Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)

2001-10-27 / 293. szám

2001. Október 27., szombat RIP 0 R T 7. OLDAL KULTURA­Rivaldafényben - szimfonikusok CD-n A „highlight” angol kifejezés pontos megfelelőjét nehéz meg­határozni. Jelenthet „fontos mozzanatot”, „éles megvilágí­tást”, netán rivaldafényt. De amennyiben egy olyan CD elne­vezése, melyen a Pécsi Szimfoni­kus Zenekar elmúlt évekbeli (koncertfelvételeiből hallhatunk remek válogatást, minden bi­zonnyal a két év fontos mozza­natairól van szó, azokról a nagy­szerű estékről, melynek a ko­molyzene kedvelői szűkebb régi­ónkban részesei lehetnek. A „Highlights 2000-2001 ” ösz- szeállításban kiváló zenészek és kiváló karmesterek - köztük Ho­ward Williams, Nicolas Pasquet és Hamar Zsolt - tolmácsolásában Haydn, Mozart, Beethoven, Bach, Händel, Mahler, Dvorak, Kodály és Bartók művei nagyszerű in­terpretációival lepték meg a pécsi­eket akként is, hogy a CD-ből a legutóbbi koncerten minden hű­séges „bérletes” kapott egy-egy példányt ajándékként. _______ilf. MO SÓ MASA MOSODÁJA - A RÓKATÜNDÉR címmel ma délután bemutató előadásra várják a gye­rekeket a pécsi Bóbita Bábszínház művészei. A bábjátékot Sramó Gábor rendezte. A meseszereplőket Csizmadia Gabriella [balról), Matta Lóránt és Ragán Edit kelti életre._________________fotó: müller andrea » Újabb irodalmi határátkelők Élénkül a szlovének érdeklődése a magyar nyelv iránt Már nemcsak a szűk irodalmi elit ismerkedik egymással szlovén-magyar vonatkozásban, mindinkább tágul a kör, fesztiválokon, nem­zetközi folyóiratokban megjelenő műfordítá­sokon keresztül ismerheti meg a két ország ol­vasótábora, hogy merre halad a másik nem­zet. Most Pécsett találkoztak a két irodalmi élet kiemelkedő szervezői. Tíz éve létezik a Magyar Lettre Internationale nemzetközi irodalmi folyóirat, melyet egy cseh emigráns író alapított, és már Európa egy tucat­nyi országában ad áttekintést a modern irodalmi alkotásokból. A kultúrák dialógusát megcélzó lap őszi számában a szlovén vilenicai fesztivál író és költő vendégei is helyet kaptak, mivel ez a 17. esztendeje működő rendezvény ugyancsak (kö­zép-európai) irodalmi találkozóként funkcionál, rendré jelentős magyar vendégekkel, és díjazot­takkal. A folyóirat munkájáról, a szlovén irodal­mi fesztivál szerepéről csütörtökön a legilletéke­sebbek, a szervezők és szerkesztők tartottak Pé­csett tájékoztatót, ahol Gállos Orsolyával (képün­kön), a Pécsváradon élő íróval és műfordítóval, a Ljubljanai Egyetem magyar nyelvi lektorával be­szélgettünk arról, hogy hol tart a szlovén-magyar irodalmi kapcsolat, és mit tud nyújtani egymás­nak a két ország. Kiderült, hogy Magyarországon a szlovén iro­dalmat a legkonzekvensebben a pécsi Jelenkor Kiadó istápolja. Programszerűen adnak ki kötete­ket, legközelebb februárban, a könyvhétre jelen­tetnek meg szlovén 40 év alatti írók munkáiból egy antológiát, de a Jelenkor folyóirat már előbb készül szlovén irodalmi blokk megjelentetésére.- A szlovén és a magyar ember azonos vonásai abban keresendők, hogy egy térségben élünk, ,' hasonló történelmi tapasztalatokkal. Amiben na- | gyón eltérünk, hogy Magyarország ezeréves, Szlovénia önállósága viszont csak 10 éves az idén - mondja Gállos Orsolya. Hozzáteszi, hogy eb­ben a déli országban minden megtalálható, ami az észak-olasz, vagy az osztrák emberekre, kap­csolatokra jellemző, és ezt tükrözi a mai irodal­muk is. Sajátosságuk viszont, hogy az íróik egy­általán nem politizálnak. A nemzeti identitást il­letően a Nova Revia folyóirat körül a nyolcvanas években alakult csoportjuk programszerűen megfogalmazta, hogy mi a szlovénség, hogyan értelmezik a múltjukat, és ezt egy kötetben a Jelenkor is meg­jelentette 1992-ben. Ez az „ol­vasókönyv” azóta is a legátfo­góbb irodalmi ismertető érről az országról. Amit napjaink szlovén iro­dalmából ajánl Gállos Orso­lya, az egy börtönregény, amely az idei könyvfesztivá­lon jelent meg, Zajgás a fejben címmel Drago Jancartól. Ez egy kemény, férfias olvasmány, akcióelemekkel, de a szlovén sza­badságharcok nagy eseményeit is felidézik a kö- .tftbgm ( n' .. Á baranyai műfordító saját munkásságáról el­mondta, hogy most a Jelenkornak állított össze egy irodalmi blokkot kortárs szlovén szerzőktől, valamint a könyvhétre kiadandó antológián dol­gozik. Ugyanakkor gyakorlati munkáját, a lektori teendőket is értékelte. A magyar nyelv kinti fo­gadtatása jó, vélekedett, hiszen évente 30-40 di­ák veszi fel ezt a kurzust, és a szám hosszú ideje nem csökken. Az átlag szlovén számára a magyar egy nagy titok, egy megközelíthetetlen nyelv. Az itt élők kíváncsiak a szomszéd ország világára, másrészt saját történelmükhöz is itt keresnek do­kumentumokat. A mai magyar irodalomból Esz- terházy Pétert kedvelik a legjobban, és most is­merkednek Mórái Sándorral, a Gyertyák csonkig égnek című munkájának olasz sikere hozzájuk is eljutott. ____ MÉSZÁROS B. E. Mé rnökasszisztens- képzés felsőfokon Az Oktatási Minisztérium en­gedélyezte, hogy a pécsi Ziper- nowsky Károly Műszaki Szak- középiskola a 2001-2002-es tanévtől villamosmémök-asz- szisztens felsőfokú akkreditált szakképzést indítson. Iskolafenntartóként Pécs Önkor­mányzatának Közgyűlése a leg­utóbbi ülésén engedélyezte, hogy ' 13-14. évfolyamon felmenő rend­szerben kétéves felsőfokú szak­képzés induljon. A négy féléves képzésre a Bu­dapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főisko­lai Karával kötött megállapodás alapján kerül sor a pécsi szakkö­zépiskolában. A villamosmérnök- asszisztensek közelítő hasonlítás­ként magasabb szintű techniku­sok lesznek. Azok választhatják ezt a továbbtanulási formát, akik valamilyen okból a főiskolai, egye­temi képzéshez nem tudtak hoz­zákezdeni. A mérnökasszisztens- képzés nemcsak a Zipemowsky Műszaki Szakközépiskola érettsé­gizett diákjai számára kínál to­vábbtanulást, hanem más gimná­ziumok végzett diákjainak is. A tervek szerint a PTE Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karával együttműködve gépészmérnök­asszisztens szakon is indul majd a jövő tanévtől hasonló felsőfokú szakképzés. A mérnökasszisztens végzettségűek - bizonyos tanul­mányi feltételek megléte esetén - sikeres felvételi után a második év­folyamon kezdhetik főiskola ta- nulmányaikat. d. l ________Futnak a képek__________ Er rol Flynn órája Az idei Velencei Biennale francia pavilonjában különös és igen el­gondolkodtató élményben volt ré­szem. Az egyik kiállítóterem látszó­lag teljesen üres volt, ám a látogató csakhamar észrevette, hogy egy­két távkapcsoló hever a földön. Ha ezeket az érdeklődők közül valaki működésbe hozta, a sakktáblasze- rűen osztott mennyezet egyes koc­kái felváltva világítani kezdtek a nyomógombok impulzusai szerint. Ez így pusztán játékos ötletnek tűnt, de mikor a látogató átment a következő terembe, ott a szemköz­ti falon, a padlótól a mennyezetig, hatalmas bérházak képét látta, amelyeknek egyes emeletei és laká­sai ugyancsak sakktáblaszerű el­rendezést mutattak, mint előbb a négyzetrácsos mennyezet, s valami rejtélyes szisztéma szerint az egyes kockák (lakások, otthonok) ugyan­úgy felváltva villogtak. Hol felgyul­ladtak, hol kialudtak a fények, ahogy a gyorsított felvétel mutatta a lakók életének ritmusát. Az ember csak nézte, nézte a látványként megmutatkozó, de titkát mégis el­rejtő létet, és megborzongott. Ri­asztó volt a hétköznapok mechani­kus ütemének ez a tárgyilagos szemlélhetővé tétele. S felvetődött a kérdés: mindezt a véletlen szabja meg, vagy valaki irányít bennünket egy láthatatlan távvezérlővel? Ját­szik velünk, mint mi a mennyezet fényeivel? Vagy van valami terve? Ezt a szeptemberi élményt a most látott angol film juttatta eszembe, aLűíe Night Shopping. (A cím jelentése alkalmasint: 'éjszakai bevásárlás', esetleg, a történet is­meretében a „shopping” lehetne: 'tallózgatás', 'adok-veszek1 , 'cse­rebere', de semmiképpen nem: Éj­jel-nappal fiatalok, nálunk azon­ban ezzel a címmel játsszák a fil­met.) A rendező, Saul Metzstein négy fiatal életét mutatja be, az egyes cselekményszálak darabkáit látszólag rendszertelenül villantva fel, amúgy „rövidre vágva”, a végén mégiscsak összeáll az életről alko­tott tabló oly módon, hogy a képek utólag megmagyarázzák s át-átér- telmezik egymást. Mind a négyen éjszaka dolgoznak, munka után pedig összejön­nek egy presz- szóban, kicsit elbeszélgetnek, együtt vannak. Az egyik segéd­munkás egy szupermarket­ben, a másik egy telefonos ügyfélszolgálat alkalmazottja, a harmadikat ép­pen most dob­ták ki a munka­helyéről. A negyedik, Sean (Luke De Woolfson) kórházi ápoló. Mivel éjszakás, több hete nem látta a ba­rátnőjét, noha együtt laknak, ám az nappalos, mire ő hazaér, a lány már elment. Nem is tudja igazán, ott la­kik-e még. Vizsgálgatja a bútorokat, talál-e rajtuk női hajszálat, nézi a szappant, vékonyodik-e a haszná­lattól. Egy másik lény nyomait ke­resi, akit szeret, mégsem képes kapcsolatot teremteni vele. Ez a film tehát az emberi kap­csolatok nehézségeiről szól a mai városi világban. (Ezek a fiatalok annyira városiak, hogy mikor egy­szer el kell utazniuk, s kiérnek a há­zak közül, az egyiknek hirtelen tér­iszonya lesz, a másiknak káprázik a szeme, a harmadik pedig hányni kezd a rosszulléttől.) A bajok, gon­dok, csalódások ellenére a történet kicsengése mégis pozitív, s ez ma­gából az alaphelyzetből fakad, ab­ból, ahogy ezek négyen összetarta­nak, megpróbálják egymást segíte­ni, ahogy feldolgozzák botlásaikat s adott esetben egymás elleni vétkei­ket is. Ez a film azért rokonszenves, mert túl azon, hogy tudatosan szer­kesztett, okosan fényképezett és hi­telesen előadott (ami egy angol filmnél alapkövetelmény), még őszinte is és morálisan tiszta. Hétköznapi jelenetei utólag vá­ratlan fényben kezdenek megvilá­gosodni. Vincent például (James Lance) gépies munkájának unal­mát lányok elcsábításával, olcsó ka­landokkal próbálja kompenzálni. Van egy titka, s ez, úgy véli, erőt ad neki: Errol Flynn óráját viseli a kar­ján, ami ugyan nem jár, ám igazol­hatóan a néhai sztár tulajdonát ké­pezte egykor. Ennek a becses kro­nométernek az összezúzása jelké­pes erejű: részint erkölcsi tett, megérdemelt bűnhődés, részint pedig parancs: lépj be a múló idő­be, a való világba! Nagyon nehéz, de nem reménytelen. A filmben visszatérő motívum a bérházak látványa, s az ablakok ti­tokzatos kivilágosodása-elsötétedé- se a gyorsított felvételeken. Miköz­ben az épületek fölött ijesztő gyor­sasággal suhannak el felhők. Nagy Imre Egy öregember emlékirataiból Barátom, a kisgazda Fiatal koromban azt hittem, Ame­rikában, ami alatt az USA-t értet­tük, kolbászból van a kerítés. Néhány év múlva, Baranyai Vince, akinek történeteit ámulva hallgattuk a Nádor kávéházban, azt mondta: á, az amik épp olyan hülyék, mint a ruszkik. Gondoltam, ez meghibbant Recsken. "Ől Vince, a koalíciós idők parla­mentjének Benjáminja, műegye­temi hallgató volt, ám a fordulat évében a szalámitaktika, az ő ülő­helyét is Recskre helyezte át - a Parlamentből. Ismerős házaspár­nál kártyázott, amikor elvitték. El­nézést kért a háziaktól, s ígérte: ha visszajövök, folytatjuk. Ot év múlva megjelent, s megkérdezte: ki oszt? A feleség fölvisított: nyer­tem! Mert fogadtak, hogy Vince e szavakkal állít majd be. Ha fiatal hölgy ült az asztalnál, mindig színesen mesélt. Az övéit is szigorúan ítélte meg. Egyszer, késő este, jelentéssel, egy szálloda külön­termébe ment, ahol a kisgazda mi­niszterek, fantasztikus szendvicse­ket tömtek magukba, kártyáztak, miközben választóik a jegyrendszer és a fejadag nyűgét nyögték. Nem szerette Balogh pátert, akihez fiataloknak szóló lap ter­vével, támogatásért kopogtatott társaival. Balogh, akkor a Kisgaz­dapárt főtitkára, épp zabáit, köz­ben beszólt a titkára: „Rákosi mi­niszterelnök-helyettes úr keresi telefonon”, mire a páter: „Látod, hogy házon kívül vagyok.” A fia­taloknak szóló'újság tervét kitű­nőnek találta, de:- Én, csak egy szegény pap va­gyok - mondta. Pedig gazdagabb volt, mint egy bankár - dühöngött Vince -, el is árult bennünket. Csak annyi pén­ze volt, hogy megalapítsa a Ba­logh Pártot. Recski gyöngyszem, amikor a volt veszprémi püspökkel viszik a követ a tróglin, s egy őr felrúgta azt. Az őr ordibálása után a püs­pök meghajol: „Köszönöm fiam, hogy rávilágított a hibáimra.” Ezeket a történeteket sokszor hallottam, de az amcsikat addig nem szidta. Félénken megjegyez­tem, hogy azért a Nobel-díjakat...- Rablás! Minden elmerablás! A magyarok is amerikaiként kap­ták a Nobel-díjat. A németek is. Einstein amerikai? Minden nagy koponyájuk frissen emigrált! Az átlagamerikai, barátocskám olyan buta, hogy nem tudod elképzelni. És most azokra gondolok, akik érettségiztek, és nem tudnak ösz- szeadni! Hoppá! Hogy összekeve­rik Budapestet, Bukaresttel, hagy- ján, de ha azt mondják nekik, hogy Beethoven skót beatzenész, elhiszik. És minden kérdés jogos bírójának hiszik magukat, akár az oroszok. És titkos háborúkat foly­tatnak, amikor úgy gondolják, akár az oroszok. Pedig igazságos háborúról az országhatárokon túl már nem beszélhetünk. És min­den háború undorító, még az igazságos is. És ezek a nagyhatal­mak maguk akarják eldönteni mindig, hogy mi az igazság!