Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-10 / 306. szám

2001. November 10., szombat KULTÚRA - R I P 0 R T 7. OLDAL TÖRTÉNELMILEG FOLYTONOS HAGYOMÁNY. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az idén ün­nepli megalakulásának 160. évfordulóját. A tegnap a pécsi Várostörténeti Múzeumban nyílt dokumen­tumtörténeti kiállítás csak egy az évforduló alkalmából megrendezett megannyi ismeretterjesztő előadás­ból, tárlatból. fotó:tóthl. Kalákában megújult a kultúrház Felújítása után vasárnap avatják a Pécshez tartozó Nagyárpád kultúrházát, amely már létezésével is ellenpontozza a műve­lődési házak alkonyának jelölhető tendenciát. Futnak a képek Hiányzó szavak A novemberi Jelenkor Pécs városának a világörökség részévé nyilvánított ókeresz­tény műemlékeiről közöl össze­állítást a Jelenkor című folyóirat novemberi száma. A szépirodalmi rovatban Berták László és Csorba Győző versei mellett Szent Ambrus himnu­szainak új fordításai olvashatók, valamint részletek az Antholo- gia Palatina néven ismert epig­rammagyűjteményből. Márton László esszében, Méhes Károly novellája az irodalom fikciós ke­retében ábrázolja az ókeresz­tény hagyomány és a jelenkori ember viszonyát. A tanulmányrovatban Tóth Endre átfogó képet nyújt Sopia­nae késő császárkori viszonyai­ról, illetve a város ókeresztény műemlékeiről. Kárpáti Gábor ta­nulmánya a régészet, Bachman Zoltán és Bachmann Bálint írá­sa az építészet oldaláról mutatja be az épületek feltárását és re­konstrukcióját. Lengeári István a pécsi régészed kutatások tör­ténetét összegzi, Visy Zsolt a provincia katonai-közigazgatási kérdéseiről közöl szaktanul­mányt. Újvári Jenővel, a város kultúráért felelős alpolgármeste­rével a lap főszerkesztője, Ágos­ton Zoltán készített interjút a vi- lágörökségi program történeté­ről. Somos Róbert tanulmánya a patrisztikus kor művészeti és te­ológiai kérdéseinek összefüggé­seivel foglalkozik. Heidl György egy III. századi szentírás-magya- rázó, Poetoviói Victorinus mun­kásságát mutatja be, és itt olvas­ható első ízben magyarul Victo­rinus kommentárja a világ te­remtéséről. Az összeállítást Rugási Gyula esszéje zárja, mely a János evangéliumából ismert Nikodémosz figurájának törté­netét követi végig.- Zenepedagógusnak és népmű­velőnek tartom magam elsősor­ban. Természetesen a két terü­lethez szervesen hozzátartozik a népzenegyűjtési tevékenység, a zeneszerzés, valamint a zené­vel kapcsolatos írások - ad rövid i összegzést eddigi munkásságá- * ról a Pécsett élő zenekutató. Irá- i sós ténykedéséről aztán az is ki- < derül, hogy több, mint húsz ze­netörténeti kiskönyvet jelente­tett meg, most éppen egy Vikár Béla-tanulmányon dolgozik.- A ma esti szerzői estet isme­rőseim követelték ki, még öt Mi sem jellemzi nyilvánvalóbban a nagyárpádiak kötődését kultúrhá- zuk iránt, minthogy utcájának is névadója egyben. Az utóbbi évek­ben már a művelődési funkció ki­veszni látszott a Kultúrház utca 1- ből, methogy a gazda pécsi önkor­mányzat szabadulni igyekezett tő­le. Erre az időszakra esett azonban az aláírásgyűjtés, amely a részön­kormányzat létrehozását eredmé­nyezte Nagyárpádon.- Olyan indítványt terjesztet­tem a szakbizottság elé, ne érté­kesítse és ne is hasznosítsa más célra a volt kultúrház épületét, a megalakuló részönkormányzat ugyanis vállalja, hogy felújítja és közösségi célokra használja - me­séli Soó László, a Pécs-Nagyár­esztendővel ezelőtt, amikor a mintegy félszáz kórusművem­ből készült ju­bileumi kon­cert a 60 éves születésna­pomra. Most újabb 200 kompozíció­ból, a dalok­ból, a hangsze­res műveimből válogattunk. A bemutató másik apropója, hogy 35 éves a zeneszerzői tevékeny­ségem - tudjuk meg Várnai Fe­pádi Településrészi Önkormány­zat elnöke. A részönkormányzat öt évre in­gyenesen bérbe kapta az épületet. Megkezdődhetett a helyreállítás.- A kultúrházra kb. egymillió fo­rint jutott a két év alatt kapott két és fél milliós önkormányzati támo­gatásból. Az volt a döntő, hogy a nagyárpádi építési szakemberek segítségét megkaptuk. Többnyire csak az anyagot kellett megven­nünk, és munkadíjfizetés nélkül tudtuk felhasználni - meséli az ön- kormányzati képviselő. Két év után a kívül-belül stílsze­rűen kulturált látványt nyújtó épü-’ letet vasárnap adják át. Az avatást délelőtt gyerekműsor vezeti fel, majd a nagyárpádi labdarúgó­renctől, aki megjegyzi azt is, hogy bízik benne, újabb öt esz­tendő múlva a népdalgyűjtései­ből és feldolgozásaiból is össze­áll egy műsor. A zenetanár nem pihen nyugdíjasként sem, népzenét sugárzó rádióműsort vezet, sza­badegyetemen oktat. A népda­lok, népszokások gyűjtését sem hagyta abba, rendszeresen megkeresik faluról, hogy itt-ott újabb dalok hallhatók. Két terü­leten dolgozik most, Sásd térsé­géből, a baranyai Hegyhát nó­táiból, majd Pécs és környéke dalaiból készül újabb népdalfü­zet.- Hogy mi élteti leginkább az alkotót? A legnagyobb öröm számomra az „újszülött”, a saját szerzemény első megszólalása a csapat meccse után lesz az átadási ünnepség. A műsorában helybeli lakosok szerepelnek, például a né­pi zenekar, különféle hangszeres szólisták. A kultúrházát a részönkor­mányzat tartja fenn évi 400 ezer fo­rintos működési keretéből. Egye­bek között itt próbálhat a nagyár­pádi népi zenekar, a Pavilon együttes, a Szivárvány Gyermek­házzal kötött együttműködési megállapodás keretében pedig rendszeresen lesznek gyermek­programok is. Jellemző a lokálpatrióta kötő­désre, hogy közösségi ház „fedő­néven” indult a felújítás, de a rész­önkormányzat úgy döntött, kul- tűrház legyen a megnevezés, mert ez a ház eredetileg is a nagyárpádi­ak összefogásából épült, és akkor is ez volt a neve. próbákon - vélekedik Várnai Fe­renc. A sok csemete közül talán a Tavasztól tavaszig kantátámra vagyok a legbüszkébb, melyet Kertész Attila Bartók Kamarakó­rusának írtam, de a többi gyer­mek előmenetelét is gondosan figyelemmel kísérem. Összessé­gében boldog leszek, ha sokáig élnek majd a munkáim, de ha a szitán alig marad fenn valami, akkor sem dől össze a világ. Mindig a magam útját jártam, tehetségem szerint, s elégedett vagyok azzal, ami nekem jutott. A bartóki hegyre nem kell feljut­nia mindenkinek, a lényeg az, hogy valamilyen zenét minden­ki szeressen, aztán kedve sze­rint túrázhat ebben a hangokkal ékesített természetben. MÉSZÁROS B. E. Török Ferenc Moszkva tér című filmje könnyen megtéveszti az em­bert. Laza cselekményvezetése, könnyed képformálása, spontán jellegű jelenetszervezése mögött ugyanis feszes szerkezet, szigorú rend és határozott elgondolás rej­lik. S amennyire jó, ha a nézőt a mű oldott természetessége ragadja meg leginkább, annyira hiba len­ne, ha a kritikus nem venné észre a szüárd struktúrát, amely a törté­net tartását adja, ám amit a rende­ző, nagyon helyesen, eltakar. Már a keretjáték, a reflektáló narrátorhang megszólalása a nyi­tányban és visszakozása a befeje­ző képen azt jelzi, hogy az esemé­nyeknek s még inkább azok el­mondásának van egy visszatérő íve, s ezen végigvonul valami, ami valószínűleg a film főmotívumával azonos, csak nehéz érzékelni. Pe­dig rögtön az első kép, a cselek­mény során elhangzó első mondat megadja e téma értelmezésének kulcsát. Ebben a mondatban ugyanis - szinte hivalkodóan, de ezúttal éppen ez a megtévesztő - elhangzik egy trágár kifejezés, amely, éppen úgy, mint Spiró György Csirkefej című drámájá­ban, később is szinte folyamatosan beszennyezi a dialógusokat. S bár én azok közé tartozom, akik viszo- lyogni szoktak az efféle beszéd­mód hallatára, csakhamar rájöt­tem, hogy ez a film éppen erről a beszédmódról, e nyelvállapotról, s ennek következményeiről szól. A nyelvészek ismernek egy fel- tételezést, amelyet Sapir-Whorf-hi- potézisnek neveznek, s ennek az a lényege, hogy a kultúra nyelvi meghatározottságú, és a nyelv ha­tárai a megértés határaival azono­sak. E hipotézis radikális értelme­zése szerint nemcsak az egyes nemzeti nyelvek között vannak mindenki által ismert különbsé­gek, hanem a nyelveken belül is, hiszen a különböző képzettségű, foglalkozású és más-más vidéke­ken, kulturális közegben élő em­berek valójában szintén különféle nyelveket beszélnek, még ha azo­nos is az anyanyelvűk, mert eltérő szókinccsel, grammatikai készlet­tel, beszédmóddal rendelkeznek. A film cselekményének a cím által nyomatékosan megnevezett helyszíne, a Moszkva tér világa is sajátos nyelvjárással bír, amelyet Török Ferenc igen következetesen mutat be. Mint ahogy azt is, hogy ez a szegényes, korrodált nyelv börtönként zárja magába a törté­net fiatal hőseit, akik folyton bele­ütköznek süány szókészletük cel­lafalaiba. Ismétlődően kudarcot vall a gondolkodásuk, képtelenek arra, hogy felfogják a cselekmény időkeretéül szolgáló 1989-es év eseményeinek jelentőségét. S mi­közben gúnyos és jogos tiltakozás­sal utasítják el azt az idejétmúlt, üresen kongó beszédmódot, ame­lyet az igazgatónő képvisel, azt a nyelvet sem képesek megérteni, amivel immár nem a süket hivatal, hanem a sorsfordító események hangja szól hozzájuk. Nem ismer­nek fontos neveket (nem tudják, kit, kiket temetnek a Hősök terén összegyűlt gyászolók, miért lobog­nak a zászlók, mint ahogy azt sem, ki írta a Január című novellát vagy mi az a Sorbonne), nem képesek felfogni egyszerű közleményeket, s míg elmegy mellettük a történe­lem, ők a leghétköznapibb helyze­tekben is kudarcot vallanak: értel­metlenül feldúlják környezetüket, az új kocsit összetörik, s lopás mi­att letartóztatják egyiküket Bécs- ben. Szerelmeik is zátonyra fut­nak, mert nem találnak szavakat. Egyedül a főhős (Petya: Kara- lyos Gábor) válik képessé arra, hogy nyelvileg felszabadítsa ma­gát, s függetlensége birtokában ér­telmezze az eseményeket. A törté­net tetőpontját képező (s Garas Dá­niel kamerája által igen kritikusan kezelt) szerelmi jelenet után meg­jegyzi, hogy Alain Delon ilyen helyzetben bizonyára elszívna egy cigarettát, de ő ehelyett inkább a nagymamájának telefonál. Akiről megtudjuk, hogy nem sokkal e hí­vás előtt halt meg. A telefon hosz- szan kicseng, válasz nincs. Ezzel a némasággal kezdődik a felnőttkor. A kamera ezután felülről, rálátás­ban mutatja a teret. S végül meg­szólal a hős narrátorhangja, a nyelv, amelyen elmondható volt ez a történet. Nagy Imre „Nem találunk szavakat” (Bállá Eszter és Karalyos Gábor) Újabb térképek a népzene lankáiról Kórusműveiből öt esztendeje nagy sikerű szerzői estet tartott Várnai Ferenc, de akkor a teljes repertoárjából idő hiányában sok minden kimaradt. Most, a szerző 65 éves születésnapja al­kalmából a zeneműveiből állítottak össze válogatást, melyet ma este a Művészetek Házában hallhat a közönség. Egy öregember emlékirataiból A selyemút lovagja Siklóson voltam könyvtáros 1958- ban, amikor a Dunántúli Naplóban folytatásokban jelent meg Bárdi Lász­ló: Idegen utakon című regénye. Ar­ról szólt: nem mindenki gazember, aki dobbantott 56-ban! Megtudtam, a szerző Beremenden tanít, azonnal meg akartam ismerni. Hamarosan si­került. Kiderült, hogy történe­lem-földrajz szakos tanár, Csurgón tanított. Egyik tanítványa országos ta­nulmányi versenyt is nyert. Ám a megyei pártbizottság embere nem ér­tett egyet történelemszemléletével. Hamarosan olyan falucska általános iskolájában találta magát, ahol még a vasútállomásra is kilométereket kel­lett sétálni. Ebből a környezetből sike­rült Beremendre helyeztetni magát. Beremend: szerelem, házasság, írói és pedagógiai sikerek. Amikor 63-ban, az új Pécsváradi Művelődési Házba kerültem, Laci tanulmányi előadó volt a Járási Tanácson, nálunk angol nyelvtanfolyamot tartott. Az órák után mesélt a hosszú hajú, sima bőrű kínai lányokról, akik az 50-es évek elején ösztöndíjasok voltak az ELTE-n, akik megkapóan tudták ma­gyarázni a kínai jelek értelmét, s aldktől egykét kínai szót is tanult. Egyszer felvetette, most sokan szeremének japánul tanulni, ott lesz az olimpia, hirdessünk japán nyelv­tanfolyamot. Neki van egy angol-ja­pán nyelvkönyve. Hiába emlékeztet­tem rá, csak ő a nyelvzseni, 36 leckét lefordított magyarra. Amikor televízióztam, a megyei tanács művelődési osztályán Mál­ta a tehetséggondozó programot. Bárdi sokakkal ellentétben azt tartot­ta, az a demokratikus, ha a tehetség dönti el, kik részesülhetnek plusz­képzésben. Már 74-től hirdetett speciális Ázsia-kurzusokat az egyetemen, s egyre több előadást tartott Kínáról. Barátságba került a budapesti követ­ségen An Li-vel, aki ellátta szak­anyaggal. Amikor Án ü hazament miniszterhelyettesnek, meghívta családostul Kínába 1989-ben. Azóta a vendéglátó miniszter lett. Bárdi László tizenhétszer volt Kínában vendégprofesszor, hosszabb-rövi- debb ideig. S na mit tanított? Kína történelmet és kínai civilizációt! Kí­nában habilitált. Ma már a Nan Chang-i Akadémiai Kutatóintézet el­nökségi tagja. A múlt évben pécsi egyetemi küldöttséget kísért, szinte csak tolmácsként, az egyik vidéki egyetemen tace paoval fogadták: sze­retettel köszöntjük hazatérte alkal­mából Bárdi László professzor urat. Olyan területek kutatására szer­zett ösztöndíjakat, amelyekre a kínai tudósok csak ritkán mehetnek. Rá­bízták a selyemutat tárgyaló nem­zetközi konferencia témaköreinek összeállítását. Mikor leadta, egy kínai tudós megjegyezte: „Én tudom, hogy ezek a legfontosabb kérdések, hisz évtizedek óta tanítom. De én még nem járhattam ott.” Bárdi, mint az akadémiai kutatóintézet elnökségi tagja, engedélyezte, hogy a kolléga odautazhasson. Laci többször járt már a selyem- útón, Stein Aurél nyomában, az uj- gurok földjén, zárt múzeumi gyűjte­ményekben fényképezett népván­dorlás kori emlékeket. 400 perces tv- filmet forgatott, őstörténetünk szem­pontjából is fontos hun emlékekről. A filmet még vágják. Nemrég a kínai­ak is megbízták, hogy a hun-han kapcsolatokról készülő filmjüknek ő legyen a szakértője. Nem úgy lett tudós, hogy kijegy­zetelt 10 könyvet, s írt belőle egy disszertációt. Amiről beszél, érteke- zűr, azt látta, a kezében volt, netán ő találta meg. Sosem volt autója. Repü­lőn utazik vagy teveháton. Néha te­repjárót bérel, vezetővel. Saját bevallása szerint aránylag jól beszél angolul, kínaiul, oroszul, né­metül (Berlinben főiskolára is járt). Fordít hoűand szövegeket, beszédre nem váűalkozűr. Nehézsége vannak a török, lengyel, román, francia, uj- gur és az olasz nyelvvel, pedig Perugiában is végzett szemesztert. A mongolban sem tökéletes, bár a mongol-magyar társalgási szótárt ő írta. Nem lehet eladni Tibetben sem. 1999-ben végre megalapíthatta a PTE-n az Ázsia Intézetet. Kínaiak, in­diaiak, törökök nagy örömére. Buda­pesten 25 éve szűnt meg az orienta­lisztika tanszék. Itt most bárki felve­het speciális kurzusokat.- Ä kínai rémes nyelv. Egy déli és északi, néha csak úgy érti meg egy­mást, ha leírják. Az írás egységes. De nincsenek szóközök! Mindent egy­beírnak, nem elég, hogy virágnyel­ven kell megfejteni. A művelt embe­rek kínai-kínai szótárral járnak, hogy a kifejezéseket jól értelmezzék. De meg keü tanulnunk. Nem csak mert a vüág legősibb civilizációja, hanem mert egy generáción belül gazdasági nagyhatalom lesz. Már most a vüág legnagyobb felvevőpiaca. De, ostoba­ságunkban, sokszor többmilliárdos felkínált üzleteket szalasztunk el. Meg keüene tanulnunk a fejükkel is gondolkodni - mondja lelkesen. Arra gondolok, müyen kár, hogy hazánkban nyoma sincsenek a kon- fuciánizmusnak, amelynek egyik alappülére az idősek tisztelete. Itt van fiatalos hévvel, egy rengeteg tudást felhalmozott ember. Jövőre hetven­éves lesz. A törvény szerint nem ma­radhat vezető egyetemi státusban.- Sebaj - mondja ő -, legalább megírom a könyveimet. Csak nehogy elvigyék Kínába tan­székvezetőnek - mondom én. Bükkösek László ) ) )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom