Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-03 / 270. szám
4. OLDAL BARA N Y A I TÜKÖR 2001. Október 3., szerda ||| Hírek PÉCSETT, a kereskedelmi és iparkamara szervezésében tegnap „Baranya jövőjéért” címmel konferenciát rendeztek. A fórumon többek között a bányaépületek bontása, átalakítása, a szükséges tereprendezés és környezetvédelmi intézkedések után a Mecseki Bányává- ■ gyonhasznosító Rt. tulajdonában álló épületek és telkek hasznosítási lehetőségeiről esett szó. (mb) PÉCSI információs nap a pályázatokról. Az Ifjúsági és Sportminisztérium Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodája ma 10-től 14 óráig és 15-től 18 óráig információs napot tart az Ifjúsági Házban. A különböző pályázati lehetőségekről a térség önkormányzatait, az érdeklődő iskolákat, valamint délután a fiatalokkal foglalkozó szervezeteket tájékoztatják. (ns) AZ MTA RKK Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója, Pálné dr. Kovács Hona október 4-én, csütörtökön 11 órától tartja egyetemi habilitációs előadását a Pécsi Akadémiai Bizottság székházának tanácstermében. Az előadás címe: A területfejlesztés irányításának sajátosságai az Európai Unióban és Magyarországon. (ns) PÉCSVÁRADRA érkezik ma a Graz mellett fekvő Hausmannstätten polgármestere, valamint a testvérváros képviselőinek egy csoportja. A látogatás célja a két település kapcsolatának ápolása, illetve a jövő évi közös programok előkészítése, (sa) SZEDERKÉNYBEN az önkor mányzat megvásárolja a település legrégebbi épületeként nyilvántartott, az 1880-as években épült parasztházat, ahol sváb tájházat szeretnének kialakítani. Az ingatlan egymillió forintért lesz a falu tulajdona, a rekonsrtukció pedig további milliókba kerül majd, amelyhez a település elöljárói pályázatokon igyekeznek előteremteni a forrást. (mb) ÚJ FORGALMI REND. Tegnap átalakították a Megyeri út-Pécs Plaza és a Maiéter Pál út-Aidinger úti csomópont forgalmi rendjét. Mától a Megyeri út-Plaza csomópontban működő jelzőlámpa mindkét oldalról telezőidet jelez. A Maléter- Aidinger, csomópontban a Maiéter Pál úton haladóknak marad a jelenlegi „nyilas” jelzés, az Aidinger illetve Málomi út felől közlekedők azonban telezöldes irányítást kapnak. A közútkezelő kht. fokozott figyelmet kér az autóvezetőktől. _____________________["*1 Ve rsenyben az új állásokért Több ezer munkakereső tolongott a sportcsarnok küzdőterén A felkínált állások számában és a személyesen képviselt munkáltatók menynyi- ségében is rekordot hozott az idei baranyai állásbörze. A rendezvény hagyományos sikerén felbuzdulva jövőre az ágazati állásbörzék körének szélesítését tervezi a megyei munkaügyi központ. PÉCS Több mint 1300 frissen feltárt betöltetlen állás, személyesen képviselt 53 munkáltató, ízelítő a szomszédos megyék munA MUNKANÉLKÜLIEK ISKOLAI VÉGZETTSÉG SZERINTI MEGOSZLÁSA BARANYÁBAN, 2001. SZEPTEMBERBEN szakmunkás: 34,8% 8 általános: 38,3 v 8 ált. alatt: 7,9% szakköz., techn.: 10,1% felsőfokú: 2,2% gimnázium: 6,6% kakínálatából, a képzési lehetőségek óriási választéka - ez várta az álláskeresőket tegnap a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok küzdőterén. A már jól bevált recep- túra - idén már a 8. állásbörzét rendezték - most is több ezer érdeklődőt vonzott.- Tapasztalataink szerint a koncentrált álláskínálat még hónapokkal később is érezteti pozitív hatását a baranyai munkaerőpiacon, több százra tehető azoknak a száma, akik az állásbörze után eredményesen el tudnak helyezkedni. A komplex programja mellett a börze közvetlen találkozási lehetőséget is biztosít a munkáltatókkal, ami számos esetben leginkább befolyásolja a foglalkoztatást - hangsúlyozta Janovics László, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese. Aki személyesen nem jutott el az állásbörzére, az a munkaügyi kirendeltségen érdeklődhet a Iti- nálat - már ami megmaradt belőle -, illetve a képzési lehetőségek iránt. Hídvégi Péter, a munkaerőpiaci szervezet igazgatója utóbbiakat külön is az álláskeresők figyelmébe ajánlotta. Mint elmondta, a megyében sok az alulképzett, ületve Keres és képzetlen munkanélküli, akik számára kizárólag az oktatás jelenthet elmozdulási lehetőséget. A központ 2002 márciusáig rendelkezik elfogadott képzési tervvel, amelynek keretében 68 különböző kurzust ajánlanak az álláskeresők, a munkahelyüket biztosan megtartani kívánók, a gyed-en, gyes-en lévők figyelmébe. Ami a jelenlegi álláskínálatot illeti, a foglalkoztatási szakemberek örömmel számoltak be arról, hogy a gazdaság minAIXASAJANLA'I ____ kínál de n ágazatából sikerült munkaerőigényt feltárni a börzére. Különösen sok lakatost, kőművest, biztonsági őrt, bútorasztalost, élelmiszeripari betanított munkást keresnek; új színfoltként jelent meg a hivatásos katonai pálya. Érdekes ellentmondás mutatkozik a bolti eladók körében, ebben a szakmában ugyanis egyaránt sok a munkanélküli és az állásajánlat is. A jelenség oka a földrajzi eltérésFOTÓi TÓTH LÁSZLÓ ben, illetve a kereseti lehetőségekben kereshető. A börzére a szomszédos megyék Baranyához közeli területeinek álláskínálatát is lekérték. A tapasztalatok szerint az ott biztosított kereseti lehetőségekben nincs számottevő különbség. A minimálbért jóval meghaladó fizetések csak a kvalifikált munkaköröket jellemzik. A NEMET EGYSÉG NAPJA. A hagyományoknak megfelelően Pécsett is megemlékeztek a német újraegyesítés évfordulójáról. Tegnap este dr. Körinek László tiszteletbeli német konzul adott fogadást a Baranya Megyei Közgyűlés Papnövelde utcai dísztermében a megye politikai és gazdasági vezetőinek. _____ FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Ne m lesz új választás?. Egerág-Pécs Amint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk, dr. Paulai János, Egerág alpolgármestere, aki az elmúlt vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson a második helyet szerezte meg, panaszt nyújtott be a választási bizottsághoz. Kifogását arra alapozta, hogy a választók nem igazolták személyi igazolványukkal személyazonosságukat a voksolás alkalmával. A testület kedden délelőtt ült össze, és a panaszt elutasította. Indoklásuk szerint az egyrészt a rendelkezésre álló időn túl érkezett, továbbá nem tartalmazott megfelelő bizonyítékokat, ezért érdemben tárgyalni sem tudták. A választási bizottság határozatát a bíróságon egy napon belül meg lehet támadni, a fellebbezés sorsáról egy napon belül döntenek. Dr. Paulai János kedden késő este közölte: bírósághoz fordul. (Előzmények: www.dunantulinapb.hu) m. b. A gesztenyét ünnepük PÉCSVÁRAD Zene, tánc, mulatság, tűzijáték, kiállítások, népzenei bemutatók - ez csak néhány program a hamarosan kezdődő idei Gesztenyeszüret programjából. Dretzky Katalin, a pépsváradi Fülep Lajos Művelődési Központ vezetője lapunknak elmondta, a mintegy tízéves hagyományokkal büszkélkedő eseményt minden második évben rendezik meg, a szintén Lukács-napi búcsú környékén aktuális Leányvásár párjaként. Idén a Mediterrán Ősz elnevezésű átfogó megyei rendezvénysorozat része lett a zengőaljai program is. A készülődés még javában folyik a jövő héten nyitó fesztiválra, azt azonban már lehet tudni, hogy két nagyobb kiállítás is fogadja az érdeklődőket: „A Szent Korona ezer arca” című a várban, míg „A pécsváradi cigányság kulturális öröksége” a művelődési házban. A rendezők emellett azt is szeretnék, ha a halászlé- vagy pör- költfőző-bemutatókhoz hasonlóan idén a szelídgesztenye sütésében jeleskednének a helybeliek. NY. SZ. Vállalkozóé az ipari park Siklós Hétfőn kapta kézhez Tóth István vállalkozó a Gazdasági Minisztérium levelét, melyben értesítették, hogy sikeresen pályázott az ipari park cím elnyerésére. A mostantól Serena Ipari Park nevet viselő, 21,8 hektáros terület 40%-a már jelenleg is működő ipartelep, melyen öt vállalkozás közel 100 főt foglalkoztat. Az árufuvarozási tevékenységgel foglalkozó vállalkozó - aki maga 52 családnak ad munkát, s így a városban az első három között foglal helyet - arról beszélt, hogy a pályázati sikerrel alaposan rácáfolt a városi elképzelésekre, melyekben a fő helyen a bor és a turizmus található. Tóth István ugyanakkor azt is furcsának tartja, hogy az ipari park létesítésébe Siklós nem szállt be - miként mindenütt máshol az országban -, ám ebből adódóan az országban egyedülálló helyzet jött létre. A vállalkozó nem teheti meg, hogy ingyen osztogassa a közművesített telkeket. A területek ára a többi ipari parkban elfogadott összegek felét éri majd el. A jövőt illetően az ipari parkban saját erőből inkubátorházat is megvalósítanak, melyben a különböző vállalkozások egy helyen találhatják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat, a jogi tanácsadástól kezdve a könyvelésig. A* cím elnyerésével a vállalkozó egyben garanciát vállalt arra is, hogy öt év múlva a jelenlegi öt vállalkozás helyett már 28 cég népesíti be a Serena Ipari Parkot. Import gyümölcs ötszörös áron A megye piacain zöldségből és gyümölcsből nincs hiány: a legolcsóbb kiskerti terményt éppúgy megtalálni, mint a méregdrága import árut. Az árakban nem mutatkozik lényeges eltérés a nagyobb városokat tekintve. PIACI ÁRAK BARANYA NÉHÁNY VÁROSÁBAN Ft/kg Pécs Komló Mohács burgonya 4060 39-50 50-70 sárgarépa 40-80 60-80 100 gyökér 100-180 100-120 130-150 karfiol 130-180 140-160vöröshagyma 70-80 60-70 50-80 lilahagyma 150-180120 fokhagyma 300-420 250-350 350 paprika 120-300 140 180-250 paradicsom 180-300 200-250 210 alma 50-150 60-150 65-90 szőlő 120-240 180-200 150-250 tök 80-100 50-70uborka 180 120-140 150 káposzta 40-50 40 29 szilva 180-220 160-200 90 körte 50-320 200-250gomba 300-360 240-380 150-300 tojás (Ft/db) 14-21 14-20 18 Pécs-Mohács-Komló Lapunk körbejárta a nagyobb városok piacait: tapasztalatunk szerint mindent lehet kapni, amit egy háziasszony szeretne. Igaz, a kiváló minőséget már meg kell fizetni. A nagyobb vásárcsarnokokban már lehet találkozni gesztenyével (250-300 Ft/kg), dióbéllel (800-1200 Ft/kg) vagy a lassan már minden kertben is megtermő fügével (10-20 Ft/db). Aki viszont például „igazi” külföldi szőlőt szeretne vásárolni, annak jócskán a zsebébe kell nyúlnia: 500-850 Ft/kg-os áron juthat hozzá. Méz is kapható: a megyeszékhelyen a legolcsóbbnak 160 Ft literje, de az akácméz már egy kicsivel borsosabb, 850 Ft-ért vihető haza. Ugyan vége a nyárnak, ennek ellenére még nem kell lemondanunk a befőzésről, egyéb télire való tartósításról. Az október kiváló időpont a káposzta savanyítására: kínálatból nincs hiány, Mohácson pedig már akár 29 forintért lehet kapni kilóját. Igaz, akinek se türelme, se kedve az elkészítéséhez, az készen is hozzájuthat 100-180 Ft/kg-os áron. A birsalma szezonja is e hónapban kezdődik, melyet - a körtéhez hasonlóan - alkohollal is tartósíthatunk. Ehhez a készítményhez feltétlenül ép, egészséges, megfelelően érett gyümölcsöt junk, az elkészült befőtt pedig elsősorban bólé készítéséhez ajánlható. De rendkívül ízletes csemege az ebből a gyümölcsből készült kocsonya és sajt is. A most érő csipkebogyót elsősorban teaként szoktuk fogyasztani, de C-vita- minban gazdag lekvárt is nyerhetünk belőle. A vadrózsa termését bő vízben főzzük meg, majd szitán át kell törni, ezután újabb forralás következik míg a gyümölcsvelő sűrűsödni nem kezd. Ekkor adjuk hozzá a cukrot, és újabb fél órán át főzzük. SOMLAI A.