Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)
2001-11-24 / 320. szám
12. OLDAL , TÜKÖR 2001. November 24., szombat MM1 Hírek MEGÉGETT HOLTTEST. Összeégett nő holttestére találtak egy autóban csütörtök este a Pomáz és Pilisszentiván közötti úton. Egyelőre sem az árokban megtalált jármű típusát, sem a nő személyazonosságát nem tudták megállapítani. Az asszony valószínűleg baleset következtében hajtott az árokba, s ezután gyulladt ki az autó. FIKTÍV SZÁMLÁK. A vám- és pénzügyőrség nyomozást rendelt el három gazdasági társaság ellen. A cégek az importált számítástechnikai berendezések vámkezelése során valótlan számlákat nyújtottak be, melyeken csupán a vételár töredékét tüntették fel. Az elkövetési érték mintegy 3,6 milliárd forint. A bűnözői kör bonyolult céghálózatot épített ki mind az importra, mind a belföldi forgalmazás lebonyolítására úgy, hogy eközben a közterheket nem fizette meg. Az ügy kapcsán egy magyar és egy román állampolgárt őrizetbe vettek. FELGYÚJTOTTA. Miskolcon egy kiégett lakáshoz kiérkezett tűzoltó elégett női holttestre bukkant az egyik szobában. A boncolás során kiderült, hogy az asszony testének teljes egészén súlyos égési sérüléseket szenvedett, halálát pedig égési sokk okozta. A rendőrség szerint a rendszeresen italozó pár összevitatkozott, erre a férfi gyúlékony anyaggal lelocsolta kedvesét, majd meggyújtotta. A 47 éves L. Lászlót őrizetbe vették. PETÁRDÁK. Több százezer darab petárdát és egyéb pirotechnikai eszközöket találtak a rendőrök csokoládésdobozokban elrejtve. A járőr igazoltatta egy Fiat Ducato 33 éves vezetőjét, aki azt állította, hogy a rak- térben lévő csomagokban csokoládét szállít. A két rendőr azonban a rakomány ellenőrzésekor petárdát, kompakt rakétákat, több köteg gyújtózsinórt talált a dobozokban. A „robbanó csoki” értéke mintegy 20 millió forint. ERŐSZAK. A dunakeszi rendőrkapitány keresi azt a férfit, aki október 30-án este megerőszakolt egy terhes nőt a Duna- keszi-Alagimajor vasútállomáson. Az elkövető fehér bőrű, 180-185 cm magas, haja sűrű, rövid, sötét színű. Aki tud valamit a tettesről, hívja a 107-es telefonszámot. DÍLERT FOGTAK. A hajdúszo- boszlói rendőrök kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vették D. J.-t. A fiatalembernél tartott házkutatás során kanabisz-, illetve amfeta- minszármazékot találtak. A nyomozók lefoglaltak - mint bűnjeleket - 110 ezer német márkát, 100 ezer forintot, és más külföldi fizetőeszközöket. D. J. Hajdúszoboszló egyik diszkójában árusította a drogot. A kábítószer-hálózat felgöngyölítése tovább folytatódik. B Ü N Ü G Y I Egységesített büntethetőség Harminc ország a számítástechnikai bűnözés ellen Az Európai Tanács Miniszteri Bizottsága elfogadta a Számítástechnikai Bűnözés Elleni Egyezmény szövegét. A szerződést huszonhat európai és négy tengerentúli ország (Japán, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Dél-afrikai Köztársaság) képviselője írta alá tegnap. Budapest A dokumentumot magyar részről Dávid Ibolya látta el kézjegyével. Az igazságügy-miniszter elmondta: az egyezménynek nem célja, hogy az internetet állami ellenőrzés alá vonja, csak az informatika jogellenes felhasználását szeretné megelőzni. A megállapodás a történelem első olyan nemzetközi szerződése, amely az internet és más számítógépes hálózatok felhasználásával elkövetett bűncselekményekkel foglalkozik. A dokumentumot szentesítő államok célja a közös büntetőjogi politika kialakítása, és a társadalom védelme a számítástechnikai bűnözéssel szemben. A megállapodás létrejöttét a számítógépes hálózatokon elkövetett bűncselekmények - informatikai rendszerekhez kötődő csalások, szerzői jogi visszaélések, gyermekpornográfia terjesztése - elszaporodása indokolta. Az egyezmény tisztázza az eljárási jogköröket, nemzetközi szinten egységesíti a büntethetőséget. Kimondja, hogy a cselekmények csak szándékosság esetén büntetendőek. Megállapítja a személyek és intézmények felelősségre vonásának lehetőségét, illetve a minimálisan kiszabható büntetések határát is. Ez a megállapodás az emberi és polgári jogok érvényesülését garantálva egységes feltételeket teremt a bűnüldözők számára a számítógépes hálózatok átkutatásához. Az informatikai kormánybiztos elmondta, hogy az egyezmény aláírását a szeptember 11-ei amerikai terrortámadás különösen aktuálissá tette. Sík Zoltán szerint az internet a terroristák és a bűnözők kezében a jogellenes cselekmények és a bűnözés eszköze lett. Ezért különösen szükség van a demokratikus államok közös, összehangolt fellépésére. __________________________________________(PRIVACSEK) Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet és Hans-Christian Krüger, az Európa Tanács főtitkára fotó: europress/kallus györgy Újra reflektorfényben a Whiskys Budapest Ismét a sajtó érdeklődésének kereszttüzébe került Ambrus Attila. Dr. Magyar György ügyvéd lapunknak elmondta: amióta a precedens értékű ítélet megszületett, Magyarország népszerű bűnözőjével ismét újságírók hada akar beszélni, még egy filmforgatási ajánlattal is megkeresték a rács mögé került bankrablót. A Whiskysként elhíresiilt Ambrus nemrég első fokon pert nyert a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával szemben. A pereskedés azért indult, mert a BVOP vezetője hónapokig nem engedte megjelenni a fogva tartott egyik sajtónyilatkozatát. A bíróság szerint kellő indok nélkül korlátozták Ambrus Attila személyiségi jogait, amelyek az alkotmány értelmében minden embert megilletnek. Az újságírók az ügyvéd közvetítésével kerülhetnek kapcsolatba a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézetben előzetes letartóztatásban lévő whiskyssel. Ambrus Attilát tavaly decemberben első fokon tizenöt év fegyházra ítélte a Fővárosi Bíróság a kilencvenes években elkövetett több tucat pénzintézeti rablás miatt. N.ZS. A kártyafeltörés gyerekjáték Belgium Egy 15 éves belga fiú nem mindennapi bűncselekmény-sorozatáról számolt be a La Derniere Heure című újság. Számítógépes ismeretei birtokában a kiskorú hitelkártya-bankkódokat fejtett meg, hogy kielégíthesse játékszenvedélyét. Száznál több játékkazettát rendelt mások pénzén Playstation játékkomputeréhez. Értékes számítógép-alkatrészeket is vásárolt úgy, hogy mások Visa kártyájával fizetett. A Bank Card Company már a nyár óta jóformán naponta regisztrálta a gyanús átutalásokat. Az ily módon vásárolt cikkeket hol egy pékség, hol egy kávézó címére kérték kézbesíteni. A rendőrség végül is egy küldemény átvételekor fülelte le az ifjú csalót. Az ügy pikantériája, hogy a fiatalembernek még csak nem is volt a kezében soha valódi hitelkártya. Az ügyletekhez az interneten föllelt adatokat használta föl. A sokat látott zsaruk csak hüledeztek, amikor a fiú bemutatta nekik, miként lehet néhány egérkattintással hozzáférhetővé tenni a pénzintézet, a bankkártya-társaság adatbázisát. Miután fiatalkorúról van szó, a hatóságok nem indítottak bünte- tőeljárást ellene. _______(kulcsár) „P apa” nem beszélhetett Elmaradt a Clodo-per tegnapi tárgyalása Budapest Elmaradt robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolt Dietmar Clodo és két ukrán társa büntetőperének tegnapi tárgyalása, mert a német férfi ügyvédje betegség miatt nem jelent meg a Fővárosi Bíróságon. A bíró másik ügyvéd kirendeléséről döntött a per folyamatossá érdekében. A döntés ugyanakkor nem akadályozza meg Clodo meghatalmazott védőjét abban, hogy továbbra is ellássa feladatait. A tárgyaláson tanúként hallgatták volna meg a rendőrség egykori felderítőtisztjét, Sándor Istvánt. A Papa néven hírhedtté vált férfi megjelent a bíróságon, ám most nem volt alkalma arra, hogy elmondja, mit tud Clodóról. Ezúttal nem kellett számot adni a bombákról fotó: europress/kallus györgy Tolvajok földön, vízen Siófok Tolvajok fosztogatták mostanában az értékes vízi járműveket a balatoni kikötőkben. A tettesek a tó déli partját járták végig, de az északi partra is „kiruccantak” néha, vitorlásokat törtek fel, és az ott található értékesebb tárgyakat, műszaki cikkeket elvitték. A siófoki rendőrök most elkapták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható két fiatalembert. Fekete Attila bűnügyi osztályvezető elmondta: a két, húszas évei elején járó, Fejér megyei jómadár most előzetesben várja a nyomozás fejleményeit. Eddig mintegy 40- 50 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja őket a rendőrség. A fiatalemberek „specialitása” a vitorlásfosztogatás volt, a hajók közül is a nagyobb értékűeket kedvelték. Minden mozdítható, értékesebb tárgyat, műszert „magukhoz vettek”, legkedveltebb zsákmányuk azonban a hajókon található műholdas helymeghatározó volt. Összesen eddig mintegy 15 millió forintnyi zsákmányról tud a rendőrség, az ellopott tárgyak jelentős része egyébként elő is került a gyanúsítottak autójából. A dolog pikantériája, hogy bár vitorlásfosztogatókat keresett a rendőrség, a két jómadarat „szárazföldi munka”, egy nyaralófeltörés közben érték tetten. ______________ J. E. Tö bb értelmiségi „lövi be” magát A marihuána a legnépszerűbb kábítószer Budapest Magyarországon 2000-ben nem nőtt a drogfogyasztók száma, a kábítószer-használattal összefüggő halálozási szám pedig csökkent, ám szakértők szerint az eredményeket befolyásolhatja az adatgyűjtési rendszer megváltozása is. A statisztika azt mutatja, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők között több a drogos.