- Csak az európai népeknek van kultúrájuk. De minket még Nyugat-Európa is gyakran eszmé­letlenül benne hagyott. Nem kell utolérni senkit, sem a szocializ­mus építésében, sem a kapitaliz­mus bornírtságában. Közép-Euró- pát kell felvirágoztatni. Visszajön­nek még a kisgazda eszmék, ak­kor figyelj. Nem vitatkoztam. Nem voltunk egy súlycsoportban. A világ min­den táján élt egy volt képviselő­vagy rabtársa, akiktől néha levelet kapott. Egyszer Párizsból, barátja halála híre jött. Az elhunytat pár hete még láttuk. Első hazatérése Vincéhez vezetett. Réti Józseffel, a kitűnő tenorral falták a stifolderét. Nem ő töltötte, de a legjobb hely­ről szerezte, parasztsonkával együtt. Réti Dudi, ha itt koncerte­zett, ki nem hagyta. Várnagy Vik­tor pincéjében a bort imádta, Ba­ranyainál a stifit! Ekkor mesélte, a Párizsba szakadt hazánkfia, hogy a diáklázongások idején, amikor a rendőrök gumibotozták a diáko­kat, a járdán egy nagyon fölhábo­rodott magyar férfira figyelt föl, aki a közelében botránkozott. Né­zi, hát, Hegedűs András, a volt mi­niszterelnök, aki ötvenhatban vál­lalta az oroszok behívását! Ami­kor mondtuk szegénynek, hogy Hegedűs már haladó szociológus, még dühösebb lett. Nem csodál­tuk, hogy amikor visszatérve, azt látta, a kultuszminiszter Malraux, aki már rég eltávolodott a baloldal­tól, karonfogva nevetgél Aczél Györggyel, helyben rosszul lett. Még lakására vergődött, s meg­halt. Erről szólt a levél. Vince nem fejezhette be a mű­egyetemet. Börtönkapcsolatai ré­vén, technikusi oklevelet szerzett. Egy dél-dunántúli útépítő vállalat szállítási főnöke lett. Szolgálati autóként is teherautót használt. A cég központja Székesfehérváron lehetett, mert vele jutottam el többször autója platóján Fehér­várra, hogy fontos kiállításokat lássak a hatvanas években. Szo­cialista gazdaságtant is tőle tanul­tam. Beremenden épült a cement­mű. Sürgősen kellett az út. Ha túl- óráztatja a dózerek kezelőit, emelkedik a bérük, nem fizetheti ki. Minden földgyalugép-kezelő mellé fölvett két vízhordó lányt, jó alacsony fizetéssel. Igaz, nem csináltak semmit. Később el is kellett tiltani őket a munkahelyek közeléből, ne hátráltassák a mun­kát. De dolgozhattak a dózerok, megvolt az ideális átlagbér. Amikor az amerikaiaknak nem sikerült Kadhafit bombázóikkal megsemmisíteni, epés szóviccei voltak, amikor Szaddam Hussze­int sem, azt már nem érte meg. Ám, mostanában hallottam egy rossz viccet, olyan, mintha Bara­nyai Vince találta volna ki: Az amik műholdjai, egy afga­nisztáni kártyabarlangból azt hallják: „Ossza má, Bin Láden!” Hogy az önmagát forgácsoló mai pártjáról mit mondana, sejtel­mem sincs. De egy falat stifoldert sem adna a globalizációért, az biztos. Bükkösdi László Szabad-e futószalag mellett ásítozni? (Jody szerepében Kate Astifield)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom