát jól el lehet adni, de mélysé­gében való vizsgálatát valójában egyetlen honatya sem kezdemé­nyezte. A közelmúltban az Új Dunán­túli Napló vezércikke ismét arról tájékoztatott, hogy idén még 1 milliárdot, jövőre 4 milliárdot költenek az atomtemető kutatá­sára. Az Állami Számvevőszék is sürgeti a mielőbbi megvalósítását ennek a beruházásnak. Érdekes adat birtokába jutnánk, ha az ÁSZ az eddig e célra fordított fo­rintokat a közvélemény tudomá­sára hozná. Arról már utódaink fognak el­mélkedni, hogy a bezárt uránbá­nya közelében elhelyezkedő alenrolit kőzet miért nem volt al­kalmas az atomtemető megvaló­sítására. Nálunk gazdagabb or­szágok sem engedhetik meg ma­guknak, hogy nagyon fontos be­ruházásra (mint az atomtemető) ne vegyék figyelembe a legbiz­tonságosabb és legolcsóbb meg­oldást. Komáromi István Bérfeszültségek Alapigazság, hogy a munka a tár­sadalmi integráció legsikeresebb formája. A szociális gondok zö­me a munkahelyek megszűnésé­ből ered. A fiataldemokratáknak is tudniuk illene, hogy erős ér­dekképviseletek nélkül nincs de­mokrácia. De nincs szociális pár­beszéd, csak átgondolatlan intéz­kedések. Az ötvenezer forintos mini­málbér egyenlősdi meghirdetése legalább annyi feszültséget hoz, mint amennyit hivatott lett volna csökkenteni. Az önkormányzati közmunkaprogramok például emiatt fognak beszűkülni. Azok terhe, eredményességükhöz ké­pest, aránytalanul megnő. Ol­csóbb lesz tíz szegénynek segélyt adni, mint egynek munkát. Az önkormányzatok egyszerűen nem tudnak majd mást tenni. A pénz csak tovább folyik el a fene­ketlen segélyezési zsákba, mi­közben a legrászorultabbak hely­zetén semmit nem javít. Sőt! „Aki szegény az a legszegé­nyebb”, elvész a kiemelkedés utolsó lehető­sége is. Az intézke­dés másik vetü- lete sem hízel­gőbb. Csorbul miatta a tudás 8r. Sütő tiszté becsülete, s az ^****>»*^ ilyen fokú bér­torlódás rontja a munkamorált. Most lett volna jó alkalom a mini­málbérek kategóriánkénti szétvá­lasztására: a segédmunkás, szak­munkás, diplomás minimálbérek bevezetésére. A többlet költség- vetési bevételekből sokkal, de sokkal többet kellett volna mun­kahelyteremtésre fordítani. Dr. Sütő László, Baksa A kormány kötelessége Nagy kincs az egészség - mondja a közmondás. A munkavállalóknak és a nyugdíjasoknak azonban ez az „egyetlen kincse”. A munkaválla­lók csak ezáltal biztosíthatják létü­ket, a nyugdíjasok pedig csak en­nek birtokában tudják a megérde­melt pihenésüket megvalósítani. De a nép általános, jó egészségi ál­lapota azért is közérdek, mert ez biztosítja a nemzet lélekszám növe­kedését és a nemzetgazdaság való­ságos fejlődését. Népünk egészségi helyzetével kapcsolatos tények azonban azt mutatják, hogy a rendszerváltás alatt a lélekszám fogyott és több sú­lyos halálozási mutatóban az élre kerültünk. Ennek nem kis mértékben a sa­játos magyar privatizáció az oka, amely népünket ketté osztotta: a szűk, egyre gazdagabb, uralkodó elitre és az egyre szegényebb, a szolgáló, a lakossági többséget ké­pező munkavállalókra és nyugdíja­sokra. A privatizációból történt ki­rekesztés ellenére a lakossági több­ségnek kell viselnie a privatizáció számos hátrányát. így a közel 1000 milliárdos bankkonszolidáció je­lentős részét, az'inflációs gazdálko­dást, az EU-árak mellett a keleti bé­reket, a munkavállalói jogosítvá­nyok erős szűkítését, az egyre na­gyobb munkaterheket. Mindezt növeli az a tény, hogy az egészségügy egyre mostohább helyzetbe került. Az Orbán-kor- mány a jelenlegi egészségügyi mi­niszterén keresztül érzékeli az egészségügy hiányosságait, de azok pénzügyi megoldásait nem a költségvetési intézkedésekben, ha­nem az egészségügy egyre jelentő­sebb privatizálásában látja. Ez a kormányzati magatartás éle­sen ellenkezik Álkotmányunk 35. § 1. bek. g) pontjában írt rendelkezés­sel, mely szerint a kormány felada­tai között „meghatározza a szociális és az egészségügyi ellátás állami rendszerét és gondoskodik az ellá­tás anyagi fedezetéről”. Ez a rendel­kezés világos, egyértelmű, amellyel nem ellenkezhet az egészségügyi reform egyetlen intézkedése sem. Alkotmányelle­nes az orvosi ka­mara állásfogla­lásának mellőzé­se, mivel Alkot­mányunk 36. §-ának rendelke­zése szerint „fel­adatainak ellátá­sa során a Kor­mány együttmű­ködik az érdekelt társadalmi szerve­zetekkel”. Nyilvánvaló, hogy az egészségügyi reformban az Orvosi Kamara érdekelt társadalmi szerve­zet. Mivel az intézmények nem ren­delkeznek a szükséges anyagi felté­telekkel, sokszor még a működőké­pességhez nélkülözhetetlen műsze­rekkel sem, az orvosok, az ápoló­nők megfelelő díjazásban nem ré­szesülnek, a kormányzat a költség- vetés segítségével köteles haladék­talanul megtenni a szükséges intéz­kedéseket. Nem fogadható el az a kormány­zati álláspont, hogy nincs rá költ­ségvetési fedezet. Ha a bankkonszo­lidációhoz a kormányzat annak ide­jén talált lehetőséget, válassza most azt a megoldást, hogy megadóztatja az uralmi tőkét, amely eddig csak nyereségben részesült. Ez annál in­dokoltabb, mert az EU illetékesei egyre határozottabban kérik az adó- mentesség megszüntetését, mint a piacgazdaságban a szabadverseny elemi követelményét. Dr. Vejkey Kálmán, MSZDP t t i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom