Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-19 / 286. szám
20. OLDAL SPORT 2001. Október 19., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Újabb idegenlégiós érkezhet Jolanta Vilutyte után Zsolnay Gyöngyi is búcsúzott a MiZo- Pécsi VSK női kosárlabdacsapatától, pótlásuk már eleve nehéz feladat elé állította a klub vezetőit. Most Keller Annamária (képünkön) sérülésével ismét megfogyatkozott a játékoskeret, így nem csoda, hogy felvetődött: érkezhet egy negyedik légiós is a pécsiekhez. zsa Gábor szakosztály-igazgató úgy fogalmazott, hogy már tervbe vették egy újabb külföldi kosaras szerződtetését, PÉCS Zsolnay keddi búcsúmérkőzésén nemcsak az említett kosarashölgy, hanem Várhalmi Zsolt játékvezető is befejezte aktív pályafutását. Sőt, a búcsúzók sora - bár szerencsére csak időlegesen - eggyel bővült, Keller ugyanis a találkozó második percében térdsérülést szenvedett, s a játékos tegnap már műtőasztalra is feküdt. Az arthroszkópiás beavatkozást követően dr. Gazsó Imre csapatorvos elmondta, hogy a műtét jól sikerült és Keller 3-4 hét múlva már újra pályára léphet. Keller kiesésére már csak a közelgő Euroliga-kezdet, és nem utolsósorban a bajnokságban kitűzött célok miatt is gyorsan akar reagálni a MiZo-Pécsi VSK vezetősége. Rójelenleg az ehhez szükséges anyagi források megteremtésén fáradoznak. Tu- vicsnak és a két idei újoncnak, Delmisnek és Pechovának tehát elképzelhető, hogy egy negyedik idegenlégiós társa lesz. Ez azért sem okozna „gondot” Rátgéber Lászlónak, a csapat edzőjének, mert a magyar bajnokságban ugyan egyszerre csak három vendégmunkást küldhet a pályára, ám az európai kupaporondon már akár bábeli zűrzavar Fúzió és tenderbontás Pécs, Verseny és Tüzér u. A tervezett határidőnél is előbb, már a jövő héten aláírhatják a PVSK és a PÁC atlétáinak fúziójáról szóló megállapodást. Hosszas ellentét végére kerülhet pont a város atlétikai életében, hiszen a korábban közismerten nem éppen baráti viszonyt a sportág, a sportolók érdekében lesöpörték az asztalról az érdekeltek, azaz minden akadály elhárult a PVSK és a PÁC házassága elől. Czerpán István, a PVSK elnöke örömmel tudatta, hogy valószínűleg már a jövő héten rákerülhetnek az aláírások a kontraktusra, amely hivatalosan január elsejétől jelenti az eddigi kettő helyett egyedül PVSK atlétikai szakosztályként működő városi atlétika klub működését. A megállapodás szerint a 12 tagú szakosztály-vezetőség élén dr. Kiss Endre és Gorái Elemér áll majd társelnökként, de a többi személyi kérdésben is mindkét félnek tetszőén állapodtak meg a sportvezetők. Az ügylet értelmét a közös irányba mutató szakmai munkán túl abban látják a résztvevők, hogy a fúzióval eredményesség szempontjából a legjobb 10 magyar atlétikai klub sorába lép a közös csapat. Nem titkoltan a városi támogatás emelkedésére is számítanak, összességében pedig a személyi és tárgyi feltételek javulásával 3-4 éven belül igazi vidéki atlétikai fellegvárrá, a legjobb 3-4 klub sorába szeretne emelkedni a pécsi szakosztály. Az ehhez feltétlenül szükséges műanyag atlétikai pályával kapcsolatos friss hír, hogy hivatalosan is megindult a közbeszerzési eljárás és heteken belül kiderülhet, hogy ki kezdheti meg a munkálatokat a Verseny utcában. garazs • empo is keletkezhet a kispadon: az ösz- szes nevezett játékos külföldi lehet. A trénert videonézés közben értük el telefonon, éppen egy légiósjelölt játékát mustrálta a képernyőn.- Sajnos most már nemcsak minőségi, mennyiségi problémáink is vannak a játékoskeretet illetően - vázolta a csapatot érintő gondokat Rátgéber László. - Az ötös poszton Tu vies az első választásunk, Kalmár Nagy a cseréje. A négyes poszton jelenleg Pechová a csereember, elé kell még igazolnunk egy megfelelő kosarast. Feltétlenül javulnunk kell mind minőségben, mind mennyiségben, hogy bírjuk majd a ránk váró öngyilkos feladatokat. A szakvezető a két, Brno ellen megvívott felkészülési mérkőzéssel kapcsolatban megemlítette, hogy a másodikon már sokkal frissebben mozogtak játékosai, fizikálisán rendben vannak, ám a csapatjáték még nem az igazi: mindkét találkozón többször is előfordult, hogy egy támadást nem tudtak Iványiék 24 másodperc alatt befejezni. Gyenis lépked előre a ranglistákon PÉCS Négy helyezéssel ismét előrébb rukkolt a magyar férfi tenisz- ranglistán a pécsi Gyenis Máté (Makár TC), aki eddigi 15. helyét a ll.-re cserélte. Pazar szezont tudhat maga mögött a 21 éves teniszező, idén négy magyar versenyen indult, ebből hármat megnyert. Diadalmaskodott egyesben és párosban is a pécsi városi bajnokságon, majd legutóbb Debrecenben győzött egyesben egy 200 ezer forint összdíjazású viadalon, amely az utolsó szabadtéri verseny volt Magyarországon - rangos mezőnnyel. A döntőben Gyenis a budapesti Fenyvesi Tibort verte 7-5,6-2-re. Az eredményeknek köszönhetően (Németországban is letette névjegyét, két pénzdíjas tornán nyert) Gyenis Máté 1229. a világ- ranglistán, Magyarországon pedig all. helyre lépett elő. Egy 25 ezer dolláros versenyen Jugoszláviában a legjobb nyolcba került - ezt tartja idei legnagyobb bravúrjának.- Kiválóan sikerült ez az évem, ami főleg annak köszönhető, hogy német edzőmmel, Robert Fesserrel két hónapig Németországban készülhettem, ahová még idén szeretnék visszajutni egy újabb edző- táborozásra. A versenyszezont sem fejeztem be, egy tornán még indulni fogok, valahol tőlünk délebbre, ahol melegebb az éghajlat. _____________k. m. a. Eg y hét van hátra a nyitásig Az utolsó simítások vannak hátra az október 26-ra tervezett nyitásig. A szezont új igazgatóval kezdő intézmény jónéhány újítással várja a látogatókat, bár az őszi jó idő okoz némi gondot. A jeges idény természetesen a sportolók számára is elindul. Pécs, Műjégpálya A nyugdíjba vonult Kocsis István helyét Maretics György vette át, új igazgatóhoz méltón nagy lendülettel, sok új ötlettel. Tervei szerint már ezen a hét végén kinyitottak volna, de az indián nyár miatt egy héttel ezt elhalasztották. Ez érthető is, hiszen havi egymillió forint lenne a villanyszámla, ha ilyen melegben kellene jeget csinálni, így október 26. lesz az első alkalom, amikor korcsolyázni lehet a Műjégpályán. A nyitva tartás változatlan, keddtől csütörtökig 9.00-12.00 és 13.00-17.00 között, péntektől vasárFelújítások A nyár folyamán 2,5-3 millió forintot költöttek felújításra, ebből a közönség számára a leglátványosabb a palánk kijavítása, de a gépház is alapos renováláson esett át. A következő lépésben a palánk cseréjét tervezik műanyagra, ez hatmillió forintba kerülne. A jeget biztosító gépek cseréjét négy éve próbálják megvalósítani, ehhez 15 millió kellene. Az Ifjúsági és Sportminisztérium koncepciója tartalmazza fedett jégpályák létesítését, ennek egyik helyszíne Pécs lehetne, de ez még nagyon távlati terv. napig 9.00-12.00, 13.00-16.00, 17.00-20.00 között lehet hódolni ennek a téli sportnak. A belépőjegyek árai minimális mértékben változtak, a kísérő maradt 50 forint, a csoportos 130 lesz, az egyéni belépő 40 forinttal kerül többe mint tavaly, 320 forint az új ára.- Szeretnénk, ha tovább folytatódna a látogatók számának emelkedése, hétvégénként este 4-500 eladott belépővel elégedett lennék - nyilatkozta Maretics György. - Igyekszünk minél több kezdőt és fiatalt megnyerni, ennek érdekében a pálya, egy része ismét le lesz választva számukra. Abban bízunk, hogy így a szülők is bátrabban engedik el a gyerekeket. Több tanfolyamot indítunk, hogy megkedveltessük a korcsolyázást, és óvodásoktatást is szervezünk. A sportegyesületek a tavalyival azonos időben és feltételek mellett jutnak jéghez. Rugalmasabb lesz a jövőben a korcsolyák élezése is - ez 6-700 forint a jégpályán, a városban máshol 1000 forint körül van -, lesz arra lehetőség, hogy otthagyják a sporteszközt, és másnap tökéletes állapotban kapják vissza, így több idő jut a jégen siklásra. Nagyon várják már a nyitást a PKSE rövidpályás gyorskorcsolyázói is, hiszen ezen a nyáron - eltérően a megszokottól - nem edzettek jégen. A PKSE sportolói közül Knoch Balázs és az edző Telegdi Attila most a válogatottal Calgary-ban van Világkupán, onnan Salt Lake City-be utaznak, hogy az egyetlen kvalifikációs versenyen kivívják az olimpiai szereplés jogát. A tavalyihoz képest gyengülést jelent, hogy a válogatott Szabó Krisztián egyetemi tanulmányai befejeztével visszaköltözött Debrecenbe de azért akad olyan versenyző, aki szép reményekre jogosít ebben az évadban. A juni- orválogatott Molnár Ákos mellett Knoch Viktortól vár érmet vagy elsőséget országos versenyen Telegdi Csaba edző, de a többiek is okozhatnak kellemes meglepetést. Négy nagyobb megmérettetés vár a rövidpályás gyorskorcsolyázókra, december elején Szegeden a nemzetközi Mikuláskupa, január végén, február elején Pécsett az Öttorony-kupa, majd február végén, március elején az országos bajnokság és a diákolimpia. móczánz. Röviden TOMEGSPORT-BAJNOKSAG TEKEZOKNEK. A Pécsi Teke SE tömegsport-bajnokságot szervez üzemi (4 fős) csapatok részére. Jelentkezés: a 72- 503-472-es telefonszámon Töröknénél, vagy a 72- 503-297-esen Barka Ildikónál lehet. (kma) BÜNTETŐKKEL NYERTEK. Őszi-kupa, kispályás labdarúgótorna, Komló: 1. Carbomarket, 2. M. Papír, 3. Rial. A döntőben a Carbomarket büntetőkkel nyert. A gólkirály 8 találattal Tóth Péter (Carbomarket) lett. (z) KETTEN A DOBOGÓN. Hévízen rendezték az akrobatikus Rock ’n’ Roll magyar bajnokságot, ahol a junior I-ben (47 induló) a Csetneki Roland, Szabó Kata, a felnőtt „B” kategóriában (7) a Manaszes Zoltán, Wolf Ju-" dit páros végzett a 3. helyen. A junior II-ben (21) Kis Gergely, Majorlaki Lívia nyolcadik lett. Mindhárom páros a Pécsi Fordán Stoll Rock ’n’ Roll SE versenyzője, felkészítőik Papp Viktor és Majorlaki Ágnes. (z) MEGYEI KOSÁREREDMÉNYEK. A kosárlabda megyei I. osztályban, a férfiaknál: POEÜ - Komlói BSK 115-54, Calamites - KK Pécs 46-66, KK Pécs - PVSK- TÁSIIV. 96-53, PVSK ifi - Közgazdászok 73-85, Calamites - POEÜ 46-80. Nők: KBSKII. - TÁSI53-74, POTE-ÁOK-PEAC 30-81. (kma) KÜZDELEM BARCSON. A Közép-Európai-kupa karateversenyen kumitében (küzdés) a Harmónia Szabadidő és Sportegyesület versenyzői közül Sebestyén Csaba, Kiss Tamás és Ivády Gergely 2., Sipos Gábor 3. helyezést ért el, a csapat (Kiss Béla, Nagy Balázs, Varga Gábor) negyedik lett. (kma) KOSZORÚZÁS. A Magyar Kézilabda Szövetség Emlékbizottsága október 24-én, 11.00-kor megkoszorúzza a pécsi világbajnok, Schmidtné Holub Mária urnafülkéjét a Siklósi úti temetőben. (z) MOHÁCSI HETEDIKEK. A Cegléden rendezett cselgáncs serdülő B-korcsoportos országos bajnokságon a PVSK versenyzői közül Bogdán Tamás 3., Gömöri Péter 7. helyen végzett. A Mohácsi TE dzsúdósainak eredményei Cegléden: Vezér Dániel (52 kg), Léber Péter (57 kg), Mester Tamás és Buják Dávid (mindkettő 63 kg) egyaránt 7. helyezett lett. (kma) TORNA BODÁN. Október 23-án kispályás labdarúgótorna lesz Bodán 9.00 órás kezdettel. Jelentkezni a 30/348-2818-as telefonon vagy a helyszínen lehet, (z) NYÍLT TÚRÁK. A Dömörkapu-Zsidó-völgy-Meleg- mány-Dömörkapu 16 km-es útvonalon indul túra október 20-án, szombaton. Találkozni a túravezetővel, Korb Györggyel a pécsi vasúti pályaudvar előtt, a 35-ös busz megállójában lehet 7.50-kor. Kedden is szerveznek túrát a kirándulni vágyóknak, október 23-án a Hősök tere-Tripammer-fa-Büdös-kút-Éger- völgy 16 km-es útvonalon. Találkozás: a pécsi vasúti pályaudvar előtt, a 31-es busz megállójában 8.00 órakor. Túravezető: Becze László. (kma) EREDMÉNYHIRDETÉS FÉLIDŐBEN. A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség a 2000/2001-es megyei férfi bajnokság eredményhirdetését 2001. október 21- én kezdődő PVSK-Panthers - Sárvár NB I. B csoportos férfimérkőzés (16.00) szünetében rendezi meg, (kmai Hiány jobbszélsőből PÉCS Remek kézilabdacsemegét ígér pénteken a Diacell-Pécsi KK és a Győr NB I-es férficsapatainak összecsapása. A hazaiaknak a jobb szélen akadnak gondjaik. még mindig nem játszhat, sőt még az edzéseket sem kezdte el. Kokas Gergely nyáron esett át egy műtéten, amely során egy cisztát távolítottak el, most felnyílt ennek a helye, pályára lépése kérdéses. A megoldást a saját nevelésű ifista Radó Gábor jelentheti, akinek azonban még el kell intézni az igazolását, hogy bizonyíthasson a Győr ellen.- Nekünk igazán csak most kezdődik a bajnokság, eddig csak amolyan előjáték zajlott - vélekedett Füzesi Ferenc. - Most jönnek azok az ellenfelek, akiket ha megverünk, akkor teljesíthetjük álmainkat. Erre minden esély meg is van, jó formában vagyunk, és kellőképpen elszánt a társaság. Bognár Norbertre hosszú sérülése után már nem csak védekezésben számítok, ahol az Nagy hagyományokra visszatekintő a két csapat találkozója, Pécsen mindig szoros meccseket vívtak, többnyire egykét gól döntött. Várhatóan most sem lesz ez másként, hiszen két fiatal, ambiciózus gárdáról van szó, amelyek szinte azonos erőt képviselnek. A vendéglátó pécsieknél a jobb szélen lehet gondja Füzesi Ferenc edzőnek. Ezen a poszton ugyanis az autóbalesetet szenvedett Erdélyi Péter (képünkön) ugyan már gyógyul, de egyik alapember lesz, szeretnék neki lehetőséget adni támadásban is. A komlóiak szintén pénteken lépnek pályára a Dunaferr ellen, idegenben. A bajnokság tavalyi ezüstérmese mindenképpen favoritnak számít a kék-fehérek ellen. A 6. forduló további párosítása: Szeged - PLM-Elektromos, Százhalombatta - Csömör, Rév és Tsa - Orosháza, Cegléd - Veszprém. Férfi kézi NB I. 1. Veszprém 6 6 0 0 183 111 12 2 Szeged 5 5 0 0 152 110 10 3 Dunaferr 5 4 0 1 134 100 8 4. Cegléd 5 3 0 2 108 108 6 5. Sz.batta 5 3 0 2 130 131 6 6. Orosháza 5 3 0 2 119 127 6 7. PLM-Elektr. 5 2 0 3 125 133 4 8. Csömör 5 2 0 3 117 142 4 9 Pécsi KK 6 1 1 4 127 160 3 10 Győr 5 1 0 4 100 114 2 11. Komló 5 0 1 4 103 137 1 12 Rév és Tsa 5 0 0 5 101 126 0 Szoros üldözőboly A labdarúgó megyei III. osztály szigetvári csoportjának eredményei: Hetvehely - Somogyhat- van 6-0, Mozsgó - Zádor 0-2, Csertő - Szentlászló 0-2, Almamellék - Királyegyháza 2-2, Fel- sőszentmárton II. - Tótszent- györgy 4-1. Az élcsoport: 1. Szentlászló 20 pont, 2. Zádor 15, 3. Tótszentgyörgy 14. __izi Ma i sportműsor KÉZILABDA. NB L, férfiak: Diacell-Pécsi KK - Győri ETO, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. Dunaferr - Komlói Bányász, Dunaújváros, 17.00. KOSÁRLABDA. NB II., férfiak: PEAC-Mischl Autóház - Szek- szárd, Pécs, Boszorkány u., 19.00. Nők: Komlói Bányász - Paksi ASE, Komló, 18.30. Veszprém - Babits-PVSK, Veszprém, 19.30. (KMA) Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENÓ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 forint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^/(ATESZ saira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 tag)a Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült