Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-22 / 289. szám
I 2001. Október 22., hétfő ' HAZAI TÜKÖR 3. oi Kétezer új szerződéses a honvédségnél A honvédség munkál, lakhatást,-biztos jövedelmet ajánl. Keresd a lehetőséget a legközelebbi munkaügyi endeltségen, vagy a megyei adkiegészíiő parancsnokságon! A legutóbbi toborzóplakát Békéscsaba A Magyar Honvédség a lassan Oktoberfestté fejlődő Csabai kolbászfesztivált választotta tegnap országos toborzó kampánya záróhelyszínéül. A szeptember 7-én Gyulafirá- tótról indult, kilenc települést érintő és sajtókampánnyal támogatott „hadműveletet” Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője eredményesnek minősítette. A „toborshow” háromórás műsorral hódította meg a városi sportcsarnok fesztiváli hangulatú közönségét. Az ezt követő sajtótájékoztatón Erdélyi Lajos dandártábornok elmondta, hogy a haderőreform során fokozatosan csökkentik tisztek és a sor- állományúak számát, s ezzel arányosan nő a hivatásos tiszt- helyettesek és a szerződéses legénység száma. A munkaügyi központok segítségével a regisztrált munkanélkülieket is megcélozták, s a 18-25 éves fiatalok közül már a szeptember 7-ei állásbörzén azonnal 370-en jelentkeztek szerződéses katonai szolgálatra. A kétezredik jelentkezőt éppen tegnap köszöntötték Békéscsabán. (A 8-10 ezer érdeklődőből eddig kétezren nyilatkoztak írásban, hogy szerződéses katonák akarnak lenni.) A jelentkezőket 30 napon belül - amennyiben egészségügyi, fizikai és pszichikai szempontból megfelelnek - beosztásba helyezik. Mint megtudtuk, a már parlament elé került új szolgálati törvény nyomán a szerződéses katonák bére 70- 75 százalékkal, a jelenlegi bruttó 45-48 ezer forintról 75-80 ezerre növekszik 2002. január 1-jétől. A szóvivő kérdésünkre elismerte, hogy valóban feszültséget keltett az állományban az, hogy a köz- tisztviselők, a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai júliusi komoly béremelését, annak honvédségnél elmaradt megvalósítását nem kompenzálták a katonák által elvártak szerint. De - tette hozzá - az igazi ellentételezést a januári illetményrendezés és az új előmeneteli rendszer kellően ellensúlyozza majd. K. A. J. Háromszor lehet módosítani Szigorúbb ellenőrzések az önkormányzatoknál Budapest Jövő évtől az állami költség- vetésből származó források eddiginél szigorúbb felülvizsgálatára számíthatnak az ön- kormányzatok - értesült a Világgazdaság. A helyhatóságok érdek-képviseletei az ellenőrzés korszerűsítésével egyetértenek, de a tervezettnél pontosabban szabályozott felülvizsgálati rendszert látnának szükségesnek. Jövő év januárjától a Területi Államháztartási Hivatalok (TÁH) előzetesen felülvizsgálják azokat az adatokat, amelyek alapján az önkormányzatok központi költségvetési forrásokat igényelnek - mondta Mohos András, az Államháztartási Hivatal (ÁHH) elnöke. Az önkormányzatok gazdálkodásának átfogó ellenőrzését továbbra is az Állami Számvevő- szék végzi, de az ÁSZ mintegy 200-300 helyhatósághoz jut el évente. A közpénzek felhasználásának átláthatósága, illetve az önkormányzati gazdálkodás szabályszerubbé tétele viszont szükségessé teszi a normatívák, illetve a címzett és céltámogatások kontrollját. A rendszer rugalmasabb a korábbinál, mert év közben az eddigi egyszeri helyett háromszor is lesz arra lehetőség, hogy az ön- kormányzatok adatokat módosítsanak, s lemondjanak olyan normatívákról, amelyek igénybevételét mégsem tartják jogosnak. Mohos András kifejtette: nem feltételezik, hogy az önkormányzatok szándékosan igényelnek nekik nem járó normatívákat, de főként a kisebb településeken gyakoriak a tévedések. A rendszer ugyanis igen bonyolult, több mint 200 féle normatíva létezik. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) támogatja azt a megoldást, hogy a TÁH-ok végezzék az ellenőrzést. Az érdekképviselet szakértői azonban úgy látják: a törvény- módosítás szövege nincs elég pontosan megfogalmazva, és nem tartalmazza kellő részletességgel az új szabályozást. AVATÁS. A dél-borsodi Mezőcsáton Orbán Viktor avatta fel a helyi református általános iskola hatvanhatmillió forintos beruházással - részben állami támogatással - épült új épület- szárnyát, amelyben imaterem, étkezde és tornacsarnok van. A miniszterelnök az iskola udvarán megtartott ünnepségen köszönetét mondott a kiváló munkát végező kivitelezőknek. FELFÜGGESZTÉS. A csalás és a hűtlen kezelés alapos gyanúja marad továbbra is, ám a legfőbb ügyész új ügyben kéri Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését a parlamenttől - közölte Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. ÚJ JELÖLT. Eddig két jelölt esetén hiúsult meg a parlamentben az új adatvédelmi biztos megválasztása, mert nem volt meg a kétharmados többség a köztársasági elnök választottjára. Értesülések szerint az újabb jelölt Székely László dunai kormánybiztos. SZÍNHÁZ. Áder János avatta fel szombaton este a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház több mint másfél milliárd forintos költséggel korszerűsített épületét. Ünnepi beszédében az Országgyűlés elnöke emlékeztetett rá, hogy Nyíregyháza 1893-94- ben építtette teátrumát, amely az első időkben a városban vendégszereplő társulatok előadásainak adott helyet. BALESET. A viharos szél sodorta le a gerincről a Magyar Millenniumi Mount Everest Expedíció orvosát. Amikor nem érkezett meg időben a hétezer méter magasságban lévő táborba, két társa indult a keresésére. Az orvost egy alacsonyabban lévő gleccseren találták meg. Az expedíció ezek után levonul a hegyről, és visszaindul Magyarországra. ____________■ KÖ ZÖSEN ÜNNEPELTEK. 45 éve, október 23-án a magyar nép áttörte a kommunizmus falát. Egy olyan falat, amit sokan örökérvényűnek, kikezdhe- tetlennek kiáltottak ki - hangsúlyozta Szabó János honvédelmi miniszter az ’56-os szervezetek közös ünnepi megemlékezésén, szombaton a fővárosban. Az 1956-os szervezetek idén először rendeztek közös központi ünnepséget, amelyen 15 egyesület emlékezett meg a 45 évvel ezelőtt történt eseményekre. Bal oldali képünkön lengyel és magyar Veteránok. FOTÓK: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Szabad a gyes mellett dolgozni A gyermeket vállalók általában tisztában vannak azzal, hogy a családalapítás örömeivel anyagi áldozatok is járnak. Az állami támogatások körét ugyan igyekszik bővíteni a kormány, de az ellátások összege még nem tart lépést a szülők növekvő kiadásaival. Budapest Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint a családtámogatási ellátások közül a gyermekgondozási segély önmagában nem nagy összeg, de mégis sok család számára biztos bevétel. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókról kérdeztük a minisztériumi vezetőt.- Ki jogosult a gyesre?- A szülő, a nevelőszülő, illetve a gyám, ha a gyermek a saját háztartásában nevelkedik. A kicsi egyéves korát követően a szülő jogán ma már a nagyszülők is elmehetnek gyesre. Ha a szülők nem tudnak megegyezni arról, hogy ki vegye igénybe a gyest, akkor a gyámhivatal dönt a jogosult személyről.- Meddig jár a segély?- A gyermek 3 éves koráig. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos apróság esetében 10 éves koráig.- Vannak-e olyan körülmények, amelyek kizárják, hogy a szülő megkapja a havi járandóságot?- Több eset is előfordulhat. Például előzetes letartóztatásban, vagy börtönben lévő szülő esetén nem lehet megállapítani gyest. Ugyancsak nem illeti meg a segély az igénylőt, ha már más rendszeres, állami pénzbeli ellátást (pl. nyugdíjat) kap.- Hogyan kell igényelni?- A szülő munkahelyén, vagy közvetlenül a lakóhely szerint illetékes Területi Államháztartási Hivatalnál. Egy formanyomtatvány kitöltése szükséges, illetve orvosi igazolás, ha tartósan beteg vagy fogyatékos a gyermek.- Mekkora összegre számíthat a gyesen lévő?- A gyermekek számától függetlenül havonta a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegével azonos a segély. Idén, a 2001-es esztendőben ez 18 310 forintot jelent. Töredék hónap esetén a hónap harmincad részét számolják ki egynapi járandóságként. Fontos tudnivaló, hogy a gyes időtártama - a 8 százalékos járulék levonása miatt - a nyugdíjazáskor szolgálati időnek számít.- Szabad-e dolgozni a gyes alatt?- Igen. Otthoni munkát időbeni korlátozás nélkül lehet vállalni. Egyéb kereső tevékenységet pedig csak napi 4 órában, w. zs. Hírek Felmentették az Agrobank volt elnökét Felmentette a csempészettel, adócsalással és közokirat-hamisítással vádolt Kovács Mihályt, az Agrobank egykori elnökét és két vádlott-társát a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton kihirdetett elsőfokú ítéletében. Budapest A vádlottak az ügyészség szerint 1989 és ’94 között több tonna nemesfém passzív bérmunkában történő elvámoltatásával több tízmilliós kárt okoztak az államnak, a bíróság azonban kimondta, hogy nem történt bűncselekmény. A bíró megjegyezte: ha esetleg helytelenül foglaltak volna állást a csempészet és az adócsalás kérdésében, úgy a társadalmi veszélyesség hiánya miatt kellene felmenteni a vádlottakat. Korábbi védőbeszédben Kovács Mihály ügyvédje hangsúlyozta: megítélése szerint ebben az Agrobank-ügy folyományának is tekinthető büntetőeljárásban a nyomozóhatóságok koncepciózusán, nem egyszer törvénysértő módon jártak el és durván beavatkoztak az igazságszolgáltatás menetébe. A szombati ítélet szóbeli indoklásakor a bíróság igen kemény kritikával illette a bűnüldöző hatóságokat. Kifogásolta többek között, hogy a rendőrség szabálytalanul hallgatott ki tanúkat, nem rögzítette precízen a házkutatáskor lefoglalt dokumentumokat, ügyszámot festett át az ügyiraton és rendszeresen elmulasztotta értesíteni a gyanúsítottak ügyvédeit a tanúkihallgatásokról. Az ügyészség pedig felvetésekkel, célzásokkal tűzdelte a vádirati tényállást.- Azon az időn már túl vagyunk, hogy itt a vád, tessék meghozni az ítéletet - fogalmazott az indoklás során a bíró, aki nyomatékkai hivatkozott a jogállamiság, illetve a jogbiztonság alkotmányban rögzített követelményére is. Számtalan alkotmánybírósági határozat tárgyalja a jogbiztonság kérdését és kimondja, hogy a jogalkotó feladata gondoskodni a jog egyes területeinek áttekinthető, kiszámítható szabályozásáról. Márpedig a vámszabályok nem tettek eleget ennek a követelménynek a vádbeli időszakban. A szabályozatlanságára jellemző, hogy állami cégek, így például a pénzverő is úgy járt el, ahogy Kovács Mihály cége. Az ügyész az ítélet megalapozatlansága miatt fellebbezett, és a bűnösség kimondását kérte. ■ ■ A természettudományok és a társadalmi törvényszerűségek közti összefüggéseket kutatja László Ervin, az Olaszországban élő magyar tudós, akit nemrég Nobel-bé- kedíjra terjesztettek fel. A szakember a béke érdekében a terrorizmus kiváltó okainak felderítését szorgalmazza. László Ervin, aki zongoraművészként kezdte pályafutását, 1947-ben 15 évesen a Zeneakadémia hallgatója volt, mint kiemelkedő tehetség. 1948-ban emigrált, Európa- és Amerika-szerte koncertezett s végül az Egyesült Államokban telepedett le. Később évtizedekig neves egyetemeken tanított filozófiát. Fő kutatási területe a rendszerelmélet, a természet- és társadalomtudomány szintetizálása. Eddig 69 könyve jelent meg, és publikációi 19 nyelven láttak napvilágot. Ä Római Klubnak a nyolcvanas évek óta tagja, 1993 óta pedig idehaza a Budapest Klub Alapítvány elnöke. Jelenleg Olaszországban, Pisa városától nem messze fekvő tengerparti házában él.- Mikor hagyta abba a zenélést?- Hivatásszerűen 1966-ban léptem Nem segélyeket kell adni László Ervin Nobel-békedíj-esélyes utoljára színpadra, de jótékonysági célból azóta is több hangversenyen részt vettem. A tanítást is feladtam 1986-ban, amikor „kölcsönadtak” az ENSZ számára, amelynek intézményeiben hét évig dolgoztam. Azóta fő elfoglaltságom a tudományos munka.- Mely tevékenysége alapján terjesztették fel a Nobel-békedíjra, és mekkora az esélye, hogy ön nyeri el e kitüntetést?- Általános tudományos munkásságom figyelembe vételével terjesztette be nevemet a Római Klub. Nem tudom, hány jelölt van, így az esélyekről sem nyilatkozhatok. Ám az is nagy öröm volt számomra, hogy néhány hete nekem adományozták a Japán Békedíjat.- Milyen tanulságokkal szolgál a ma emberének a természet- és a társadalom- tudományok összefüggései közötti hasonlóságok vizsgálata?- A rendszerelmélet szerint a kozmikus világ, a biológia (a sejtek élete) és az emberi társadalom hasonló elvi vázra épül. E sajátosságok szerint a nemzetállamok rendszere ma fokozatosan a globális struktúra felé változik. Másrészt a társadalmak mai fejlődése a fajok ugrásszerű evolúciójához hasonlít, amely felismerte, hogy az egyes élőlények hosszú ideig biológiailag keveset változnak, majd e folyamat egyszer csak felgyorsul. Parányi genetikai beavatkozások új mutációkat hozhatnak létre, a társadalomban pedig rendkívül kis változások globális folyamatokat idézhetnek elő.- Az ugrásszerű változások hatásait napjaink embere a saját bőrén érzi...- Lehetőségeinket és jövőnket óriási mértékben befolyásolja néhány tényező, főképp az emberek gondolkodásmódja, illetve hogy mennyire érvényesül abban az etika. Egy aktuális példával szemléltetve: ha az amerikai közvélemény nagy része azt vallja, hogy a terroristákat meg kell ölni, akkor az háborút jelent. Ám ha kevesebben követelik ezt - mert sikerül megváltoztatni az emberek véleményét -, akkor az ÚSA kormányzata sem érez késztetést, hogy a polgárok elvárásának eleget téve az erőszakosabb utat válassza.- Önt mint a társadalmi folyamatok kutatóját meglepték az amerikai terror- cselekmények?- A történések mikéntjét tekintve igen. Annyiból azonban nem leptek meg, hogy ma olyan helyzetben vagyunk, amely krízisek sorának eshetőségét hordozza magában.- Milyen eszközökkel terelhetők kedvezőbb irányba a folyamatok?- A Budapest Klub stratégiája szerint a közvéleményhez kell szólni, amely majd hatást gyakorol a politikusokra és az üzleti élet irányítóira. Eredményt jelez, hogy míg korábban az USA lakosságának több mint 90 százaléka a háborús válaszcsapás híve volt, addig ma nő a megegyezést támogatók száma, akik azt vallják: ha az elkövetőket elfogták, más alapokon kell folytatni a nemzetek, kultúrák közti párbeszédet.- A párbeszéd egyik eredménye lehet, % hogy a fejlett államok komolyabban támo- • gatják az éhező népeket - ami számos korábbi esetben nem vezetett eredményre.- Nem segélyeket kell adni, mert a pénz előbb-utóbb valakinek a zsebébe vándorol. Ehelyett az oktatás és az önsegítő képesség javításával lehetővé kell tenni az emberek továbbfejlődését. Bangladesben például bevezették a mikrokredit rendszert, amely 80 dollár kölcsönhöz juttatott olyan embereket, akiknek egyetlen bank sem adna hitelt. E csekély összegből sokan valamely egyszerűbb vállalkozásba kezdtek, és figyelemre méltó, hogy a visz- szafizetési arány a normál banki hitelekénél jobb VOlt. OÓCZY LÁSZLÓ 1