- A legfrissebb felmérések azt jelzik, hogy a kábítószerekkel ismerkedő fiatalok száma nem mutat számottevő növekedést - állapítja meg Buda Béla, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója abban a hamarosan megjelenő kiadványban, amelyben a magyarországi kábítószer-fogyasztás 2000. évi adatait ismertetik. A dokumentum szerint az egészségügyi intézményekben kezelt kábítószer-fogyasztók száma a korábbi évek tendenciájától eltérően nem növekedett, ám az eredmények alakulásé- • ban közrejátszhatott az adat- gyűjtési rendszer megváltozása is. Ugyancsak csökkent a kábítószer-használattal összefüggő halálozási szám. Ezt az eredményt viszont az befolyásolhatta, hogy az adatközlők és az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet munkatársai megpróbálAz LSD-bélyegek népszerű drogok a fiatalok körében fotó: europress/archív München Meg kellett operálni azt a hétéves német kislányt, aki az iskolában lett nemrég egy sza- tír áldozata. A szülők most azt sürgetik, szigorítsák meg a tanintézetek biztonságát. Bár egészen a kapuig kísérte az édesapa a katolikus leányiskola tanulóját, mégsem ért be a gyerek az osztályba. Reggel negyed kilenckor talált rá a tanító néni a vécében, bugyi nélkül, borzalmas állapotban. A szörnyű eset óta a német anyák és apák beadványokkal ostromolják a rendőrséget, s különböző javaslatokat terjesztenek elő a hasonló bűntettek elkerülése érdekében. Az indulatokat különösen fölkavarta, hogy valószínűleg ugyan-arról a férfiról van szó, aki augusztusban megerőszakolt egy diáklányt a bajor főváros egyik nőgyógyászati klinikájának öltözőhelyiségében. A leányiskola ugyanakkor nem az egyetlen oktatási intézmény, amely a közelmúltban ferdehajlamú tettes célpontja volt Németországban. Szeptember elején az egyik alsó-szászországi diákszállóról raboltak el egy gyereket, akit az elkövető nemcsak megrontott, hanem meg is ölt. Egy másik tettes, a 16 éves Daniel K. a bajorországi Herford gyerekkórházába hatolt be, elhurcolt onnan egy négyéves kislányt, fajtalankodott vele, majd visszavitte a klinikára. A körözött fantomkép alapján szerencsére rövid idő alatt elfogták. A rendőrségi hírek között igencsak megszaporodtak az iskolai erőszakoskodásokról szóló híradások. Szakértők helyesnek tartanák, ha biztonsági videokamerákat helyeznének el az iskolákban, szigorítanák a beléptetést, és a tanítás alatt zárva tartanák a kapukat. A müncheni kapitányság szórólapokon ad tanácsot a szülőknek, s arra kér mindenkit: azonnal jelentse, ha „gyanús személyeket” lát az iskola körül. Nem árt a gyereket egészen az osztályteremig kísérni. Bűnügyi szakemberek mindamellett kétlik, hogy az elővigyázatosság mindent megoldhat. A gyerekek tökéletes őrzése már csak azért is lehetetlen, mert az áldozatra vadászó ravasz tettes kijátszhat- ja a rendszabályokat. Pszichológusok szerint az óvatosság mellett legalább ennyire fontos, hogy környezetünkben felfigyeljünk a potenciális szexuális bűnözőre, s határozottan cselekedjünk, amíg nem késő. TORONYI < i 4 I t ták kiszűrni az esetek közül a nyugtatószerekkel elkövetett öngyilkosságokat. A kábítószerekkel való visszaélések számának növekedési üteme szintén csökkent. A drogok közül Magyarországon még mindig a marihuána a legelterjedtebb. A .szerekkel kapcsolatos bűncselekmények elemzéséből az derül ki, hogy szinte minden hatodik kábítószerrel való visszaélés fiatalkorúak lelkiismeretét terheli. Ezzel szemben viszont nőtt az idősebb korosztályba tartozó elkövetők száma is. 1999-ben például még csak 6 ilyen esetet regisztráltak, 2000- ben pedig ez az adat már 59 volt. Egy - a Pepsi Szigeten végzett - kutatás eredményei azt mutatják, hogy kábítószert használó fiatalok körében számottevően nagyobb a magasabb iskolai, illetve társadalmi csoportba tartozók aránya. ■ Erőszak az iskolában