Új Dunántúli Napló, 2001. december (12. évfolyam, 327-355. szám)

2001-12-18 / 344. szám

2001. December 18., kedd SPORT 15. OLDAL Edzetlen kézisek Merano A magyar női kézilabda-válo­gatottnak nem sikerült teljesí­tenie a minimális célkitűzést, és a 6. helyen végzett az olasz- országi világbajnokságon. A magyarok teljesítménye az egész tornán hullámzott. Az okok­ról Mocsai Lajos szövetségi kapi­tány így nyilatkozott: - A keret tag­jai idény közben csak nagyon ke­veset készülhettek együtt. Az is gond, hogy a légiósok egy része alig kap lehetőséget klubjában, míg a hazai bajnokságban messze nincs olyan hőfokú mérkőzés, mint amilyeneket a vb-n látni lehe­tett. Ráadásul kevés olyan játékos áll rendelkezésemre, aki támadni és védekezni egyaránt képes ma­gas szinten. Ezzel párosult a sok sérülés, különösen Radulovics Bójám, kiesése. Úgy vélem, a mos­tani erőviszonyoknak megfelel a végeredmény. Csak akkor léphe­tünk előre, pontosabban vissza a korábbi szintre, ha többet tudunk közösen készülni. ■ A VILÁG SPORTJA „TECHNIKÁS” Dunaferr- győzelem. A jégkorong Interliga technikai igazgatójának döntése értelmében a Dunaferr nyerte 5-0-ra) a szlovák HK Spartak Dubnica elleni, december 2-án félbeszakadt mérkőzést. A duna­újvárosi találkozó furcsa véget ért, a vendég együttes ugyanis a hazaiak 2-1-es vezetésénél levo­nult a jégről, s nem tért vissza. BEMUTATKOZOTT a Toyota. A Forma-l-es csapatok közül első­ként a jövőre újoncként rajtoló Toyota-istálló mutatta be 2002-es autóját. A kölni eseményen a két pilóta, a finn Mika Salo és a skót Allan McNish leplezte le a piros­fehér színű konstrukciót. ■ Owené az Aranylabda A FIFA szerint Luis Michael Owen, az FC Liverpool csatára nyerte a France Football Aranylabda-szavazását, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pe­dig Luis Figót (Real Madrid, képünkön) vá­lasztotta az év játékosának. Párizs Az Aranylabda-szavazáson az angol játékos 176 sza­vazattal végzett az élen a spanyol Raúl Gonzalez (Real Madrid, 140) és a német Oliver Kahn (Bayern München, 114) előtt. Oliver Kahn 1973 óta az első kapus, aki a szavazáson az első három közé került (akkor Dino Zoff második volt). Eddig egyetlen háló­őr, a szovjet Lev Jasin (1963) bizonyult a legjobbnak. A 22. születésnapját a múlt héten ünneplő Owen az idén öt trófeát (UEFA-kupa, Európai Szuperkupa, F. A. Kupa, Ligakupa, Charity Shield /Angol Szuper­kupa) nyert csapatával. A válogatottban is remekelt, az idei vb-selejtezőkön hatszor volt eredményes. Legemlékezetesebb mérkőzése a németek elleni szeptember 1-jei találkozó volt, amikor az 5-1-es dia­dalhoz 3 góllal járult hozzá. Legutóbb 1979-ben nyelte angol játékos az Aranylabdát: a legendás Kevin Keegan. A France Football 1956 óta hirdet győztest, s 1995- ig csak európai labdarúgó kerülhetett a listára. Azóta már más földrész kiválóságaira is szavazhat a kivá­lasztott mintegy félszáz újságíró, de csak azokra, akik az öreg kontinensen játszanak. Magyar győzte­se is volt a rendkívül népszerű Aranylabda-voksolás- nak: 1967-ben Albert Flórián diadalmaskodott. A FIFA ugyancsak tegnap nyilvánosságra hozott Az év játékosa szavazásán, 130 szövetségi kapi­tány voksolása alapján a 29 éves portugál Luis Figo Figo Az év játékosa az angol David Beckhamet (Manchester United) és klubtársát, a spanyol Raúl Gonzalezt előzte meg. Figo tavaly még csak a 2. volt a francia Zinedine Zidane mögött, a France Football című szaklapnál azonban ő lett Európa Aranylabdása. A további díjazottak. Az év női játékosa: Mia Hamm (amerikai) 154. Az év válogatottja: Hondu­ras. A legtöbbet fejlődött csapat: Costa Rica. Fair Play-díj: Paolo Di Canio (olasz, West Ham United). (További információk, az összes eddigi aranylab- dás, valamint a korábbi Az év játékosai: wvuvv.- dunantulinaplo. hu) Glázer újra Újpesten Külföldi labdarúgó-bajnokságok eredményei ANGLIA. 17. forduló. Tottenham- Fulham 4-0, West Ham - Arse­nal 1-1, Bolton - Charlton 0-0, Newcastle - Blackburn 2-1, Ever- ton - Derby C. 1-0, Southampton- Sunderland 2-0, Middlesbrough- MU 0-1, Leeds - Leicester 2-2, Chelsea - Liverpool 4-0. (Aston Villa - Ipswich T. hétfőn 1. u.) Premier League SPANYOLORSZÁG. 17. forduló. Real Madrid - R. Sociedad 3-1, Espanyol - Valencia 2-3, Las Pal­mas - Osasuna 1-1, Villareal - Barcelona 0-1, Celta - Zaragoza 2-0, Alavés - Sevilla 0-1, A. Bilbao - R. Vallecano 1-1, Valladolid - Tenerife 0-0, Betis - Mallorca 1-0, Málaga - Deportivo 1-1. Primera Division 1. Liverpool FC 16 10 3 3 25-15 33 1. Real Madrid 17 9 4 4 32 20 31 2. Arsenal FC 16 8 6 2 34-18 30 2. Betis 17 9 4 4 19 13 31 3. Leeds 16 7 8 1 20-11 29 3. Alavés 17 9 3 5 19 10 30 4. Chelsea FC 17 6 9 2 23-12 27 4. La Coruna 17 9 3 5 30 22 30 5. Manchester U. 17 8 3 6 37-27 27 5. Celta Vigo 17 7 7 3 33 20 28 6. Newcastle 15 8 3 4 26-19 27 6. A. Bilbao 17 7 7 3 25 23 28 7. Tottenham 17 8 3 6 29-23 27 7. Barcelona 17 7 6 4 25 15 27 8. Aston Villa 16 6 6 4 21-18 24 8. Valencia 17 6 9 2 18 14 27 9. Everton 16 6 5 5 21-19 23 9. Sevilla 17 6 6 5 27 21 24 10. Fulham 17 5 8 4 17-17 23 10. Villarreal 17 6 4 7 17 17 22 11. Charlton 17 5 7 5 21-20 22 11. Valladolid 17 6 4 7 18 26 22 12. Bolton 17 5 6 6 20-21 21 12. Málaga 17 5 6 6 19 22 21 13. Sunderland 17 5 5 7 13-17 20 13. Espanyol 17 6 3 8 22 29 21 14. West Ham 17 5 5 7 19-29 20 14. Las Palmas 17 5 5 7 t7 15 20 15. Blackburn 17 4 7 6 23-21 19 15. Zaragoza 17 6 2 9 15 23 20 16. Middlesb. 17 5 4 8 17-23 19 16. RCD Mallorca 17 5 4 8 17 23 19 17. Southampton 16 5 1 10 17-24 16 17. Osasuna 17 5 4 8 15 23 19 18. Leicester 16 3 5 8 11-30 14 18. Tenerife 17 5 3 9 11 19 18 19. Derby 17 3 4 10 11-30 13 19. Sociedad 17 4 3 10 17 27 15 20. Ipswich Town 16 1 6 9 14-25 9 20. Vallecano 17 3 3 11 16 30 12 NÉMETORSZÁG. 17. forduló. 1860 M. - Mönchengladbach 2-2, Hertha - Leverkusen 2-1, Nürnberg- St. Pauli 0-0, Bremen - Dortmund 1-1, Hamburg - Freiburg 1-1, Köln- Cottbus 0-0, Rostock - Bayern M. 1-0, Wolfsburg - Schalke 3-1, Kaisersl. - Stuttgart 2-2. Bundesliga 1. Leverkusen 17 12 3 2 43 21 39 2. Dortmund 17 12 2 3 28 10 38 3. Kaiserslautern 17 11 2 4 37 22 35 4. B. München 17 10 3 4 34 11 33 5. Bremen 17 10 3 4 28 17 33 6. Hertha BSC 17 9 4 4 27 20 31 7. Schalke 04 17 7 5 5 20 20 26 8. Stuttgart 17 6 6 5 20 18 24 9.1860 Miinc. 17 7 3 7 23 29 24 10. Wolfsburg 17 6 4 7 29 25 22 11. Rostock 17 5 4 8 16 22 19 12. SC Freiburg 17 4 6 7 20 27 18 13. Hamburg 17 4 5 8 20 27 17 14. M.gladbach 17 3 7 7 19 26 16 15. Cottbus 17 3 5 9 13 28 14 16.1 FC Köln 17 3 4 10 11 28 13 17. Nürnberg 17 3 3 11 12 31 12 18. St. Pauli 17 1 5 11 16 34 8 OLASZORSZÁG. 15. forduló. Atalanta - Parma 4-1, Bologna - Perugia 2-1, Fiorentina - Bres­cia 1-0, Inter - Chievo 1-2, Juventus - Piacenza 2-0, Lecce - Torino 1-1, Venezia - Udinese 2-1, Verona - Lazio 3-1, Roma - Milan 1-0. Serie A 1. Chievo 14 9 2 3 28 16 29 2. AS Roma 14 8 5 1 21-9 29 3. Internazionale 14 8 4 2 25 14 28 4. Juventus 14 6 6 2 22 12 24 5. Lazio 14 6 5 3 19 10 23 6. AC Milan 14 6 5 3 22 16 23 7. Bologna 14 7 2 5 11 12 23 8. Verona 14 6 4 4 21 19 22 9. Atalanta 14 6 2 6 20 24 20 10. Udinese 14 5 3 6 23 24 18 11. Brescia 14 4 5 5 19 24 17 12. Piacenza 14 4 3 7 18 19 15 13. Torino 14 3 5 6 16 20 14 14. Lecce 14 3 5 6 15 21 14 15. Perugia 14 3 4 7 12 18 13 16. Fiorentina 14 4 1 9 16 29 13 17. AC Parma 14 2 5 7 15 23 11 18. Venezia 14 1 4 9 8 21 7 Mosolygós ünnepeket kívánunkl Ünnepi nyitvatartás: December 22. - 14h-ig December 23-26. - zárva December 27. - hétköznapi nyitvatartás December 28. - hétköznapi nyitvatartás December 29. - I4h-ig December 30,31. - zárva 2002 januári. - zárva A Raiffeisen Bank 2002. január 2-től teljeskörű szolgáltatásain kiül a megszűnő nemzeti valuták átváltását az új euró bankjegyekre, rögzített árfolya­mon 1% díj ellenében 2002. február 15-ig vállalja. www.raitfeisen.hu Hívja a 06 40 48 48 46-as telefonszámot! iéj Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEM \S BANK ÉKSZERSTÚDIÓ IM°3<N°36 KHI Arany-, ezüstékszerek széles választékban és nagy árengedménnyel kaphatók! "'JÚ Ami? a készlet tart! 7624 Pécs Ferencesek u. 36. Tel.: 72/211-705 * Férfiöltöny üzlet Pécs, Forrás Üzletház Pécs, Király u. 54. Téli kínálatunkból: • fyapjú szövetkabátok, • öltönyök, zakók, • pamut-és selyemingek 5 éves a VALERIA Security Partnereivel ünnepelt a régió meghatározó vagyonvéáelmi társasága A VALERIA Security Kft. partnerei körében ünne­pelte alapításának ötödik évfordulóját tegnap este Pécsett. Dr. Golobics Károly ügyvezető igazgató arról számolt be, hogy az eltelt időszakban a régió meghatározó vagyonvédelmi vállalkozásává fejlő­dött a megközelítőleg 200 főt foglalkoztató VALE­RIA, amely az élőerős vagyonvédelmi szolgáltatás mellett eredményesen végzi személy- és vagyonőri tanfolyamok szervezését és lebonyolítását is. A tár­saságnál megkülönböztetett módon figyelnek a te­vékenységet meghatározó jogszabályokra, a kiszá­mítható üzletvitelre, s nem utolsó sorban partnere­ik kiszolgálására. Nagy gondot fordítanak dolgozó­ik képzésére, továbbképzésére, komfortérzetük ja­vítására. A rendezvényen, a kiemelkedő munkát vég­ző dolgozók elismerésben és jutalomban ré­szesültek. Az elmúlt 5 esztendő bizonyította, hogy bár egyre élesebb a verseny a vagyonvédelmi cé­gek között, a minden tekintetben korrekt, megbízható biztonsági szolgáltatást, magas színvonalú kiszolgálást nyújtó vállalkozások, így a VALERIA Security Kft. a piac tartós, elis­mert szereplőjévé képes válni. A partnertalálkozó meghívott vendégei megtekintették a társaság munkáját bemutató filmet, majd fogadáson vettek részt. ÉV VÉGI HAJRÁ A 9 ÉVES lánycsók _______ ^92-2űoi Eg yedi modellek - most egyedi ajánlattal! $ SUZUKI Wagon R+ Sun Ismerkedjen meg legújabb limitált modelljeinkkel, amelyeket most karácsonyi ajánlatunk keretében kedvezőbb feltételekkel vásárolhat meg* • 1.3 GLX alap ,♦ Napfénytető • Kétoldali légzsák • 4 hangszórós rádió • Színezett üvegek • Bézsmetál színben Opcióként választható: • 4 kerék' meghajtás vagy •ABS Swift Sedan Manager Swift 16V • 1.3 GLX alap •ABS • Szervokormány • Távirányítós riasztó ■ 4 hangszórós rádió • Színre fújt külső tükrök ■ Egyedi üléshuzat ■ Könnyűfém felni • Mélyzöld metál színben <a kép cmk mmtréaó) Swift Sport • 5 ajtós, 1,3 GLX alap • Euro 3-as, 16 szelepes, 17 lóerővel erősebb (85 lóerős) motor • 4 hangszórós rádió • Egyedi üléshuzat és ajtókárpit • Többféle színben Swift Silver • 5 ajtós. 1.0 GL alap • Fordulatszámmórő • Vastagított kormány • Dísztárcsák • Ezüstmetál színben "December 31 -ig vagy a készlet erejéig! • 3 ajtós. 1.3 GS alap • Első ködfényszóró • 4 hangszórós rádiómagnó • Hátsó spoiler • Krómozott kípufogóvég • Könnyűfém felni • Egyedi üléshuzat és kárpit • Kék kilornéteróra-hétfap • Szürkemetál színben Ha most vásárol Wagon R+-t vagy Swiftet, a kezdő részletből 100 000 Ft-ot mi állunk Ön helyett, azaz a Wagon R+-t már 199 000 Ft-tól, a Swift-et pedig 163 000 Ft-tól hazaviheti. Nagyobb kezdőbefizetés esetén 9 újfajta hitellehetőség közül választhat. Boldog karácsonyt kívánunk! Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. Tel.Itax. 69/364-723, 364-494 Tel.: 60/466-247 Szerviz: 70/33-77-390 is. Nyitva: H-P.: 8—17.30, Szó. 8-14.00, Vas. 8-12 óráig Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! Budapest Glázer Róbert visszatért Újpestre. Az őszi idényben a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedző­jeként dolgozó szakember átigazo­lásáról hétfőn egyezett meg Lukács Ferenc az Újpest és Koncz László a kispestiek tulajdonosa.- Glázer Róbert mellett Piroska Attila is nálunk folytatja pályafu­tását, cserébe négy-öt futballistát kínálunk fél, akik közül egyet szerződtethet a Kispest - mondta Gyulai Zsolt, az újpesti futball­csapatot működtető kft. ügyveze­tő igazgatója.- Vegyes érzésekkel térek visz- sza - jelentette ki Glázer Róbert, aki 1999-ben az őszi idényben már ült az újpestiek kispadján. - Kispesten nagyon ió közegben dolgoztam, de a Megyeri úton hosszú távon számítanak rám, három.és fél éves szerződést ígér­tek a vezetők. Glázer bő fél éven belül a har­madik NB I-es csapat trénere lesz. Június 25-ig a ZTE vezetőedzője volt, szeptember 10-én nevezték ki Kispesten. Glázer utódjáról ja­nuárban kezdenek tárgyalni. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom