Új Dunántúli Napló, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-08 / 304. szám

2001. November 8., csütörtök H I T ELET 11. OLDAL Püspökszentlászlói lelkigyakorlatok Göröngyös, földes út vezet az erdőn át Püspökszentlászlóra, ahol mindössze 16 em­ber lakik. A terület a Duna-Dráva Nemzeti Park tájvédelmi körzetében fekszik. Bár újabb építési engedélyeket nem adnak ki, egyetlen épület elkészülését már nagyon várják a lakók, és az Életrendezés házába új és újra visszatérő vendégek - a kápolnát. Könyvkupacok között fogad P. Vácz Jenő SJ a ki­csiny tetőtéri szobában, és óriási boldogsággal bontogat. Bele-belenézeget a könyvekbe, épp a Torinói lepelről olvas. A könyvhalom egy német barátjától érkezett a Magyar Jezsuita Rendtarto­mány leendő szegedi könyvtára számára. Be­avat, milyen sokat jelentett a külföldi ismerős se­gítsége. Több alkalommal küldött pénzt a kápol­na építésére, melynek elkészülése a napokban várható, szentelését azonban csak tavaszra ter­vezik. Az 1999. májusa óta tartó építkezésen egy újabb féléves kényszerpihenő után kőművesek dolgoztak a ház külső szigetelésén. A vállalkozás egyik legjelentősebb támogatója a holland „Kirche in Not” alapítvány, amely a munkálatok megindításához biztosította az egymillió forintos kezdő alaptőkét. Az 50 négyzetméter alapterüle­tű létesítményen eddig 23 ember dolgozott. A két éve tartó építkezéshez a Miniszterelnöki Hi­vatal, a Millenniumi Bizottság, továbbá külföldi alapítványok nyújtottak támogatást. Összege kb. 5 millió forint. A kápolna különleges tetőszerkezetét már most is megcsodálják. Az építmény legérdeke­sebb és leglátványosabb része szibériai vörösfe­nyőből készült. Dinamikus, hullámzó mozgást leíró formájával még vonzóbbá teszi a festői kör­nyezetet. A közel kétezres baráti kör, visszajáró vendé­gek, hívők és az elégedett látogatók is rengeteg segítséget nyújtottak. A kivitelezést is a baráti kör egyik tagja vállalta: Takács Gyula budapesti építészmérnök ingyen készítette el a terveket, és maga is vállalt kétkezi munkát az építkezésen. Bár az Életrendezés házának kiterjesztését tervezik, a falu bővítésére lehetőség nem nyílik. Ha ezt megtennék, a hely elveszítené varázsát - véli Piffkó Ferenc, a ház gondnoka, aki családjá­val 3 éve a falu lakója. Vácz Jenő atyát az idei nyár „forgalmáról” kérdezem. Elmeséli, számára a július volt a leg­érdekesebb: a szemlélődő lelkigyakorlat. Lénye­ge, hogy a vezető nem beszél, hanem belső fi­gyelemre szoktatja rá az embereket. Számára különös öröm, mert azok a fiatalok, akik erre je­lentkeznek, igazi fiatalok, akiket a diszkó helyett a felszín mögötti tartalom érdekel, pontosan az, amit ő szeretne nyújtani. Kíváncsivá tesz a szemlélődő lelkigyakorlat:- Elindítója Argentínában Jálics Ferenc je­zsuita szerzetes volt. A teológia tanára tünte­tőleg a nyomortelepre költözött, szolidaritást vállalva a legszegényebbekkel. Besúgók azon­ban a „kommunista lázító” titulussal bélye­gezték meg. Letartóztatták. Hosszú fogságát - egy asztalhoz kötve - folyamatos elmélkedés­sel és imádsággal vészelte át. Barátja később tovább fűzte a gondolatait és Bajorországban létrehozta a szemlélődő lelkigyakorlat házát, szemináriumokat szervezett e lelkigyakorlati forma továbbadására. Maga Vácz atya is részt vett egy kurzuson. A püspökszentlászlói arborétum hófehér kápolnája Most a fiatalokkal közösen elmélkedik az élet értelméről, tanítja őket önmaguk megismerésére. Látogatásunkkor Óbecséről voltak vendégei a háznak, akik a kápolnán dolgozó asztalosmester élménybeszámolója nyomán jelentkeztek az Életrendezés házának őszi lelkigyakorlatára. Az új kápolna különlegessége, a táj szépsége és Vácz Jenő atya megnyugtató szavai tavasztól bizonyára még több látogatót vonzanak majd Püspökszentlászlóra, ahol egy budapesti bridzs- klub is rendszeres vendég. Horváth Andrea Primicia Bolyban Emlékeztető Pappá szentelésének 60 éves ju­bileumát ünnepelte vasárnap dr. Galambos-Göller Ferenc c. ka­nonok. A pécsi Belvárosi temp­lomot zsúfolásig megtöltötték 16 szolgálati helyének hívei. A jubilánst Mayer Mihály pécsi megyés püspök és Franz Kamphaus limburgi püspök le­vélben köszöntötte. November 11-én, vasárnap szülővárosában, Bólyban Galambos-Göller Ferenc mutatja be a fél 11 órakor kezdődő szentmisét, primiciájának 60. évfordulóján. _______________■ Le sz-e újra béke? Lesz-e újra béke címmel elő­adás-sorozatot tart Ghobrial M. Ghobrial adventista misszioná­rius, a teológia doktora. A misz- szionárius élete nagy részét a Közel-Keleten - Egyiptomban, Kuvaitban, Irakban és Libanon­ban - töltötte. Az előadásokra Pécsett, a Megyei Kórház (C- épület) tantermében kerül sor november 30-ig minden pénte­ken és szombaton 18 órai kez­dettel. November 9-én: Üzene­tek a mennyből és mennybe, - ez az előadás a Kodály Kollégi­umban lesz. 10-én - már a Me­gyei Kórház C-épületében - a foglalkozás témája: Mit jelent biztonságban élni?_________■ MA YER MIHÁLY megyés püspököt október 30-án porckorongsérvvel műtötték a Pécsi Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinikáján. A püspök úr jól van, de még többhetes pihenésre van szüksége, hogy teljesen rendbe jöjjön. SZÁZADIK születésnapján ma 10 órakor szentmisén köszöntik Elekes Dénes plébánost, a Szent Lőrinc Gon­dozó Otthonban. Elekes Dénes Székelyudvarhelyen született 1901. november 8-án. 1925-ben szentelték pappá és a gyulafehérvári egyházmegyében szolgált. Híveivel, a bukovinai csángó székelyekkel került Ma­gyarországra. Kalazno plébánosa volt, 1997-ben ment nyugdíjba. Az ünnepi szentmisét Pavlekovics Ferenc általános helynök több paptársával együtt mutatja be. BÉKEMENETET szervez november 9-én, pénteken a Dél-magyarországi Körzeti Kolping Szövetség. Gyü­lekezés 15'óra 50 perckor a pécsi köztemető ravatalo­zója előtti téren. Beszédet mond dr. Toller László pol­gármester. Utána a gyertyás felvonulás a Ferences templomig vezet a következő útvonalon: Köztemető - Siklósi út - Rózsa Ferenc úti felüljáró - Ipar u. - Kál­vin u. - Szabadság u. - Rákóczi út - Váradi Antal u. - Ferences templom. EMLÉKKERESZTET állít a Kolping Szövetség ugyan­csak pénteken délelőtt 10 órakor a cserkúti csata hely­színén: Pécs, Zsebedomb, a Cserkúti csárda előtt köz­vetlenül jobbra, a 6-os úttól mintegy 100 méterre. RENDKÍVÜLI közgyűlést tart pénteken a Baranyai Református Egyházmegye. Ekkor döntenek majd ar­ról az 50 milliós hitelfelvételről, mely a Pécsi Reformá­tus Kollégium új tornacsarnoka építésének folytatá­sához szükséges. (a) VASÁRNAP újra indítja ingyenes városnéző sétáit az Egyházmegyei Intézmények Látogatását Szervező Iro­da. Most más felekezetek templomába vezet az út. Délután 15 órakor a Dischka Győző utcai evangélikus templomnál kezdődik a program, amely a székesegy­házban fejeződik be, ahol Kromy Judit ad orgona­hangversenyt. HOSSZÚHETÉNYI zenés esték címmel jótékonysági koncert-sorozat indul a templom felújítására. Novem­ber 11-én, vasárnap 18 órakor a Schola Cantorum Sopianensis lép fel. Közreműködik Kromy Judit, ve­zényel Jobbágy Valér. SZENT SZANISZLÓ ünnepén, november 13-án, kedden este 6 órakor a Belvárosi templomban szent­misét ajánlanak fel az elhunyt ciszterci igazgatókért, tanárokért és diákokért. ACADEMIA APERTA. A Püspöki Hittudományi Főis­kola tanárainak nyüvános előadás-sorozata keretében november 14-én, szerdán 18 órakor dr. Varga László „Az inkvizíció története”, 19 órakor pedig dr. Pandur József „El Greco festészete” címmel tart előadást a fő­iskola 5-ös előadójában (Papnövelde u. 1.). A KERESZTÉNY Értelmiségi Fórum novemberi rendezvényét 16-án, pénteken 17.00 órakor tartja a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium dísztermé­ben. Előadó: Kindler József közgazdász, egy. ta­nár, témája: Mi a globalizáció? Remények és aggo­dalmak. REFORMÁCIÓ ünnepéről hangfelvételben számol be a Pécsi Rádió Kapos, című ökumenikus magazinja a 101,7 MHz-en november 10-én, szombaton 18.30-kor. HÁSSÁGY Márton-napi búcsúját tartja 11-én, vasár­nap. All órakor kezdődő német nyelvű szentmisén a villányi asszonykórus énekel. Délután 3 órakor a bir- jáni és szederkényi együttesek adnak műsort.______■ Siklósi jubileum 1901 szeptemberében Magán Polgári Leányiskolát indított Nikolits Deszanka Siklóson, amely később egyházi iskolává alakult. Ennek jogutódja a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Az iskola prog­ramsorozattal emlékezik az év­fordulóra és szeretettel vár min­den érdeklődőt bármely rendez­vényére. November 9-én, pénteken 16 órakor emléktáblát avatnak a centenárium alkalmából. 17 óra­kor bemutatkozó est lesz a mű­velődési házban. November 16-án 17 órakor Balassi-estet tartanak az iskola pincegalériájában a tanulók. November 17-én 9 órakor bibliai vetélkedő lesz a siklósi egyház­terület felsős tanulóinak részvé­telével. December 1-jén 11 óra­kor Állatok a bibliában című rajzpályázat kiállítását nyitják meg a pincegalériában. ______■ Ho lland-magyar barátság A Pécsi Református Gimnázi­um és a holland Grejdanus College között már évek óta tart a testvériskolai kapcsolat. Középiskolánk kórusa két­szer járt Hollandiában, s hol­land barátaink ugyancsak második alkalommal látogat­tak el hozzánk október 20-25 között. A közös program megvalósítását a Mobilitás alapítvány anyagi támogatása tette lehetővé a „Fiatalok a közös Európáért 2001-2006"c. pályázat kere­tében. A 60 fős csoportot Buda­pesten a pécsi tanárok és gim­nazisták fogadták. A buda­pesti programot követően meglátogattuk az ócsai refor­mátus templomot. Pécsett a kertvárosi református temp­lomban istentisztelet kereté­ben kórustalálkozóra került sor abból az alkalomból, hogy 325 éve Reyter holland admirális a gályarabságból ki­szabadította azt a 29 magyar protestáns lelkészt, akiket hi­tükért ítéltek kényszermun­kára. A pécsi városnézés és város- ismereti verseny során nem csupán holland barátaink is­merték meg jobban Baranya székhelyét, hanem a magyar diákoknak is sikerült többet megtudni otthonukról. Kü­lönleges élményt jelentett a kézműves mesterségekkel va­ló foglalkozás is. Osztatlan sikert arattak az együttlétek Bólyban, Har­kányban, végezetül pedig gimnáziumunkban, ahol a néptáncok és a közös éneklé­sek alkalmával igen jó hangu­lat, oldott légkör teremtődött. Balogh Judit Betlehemi jászolok Egy ciszterci szerzetes, név szerint dr. Schwarz Elemér indította el a múlt szá­zad negyvenes éveinek elején a betle­hemi jászolok készítésének mozgal­mát, ami aztán a pártállam idején el­halt. A mozgalmat néhány éve felkarol­ta az Ipartestületek Országos Szövetsé­ge által létrehozott „A magyar kézmű­vességért” Alapítvány, s az idén is or­szágos pályázatot indított a betlehemi jelenetek készítésére. Bárki pályázhat kortól és foglalkozástól függetlenül, a feltétel csupán az, hogy a betlehemi je­lenetről legyen szó és a „jászol és sze­replői” természetes anyagból készülje­nek. A pályázatra november 12-ig lehet jelentkezni Gergely Imrénél, az alapít­vány titkáránál az 1/2692940-es telefon 481-es mellékén. Levélcím: 1054 Buda­pest, Kálmán Imre utca 20. A pálya­munkákat november 16-tól kezdik ösz- szegyűjteni, s a hírek szerint a legszeb­beket Budapesten, a Magyarok Házá­ban állítják majd ki. _______________________________ K.F. Az angyalok „ - pécsi kis templomban - szédültem és resz­kettek az aranylábú angyalok" (Babits Mihály: Isten kezében) November 8-án tartja a görög katolikus egy ház „Szent Mihály és az összes mennyei erők” ünnepét. Ez a nap a földi életen túli világra irányít­ja figyelmünket; arra, mely túlesik emberi felfogá­sunk határán. Az angyalok léte sehol sem kérdéses a Bibliában, sőt, a zsidókhoz írt levél szerint „szolgáló lelkek ők, azok szolgálatára rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget" (Zsid 1,14). A Szentírásban és a szentatyák értelmezéseiben megtalálható mindaz a tanítás, melyet a keresztény egyház: vall e testnélküli, te­remtett létezőkről. Az evangélistáknál úgy szerepelnek, mint valóságos és tevékeny lények, akik az emberek fölött őrködve szűntél énül látják az Atya ar­cát (Mt 18,10). Életük nem függ a földi viszonyoktól, de az utolsó íté­let napján ők lesznek a végrehajtók, jóllehet annak pontos idejét ők sem ismerik. Jézus tanítása szerint eljövendő dicsőségében, máso­dik eljövetelének napján az angyalok fogják kísérni. Őket küldi, hogy gyűjtsék össze választottait a szélrózsa minden irányából (Mt 24,31). A természetfölötti közlések hírvivői Zakariásnál, Máriánál, Szent Jó­zsefnél, a pásztoroknál. (Az ikonokon gyakran ábrázolják az angya­lokat kezükben vándorbottal. Annak szimbóluma, hogy nekik sok­szor kell Isten üzenetével az emberekhez „vándorolniuk”.) A feltá­madás örömhírét is tőlük tudják meg az asszonyok. Szerepüknek megfelelően három angyalnak a nevét is ismerjük: Gábriel („Isten hőse”), Mikhael („Ki olyan, mint az Isten”) és Rafael („Isten gyó­gyít”). Az angyalok különböző karai és elnevezésük: - pl: kerubok (akik a trónusát tartják, birodalma bejáratát őrzik) vagy a szeráfok (akik dicsőségét éneklik) - a keleti mitológiák archaikus, ószövetsé­gi átvételei. A szentatyák tanítása szerint az angyalok az égben örök liturgiát ünnepelnek és Isten színe előtt imádkoznak. Az egyház imádsága ezzel egyesül itt a földön, amikor a Szent Liturgiában a „kerubokat titkosan ábrázoljuk és az elevenítő háromságnak háromszor szent éneket ajánlunk" - mi a magunk emberi módján kapcsolódunk be az angyalok szüntelen égi Isten dicsőítésébe. Nagy hiba lenne az angyalok kultuszának eltúlzásával Jézus Krisztust eltakarni. Szent Pál kemény ítélettel sújtja azokat, akik az „angyalok tiszteletében” tetszelegnek, de elutasítják a Főt, Jézust. A mennyei lények ábrázolásai a Biblia járulékos elemeit foglalják emberi képekbe. Számunkra nem ismert annak a szellemi világ- egyetemnek a természete és szerkezete, amely Istent körülveszi. Azért létezik mégis tiszteletük a keresztény hitben, mert a teremtés és megváltás isteni elgondolásában Krisztusnak vannak alárendel­ve és az ő terveit hajtják végre. Számunkra ők nem a „reszkető aranylábúak'az Isten tenyerén, hanem olyan lények, akik példát adnak nekünk Isten parancsainak teljesítésére és embertársaink szolgálatára. Bodogán László parókus □i Kő-szín PÁLYÁZATI IF ELHÍVÁS--------------------------------------Kft.— A PANNONPOWER csoport lógja FELADAT: A Kő-Szén Kft. (székhelye: 7627 IPécs, Széchenyi akna) nyílt pályázatot hirdet alvállalkozók résziére a PANNONPOWER Rt. működő bányáiban elvégzendő széntermeléssel kapcsolatos kotrási, dózerolási és szállítási feladatainak részbeni ellátására három műszakban harmadban az alábbiak szerint: Kotrási feladat: 500.000 m3 ± 20% Robbantással lazított kőzet és szén jövesztése, rakodása, valamint robbantás nélkül anyag jogvesztés rakodása járműre. A kotrógép minimális kanálmérete 1,5 m3, üzemkész tömege min. 25-30 t. A Kotrási munkák költségeit Ft/m3 bontásban kérjük megjelölni. Dózerolási feladat: Meddőhányók rendezése, útfenntcirtás, robbantás előkészítése, tereprendezés. Minimális dózer méret: motor teljesítmény 140-200 LE, üzemkész tömege 15-25 t. A Dózerolási munkák költségeit Ft./nap és Ft/m3 bontásban kérjük megjelölni. Szállítási feladat: 2.000.000 m3± '20%. A járműre rakott bánya meddő, é:> szén szállítása a bányagödörben meddőhányóra, illletve a meddőleválasztóhoz. Átlagos szállítási távolság várhatóan 1 -1,5 km, szállító eszközök minimális terhelhetősége 24 t. Kialakításuk bányakörülményeknelk megfelelő. A szállítandó anyag szemnagysága a jövesztéstől függően változik. A Szállítási munkák költségeit Ft/m3 bontásban kérjük meg­jelölni. A teljesítés ideje: 2002. január 1. — 2002. december 31. FELTÉTELEK: • Legalább 50%-ban saját munkaigép és fuvareszköz. • A felhívásban meghatározott minimális méretű, illetve annál nagyobb gépek alkalmazása. • A hasonló körülmények között végzett korábbi, illetve jelenlegi munkavégzés a projekt elbírálásánál előnyt jelent. • ISO minőségbiztosítási rendszer a fent meghirdetett tevékenységekre. • Ajánlatokat minimálisan a telje:» meghirdetett mennyiségek l/3-ra fogadunk el. • A Pályázó kötelezettségvállalása, a Pályáztató Bányakapitányságnál bejegyzett műszaki vezetőjével történő kapcsolattartásra. • A munka elszámolása havonta, mérnökségi műszeres felmérés alapján történik. A pályázat beérkezésének határideje: 2001. november 22. A pályázat bontása: 2001. novenmber 26. A pályázat elbírálásának határidője: 2001. november 30. A pályázatokat „KO-SZEN" jeligével ellátott zárt borítékban kérjük leadni a KO-SZEN Kft. iratkezelő irodájában (Székhelye: 7627 Pécs, Széchenyi akna), vagy levélben: KŐ-SZÉN Kft. 7'60ó Pf. 2. címére kérjük megküldeni. Jelige nélkül, nem zárt borítékban beérkező ajánlatokat nem áll módunkban értékelni. Kedvező ajánlat esetén a vállalkozóval hosszabb távú keretszerződés megkötésének lehetősége is adott. A pályázgtok eredményéről írásban értesítjük a pályázókat. A KO-SZEN Kft. fenntartja a jogoit,, hogy nem hirdet ered­ményt, illetve a pályázti eljárást eredménytelennek tekinti. Részletes felvilágosítást Balázs László bányavezető ad. Telefon: 72/535-113, Fax: 72/535-194

Next

/
Oldalképek
Tartalom