Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-27 / 293. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Október 27., szombat HM A szakszervezet „a belügy szégyenéről” Harkány Ma ér véget a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) tanácskozása a délvidéki városban. A találkozó középpontjában a belügyi négyes állománykategória - hivatásos, köztisztviselő, közalkalmazott, munkavállaló - közül utóbbi kettő helyzete szerepelt. Bárdos Judit, a BRDSZ főtitkára elmondta, minderre azért került sor, mert e kettő a „belügy szégyene” a fizetés szempontjából. Más minisztériumoknál jobban megbecsülik őket, márpedig épp a bel- ügynél a legnagyobb számú a közalkalmazotti kör, lévén szó 15 ezer emberről. A helyzet tarthatatlanságára igyekeznek a közvélemény, és a kormány figyelmét is felhívni. A baranyai helyzettel kapcsolatban Sárközi Ferenc főkapitány elmondta, az elmúlt évben kezdődött el a helyzet normalizálása, mely idén a feszes gazdálkodás ellenére tovább folytatódott - a közalkalmazottak által is érezhető módon. K.J. Bértakarítás - gondokkal Nem elégedettek maradéktalanul az intézmények a pécsi iskolákban és szociális intézményekben dolgozó takarítók munkájával. Az egyik, iskolai takarítást vállaló társaságot a Munkaügyi Felügyelőség marasztalta el, de a tisztiorvosi szolgálat is tárt fel hiányosságokat. PÉCS Mint ismeretes, a pécsi iskolák és szociális intézmények takarítást végző alkalmazottai az év elején kerültek közalkalmazottból a piaci szférába. Akkor több cég párhuzamosan kapta meg az iskolák, illetve a szociális intézmények takarítási munkálatait. A kiírással kapcsolatosan az ÁNTSZ többek között azt nehezményezte, hogy bár egészségügyi-higiéniai feladatról van szó, a jelentkezéseket ilyen oldalról senki sem bírálta el - erre az új pályázatok kiírásakor már nem kerülhet sor, állítják az érintettek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig a Munkaügyi Felügyelőséghez fordult az iskolák takarítását vállaló cég dolgozóinak panaszai nyomán. A Felügyelőség közelmúltban született, ám egyelőre jogerőre nem emelkedett döntése szerint a pécsi közoktatási intézményekben dolgozó takarítókat foglalkoztató cég több szabálytalanságot követett el. A munkáltató többek között színlelt szerződéssel foglalkoztatja dolgozói egy részét, továbbá a foglalkoztatottak nem, vagy csak részben kapták meg a pluszmunkáik után járó kompenzációt - állapították meg. A munkaügyi bírság ez esetben ötvenezer forinttól akár hárommillióig is terjedhet. A szabálytalanságokat a felügyelőségen közepesen súlyosnak minősítették. A pécsi önkormányzat a korábbi szerződések lejártával új pályázatot írt ki az intézmények takarítására. A Városházán nem tudnak olyan kirívó esetről, mely miatt esetleg szerződést kellett volna bontaniuk a takarítást végző céggel, azt pedig határozottan cáfolták, hogy a fenti munkaügyi problémák kedvezőtlenül befolyásolták volna a városvezetés és a takarítóvállalat közötti kapcsolatot. Információink szerint kevesen maradnak meg a takarítói munkakörben hosszabb távon, ám tenni ellene sem az önkormányzat, sem maguk az iskolák nem tudnak.- Az oktatási intézmények higiénés állapotával a munka vállalkozásba adása előtt is voltak gondok, tehát az iskolák helyzete nem vállalkozásfüggő - tájékoztatta lapunkat dr. Herke Maliid, az ÁNTSZ pécsi intézetének vezetője (képünkön). A szakemberek elsődleges problémának azt tartják, hogy nem megfelelően képzett munkaerő vesz részt e munkákban - ami a dolgozók folyamatos cseréje mellett egyáltalán nem meglepő. Az intézmények tisztasági helyzete meglehetősen változó; a tiszti főorvos úgy véli, elsősorban a tanodák vezetőinek igényessége a döntő tisztasági kérdésekben. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) T. G. Problémák az otthonokban Az általános tisztasági helyzet lényegesen rosszabb a szociális intézményekben, mint az iskolákban, állítja a tisztiorvosi szolgálat: az utóbbi helyeken a speciális igényeknek sokkal kevésbé felelnek meg a takarítók. Gond, hogy nem a megfelelő vegyszerekkel, vagy azokat nem a megfelelő módon használva végzik el a fertőtlenítést. Ennek oka sok esetben az, hogy a dolgozók nincsenek tisztában az előírásokkal. Gyakori, hogy a mellékhelyiségek is hagynak kívánnivalót maguk után. Más kezeli majd a vízhálózatot SÁSD A város önkormányzata úgy döntött, hogy várhatóan január 1-jétől a Pécsi Vízmű Rt.-re bízza a vízmű, a vezetékhálózat és a szennyvíztelep kezelését. A fenntartás egyre nagyobb pénzt von el, de ugyanígy sokba kerülne az elöregedett belvárosi vezetékek cseréje. Az ivóvízvezeték-rendszer 1961-ben épült, azóta elöregedett. Gyakran van csőtörés főként amiatt, hogy a teherautók terhelik a településen átvezető főutak alatti talajt. Csak erre a rekonstrukcióra legkevesebb harmincmillió forintra lenne szükség. Ekkora ösz- szeget azonban nem tud az ön- kormányzat előteremteni. Emellett elkerülhetetlen, hogy idővel megépüljön egy ügyfélszolgálati iroda is. A sásdiak azt is kérték a jövendőbeli üzemeltetőtől, hogy 2002- ben a vízár legfeljebb 10%-kal emelkedjen. Az üzletkötés csak akkor lesz sikeres, ha azt a pécsi önkormányzat, mint az rí. többsé- gi tulajdonosa, jóváhagyja, csuti j. PÉCSETT TEGNAP KEZDŐDÖTT és ma is tart délelőtt fél 10-től a PTE Rákóczi úti aulájában a Rendszerváltás nyertesei és vesztesei címmel rendezett nyilvános konferencia. Lakner Zoltán, a családjogi minisztérium helyettes államtitkára az utóbbi tíz év magyarországi szociálpolitikai folyamatait elemezte, Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke többek között a gazdasági szervezetek érdekképviseletéről szólt. Tegnap tartott előadást Szabó Iván ex- miniszter (balról), illetve Rockenbauer Zoltán (jobbról), a kulturális örökség minisztere is. (Hétfői számunkban az általuk mondottakat részletesebben ismertetjük.) __________ __________fotó, laufer László Hír ek A SÁSDI időseket tömörítő Őszidő Klub október 28-án ünnepli fennállása 10 éves évfordulóját. A művelődési központban 10 órakor kezdődő eseményen beszédet mond Pörös Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Kovács Sán- dorné sásdi polgármester, (cs) A MAGYAR Turizmus Rt. kastélymentő programjának keretében az elmúlt napok során mutatták be a szentlőrinci kastély tervdokumentációját. A vázlatokat végzős építészhallgatók készítették, melyet a szakma és befektetők tekinthettek meg. (sa) BÓLYI és pélmonostori méhészek mutatkoznak be I. Dupor horvátországi élelmiszer-kutató vezetésével október 27-én 14 órától a bólyi Kolping-házban mézből, propoliszból, virágporból készült gyógyhatású élelmiszerekkel, italokkal, valamint kenőcsökkel. (cs) A KÖRNYEZETÜNKÉRT Alapítvány ma 9-12 óráig gyűjtést szervez a háztartásban képződő veszélyes hulladékok - akkumulátor, hűtőgép, fáradt olaj, gyógyszerek, festékek, hígítók, lakkok, szárazelemek, növényvédő szerek - kapcsán. A gyűjtendő anyagokat a Domus Áruháznál, a Búza téri és a Veress Endre úti parkolónál, valamint a Plaza keleti bejáratánál várják. ____________________________(S*l „B alkáni” állapotok a klinikán Függönyökkel elválasztott ideiglenes „helyiségekben” kénytelenek vizsgálni a betegeket a Munkácsy utcai Fül-Orr-Gége Klinikán. A megyeszékhely egyik legrosszabb állapotban lévő egészségügyi intézményének korszerűsítésére azonban egyelőre csak távoli elképzelések vannak. a szükségmegoldások ellenére sem ritka, hogy a beteg reggel jön és csak este kerül sorra. Dr. Ruppert Ferenc megyei tiszti- főorvos-helyettes mindehhez hozzátette: a zsúfoltságot fokozza, hogy a klinika orvosszakmai elismertsége miatt az ország számos területéről érkeznek ide páciensek. Az intézmény fejlesztése hosz- szú évek óta a tervek szintjén létezik csupán; felmerült már az átköltöztetés gondolata egy új épületbe, de egyelőre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a klinikán belül kapjon egy másik, korszerűbb helyet. SZABÓ A. Eltűnhetnek a sötét utcák A közeljövőben újabb közvilágítás-bővítések várhatóak a városban, a pécsi közgyűlés ugyanis csütörtöki ülésén döntött arról a szerződésről, amely lehetővé teszi újabb lámpatestek és oszlopok kihelyezését. Á már működő közvilágítás korszerűsítése hamarosan befejeződik. PÉCS Lapunk is többször foglalkozott olyan panaszokkal, amelyek szerint a város több utcájában nem megfelelő a közvilágítás. Ennek oka azonban nem az, hogy kiégnek az izzók, ugyanis több helyen nemhogy lámpatest, de még oszlop sincs. A pécsi közgyűlés rövid időn belül másodszor foglalkozott a témával, miután a szakemberek felmérték, melyek a legsürgetőbb feladatok. Júniusban olyan 3 millió forintos forrást nyitottak, amely révén lehetővé vált, hogy a szolgáltató a szükséges fejlesztéseket végrehajtsa, ekkor több utca ellátása kezdődhetett meg. A közgyűlés mostani ülésén a képviselők arról döntöttek, hogy a közvilágítás bővítésének második ütemére 3,1 millió forintot költhet a város. Ebből a forrásból több utca „fénye” javulhat szemmel láthatóan, többek között Daindol, Éger-völgy és a szkókói rész egyes területei kaphatnak lámpákat. A költségek változók, vannak ugyanis olyan helyek, ahol „csak” az izzók hiányoznak, de akad olyan térség is, ahol nem- ’csak a hálózat és az oszlopok nem léteznek, de még a tervek is csak most készülnek. A város más részein - ahol van közvilágítás - egyébként befejezéséhez közeledik a korszerűsítési akció, amely révén mintegy • 9000 lámpatestet cserélnek ki modern, energiatakarékos szerkezetekre. NYAKA SZ. Bizonytalan a megyék helyzete Törvényi szabályozást sürgetnek a konferencia résztvevői A megyék szerepét a rendszerváltástól kezdve máig nem szabályozza világosan jogszabály, de még a kormányprogramban sem fogalmazták meg - hangzott el többek között tegnap az Európába megy a megye elnevezésű konferencián. A résztvevők a kérdés kapcsán érdemi intézkedést sürgettek. Pécs Tagozatokban folytatták tegnap munkájukat a Baranya Megyei Önkormányzat által tizedik alkalommal megrendezett önkormányzati konferencia résztvevői. A szekcióülések befejezése után valamennyi munkacsoport beszámolt a legfontosabb megállapításaikról. Siikösd Ferenc (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem ' adjunktusa összegzésében kifejtette, a megyei önkormányzat szerepét illetően sok tekintetben ugyanott tartunk, mint 1989-90- ben, amikor is a rendszerváltó pártok meg akarták azt szüntetni. Mind a mai napig nem rögzítették jogszabályban a megye szerepét, de még kormányprogram szintjén sem. Az- adjunktus hangsúlyozta, a jelenlegi helyzettel senki nem elégedett, éppen ezért mielőbb egyértelmű döntést kell hozni, amely tisztázza a megye szerepét. Nem lehet ugyanis komolyan venni azokat a programokat, amelyek egyidejűleg hirdetik a regionális, a megyei, a kistérségi és a települési szintű önkormányzatok felzárkóztatását. Sükösd szerint ugyanakkor a régiók létrehozása nem jelentheti majd a megyei önkormányzatok eltörlését, s úgy vélték, az új köz- igazgatási egységek döntési testületéi a megyék delegáltjaiból állhatnak majd. Bércesi Ferenc, a baranyai köz- igazgatási hivatal vezetője a témához kapcsolódóan kiemelte, folytatni kell az államigazgatás regionális alapokra helyezését, és ilyen illetékességű szervezeteket kell létrehozni. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy új, területi államigazgatási feladatot a már meglévő szervekhez kell rendelni, meg kell akadályozni a területiek túlburjánzását. Á minisztériumok ezzel szemben ezt az elvet nem mindig követik, s belső egységnek definiálva hoznak létre új hivatalokat, mint ahogy tette például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a regionális irodáik felállításakor. máté b. TEGNAP A PÉCSI SAJTÓKLUB rendezvényének keretében szerkesztőségünk vendége volt Uj Péter (balra), az Index főszerkesztője és Nyírő András (jobbra), a Westel tartalomfejlesztési igazgatója. A kötetlen beszélgetésen többek között az internetes újságírásról és az online kereskedelemről is szó volt. FOTÓ: LAUFER L. i PÉCS Néhány négyzetméteres, függönyökkel határolt vizsgálókban fogadják a betegek többségét a pécsi Fül-Orr-Gége Klinikán. Ezek a „helyiségek” azonban nem minden esetben tudják garantálni az elvárható diszkréciót: nemcsak, hogy kiszivárognak a hangok, de akár szemtanúja is lehet a várakozó annak, ami bent zajlik. Dr. Pupp Lajos, az intézet orvosa magyarázatként elmondta: nagyon sok a beteg, a régi, korszerűtlen épületnek pedig kicsi a befogadó- képessége. Mindössze négy szoba áll rendelkezésükre, ahol kulturált körülmények között oldhatók meg a vizsgálatok. Mivel a torokfájástól a szédülésig a legkülönfélébb tünetekkel hozzájuk irányítják a betegeket, óriási a forgalom. Naponta több mint száz embert látnak el, és