Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)

2001-10-01 / 268. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Október 1., hétfő HHHI Egyre nehezebbek az iskolatáskák Egy elsős diák akár súlyának ötven százalékát is cipelheti Nem ritka manapság, hogy egy elsős diák sa­ját testsúlyának akár ötven százalékát is cipe­li a hátán naponta az iskolába. Ennek súlyos egészségügyi következményei is lehetnek, ezért országos kampányt kezdeményezett több iskola. A kampány célja, hogy a szülők és az oktatási tárca hathatós segítségével csök­kenteni lehessen az iskolába viendő könyvek és tanszerek mennyiségét. így el lehetne érni, hogy a gerincproblémák száma csökkenjen. Budapest-Pécs Országos iskolai kampány van kibontakozóban az egyre nehezebb iskolatáska okozta egészségügyi problémák miatt. Ez nem csoda, hiszen például egy elsős táskájának súlya akár a 10 kilót is elérheti.- A gondokon sokat segíthetne a tanintézmény, ha a feltételek biztosítva lennének - mondja Brandstdttemé Temesy Tünde (képünkön), a Pécsi Tudo­mányegyetem I. sz. Gyakorló Álta­lános Iskolájának igazgatója. Mind­ehhez olyan tantermek szüksége­sek, amelyek egész nap az elsősök rendelkezésére állnak, és a tanórák eloszlanak a délelőtt és a délután folyamán: a felszerelést ebben az esetben nem kell hazavinni. Magyarországon léteznek ilyen osztályok, még Pécsett is akad üyen. A gyakorló iskola is próbálko­zott ezzel a módszerrel néhány évig, de a szülők egy része nem támogatta azt a délutáni egyéb elfoglalt­ságokra hivatkozva, s az is kétségtelen, hogy ahol le­hetőség van rá, a családdal való délutáni együttlét a gyereknek egészségesebb. Nyugat-Európában az egész napos iskola jól működik, de annak biztosítottak a feltételei: például minden gyereknek saját, zárható szekrénye van, ahol a fel­szerelését tárolhatja. Azt is tudni kell, hogy az iskolai könyvtárban nem kevés a tartós könyvek szá­ma, amely a gyerekek rendelkezé­sére áll, de a szülők úgy érzik, ha gyermeküknek nincs sajátja, amit magával cipel, akkor lemarad. A rengeteg egészségügyi problémá­nak azonban nem csupán a nehéz táska az oka, hanem a mozgássze­gény életmód, hiszen az iskolai padban való félnapos ücsörgés után a gyerekek ott­hon a televízió vagy a számítógép elé ülnek. Nem napközissel, hanem két tanítóval működik az Apáczai Nevelési Központ I. sz. Általános Iskolá­jának alsó tagozata - mondja az igazgató, Jávoifi Já- nosné -, mégpedig a szülők kívánsága szerint. A gyerekeknek nem kell mást hozni-vinni, mint az üzenő füzetet. Ráadásul az első osztályok külön épületben vannak, amelyet a népnyelv „elsős villá­nak” nevez. Ha a kicsik elfáradnak, kimehetnek az udvarra mozogni. Egyébként mindennap van test­nevelésóra, másodiktól kezdve pedig a társaság úsz­ni jár. Az egésznaposság negyedikben szűnik meg, de a szótárakat, aüaszokat akkor sem kell cipelni, mert az iskola megvette őket.- Alkatfüggő, hogy egy elsős kisgyerek milyen sú­lyú táskát cipelhet egészségkárosodás nélkül - tájé­koztat a PTE Orthopaediai Klinikájának docense, dr. Illés Tamás. Nyilvánvaló, hogy egy húszkilós kis­lánynak ugyanaz az iskolatáska sokkal komolyabb gondot jelent, mint egy harminckilós fiúnak. De azt el lehet mondani, hogy a testsúly egynegyedét nem meghaladó súlyt szabadna vinniük. Ha a táska olyan típusú, hogy egyoldalon terheli a vállat, akkor az azon az oldalon lévő izomzat túlműködik, s kez­detben úgynevezett hanyagtartás lesz a következ­ménye, a későbbiekben pedig mindez állandósul, és gerincferdüléshez vezethet. A kétpántos hátitáska a kívánatos, az is minél szélesebb és pámázottabb pántokkal. Dr. Ülés Tamás szerint észrevehetően gyarapodott az iskolatáskák súlya, és ez különösen a növekedés kezdetén lévőknél okozhat komoly és maradandó károsodásokat, annak lezáródása kör­nyékén, tehát a középiskolás korban a kockázat sok­kal kisebb. CSERI LÁSZLÓ A következmény: gerincferdülés A gerincferdülés nem gyógyítható, csak javítható, ám gyermek- és serdülőkorban még megelőzhető rendszeres tartásjavító tornával. Ha a normálistól eltérő testtartás aktív izomerővel korrigálható, ak­kor hanyagtartásról beszélünk. Ha ez állandósul, és már nem kor­rigálható, akkor gerincdeformitással állunk szemben. Hanyagtartás esetén „emlékeztető hevedert” kell otthon a gyér-' meknek viselnie. Nagyobb ferdülésnél fűző szükséges. Fontos még, hogy a gyerek fekvőhelye legyen egyenes, ne pedig süppe- dős. Magas párna helyett a kispárna a megfelelő. Tanulás, olva­sás, tévénézés közben hasaljon, de legalábbis vízszintes testhely­zetben legyen. SZEPITESZEK VERSENYE PÉCSETT. Fodrászok és kozmetikusok mutatták be tudásukat egymás­nak és az érdeklődőknek az 508-as számú szakiskola aulájában. Az országos ipartestületi bajnokság har­madik fordulójára hatvannál többen neveztek be. A baranyai versenyzők közül Jáger Imre férfifodrász, Szabó Tünde kozmetikus, Wéber Viktor női fodrász szerepeltek kiemelkedően. A különdíjat a szintén pé­csi Körző Krisztina vehette át. fotó: laufer László Egerág Biztos győzelmet aratott Egerágon a vasárnapi időközi polgármester­választáson iff. Hegyi Győző dr. Pa­ulai Jánossal szemben. Az időközi polgármester-válasz­tást már szeptember 23-án megtar­tották, de később új időpontot jelölt ki a Baranya Megyei Területi Vá­lasztási Bizottság egy óvás eredmé­nyeképpen. Akkor ugyanis hárman indultak, s dr. Paulai János 237 voksot gyűjtött be, ifj. Hegyi Győző 217, Kun Zoüán pedig 40 szavaza­tot kapott. Ifj. Hegyi Győző akkor azt sérelmezte, hogy a választás so­rán nem írták alá a névjegyzéket a szavazópolgárok, így ellenőrizhe­tetlenné vált a kiadott szavazócé­dulák száma.- Vasárnap a korábbi fordulónál is nagyobb volt az érdeklődés - mondta érdeklődésünkre dr. Bíró Károly körjegyző, 788 szavazásra jogosult polgárból 579 jelent meg, amely 74 százalékos arányt jelent. 314-en ifj. Hegyi Győzőre voksol­tak, 259-en dr. Paulai Jánosra, 6 volt az érvénytelen szavazatok szá­ma. A fölényes győzelem részben annak köszönhető, hogy Kun Zol­tán időközben visszalépett, így a rá szavazók közül többen átszavaztak ifj. Hegyi Győzőre. Ha három na­pon belül az eredményt nem tá­madják meg, ő a polgármester. Az új polgármester lapunknak elmondta, győzelmét azoknak a fi­atal felnőtt szavazóknak köszönhe­ti, akik változást szeremének a tele­pülésen, hiszen véleményük sze­rint a község hosszú ideje egy hely­ben topog, miközben a környéken lévők dinamikusan fejlődnek, cs. l. Új csarnok, korabeli stílusban A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. bővíti gyártókapacitását Hírek BOLYBAN hamarosan megkez­dik az egykori kastély bal oldali szárnyának rekonstrukcióját, a tervek szerint az épületegység előtti parkot is helyreállítják. A város ugyan nem kapta meg az igényelt hatmillió forintot a Szociális és Családügyi Minisz­tériumtól, ennek ellenére ön­erőből megkezdik a munkálato­kat. A testület körülbelül hét­millió forinttal járul hozzá a be­ruházáshoz. (sa) SZILÁGY önkormányzata két­féle pályázatot készít elő, hogy megmentsék az állagában mind jobban megviselt műemléki templomot. Az épületben repe­deznek a falak, a 40-es évek hí­res freskói néha átnedvesed­nek, az alapok pedig rogyadoz­nak. A mélyben ugyanis rég el­felejtett pincék húzódnak. Esős időszakban pedig a volt török temető sírgödrei is meg-meg- süppednek - ugyancsak a temp­lom egy része alatt. (cs) VILLÁNYBA, az október 5-én kezdődő nemzetközi vörösbor­fesztiválra főként a gyerekek várják a kisváros egykori lakóját, Csanda Jánost, aki most a fővá­rosban él. A férfi a maga szer­kesztette többméteres motorbi­ciklivel kedvességből szokta fu­varozni a gyerekeket. (cs) A SÁSDI krónikaírás eltelt har­minc esztendejéről emlékeztek meg a minap a honismereti szak­kör kutatói és az önkormányzat. A 31 kötetben a kronológiai leírás 4750, míg az összesítés, a véle­ményezés és a kritikai megjegy­zés 4600 oldalt tesz ki. A mellék­letekben ezer fotó és ugyanennyi kiadvány és dokumentum talál­ható. Csak a kronológiai munka 144240 sorból áll. A szakkörösök az évkönyvekben a Hegyhát ese­ményeinek is helyet adtak. ________________________(CS| Él etvitelre oktatnak romákat Több mint nyolcmillió forintot nyertek Sásd A sásdi vendéglátó-ipari szakkö­zépiskola egy év után egy Phare- pályázaton több mint nyolcmillió forintnak megfelelő eurót nyert. Az önerőt, vagyis a csaknem egy­millió forintot a városvezetőség biztosította. Keresztes Richard igazgatótól megtudtuk, a pénzösszeget a ro­ma fiatalokra költik, akiket korre­petálnak a délutáni önkéntes fog­lalkozásokon matematikából, ma­gyarból, helyesírásból, valamint idegen nyelvből. Ezen kívül úgy­nevezett életviteli oktatás is lesz, vagyis nevelik a diákokat egyebek között arra, miként gondozzák majd a gyermekeket, hogyan élje­nek rendezett családi életet, vagy az utcán és társaságban hogyan vi­selkedjenek. A környékbeli nyol­cadikos roma tanulókkal is foglal­koznak, akiknek az utazási költsé­gét megtéríti az oktatási intéz­mény. Legkevesebb félszáz isko­lást vonnak be a programba. Az a cél, hogy minden hátrányos hely­zetű cigány iskolás még jobb kép­zésben és erkölcsi nevelésben ré­szesüljön. Eddig még nem érkezett meg a nyert pénz, pedig már a nyáron ér­tesítették a szakiskola vezetését és az önkormányzatot, hogy sikeres volt a pályázat. _________ CSUTI J. A tulajdonos szándéka szerint az év hátralévő hónapjaiban tovább épül, tovább szépül a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. A cég bővíti üzemcsarnokát, ezzel gyártókapacitását is. Az új hom­lokzat stílusában a meglévő épületek külalakjához illeszke­dik majd. Pécs A beruházás végeredménye a gyár Dohány utcai oldalán válik láthatóvá. Jelenleg a bővítés alag­sori szintje készül, rövidesen már a föld szintje felett folytatódik a munka.- Meglévő gyártócsarnokunkat mintegy 1200 négyzetméterrel bővítjük. A beruházást azok a vál­tozó piaci igények tették szüksé­gessé, amelyekhez igazodva a ko­rábbinál lényegesen rugalmasab­ban kell folytatnunk a termelést. A kapacitásunk bővítése nem je­lenti azt, hogy a jövőben lényege­sen több termék készül majd a gyárban, sokkal inkább azt, hogy a speciális igényekre lényegesen gyorsabban, hatékonyabban tu­dunk majd reagálni - tájékoztatta lapunkat a beruházásról Náfrádi Gusztáv, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. műszaki osztályvezetője. Mint megtudtuk, a cég össze­sen több mint 200 millió forintot fordít a gyártócsarnok bővítésére. Már a tervezés idején természetes igényként jelentkezett, hogy az új épületrész stílusában, kinéze­tében illeszkedjen a dohánygyár többi épületéhez. A gyárépületek első fele 1906 és 1912 között épült, és mint az osztályvezető el­mondta, a cég vállalta azokat a többletköltségeket, amiket az ak­kori stílusjegyek megjelenítése igényel. A korabeli stílus megőr­zése mellett a bővülő üzemcsar­nokot a legkorszerűbb gépészeti kiszolgáló infrastruktúrával szere­lik fel. A tervek szerint a bővítő beru­házás építészeti munkálatai az év végére elkészülnek, a jövő eszten­dő első hónapjaiban pedig a belső munkálatokat fejezik be. Náfrádi Gusztáv elmondta, hogy hasonló igényekkel zajlott a közelmúltban a dohányvágóterem átépítése, és kezdődik rövidesen a raktár kor­szerűsítése. KASZÁS E. VETÉLKEDŐ A KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁÉRT. Családi kerékpárosversenyt szervezett tegnap Pécsett, a Melinda utcai szabadidő­parkban a Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság. A megmérettetésen elméleti és ügyességi feladatokat egyaránt meg kellett oldaniuk a résztvevőknek. fotó, laufer László Lottószámok Ötös lottó: Jokerszám: 077239 Hatos lottó: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÖNGYÖSI FERENC vásárosdombói lakos 80. évében elhunyt. Temetése október 2-án lesz Vásáros- dombón, a 10.00 órakor kez­dődő gyászmise után. A gyászoló család (603i88) Választás: most á vesztes nyert

Next

/
Oldalképek
Tartalom