Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)

2001-12-19 / 345. szám

4. OLDAL BARANYA _l TÜKÖR 2001. December 19. , SZERDA 8 ________Hírek______ PÉ CSETT a tervek szerint több ezer kisüveg pezsgőt oszt ki az önkormányzat azok között, akik kilátogatnak éjfél körül a Széche­nyi térre szilveszter éjjelén. A ha­gyományos tűzijátékra éjfél után kerül sor. (a) KÖVÁGÓTÖTTÖSÖN a tegna- pi idősek napján 60 személyt köszöntöttek. Lakásán üdvözöl­ték a falu legidősebb polgárát, a 91 éves Bóli Lajosnét. A kará­csonyi nyugdíjastalálkozón dr. Szili Katalin országgyűlési kép­viselő bejelentette, hogy három­évnyi erőfeszítés után jövőre a szennyvízhálózat kiépítéséhez kapcsolódó állami támogatás­hoz jut a község és négy szom­szédos település. (cs) SZELLŐN mintegy harminc gye­reknek a minap ajándékot osztott két pécsi mezőgazdasági vállal­kozó: Kovács Ferenc és Kéméndi Ádám. Az önkormányzat pedig meghívta a budapesti Kincses Színházat, hogy az műsorral ked­veskedjen a fiataloknak a közel­gő ünnepek alkalmából. (cs) GÖRCSÖNYDOBOKA önkor mányzata a napokban elfogadta a település jövő évi költségveté­sét, s ebben legfontosabb teendő­ként a dobokai falurész járdaépí­tését jelölték meg. (i) BUDAPESTEN a napokban nyűt kiállítás a dunasjzekcsői fo­tótáborban nyáron készült fény­képekből, amelyeket könyv for­májában is kiadtak. A neves szer­zők felvételei a Vista kávéházban kaptak helyet. ___________ibbi Fe nyőfákat adnak bérbe _______Pécs—Mohács Id én is megszervezi „visszavált­ható karácsonyfa-akcióját” a Zöld Gondolat Lovagrend, mely­nek során Pécsett és Mohácson összesen 350 fát adnak majd bérbe. A fenyők darabját 2300 forintért lehet megvásárolni, amit az ünnepek után 1600 fo­rintért visszaváltanak azoktól, akiknek nem áll módjukban azt például saját kertjükbe kiültetni. Mohácson ötven fát osztanak ki december 20-án 14 órától a Sétá­lóutca városháza feledi végén. Pécsett december 22-én szerve­zik meg az akciót három hely­színen, 100-100 darab fenyővel: fél 9-től a Domus-joarkolóban, fél 11-től a Mecsek Aruház előtti téren, délután fél egytől a Neve­lési Központnál, a Pécsi Távfűtő Kft. parkolójában. A fákat Mo­hácson, a bérbeadás helyszínén váltják majd vissza január 2-án 14 órától, Pécsett pedig január 3-án szintén 14 órától a Domus- parkolóban. SZ. A. Csak a komplett bevallás hoz pénzt Év vége felé egyre többen gondol­nak az APEH-ra. Míg a vállalkozó­kat a költségként leírható tételek érdeklik, a magánszemélyek az iránt érdeklődnek, hogy az adó­visszatérítést miként tudják gyor­san megkapni. Pécs Az egyéni vállalkozások, társaságok számára az év utolsó napjai adják még a lehetőséget, hogy vásárlásaik­kal, gyors beruházásaikkal csökken­teni tudják adóalapjukat. Bár az idő sürget, a dolgot nem szabad elkap­kodni, ugyanis az APEH kizárólag a tevékenységi körrel szorosan össze­függő beruházásokat, illetve fejlesz­téseket fogadja el. Egy életszerű pél­da alapján tehát míg egy könyvelő- iroda esetében elfogadják a számító­gép-vásárlást, egy pékség esetében már nem biztos. Mint Huber Évától, az APEH Ba­ranya Megyei Igazgatóságának ügy­félszolgálati osztályvezetőjétől megtudtuk, a jövő év elején az adó­bevallásokat csak a kifizetői igazo­lások, illetve kedvezményre jogosí­tó dokumentumok birtokában - ezeket legkésőbb január 31-ig kell kiküldeniük a megbízóknak - érde­mes beadni, különben a szükség- szerű hiánypótlás miatt újrakezdő­dik a visszajáró pénz utalásának 30 napos határideje. KASZÁS E. Fontos határidők Az APEH Baranya Megyei Igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint de­cember 20-án jár le a társasági adóalanyok számára a gazdasági szerveze­tek feltőkésítési kötelezettségének határideje. Ugyanezen a napon lehet még benyújtani a havi adóbevallásokat. A késlekedőket mulasztási bírsággal sújthatják. Az idei esztendőre szóló adóbevallásukat 2002. február 15-ig adhatják le az egyéni vállalkozók. Magánszemélyek számára a személyi jövedelemadó-be­vallás határideje a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a jövő évben is március 20. A bevallásokat postán és személyesen is be lehet nyújtani. Ünnepi nyitva tartás. Az APEH Ba­ranya Megyei Igazgatósága de­cember 22-én 8-12 óráig fogadja ügyfeleit. December 21-én és 28- án 8-12 és 13-15,30, 29-én pedig ugyancsak 8-12 óra között lesz fél­fogadás. December 24-én és 31- én a hivatal zárva tart. Jövőre már 30. Az idei tízzel szem­ben jövőre már 30 millió forint lesz a maximálisan elszámolható adó­alap-kedvezmény a társasági és a személyi jövedelemadóban egy­aránt. A kedvezmény valós értéke az adóévben elszámolt beruházás összegével egyezik meg. Egyszerűsödés. Az idei évhez ha­sonlóan jövőre is 20% lesz az árfo­lyamnyereségből származó adó mértéke. A 2002-es adóévre ked­vező változás, hogy az elszámolt ár­folyamnyereség csökkenthető az ár­folyamveszteséggel, illetve lehetővé válik a negyedéves elszámolás. Kérdezik az ügyfeleket. December 22-ig a betérő ügyfelek önkéntes alapon és anonim módon kérdő­íveket tölthetnek ki a megyei APEH igazgatóság ügyfélszolgálatán. Eb­ben véleményezhetik az ügyfélfor­galom menetét, körülményeit, a használt nyomtatványokat. Villám ellen véd a trafó Sásd A városban már majdnem valamennyi trafóállomást el­látták a villám okozta - a térségben igen gyakori - túl­feszültség elleni berendezés­sel. Jelenleg csak öt vár arra, hogy felszereljék a speciális eszközzel. Nemrég a hörnyéki rész háló­zatát korszerűsítették, és en­nek köszönhetően már nem hibásodnak meg feszültségin­gadozás, illetve túlfeszültség miatt a búvárszivattyúk, a háztartási kisgépek, a tévéké­szülékek és a hűtőgépek sem. Az öreg kisfeszültségi háló­zat modernizálására 15 millió forintot költött a Dédász Rt. S ahogy a pénzből futja, hama­rosan mindegyik trafóköz­pontban létrehozzák a védel­mi rendszert. Németh Győző fejlesztő mérnök elmondta, két számí­tógép vezérelte oszlopkapcso­lót is beszereltek hatmillió fo­rintért. Segítségükkel hamar kiderí­tik a műszaki hibát és a javítá­si idő egy órával is csök­kenhet. csűri j. Finisében az iskolaépítés Eddig három pályázat érkezett Robbantással fenyegetőzött a lakásában fázó asszony Közmeghallgatás volt tegnap Beremenden, ahol főleg az ön- kormányzat elmúlt háromévi munkája került terítékre, és a jövő. Abban is a térség egyik legnagyobb beruházásaként em­legetett iskolaépítés startja. Beremend Jelenleg három különböző iskola- épületben folyik az oktatás Bere­menden, olykor áldatlan körül­mények között. Az egyik épület bontásra érett, vizes, életveszé­lyes és csak azért nem zárták be végleg, mert még nem épült meg az új nyolctantermes iskola és nem lenne hova küldeni a gyere­keket. Heindl József polgármester szerint ezért volt az oktatási cent­rum megépítése a tegnapi önkor­mányzati közmeghallgatás egyik fő kérdése azon túl, hogy napi­SZENTLÖRINC A víz- és csatornadíjak mozgásá­ból arra lehet következtetni, hogy a városban közelíteni szeretnék egymáshoz a lakosság, illetve a gazdálkodó szervezetek által fize­tendő összeget. A képviselő-tes­tület holnapi ülésére az üzemelte­tő Szigetvíz Kft. előterjesztette ja­vaslatát: 6,9 százalékos emelést rendre került a választás óta eltelt három év is. Nos, a leendő iskola terveinek látványa is szép. Viczencz Ottó építész gyönyörű kulturális cent­rumot tervezett Beremend szá­mára, összerendezve az egykori épületegyüttest: művelődési há­zat, mozit, a meglévő és a jövőre hozzáépítendő nyolctantermes iskolát. A végső cél az, hogy a ré­gi épületek és a mellé építendő új összhangjával végre a dél-bara­nyai nagyközségnek egy olyan kulturális centruma legyen, ahol az ifjúság számára együtt van az lát indokoltnak. A javaslatot - tudtuk meg Mátis István polgár- mestertől - az illetékes bizottság némi módosítással továbbítja a testület elé. Eddig Szentlőrincen a lakosság köbméterenként 145 forintot fize­tett a vízért, s mivel az előterjesz­tés csaknem 7 százalékos emelést javasol, a díj 155 forintra emelke­dik, ha rábólintanak a képvise­oktatás, a művelődés és a szóra­kozás lehetősége. A közel 124 milliós beruházás előkészítése a finiséhez érkezett. Mint azt Tátrok Anna jegyzőnő el­mondta, a kiviteli terv alapján már kiírt közbeszerzési pályázatra eddig három pályázat érkezett, s bár töb­bet vártak- a helyi szociális cent­rumra tíz kivitelező adott be pályá­zatot -, december 27-én felbontják a borítékokat és a pályamunkák érté­kelését megejtik. Egyébként a borí­tékbontást követő 30 napon belül, azaz januárban mindenképpen ki­hirdetik, hogy melyik vállalkozó építheti meg a jövő tanévkezdésre felavatandó iskolát. (Előzmények: unuw. dunantulinaplo. hu) lök. A csatornadíj 119 forint he­lyett 127 lesz. A gazdálkodó szer­vezetek esetében az előbbi ösz- szeg jelenleg 183 forint, az üze­meltető 196-ot kért, a bizottság 190-et javasol. Ez az emelés nem éri el a 4 százalékot. A csatorna- használatért 151 forint helyett 161-et kell majd a közületi fo­gyasztóknak fizetniük. M. A. Komló Az egyik társasház lakója kö­zölte a közös képviselővel, ki­nyitja a gázcsapot, majd fel­robbantja magát és lakását. A rendőrök megfigyelésre a nőt az orvosi ügyeletre vitték, ahonnan később hazament. Mint kiderült, így akarta elér­ni, hogy szomszédja is néha gyújtson be otthonában, ne kelljen a fűtés ellenére fáznia. Hétfőn délután a közös képviselő rémülten hívta a rendőrséget, hi­szen a középiskolás fiát egyedül ne­velő nő rendkívül elszántnak lát­szott, félő volt, hogy fenyegetése ko­moly. - Megértem a szomszéd- asszonyt, hiszen évek óta nem fűte- nek a mellette lévő lakásban - me­sélte a társasház képviselője. - Többször kértem a közeli faluba költözött nénit, néha gyújtson be hagyományos tüzelésű lakásába, de azt a választ kaptam, se ideje, se pénze erre. Egyébként a környéken sok lakás áll üresen, fűtetlenül, ten­ni semmit sem lehet, a társasházi törvény ilyesmivel nem foglalkozik. A közös képviselő szavait igazol­ta a fűtetlen hajlék másik oldalán lakó fiatalember is. Náluk a csecse­mőkorú gyermek betegeskedik a 15-17 fokos hideg miatt, hiába tü­zelnek éjjel-nappal.- Már a rendőröknek is mond­tam, nem robbantom fel a lakást, hiszen nem akarom, hogy másnak baja essen - tudtuk meg tegnap az elkeseredett nőtől. - Ma már be sem kapcsoltam a fűtést, azt ugyanis senki nem tilthatja meg, hogy megfagyjak, vagy az altatóim­mal vessek véget az életemnek. Nem zavarta a köznyugalmat Egy magatartás akkor minősül közveszéllyel fenyegetésnek, ha az állított tény valótlan, te­hát az elkövető által tudottan koholmány, kitaláció. Emellett a köznyugalom megzavarása is szükséges elem. A felsorol­tak közül egyik sem igaz az is­mertetett komlói esetre. Idén pedig nem vet fel a pénz, több mint 300 köbméter gáz fogyott, mégis állandóan dideregnem kell saját lakásomban. Hiába fordulok bárkihez, nem tud segítem senki. A Komlói Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Si­mon László őrnagy elmondta, mivel nem áll fenn a közveszéllyel fenye­getés bűncselekménye, a robban­tással fenyegetőző asszony' ellen nem indítottak eljárást, deák gábor K. F. Emelkednek a vízdíjak Kölcsönbútor van, konyha még nincs PÉCS Pénz híján kölcsönkapott búto­rokkal rendezték be a december eleje óta működő családok át­meneti otthonát Pécsett. A tisz­tiorvosi szolgálat a működést azzal a feltétellel engedélyezte, ha egy éven belül konyhát, étke­zőt és a személyzetnek szociális helyiségeket alakítanak ki az épületben. Az intézmény az átépítésre, valamint bútorok vásárlására ha­marosan négymillió forintot igé­nyel a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. A pályázathoz önrész nem szükséges, az ön- kormányzatnak csak arról kel­lett nyilatkoznia, hogy az otthon folyamatos működésének felté­teleit biztosítja. Pozitív elbírálás esetén a felújítás a hatóság által megadott határidőre elkészül. W. K. Átmeneti otthon: mind az itt lakó családok, mind az intézmény fenntartója végleges megoldásra törekednek

Next

/
Oldalképek
Tartalom