Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-24 / 320. szám
I 2001. November 24., szombat R I P O R T 7. OLDAL K U L T Ú R A Szőnyegek titkai A Rejtett kincsek sorozat 10. kiállításaként a pécsi Művészetek Háza Martyn Ferenc Tetőtéri Galériájában keleti szőnyegek láthatóak, amelyek pécsi-baranyai otthonokból származnak. A szőnyeg talán nem mindenki számára művészeti tárgy, ám a tárlat bebizonyítja, hogy az is lehet. Főképp a keleti szőnyegek, amelyek ezúttal Irán, a Kaukázus, Turkesztán, Szíria és Anatólia (nép)- művészeti munkáját dicsérik, és akár „absztrakt festményként” felfoghatóak. Az azonban biztos - mondta megnyitójában Várkonyi György művészettörténész -, hogy a szőnyegek, mint esztétikai tárgyak, már a 15. századtól kezdve az ünnepnapok, mi több, a környezetkultúra alapvető részeivé váltak. A gazdag Velencében már-már dicsekvésképp az erkélyeken lógatták ki drága szőnyegeiket a tehetősek. És az igazat megvallva, a szép keleti szőnyegek a mai napig is a kifinomult ízlés bizonyítékai, egy-egy lakás féltett kincsei. Ezúttal nyolc pécsi-baranyai polgár saját otthonának szőnyegeit ajánlotta fel a bemutatás erejéig. Van köztük olyan is, amit jelenlegi tulajdonosa lomtalanításkor talált az utcán, és hosszú, áldozatos, ám értő restauráció során került megint olyan állapotba, mint most látható. A többnyire 19. századi szövött és csomózott darabok természetesen itt, Pécsett nem az eredeti használói közegben léteznek, hiszen a valahai imaszőnyegek minden bizonnyal falat vagy padlót díszítenek. Várkonyi György azonban figyelmeztetett rá: amikor aktuálpolitikusok a nyugati világot nevezik „a” civilizációnak, épp ezek a szőnyegek a bizonyítékok, hogy legalábbis civilizációkról kell beszélnünk. M. K. Világpremier a bazilikában Egy különleges előadói és hangszerpáros bemutatkozása Egyedülálló zene debütálásának lehetnek fültanúi november 27-én a pécsi bazilikában a zenerajongók. Dés László és Szamosi Szabolcs a szaxofont és az orgonát párosította, s korái dallamokat játszanak improvizációs betétekkel.- Meg kell vallanom, hogy az ötlet már jóval hamarabb megszületett, mint ahogy Jan Garbarek bevitte a szaxofonmuzsikát a templomokba - mondja Dés László. Hozzátéve azt is, hogy Garbarek és a Hilliard Ansemble énekegyüttes zenéje merőben más, mint a két hangszer közös hangzása. A pécsi bazilika orgonaművésze, Szamosi Szabolcs jelentkezett Dés László dzsesszzenésznél jó pár évvel ezelőtt, hogy próbálják ki templomban, nagy térben hogy szól együtt az orgona és a szopránszaxofon. Eleinte népszerű klasszikus darabokkal kísérleteztek, aztán úgy döntöttek, inkább olyan változat legyen, amelyben ők is benne vannak szerzőként és előadóként egyaránt. Ez érlelődött, s végül a korái dallamokat érezték a legalkalmasabbnak a megszólaltatásra. Max Reger műveiből válogattak alapnak, mert kevésbé kötött és kimunkált, mint egy Liszt- vagy egy Beethoven-mű, s nagy lehetőséget teremt a kalandozásokra, az improvizációk beépítésére.- A Reger-est során lesz olyan darab, ahol az eredeti témát végig megőrizve, de kicsit szabadabban kezelve adjuk elő, s olyan is, amelyet a saját világunkba emelünk, s alapjaiban átformálunk - folytatja Dés László. Megjegyzi, most csak a bemutatkozó koncertre összpontosítanak, de ahogy egyre többet próbálnak, mindinkább érzi, hogy van fantázia ebben, érdekes és szép a produkció, s duóként is kezdenek összecsiszolódni. Ki tudja mi jön még, mert jó lenne ezt majd másutt is megismételni, sőt, lemezen is megjelentetni. Dés arra is kitért, hogy minden zenéből mindent lehet csinálni, nincs semmiféle összeférhetetlenség, csak a harmóniát kell mindenkor megtalálni vagy megteremteni. A dzsesszt illetően Dés újra együttesben gondolkodik, olyan formációban, ahol dobos, gitáros és basszgitáros mindenképpen lesz, de még nem állt össze a fejében a muzsika. Jövőre azonban mindenképpen szeretne egy csapattal játszani, s ugyanúgy beletalálni a közönség igényébe, mint ahogy a Trió Stendhallal sikerült. MÉSZÁROS B. ENDRE Diákverseny a szép magyar beszéd ápolására A pécsi Ciszterci Rend Nagy Gimnáziuma és Kollégiuma e hétvégén rendezi - immár ötödik alkalommal - a Babits Mihály nyelvhasználati versenyt. A versenyt a magyar nyelvhelyesség és a szép magyar beszéd ápolására László Károly, Svájcban élő egykori pécsi ciszterci diák alapította iskolája iránti hálából, és a hajdan szintén a Nagy Lajos Gimnázium padjait koptató költő emlékére. A versenyre valamennyi baranyai középiskola tanulói meghívást kaptak, valamint a ciszterci rend négy másik testvérintézménye, továbbá Pannonhalmától kezdve az összes egyházi gimnázium. Idén a verseny szép, de nehéz próbatételét 27 középiskolás állja, köztük egy külföldi magyar diák a kolozsvári „Báthori” Lyceumból. A zsűriben - László Károly mellett - a magyar nyelvészet profesz- szorai vállaltak szerepet szerte az országból, az elnöki tisztet pedig dr. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió hajdani főbemondója tölti be. Egy első, két második és három harmadik díjról dönthetnek. A program az iskola Babits-emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött péntek délután, majd lezajlott a verseny első két fordulója. Minden indulónak sorshúzás alapján el kellett mondania a kötelezően előírt öt Babits-vers egyikét, majd ugyanezen kiválasztás alapján a költő öt esszéje egyikének részletét. Szombaton délelőtt a diákok maximum hétperces szónoki beszédet tartanak Babits egyik regénye alapján. A három forduló együtt alakítja ki, hogy az ünnepélyes eredményhirdeté- sen kiknek jut majd díj. _______________________op. W* '; :31| Futnak a képek |y Keserű fény Stephen Frears angol rendező egy munkáscsalád életét ábrázolja új filmjében, a Liam-ban. A történet a harmincas években játszódik a gazdasági válság idején. Az apát, sok más társával együtt, elbocsátják a liverpooli hajógyárból, s a beköszöntő nyomorúság fokozatosan felemészti az életforma korábbi normáit a családon belül s azon kívül egyaránt. Az addig békésen együtt dolgozó katolikusok és protestánsok gyanakodva méregetik egymást, s a munkanélküliek ír társaik ellen fordulnak, akik, szerintük, kiszorítják őket a gyárakból. Miközben otthon is egyre feszültebb a hangulat. Antiszemita indulatok támadnak. Az erkölcsileg egyre inkább felőrlődő apa kapcsolatba kerül egy fasiszta csoporttal, és részese lesz egy merényletnek, amely egy zsidó nagypolgári család otthona ellen irányul, ám ennek kis híján saját lánya lesz az áldozata, ató ebben a házban szolgál. Ez az epikus cselekményszál, jóllehet Frears a rá jellemző következetességgel bontja ki, mivel részben kívül esik az elbeszélői nézőpont hatósugarán, amiről még szólni fogok, helyenként vázlatosnak tűnik. A történet társadalmi vonulatánál ezért árnyaltabban megoldottnak vélem a cselekmény pszichológiai rétegét. Azért is, mert ez két különlegesen szép színészi alakítással kapcsolatos. Teresa, a két gyerek közül az idősebb, akit Megan Bums formál meg, a film legplasztikusabban megrajzolt figurája. Szívszorító nézni azt a szótlan alázatot, ahogy ez a kis cselédlány végzi a munkáját, hiszen immár neki kell eltartania a családját. Egy alkalommal rá kell jönnie, hogy úrnőjének, aki jó hozzá, szeretője van. Ösztönös jóindulattal falazni kezd neki, miközben sajnálja a becsapott férjet, s mikor asszonyától hálapénzt kap, amit adósságuk törlesztésére fordít, úgy érzi, maga is bűnt követ el. Megan Bums törékeny alakja, a nyomorúság kényszerítő tapasztalatával dacoló, ártatlan szeme, szinte szavak nélkül is elénk idézi Teresát, akinek minden mozdulata, arcrezdülése a lé- lekábrázolás hitelesítő erejével bír. Megégett arcával a film végén olyan, mint egy kis proletárszent, aki szelíden tudomásul veszi, hogy mások bűneiért, fertőzött indulataiért kell szenvednie. Kisöccse a legutolsó képen odamegy hozzá, s némán elkezdi fésülgetni nővérkéjének a haját. A jelenet sokáig benne marad az ember szemében. Ez a kisfiú, akit Frears páratlan érzékkel kiválasztott gyerekszínésze, Anthony Borrows alakít, a film hőse, mert az elbeszélő az ő nézőpontjából láttatja az eseményeket. Úgy vélem, a cselekmény politikai szólama, miközben nagyon fontos problémákat vet fel, művészi szempontból azért erőtlenebb a gyerekek történeténél, mert Liam azokban a jelenetekben nem szerepel, aminek következtében, mint már jeleztem, az a vonulat kívül esik a szemléletet meghatározó gyermeki nézőpont horizontján. A merénylet képsora pozitív kivétel, éppen azért olyan erőteljes, mert a kisfiú is jelen van, akinek kétségbeesett, testvéréért aggódó kiáltása a benzines palackkal együtt repül a ház felé. Liam elsőáldozásra készül, s ez a szertartás a lelki tartalmak mellett erkölcsi beavatást is jelent számára, a morális tájékozódás lehetőségét a világban. Az ábrázolást néha cseppnyi humor fűszerezi: mivel a kisfiú dadog, különösen, ha izgul, nehezen tudja gyónás közben megvallani kis vétkeit, miközben a kívül várakozók azon töprengenek, vajon mit követhetett el Liam, hogy ilyen sokáig faggatják. Az a szeretet, amellyel ez a kisfiú a családjához viszonyul, az a megérteni akaró igyekezet, ahogy figyeli a felnőttek életét, az az öröm, mikor a zálogostól a remélt összegnél több pénzt kap, s apró lábaival rohan haza az anyjához, végül is szerves egységet alkot a film komorabb tónusaival. Stephen Frears filmjéből keserű fény árad. Nagy Imre A gyermeki szem: Ítélet és részvét (Liam szerepében Anthony Borrows) Egy öregember emlékirataiból A táncosnő Pécsről indultak. Ez a címe a Pécs TV méltán népszerű sorozatának. Az év végén adásba kerülő epizód vendégei Deák Imre és Tihanyi Ferenc lesznek. A vendéglátó- és szállodaipar két szaktekintélye, meghívottaikkal, a hajdani virágzó Nádor kávéházat idézik meg, annak romjai, szeméthalmai között. Szívszorító helyzet. Én már most tudom, mi minden marad ki majd a műsorból. Mert minden tv műsorból mindig, sok minden kimarad, jó, ha nem a legfontosabbak. Ezt épp ma 25 éve kezdtem megtanulni. Ma 25 éve avatták föl az MTV Pécsi Körzeti Stúdióját. Húsz röpke évem szaladt el ott. S ma úgy vagyok vele, mint a kávéházzal, amely stúdiónk egyéves fennállásakor még az ünnepi műsor reprezentatív helyszíne volt. Nosztalgiázom a múltján, de nem látom a jövőjét. Csak remélem, hogy lesz. A Pécs TV a körzetisek nyelvén: Cicavízió, adásában sokat beszélünk majd a minőségről, ami harminc évvel ezelőtt még nem volt divatszó. Magam nem csak törzsvendég voltam a hatvanas évek elejétől tizenhárom évvel ezelőtti bezárásáig a kávéháznak, de néhány évig mellékállásban a cég pécsi művészeti vezetője is. A rangos cím azt is lehetővé tette, hogy néha ezt-azt a kávéházba is szervezzek, de fő feladatom a Pannónia bár havonta változó, éjszakai műsorának rendezése, énekesek, tűzevők, táncosnők szerződtetése volt. A bár üzletvezetője akkor Deák Öcsi, Tihanyi az igazgatóhelyettes. Elsősorban azért fogadtam el a mellékállást, mert levelezőn, egyetemre jártam Pestre. így havonta egyszer - konzultáció vagy vizsga idején - a cég fölküldött a fővárosba szereplőket szerződtetni, válogatni. Fizette az útiköltséget, ingyen alhattam a HungarHotels szállodákban, s bármelyik bárban száz forint alatt fogyaszthattam, kifizették a számlámat. Nyáron persze nem kellett konzultációra mennem. Ilyenkor telefonon kamatoztattam kapcsolataimat, vagy úgyse. A minőségről akartam beszélni. Nos, annak köszönhetően, hogy Tihanyi Feri zenerajogó volt, egyszer rábeszéltem, hogy a népszerű Komlói Spirituálét szerződtessük a bárba. Semmi bűvész, légtornász, vetkőzés. Négy sármos fiatalember éjfélkor és utána kettőkor néger spirituálékat énekel. És siker volt, még egy hónapra szerződtettük őket. A fiúk Komlón laktak, erre az időre a szállodában kaptak szobát. Kettejük már nős volt. Az asszonyok kiharcolták, hogy ők is beköltözzenek. Mit lehet tudni. Persze nem volt mindig ilyen rangos a bárműsor. Máskor, amikor csak telefonon tudtam kiközvetíttetni egy táncosnőt, majdnem... hm... Szóval délelőtt 11 órakor állítottam össze, a kezdés napján, a műsort, délután még egy próba, utána tanácsi megtekintés, és az engedély birtokában este bemutató. Ha már láttam a műsorszámokat, nem volt gond, de most a táncosnőt úgy küldték. Tihanyival lestük a mai Palatinus előtt az érkező művésznőt: Gondoltuk, a kalapos dobozról, bőröndjeiről, járásáról úgyis felismerjük. A többiek, a két légtornász, Erika a bőhangú és -keblű dizőz, s a fahumorú zeneparodista, bent gyakoroltak a zenekarral. Egyszer csak kijön a londiner, hogy a művésznő megérkezett. Elment mellettünk. A portán egy vastag szemüvegű, kopott pulóveres, farmeros sporttáskás lány pislogott. Kétszer kellett ránézni, hogy egyszer is észrevegye benne az ember a nőt. De a papírjai rendben voltak. Egy hete kapott működési engedélyt. Mondtam, siessen a szobájába és vissza, meg akarom nézni a műsorát, próbálunk a helyszínen. Kijött egy olyan szolid bikiniben, amit a zárdában nevelkedett anyukájával együtt vásárolhatott, s szemüvegben. A háromperces tánc felénél megkérdeztem, milyen tanfolyamot végzett? Mondta, hogy a féléveset. Gondoltam, havonta egyszer lehetett foglalkozás. Egy száma volt. Szerencsére Erika, a dizőz vagány volt, s rutinos. Míg átmentem a színházba marabutol- lakért, szétvágta a zokogó táncoslány bikinijét. A felső részből csak egy kitömött mellemelőt hagyott, erre ragasztottuk a ma- rabupihéket, az alsó részből majdnem tanga lett. Visszamentünk próbálni. Próbálkoztam surlófénnyel, sztetoszkóppal, levetettem a szemüvegét, nekiment a gitárosnak. Tánc helyett csak szédelgett. Megitattuk vele élete első konyakját. 19 éves volt, 29-nek látszott. Levettem a fényeket és betettünk egy szál égő gyertyát. Diszkrét fényben e gyertyát kellett körbetáncolnia. Kis huzatot hagytunk, hogy a gyertya időnként lobogjon. A táncot néha kimerevíttettem. Egész nézhető volt, a gyertya. A hölgy misztikus a testét nyaldosó halvány fényekben. Frenetikus tapsokat kapott. Szerencsére sohasem jött ki műsor után a vendégek közé, pedig sokan mondták, hogy az a fénybűvölő, az egy klassz csaj lehet, miért nincs itt? Fiatalkorú még, nevetett ilyenkor Erika, a dizőz, s a táncosnőnek egyre jobb híre lett. Legközelebb Törökországból írt köszönő képeslapot. Állítólag ott is ment férjhez. Hát ezt sem mondom el a Cicavízióban. A jubiláló körzeti tévéről, amelynek indulásakor még sokan ilyen táncosnők voltunk, nem mesélhetek. Köt a diszkréció. Bükkösdi László
