Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-18 / 285. szám
12. OLDAL 2001. Október 18., csütörtök R D E T E S Megjelenő apróhirdetéseiket az interneten ingyen megjelentetjük! www.dunantulinaplo.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szigetvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonában lévő „Szigetvár és Vidéke” című közéleti havilap felelős szerkesztői feladatainak ellátására. A felelős szerkesztő feladata: • szerkesztőségi munka megszervezése, irányítása • a lap szerkesztése és előállításának megszervezése • a lap terjesztésének koordinálása • kapcsolattartás a város és a vidék Önkormányzataival, szponzorokkal, az intézményekkel, a lakossággal • hirdetések szervezése • a folyóirat előállításával kapcsolatos mindennemű gazdálkodási feladat ellátása Díjazás: megegyezés szerint A felelős szerkesztő foglalkoztatása megbízási szerződéssel határozatlan időtartamra szól. Pályázati feltételek: • legalább középfokú iskolai végzettség • erkölcsi bizonyítvány • újságírói jártasság, és szakmai képesítés vagy szakirányú tanfolyami végzettség. Pályázni szakmai önéletrajzzal, illetve a szakmai elképzelések bemutatásával 2001. október 31 -ig, Mozsgai Péter polgármester 7900 Szigetvár, Zrínyi tér 1. levélcímre lehet. További információ Hosszú István közművelődési referensnél szerezhető be (7900 Szigetvár, Zrínyi tér 1. Tel.: 73/312-211,06-30/395-0652) LAKÁS INGATLAN Jurisics M. úton 2,5 szobás, felújított lakás eladó. Érd.: 06-20/9414-119 *103389* 8 Kertvárosban 3 szobás lakás eladó. Tel.: 446-116 •105040* Pécsi, 32 nm-es lakás eladó. 73/310-518, este •104733* Petőfi utcai garzonlakás eladó. Érd.: 332- 852,8-16 óra között *101121* Uránvárosban 2,5 szobás, II. emeleti, tégla-gázfűtéses lakás eladó. I: 20/9644- 345 •105037* Uránvárosban földszinti, tégla-gázfűtéses, jó állapotú garzon eladó. I: 20/9111-088 *105039* Pécs, belvárosi, 80 nm-es, új társasházi lakás, modern belsővel eladó. I. ár: 15 MFt. Hitel, szoc. pol. igénybe vehető! Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 *105139* Pécsett, belvárosi, 96 nm-es, II. emeleti (tetőtér) extrás, 1 nappali, 3 félszobás, sarokkádas, beépített konyhás lakás, 12 nm- es terasszal eladó. I. ár: 18,6 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 •105135* Pécsett, Németh László u.-i, IV/III. emeleti, 2,5 szobás, jó állapotú panellakás eladó. I.ár: 5,1 MFt. Ing. Iroda: 72/479-661, 06- 70/212-5683 •105055* Pécsett, uránvárosi (Pollack M. u.-i) 54 nm- es, IV/IV. emeleti, azonnal igénybevehetö panellakás eladó. I.ár. 4,8 MFt. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 *105059* Pécsett, uránvárosi 7 emeletes téglaházban VI. emeleti, felújított, 64 nm-es, 2 szoba, étkezős lakás eladó. I. ár: 7,3 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212- 5683 »Aranyosgadányban 3 ha, Pellérden 0,38 ha szántóföld eladó. 06-30/9892-172 *104845* Családi ok miatt sürgősen eladó rózsafai ház nagy telekkel. I.ár: 3 MFt. 73/346-121 *104803* ss Kozármislenyi, 162 nm-es, új családi ház eladó. Érd.: 30/9474-840 *104919* Pécs, gyárvárosi, 90 nm-es, kétszintes, 1 nappali+2 szobás, konyha+étkezös, önálló udvari, kertes, gázfűtéses, családi ház eladó. Garázs nincs! Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 6 lakásos társasházban lakások még eladók a Búza tértől 2 percre, decemberi átadással. Érdeklődni: 30/9473-844, 30/9578-324, 72/314-048 »» Külföldi befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk. 06-1/321-4658 *103771* Somberekén, 110 nm-es, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 6 MFt. Telefon: 69/338-267 •103892* «Szentlőrincen 3 szobás családi ház 1000 nm-es telken eladó 4,5 MFt-ért. 73/471-173 •104932* Újpetrén nagy családi ház eladó. Érd.: 72/481-058 vagy 30/2270-996 *101732* Uránváros központjában zöldövezetben, azonnal beköltözhető, 54 nm-es, 2 szobás, felújított panellakás eladó. 72/486-136,. 30/97-99-721 *103898* Pécs-Belváros, Losonc u. 5. önálló családi ház garázzsal eladó. Ár: 13,8 MFt. 06- 70/251-1978 A DEDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ennek eredményeképpen: ■ Pécsett a Kovácstelepen a Páfrány és a Mikolai utca közti részen, a Liliom utcától északra eső utcákban 2001. október 19-én 7 óra 30 perctől 15 óráig, ■ Keszii, Gyód és Regenye egész területén 2001. október 25-én 7 óra 30 perctől 15 óráig, valamint 26- án, 27-én és 29-én a reggeli és délutáni órákban 1-2 óra hosszáig, ■ Pécseit a Magyarürögi úton a 8/2 számtól a Jakabhegyi útig, a Daru-dűlőben a 29. számtól délre, a Mária- dűlőben a 129. számtól délre, a Szőlész-dűlőben a 25. számtól északra, a Szúnyog-, a Pelikán-, a Cincér-, a Dongó- és a Völgyi-dűlőben, a Mária közben, a Kővirág utcában a 14. számtól délre, valamint a Park utcában 2001. október 26-án 8 órától 16 óráig, ■ Pécseit a Felsőmalom és a Toldi utcában, a Munkácsy utca déli oldalán a Toldi utcától a Felsőmalom utcáig, a Tímár utcában a Bercsényi utcától a Lyceum utcáig, a Rákóczi utca déli oldalán a 60. számtól a Légszeszgyár utcáig, a Rákóczi utca északi oldalán az 59. számtól a 73/B számig, az Alsómalom utca nyugati oldalán a Rákóczi úttól a Czinderi utcáig, valamint a Király utcában a 44. és a 48. szám alatt 2001. október 19-én 7 órától 16 óráig áramszünez lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti . szolgáltatás kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Pécsett Magyarürögben 100 n-öl bekerített telek kis hétvégi házzal reális áron eladó. Tel.: 72/252-983 *105029* Harkányban, 1 nappali+3 félszobás, kétszintes önálló nyaraló a II. sz. víkendtele- pen eladó. I. ár: 5,5 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 •105161* Ingatlaniroda belvároshoz közeli ingatlanokat keres ügyfelei részére befektetői kapcsolatokkal. Tel/fax: 72/247-261, 06/20- 9512-593, 06/30-9470-234 *105163* Mohácson, 296 nm-es, 6 szobás, hallos, sorházas polgári családi ház eladó. I. ár: 18 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06- 70/212-5683 •105125* Pécs, Budai városrészen, 85 nm-es, új családi ház garázzsal, műhellyel, 720 nm-es területen eladó. I. ár: 18,5 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 *105129* Pécs, keleti városrészén, jó környzetben, kétszintes, 160 nm-es, kertes iker családi ház eladó. I. ár. 17,5 MFt Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 •105112* Pécs, kertvárosi, 100 nm-es családi ház, megkezdett tetőtérbeépítéssel eladó. I. ár: 15,5 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06- 70/212-5683 •105162* Pécs, Keszüi u.-i vállalkozásra alkalmas, többgenerációs, 300 nm-es, gázfűtéses családi ház+garázs eladó. I. ár: 32 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 •105105* Pécs, Marx utca felső szakaszán kétgenerá- ciós, 6 éves, szép belsőjű, 5 szobás, dupla komfortos családi ház, kétállásos garázzsal eladó. I. ár: 23 MFt. Ing. Iroda 72/479- 661, 06-70/212-5683 *105102* Pécs, Megyeri úton 292+130 nm-es, több- generációs, 5 éves, kétszintes családi ház, üzlettel, 720 nm területen eladó. Márka- képviselet, iroda stb. céljára is alkalmas! I.ár: 65 MFt. Ingatlanügynökség 72/479- 661, 06-70/212-5683 •105056* Pécs, régi kertváros, város felőli részén 5 éves, kétszintes, modern belsőjü, 140 nm- es családi ház+garázs eladó. I. ár: 19,3 MFt Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/2125- 683 *105157* Pécs, régi kertvárosi részén, 75 nm-es (1 nappali+2 szoba, konyha, fürdőszoba) családi ház, udvarán 18 nm-es, gázfűtéses műhellyel, 359 nm területen eladó. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 •105096* Pécsett, Magyarürögi út felső szakaszán, 4 szobás, 3 szintes, dupla komfortos iker családi ház, teraszos kerttel, garázzsal, nyári konyhával eladó. I. ár: 19,5 MFt. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 • 105098* Pécsett, Magyarürögi úton vállalkozásra is alkalmas, kétszintes, 5 szoba, konyha+étkezös, dupla komfortos, 3 teraszos, kertes családi ház eladó. I. ár: 22 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212- 5683 •105103* Pécsett, nagypostavölgyi, 3 szintes, kertes családi ház, lakás ill. kisebb családi ház cserével is eladó. I. ár: 25,5 MFt. Ing. Iroda 72/479-661, 06-70/212-5683 Ditz-malom utcában épülő társasházban lakások eladók. Tel.: 06-30/9476-331, 06-72/213-209 Pécs-Harkány között 220 nm-es, 5 szobás kúria, 4300 nm területen eladó. I. ár: berendezéssel együtt 28 MFt. Tel.: 72/479- 661, 06/70/212-5683 • 105130* Szigeti úton családi ház eladó több funkcióra alkalmas. 06/30-9470-234 BÉREL-KIAD Pécs nyugati részén található teljes infrastruktúrával ellátott, felújított 400 nm ipari csarnok szociális résszel HOSSZÚ TÁVRA BÉRBE ADÓ. Alkalmas: ipari-kereskedelmi, raktározási célra Ént.: 30/9469-541 99217 ADÁSVÉTEL ANTIK BÚTOROK: Üveges szekrény, fiókos vagy íróbútor, asztal, szék, étkező vétel! Jókai u. 4.210-450 *104371* Aprított kemény tűzifa 500 Ft/q, ingyen szállítással. 72/712-158 *98017* Bontott tégla 10 Ft és faanyag eladó Pécs, Búza téri piac udvarában. 237-754 *104802* Fehér borszőlő eladó. Tel.: 06/30/416- 7432 •104904* Használt szobabútor, hűtő olcsón eladó. Tel.: 241-283, este *104939* Kemény tűzifa 700 Ft/q rendelhető szállítással. Telefon: 72/370-608 •104151* Lengyel dió 2100, tojásszén 2200, iszapszén 1350, tűzifa 500 Ft-tól. 72/237-926 •98883* Marhatrágya ingyenes házhoz szállítással eladó. 72/496-960 •104250* Marhatrágya rendelhető szállítással. Telefon: 72/371-988 •104204* Olaszrizling szőlő eladó. 255-601 este •104844* Szemes kukorica 2400 Ft/q, búza, árpa, tritikálé 2800 Ft/q, étkezési burgonya 30 Ft/kg, vetőkrumpli 20 Ft/kg. MTZ 80-as 360 E Ft vagy dízel üzemű szgk.-ra cserélném. Pécs, Pellérdi út 52. Tel.: 72/254- 076 •104727* Szén akció! Lengyel dió 2100, ukrán dió 2100, tojásszén 2100, barna dió 1800 Ft és tűzifa szállítással. 72/267-085 ♦103118* Trágya szállítással. 72/411-815 •104357* Tűzifa 600 Ft/q, szállítással. 211-003 GARÁZS Tildy garázssoron, aknás garázs eladó. 72/449-884, 72/440-588 *104959* ÁLLAT Csüngőhasú malacok eladók. Érd.: 492- 696 •104903* Drótszőrű foxterrier kiskutya eladó, győztes szülőktől. 72/487-585 GÉPJÁRMŰ Akciói Kipufogók és lengéscsillapítók kedvezményes áron Japán, koreai és Ny-euró- pai autókhoz. Szeifer Autó, Pécs, Hungária út 24. Tel.: 511-933 •103305* AKKUMULÁTOR széles választékkal, egyéb szolgáltatásokkal, használt beszámításával. Battery Kft. Pécs, Komlói út 229. 72/239-690 Belvárosi (Zrínyi u. 6.) 55 nm-es, utcafronti lakás, iroda, rendelő, üzlethelyiség céljára kiadó. 06-20/9361-313, 06-30/9563- 827 *105004* Max. 72 havi részletfizetés és használtautó beszámítás lehetőségévei eladók: 200-250.000 FI kezdő befizetéssel + 17.000 - 19.000 Ft közötti havi részletekkel: Swift 1.0 GA 1.0 GL 1.3 GLX Sedan 1.3 GL (93-97) (95-99) (93) (92) 250-330.000 Ft kezdő befizetéssel + 20.000-22.000 Ft közötti havi részletekkel: Swift 1.0 GA (99) 1.0 GLS (97) 1.0 GLX (99) 1.3 GL-GC (98-99) Sedan 1.3 GL (97) 390.000 Ft kezdő befizetéssel + 31.000 Ft havi részlettel: Sedan 1.3 GLX Manager IV (2000) Szabolcs Kft., Pécs, Komlói út 79. Tel.: 240-393,538-135 Email: suzuki@tlravanet.hu § Internet: www.suzuklszabolcs.hu § Jókai térnél 115 nm-es helyiség kiadó 20 EFt/hó. Tel.: 06-30-268-5995 •104062* ALBÉRLETET KÍNÁL 9 Kertvárosi 1,5 szobás lakás kiadó. 30 E Ft. 06-20/3311-350 •104288* Lakás kiadó bútorral v. bútor nélkül. Tel.: 06/30-261-7755, 411-570 *104436* Várady A. utcában különbejáratú albérlet 1 főnek kiadó 20.000 Ft+rezsi. 72/210-676 Lancia V10 eladó. 72/315-386 *104837* Mikrobuszkölcsönzésl Tel.: 72/22-44-22 •103189* a Renault 5 TD 1986-os, kitűnő állapotban olcsón eladó. 72/450-898, 16 óra után. •105013* _________VEGYES_________ Keresek oly an öntödést, aki megvenné folyamatosan tőlem, öntvény alumínium hulladékomat. Kizárólag öntödés jelentkezését várom. 06/70/215-0316. *104580* SZOLGÁLTATÁS HITELLEHETŐSÉG! Bárki igényelheti! 06-90/590-521 Hívás dija 6 ft/s + Áfa + Kapcs. díj *91422* Festessen velem! I: 20-993-8877 Ferenc •99550* Értékbecslés 2 napon belül. 06/20-9512- 593 Ingatlan Iroda SZOLGÁLTATÓHÁZ XTRAI 1336-660pÉcs | ANYAGBESZERZÉS, KÖLTÖZTETÉSÉ-äBaä wm«. GÉPEK GYORS JAVÍTÁSA 370-380 V. 30/9574-026 Szekszárdi KONTÉNERRENDELES 1—3—4—5—6—7—8—1O m3 a 72/440-584, 30/99-77-990 PINTÉR KONTÉNER KFT. PÉCS - BUDAPEST - PÉCS és más gyűjtőjáratok naponta 1,5 t-ig. November 1-től 3 t-ig Tel.: 30/23-53-161 Fax: 72/425-617 Külső-belső gépivakolás, homlokzat hőszigetelés Tel.: 06-30/9939-637 EGYEDI KERÍTÉS-, KAPU-, (gépi, kézi mozgatás) KORLÁTKÉSZÍTÉS LAKATOS és KOVÁCSOLTVAS munkák 72/332*686,30/260-22-80 TUZEP TEHER KFT. Pécs, Bogádi u. 4. Tel.: 72/241-524-20%-25% Tel Isover hőszigetelő gyári ár E7 betongerenda gyári ár Vízszigetelő lemezek 3 mm-es, 4 mm-es Jadrija mediterrán burkolólap Tetőcserép mediterrán Homok-sóder 1-6 m3-ig kedvező szállítással. Porotherm 10/50 válaszfal tégla 30-as 30 NF 38-as 38 NF Szállítással. BARANYA TEHERTAXI Tel.: 72/448-848,06/30/2260-427, 06/30/3960-224 Árufuvarozás, konténerek, daruzás, költöztetés, lomtalanítás, gépi földmunka, multicar. REDONYAKCIO! Fémből, fából, műanyagból szalagfüggöny, reluxa, harmonikaajtó, napellenző, árnyika, ponyvacsere. Kamatmentes részlet. Kérjen árajánlatot, megtudja, ki dolgozik a legolcsóbban! Tel.: 72/259-781 ^ Nyugdíjasoknak kamatmentes részlet! MINIREDÖNY. RELUXA. HARMONIKAAJTÚ, valamint nagy színválasztékú SZALAGFÜGGÖNYÖK és KÖNYÚKKAROS NAPELLENZÖK megrendelhetők akár 12 havi részletre is! BUD4I REDŐNY RELUXA 7694 Hosszúhetény, Iskola u. 40. (72) 490-3*49 HUNGÁRIA BIZOMÁNyF Hungária u. 9. Kp.-ért veszünk (és ingyen elmegyünk érte) műszaki és háztartási cikkeket. Tel.: 72/222-777, 06-30/9790-976 KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS. TV JAVITAS GARANCIÁVAL. Tel.: 72/214-225, 06-30/348-5214 Balázs *65705* | 1 SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. 72/712-199, 06/60/384-190 -mr ÖN TUDJA hogy mit, én segítek, hogy hogyon. LAKBERENDEZÉS. 06/30/266-9975 -99583* REDŐNY-RELUXA Harmonikaajtó, hevederzár, szalagfüggöny, árnyékoló.- 25-55%-os AKCIÓ! Tel.: 72/437-946 LAPOSTETO SZIGETELÉS Javítása, felújítása. 12 ÉV GARANCIÁVAL referenciákkal. 30/9360-869 ‘104529* Kozmetika, sminktetoválás. 20/9821-972 •104829* Burkolás és kőművesmunkák Pécs-Bau Kft. Tel.: 06/30-984-0487 *104947* PALATETŐ AKCIÓ bontásnélküli felújítással, zsindelyragasztással, többféle színben. 30/9562-134 •104764* TETŐCSERÉP Német új hódfarok 72/326-634, 30/9562-134 •104762* TETŐFÓLIA Bevezető ár 72/326-634, 30/9562-134 *104763* Üvegezés, töréspótlás, erkélyüvegezés, bútorüveg, tükör egyedi igények szerint. Sprint Kft. a Hungária Biztosító hivatalos partnere. Pécs, Basamalom u. 16. Tel.: 312-950 *104994* ______TÁRSKERESŐ______ Ro ssz egyedül? Társközvetítés minden korosztálynak. Tel.: 72/525-004 •92773* __________GÉPEK__________ 40 0-as faipari kombinált gyalugép és hat tagú enyvező prés eladó. Tel.: 72/313-441 *104879* ________PÉNZPIAC Hit eltanácsadás, ügyintézés. 20/9225-407 •101917* Hitel-ügyintézési Kezes, munkáltatói igazolás és vezetékes telefon nélkül. HÍVJON MOST! 30/913-2294. 1 < < <