Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-24 / 320. szám

10. OLDAL 0 T T H ÓNUNK 2001. November 24., szombat Két elképzelést ötvözve- Mármint ebbe a térbe, és ehhez a berendezéshez - veszi át a szót Kata­lin. - Hiszen a búto­rok is könnyedek, különösen az étke­ző berendezése, de még a nappali sa­rokgarnitúrája sem hat testesnek. Egyébként éppen ez, a fiatal tulajdo­nosok által már ko­rábban megvásárolt étkezőbútor volt az a „kályha”, ahon­nan el kellett indul­nunk. Modern, fémvá­zas együttes, amelynek króm­részei indokolták például a konyha matt króm kiegé­szítőit, elsődlege­sen a páraelszívót, vagy a fali sínrend­szert. Míg a fém in­kább a fiatalember stílusát tükrözi, a klasszikusabb hangulat, a min­denhol látható kil­A króm kiegészítők és a lakberendező által tervezett, üveggel kombinált bútor, valamint a vissza­fogott színű, szinte semleges burkolat egységes hangulatú, jól használható konyhát eredményezett Az itt bemutatott lakás két lakberendező­jének nem volt egyszerű a dolga: meg kel­lett küzdeniük a még építés alatt álló, két­szintes tetőtéri lakás kivitelezőivel, köz­ben a tulajdonosok ízlésbeli különböző­ségét is össze kellett hangolniuk. Az előb­bi bizonyult nagyobb feladatnak, míg az utóbbi meglepően könnyen sikerült. Már hosszabb ideje együttdolgozik Necz Tamás és Hegyi Katalin az általuk vezetett belsőépítészeti vállalkozásban. Közös mun­káik a tervezéstől az alaprajzi módosításon és építőipari kivitelezésen át a lakberende­zésig terjednek. S bár egy-egy részmunkát is vállalnak, jobban szeretik az „a-tól z-ig” terjedő, komplex feladatokat, valahogy úgy, ahogy ebben az esetben is történt. Noha a társasház kivitelezését egy másik cég vé­gezte, ők még időben, a lakás szerkezetkész állapotában, a tető felhúzása előtt kapták a megbízást. A lakáshoz alapvetően más építészeti el­képzelés készült - meséli Necz Tamás. - A tu­lajdonosokkal folytatott beszélgetések után dolgoztuk át az alaprajzot: megszüntetve a szűk folyosórendszert, az alsó szintet már a be­járattól nyitottá és szabadon átláthatóvá alakí­tottuk, ami szükségszerűen néhány helyiség áthelyezésével is járt. A legnagyobb feladatot azonban nem is a földszint, hanem az emelet újraosztása jelentette: a mindössze huszonöt négyzetmétert úgy kellett kitalálni, hogy a mé­retes vendégszobán, a kisebb-fürdőn és a mo­sókonyhán kívül egy most még nappaliként szolgáló, de később - egyszerű eszközökkel - gyerekszobává alakítható helyiséget is létre­hozzunk. A kis alapterület okozta a nehézsé­get, amit végül úgy oldottunk meg, hogy a nap­pali terét derékmagasságú fallal kettéosztottuk, éppen ajtónyi szélességű átjárót hagyva rajta, amit majd gipszkartonnal tovább lehet falazni.- Belsőépítészetet érintő feladat volt a szinte lebegő lépcső kialakítása is. Látvá­nyos megoldást választottak azzal, hogy nem a fal mellé szorították, hanem kissé a nappaliba is „behúzták".- Ez egy különleges, a megrendelők által ritkán választott megoldás. Orsós rendszerű lépcsőnek, vagy lánclépcsőnek nevezik, könnyed és karcsú szerkezetű, amely ebbe a térbe tökéletesen illeszkedik. imszőnye-gek és párnák inkább a leány ízlésére utalhak. A konyhabútorhoz azért is választottuk a króm matt változatát, az ajtókhoz pedig a bükknek inkább a melegebb, mézsárga, és nem a hűvösebb, rózsaszínes árnyalatát, hogy közelítsük a két világot. A nappali meghatározó berendezése, a szinte semle­ges Dema ülőgarnitúra mindkettőhöz jól alkalmazkodik, de ha kell, megengedi az elmozdulást bármelyik irányba.- A megvásárolható berendezéseken kívül látok olyan bútorokat is, amelyeket önök ter­veztek.- Sok területre elkalandozunk - mondja Tamás. - Nagyobb méretű nappali- és kony­hai berendezéseket éppúgy tervezünk, mint kisebb bútorokat, CD-tartót, tévéállványt, falfülkéket, beépített szekrényeket, de ha szükséges, akár ajtókat is.- Az ajtók különösen szépek jó ritmusban tagolt négyzetes osztásukkal, sötét üvegeikkel hatásos elemei a lakásnak. De az előtér ide ter­vezett berendezése sem csak funkcionálisan jól megoldott, hanem látványában is tetszetős.- Fontos a belépés pillanata, hiszen az ér­kező itt szerzi az első benyomást a lakásról és annak lakóiról - jegyzi meg Katalin. - Sokszor elhanyagolják ezt a fogadóteret, nem tartják fontosnak, míg szerintünk nagyobb odafigye­lést érdemel. Egyébként is úgy gondoljuk, minden részlet fontos, nemcsak az, ami a vi­lágnak szól, hanem az is, ami nincs annyira szem előtt, a gondos tervezést és kivitelezést a lakás minden részlete megérdemli.______■ Díszben a ház Nem tudni miért, nálunk nem iga­zán jött divatba, hogy az ünnep kö­zeledtével az egész lakást karácso­nyi hangulatba öltöztessük. Legtöb­ben megelégszünk az adventi ko­szorúval, és a - szentestére földíszí­tett - fenyőfával. Nincs is ezzel sem­mi baj, hiszen a szeretet ünnepének meghittsége végsősoron ezen nem múlhat. Am akadnak „másként gondolkodók” is, ene példa az itt közölt néhány felvétel. Igaz, ven­déglátónk sokáig élt Kanadában, s onnan hozta haza ezt a kedves szo­kást. Mint mondta, eleinte számára is furcsa volt, hogy a lakásoknak már a bejárata roskadozik a nagy gonddal díszített fenyőgirlandoktól, s ez odabent folytatódik. Minden aj­tót, átjárót hasonló módon csinosí­tanak, a vázákba, cserepekbe pedig csupa karácsonyi ihletésű virág­dísz, csokor, fenyőgally kerül. A la­kás veszélytelen zónáiban sok-sok különféle színű, formájú, nagyságú gyertya ég. A spórolósabbak az ere­detihez megtévesztésig hasonló, élethű műfenyőt, szárított és művi­rágot használnak. Kétségtelen elő­nyük, hogy szinte örökéletűek, számtalan karácsonyt kiszolgálnak. Vendéglátónk ezeknek a tapasztala­toknak a birtokában díszítette föl belvárosi otthonukat is. ■ Élő karácsonyfa Jó néhány európai országban régóta szokás a kivágott fenyő helyett élő karácsonyfát állítani. E természetbarát megoldásnak számos előnyét élvezhetjük az ünnepek alatt a lakásban. A szép karácsonyi dísztől az új esztendőben sem kell megválni, továbbra is társunk maradhat a teraszon vagy a kertben. A karácsonyfának szánt fenyőfélék többségét kivágva árusítják. Ezeket nem kevés méricskélés, farigcsálás után a talpazatba kell illesztem olyan tökéletesen, hogy a díszítés után és az ünnepi forgatagban is szi­lárdan álljanak. Ettől az izgalomtól is mentesülnek azok, akik a gyöke­res fa mellett döntenek. (Vigyáz­zunk, nem mindegy, hogy milyen a gyökérzet. Ha csupaszon áll, az csak támasztékul szolgál ahhoz, hogy a fát edénybe, cserépbe ültessük az ünnepek alatt. Az ilyen fenyők a ké­sőbbi kiültetést nem élik túl.) Fais­kolai árudákban vásárolhatók olyan földlabdás és konténeres fenyők, amelyek alkalmasak a kettős hasz­nosításra. Különböző fajták közül válogathatunk, a méretet tekintve pedig egyszerűbb a munka a törpe változatokkal, s ezek a kisebb lakás­ban is szépen mutatnak. Kis növésű fa például a cukorsüvegfenyő, a ker­tekben leggyakrabban ültetett törpe­fenyők egyike. Nevét jellegzetes kú­pos alakjáról kapta, egyébként a luc­fenyők közé tartozik. Megjelenése alpesi hangulatú, szabályos formája miatt látványos karácsonyfa. Tartója lehet fonott kosár vagy kerámia, s eszerint válasszuk ki a díszítéshez használt kellékeket is. Lehetőleg ne tegyünk rá gyertyát, a lecsöpögő vi­asz károsíthatja a leveleit. Az ünne­pi hangulathoz elegendő a mellette álló asztalra, komódra helyezett gyertyák fénye. A cukorsüvegfenyő a sziklakertbe és az előkertekbe ül­tetve egyaránt kellemes látvány. Na­gyon lassan nő, tízéves korában is mindössze egy-másfél méter magas. A vásárlás után az élő karácsonyfát fokozatosan szoktassuk a szoba hő­mérsékletéhez, az ünnepekig vára­kozhat egy hűvösebb helyiségben is. A karácsony elteltével hasonló­képpen hűvös helyen tartsuk, egy- kéthetente öntözzük meg, s amikor a föld fölenged, fagymentes időben ültessük el. ■ Astra, Vectra és Corsa modellek különlegesen kedvező karácsonyi áron!* Valamint azon kedves vásárlóinknak is kellemes meglepetést tartogatunk, akik az Opel Credit forint alapú részletfizetési ajánlatát választják! Ebben az esetben Opel Corsa 300 ezer Ft**, Opel Astra 465 ezer Ft*** teljes futamidőre szóló megtakarítással kapható. OPEL CREDIT * A kedvezményes hitelajánlattal nem összevonható, kizárólag készpénzfizetés esetén érvényes kedvezmény! ** Corsa Comfort 1.2 16V ötajtós kivitel esetén, 30% előleg, 60 hónap futamidő, THM: 14,09% *** Astra Comfort 1.4 16V ötajtós kivitel esetén, 30% előleg, 60 hónap futamidő, THM: 13,46% Akciós ajánlataink a november 15. és december 29. között forgalomba helyezett gépkocsikra vonatkoznak. További részletekért forduljon márkakereskedőinkhez! www.opel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom