Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-11 / 278. szám
2001. Október 11., csütörtök RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA Krakkói Napok Tegnap kezdődtek és szombat estig tartanak a Krakkói Napok rendezvényei. A szervezők - Pécs Város Önkormányzata, a Pécsi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat - színvonalas programmal várják a képzőművészet, a zene kedvelőit. Tegnap már 19 órakor a Dominikánus Házban tartott ünnepélyes megnyitót megelőzően fogadta látogatóit az Ifjúsági Házban a Krakkói Mozgáskorlátozottak Művészeti Alapítványának kiállítása. A megnyitó helyszínén mutatták be műsorukat a Szent Norbert Pince művészei. Ma 18 órakor az PTE aulájában nyitják meg Stanislaw Markowski fotókiállítását, ugyanitt 21 órától a Motion Trio - egyedi harmonikás formáció, modem-, jazz-, folk- és rockelemekkel átszőtt zenét játszanak-koncertjét rendezik. Holnap az Európa Házban gazdasági szakemberek találkozója lesz, az Ifjúsági Házban 21 órakor kezdődik a Cracow Jazz Band koncertje. 13-án a Krakkói Rádió Szalonzenekara szerepel 17 óráról a Csont- váry Múzeumban. __________m.a. TÁ NCTEREMAVATÁS PÉCSETT. Új gyakorlóteremmel gyarapodott az Apáczai Nevelési Központ Művészeti Iskolája Pécsett, a Kertvárosban. Az új próbahelyiséget a balettosok, a néptáncosok és a tár- sastáncokat tanuló fiatalok egyaránt használhatják.________________________________fotó, laufer László A Víg özvegy - másként Újraéled a pécsi színpadon egy Lehár-legenda Állítólag a Víg özvegy ősbemutatója óta (1905. december 30.) nincs olyan este, hogy valahol a világon ne játszanék e darabot. S állítólag Lehár Ferenc e nagyoperettel mentette meg zsidó származású felesége, Sophie életét, hiszen a Víg özvegy a Führer kedvence is volt, aki ezért „átszólt” a deportálások idején Ausztria gauleiterének, hogy Lehárnét hagyják futni... Lehár Ferenc minden bizonnyal nem véletlenül időzítette szüveszter tájára új operettjének bemutatóját. Hiszen mást csinált, mint elődei addig, rizsporos operettfigurák helyett hús-vér embereket (gonoszakat és jószívűeket, erkölcsteleneket és erkölcsösöket) állított a színpadra, nem kis mértékben meghökkentve ezzel az addig máshoz szokott operettközönséget. Föltéve evvel a kérdést (amint azt azóta annyiszor föltették), hogy valójában operettszínpadra való-e a Víg özvegy ? Megannyi fordításban tűzik színpadra a művet a nagyvüágban, s e megannyi fordításból Magyarországon is több forog közkézen. A Pécsi Nemzeti Színház esetében Telihay Péter rendező (képünkön) egy ritka adaptációhoz (Eörsi István fordítása) nyúlt, amely kissé szókimondóbb, bátrabban-erősebben használja a szavakat, mint a többi. De még mielőtt a pécsi adaptációról szólnánk (amely „botránysza- gú” a maga nemében), érdemes a mű előtörténetének néhány mozzanatával foglalkozni. Mint az talán kevéssé köztudott, Adolf Hitler egyik kedvenc operettje volt annak ellenére, hogy a két szövegíró, Viktor Léon (született Hirschfeld) és Leo Stein (született Rosenstein) korántsem kifogástalan árja származásúak voltak. A mű szinte állandóan szerepelt a Harmadik Birodalom valamelyik színpadán. A fáma szerint ez a Lehár-darab iránti „führen vonzalom” mentette meg Lehárné Sophie életét az ausztriai deportálások idején. Másrészt illik elmondani, hogy eleddig csupán Hollywoodban négy filmváltozat készült a Víg özvegyből, melyek közül az egyik legemlékezetesebbet (hasonlatosan egy szecessziós bon- bonierre-hez) 1934-ben Ernst Lubitsch rendezte Janette McDonald és Maurice Chevalier főszereplésével. De térjünk vissza a pécsi előadásra, az október 12-én este 7 órakor esedékes premierre, amely műiden bizonnyal más lesz, mint amihez a Víg özvegyek adaptációi során hozzászoktunk. Telihay a szerelmek, árulások, csalások és korrupciók darabját éppen aktuális módon, az átalakulófélben lévő világunk lenyomataként állítja színpadra, hiszen tele van politikummal. Balkáni vadsággal és veszélyekkel. A fiatal rendező nem kíméli a nézőt sein. Ahogy említette: „Szeretném egy kissé felbosszantani és állásfoglalásra késztetni őket." Akár Lehár tette annak idején. Tehát ne békés estére készüljön az, aki e csodálatos darab főbekólintó zenéjére vágyik (még Mahler is kölcsönvett egy keringőtémát a kilencedik szimfóniája 3. tételében), hanem elgondolkoztatóra. A „botrányt” ez adja majd, s hogy mind a párbeszédeit illetően, mint, pedig az olykor meztelenkedő jeleneteit illetően felnőtt embert kíván. A pécsi előadás nem békés miliőben, az 1905-ös évben játszódik, hanem (s ez a rendező joga) a szarajevói merénylet és az első vüágháború kitörése közti időszakban. Tehát mindenképpen különleges előadásra számítson az, aki a pécsi Víg özvegyre kíváncsi. A darab szereplő- gárdája ehhez igazodik. A kettős szereposztásban Glavari Hanna szerepét Nagyági Mariann és Horváth Margit, Danilovics Danüó szerepét pedig Csenged Attila és Gregomvics Tamás játsszák. Zéta Mirkó Stenczer Béla, Valencienne, a felesége Lesznyák Katalin és Tóth Adrienn, Camille de Rosillon Kovács Etele és Drucker Péter, Cascada vicomte Köles Ferenc, St. Brioche Széli Horváth Lajos, Kromow Bóta István, Olga, a felesége Fábián Anita, Pricsics Krum Adóm, Praskovia, a felesége Tadics Ágnes, Bogdanovics Újláb Tamás, Sylvianne, a felesége Tóth Bemaáett és N^egus, követségi írnok Urbán Tibor. A díszletet és a jelmezeket Csík György készítette; koreográfusként pedig a Kossuth-díjas balettigazgató, Keveházi Gábor mutatkozik be a pécsi közönség előtt. Karigazgató Witterle Gábor, vezényelnek: Cser Miklós és Stauróczky Balázs. És végül egy ismételt apró figyelmeztetés; ez a Víg özvegy nem fiatalkorúnknak szól. Vagy ahogyan mondani szokták, tizennyolc éven alul nem ajánlott. kozma ferenc A BETEGEK JOGAIRÓL 3. A beteg választhat A beteg számára az egészség- ügyi törvény azt is biztosítja, hogy az egészségügyi ellátása az általa választott intézményben történjék, és a szükséges beavatkozásokat az általa választott orvos végezze. Az intézmény- és az orvosválasztásnak sajátos feltételei vannak. Mind az intézménynek, mind a választott orvosnak meg kell felelnie a beteg egészségi állapota által indokolt szakmai követelményeknek. Magyarán szólva, rendelkezniük kell az adott betegség kezeléséhez megfelelő felszereléssel és szaktudással. A betegnek jogosultnak kell lennie az igényelt ellátásra, az orvosnak pedig a beavatkozás elvégzésére. Ez utóbbi nem okoz gondot, mert az orvosok általában tudják, mire vállalkozhatnak. A beteg jogosultsága már jóval bonyolultabb kérdés. Mindenekelőtt a kért ellátásnak orvosszakmai szempontból indokoltnak kell lennie. Az ellátás akkor indokolt, ha az a beteg számára - testi vagy lelki egészsége szempontjából - hasznos. Vannak olyan beavatkozások is, amelyek lehet, hogy a betegnek hasznosak lennének, azonban csak szigorú jogszabályi feltételek megléte esetén végezhetők el. Ilyen például a művi meddővé tétel családtervezés céljából. Ha a betegnek nincsen három élő gyermeke és még nem töltötte be a harmincötödik életévét - hiába nem akar több gyermeket nemzeni -, a beavatkozás nem végezhető el. (A „beteg” kifejezés alatt nem csak azt a személyt értjük, aki valamilyen kórban szenved, hanem azt is, aki ugyan egészséges, de egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, vagy abban részesül.) További feltétele az orvosválasztásnak az, hogy a választott orvos fogadja a beteget. Könnyen előfordulhat, hogy az orvos leterheltsége vagy az intézmény ellátási rendje miatt nem tudják a beteget fogadni. Az az egészségügyi intézmény, amelynek a beteggel szemben területi ellátási kötelezettsége van, nem tagadhatja meg a beteg ellátását. De ez csak az intézményre vonatkozik, és nem egy ott dolgozó konkrét orvosra! Ha a területileg „illetékes” intézményből választunk orvost, akkor is előzetesen egyeztetnünk kell vele! Dr. Jakab Tibor HATÁRON TÚLI MAGYAROK FESZTIVÁLJA. Tizedik alkalommal ad otthont Pécs az itt és határainkon kívül élő honfitársaink találkozójának. A tegnap délután kezdődött rendezvényen a Mecsek tánc- együttes fiataljai várták a vendégeket. A jövő hét végéig tartó rendezvénysorozat során számos kiállításnak és művészeti bemutatónak ad otthont Baranya megye. _________ fotó, laufer László Sz ócsaták az első vérig? Villánykövesden a testületi üléseken döntések helyett sértő megjegyzések születnek A borász város tőszomszédságában Villánykövesd több olyan adottsággal rendelkezik, ami szép jövőt ígér. A falunak európai hírű pincesora van, a település oly^n idegenforgalmi fellegvár lehetne, mint Villány vagy Palkonya. De egyelőre az önfenntartással, a mindennapi szolgáltatások működtetésével is gondok vannak. A képviselő-testület, a falu megosztott, az üléseken sértő, személyeskedő megjegyzések röpködnek, a döntéseket halogatják, egyre gyakoribb az indulatos kirohanás szóban és tettben egyaránt.- Napirend előtt szeretnék hozzászólni - mondja Molnár Lajos villánykövesdi képviselő.- Furcsa lenne ha nem akarnál. Ha szót kapsz, mindent fejre állítasz, teljesen felborítod a programot. Itt mindenről szó lesz, csak dönteni nem fogunk megint - válaszol Nesz Józsefné polgármester asszony.- A lakosságot szeretném kérni, hogy tartózkodjon a szokásos bekiabálásoktól, a képviselők leintésétől, csak akkor mondják el a véleményüket, ha szót kapnak. Másrészt a polgármester asszonyt megkérdezném, képesnek tartja-e magát levezetni az ülést, mert én erre alkalmatlannak tartom - így a képviselő. Ezzel az „aprócska” szóváltással indult a kedd esti villánykövesdi testületi ülés, aztán sokkal cifrább dolgokat is egymás fejéhez vágtak a községi döntéshozók, ahol a hazug volt a legenyhébb kifejezés.- Pletykaszinten terjedt a faluban a legutóbbi testületi ülés előtt, hogy vagy a polgármesternek kell lemondani, vagy az ellenzéki képviselőknek. A lakosság is megosztott a két oldal között - idézi a testületi szembenállás előzményeit Molnár Lajos képviselő. - Dönteni semmiről nem lehet, mert rendre 3-3 arányban születnek a szavazatok. Pedig nem vagyunk mi ellenzék, a közösség érdekében minden jó cselekedetet támogatunk. Megfordult a fejünkben az is, hogy lemondunk, de inkább a polgármesternek kellene ezt megtennie, mert a lakosság egy része is úgy gondolja, hogy az ő ideje már lejárt, a faluért már nem tud többet tenni. Az ellenzék több dolgot is a polgármester asszony számlájára ír. Konkrétan éppen egy számlát, közel egymillió forintos összeggel a pincesor vízelvezetési munkáinak kifizetéséről, melyet a testület tudta és a polgármester aláírása nélkül utaltak át - fogalmazza meg szószólójuk, Molnár Lajos. A képviselő tovább sorolja: - Azt is hallani a faluban, amit korábban egy ülésen az alpolgármestér Vfncze György szóban is megerősített, hogy névtelen leveleket kapnak az emberek, köztük ő is. A felkért grafológus szerint ezeket a mocskolódó írásokat a polgármester asz- szony írja. Összességében úgy érezzük, eltűnnek pénzek a falu kasszájából. Nem ártana egy alapos pénzügyi vizsgálat a költség- vetési számlákat illetően. A legutóbbi, kedd esti testületi ülésen a polgármester asszonytól egy dolgot szemtől szemben is számon kért Molnár Lajos:- A polgármester asszony az önkormányzati területen a háza mellett almatároló építésére kért és kapott engedélyt, ehelyett panziót működtet ott egy ideje. Hogy lehet ez?- Papírral tudom bizonyítani, hogy engem illet az a terület, és a megváltozott funkcióról is van igazolásom - pattant fel felháborodva Nesz Józsefné. Azt már a polgármester asszony Albert Károlyné dr. jegyzőnővel közösen fejti ki, hogy őket mi bántja.- Ez a község többet érdemelne, mint állandóan parttalan vádaskodásokat, személyes sérelmek megvitatását - vélekedik a jegyzőnő. Megjegyzi azt is, hogy a héten már másodszor nem fogadták el a falu költségvetési beszámolóját, indoklás nélkül, dacból, mert más okát ő nem látja. Az aláíratlan számláról elmondja, hogy akkor Neszné kórházban feküdt, telefonon egyeztették a kifizetést, a papírt pedig akkor írta alá, amikor hazajött a betegellátásból. A képviselő a köztes időben látta a számlát, ez keverte meg a dolgokat. Azt már ismét Nesz Józsefné fejti ki, hogy Molnár Lajos mindenért őt teszi felelőssé, de ezzel a falu nem azonosul. A névtelen levelekkel kapcsolatban perre fog menni, mert sértő, hogy őt gyanúsítják. A szembenállást a választások óta érzi, amióta a község nem Vincze Györgyöt és nem Molnár Lajost választotta meg polgármesternek. Igen nagy baj, hogy bekerültek a testületbe - teszi hozzá -, mert azóta csak azon munkálkodnak, hogy mindenben akadályozzák. A legnagyobb és a legrégebbi vita a falu központjában álló bolt, italbolt, presszó és a szálloda körül zajlik. Tulajdonképpen az gerjeszt minden szembenállást, hogy itt nem sikerül megegyezni az érintetteknek. A falu már jó ideje követeli, hogy a főtéren álló romos boltot bontsák le (az alpolgármester felesége üzemelteti). Nem csak a látványával van baj, hanem azzal is, hogy más nem lévén, szabadtéri kocsmaként is funkcionál. A bolt előtti sörivók meg szükségleteiket a közelben végzik, sokszor a hotelvendégek szobái és a szálloda éttermének hatalmas üvegablakai előtt. Van ugyan egy új italbolt a közeli épületben, mely ugyancsak az alpolgármester tulajdona, azonban ezt működési engedély hiányában a körjegyző kénytelen volt bezáratni, mert az objektum két építője (a felső szinten és a tetőtérben Mokos Gábor, a szálloda tulajdonosa alakított ki szobákat) nem tudott néhány kérdésben megegyezni, s így az épületre még érvényes építési és használatbavételi engedély sincs. Az ügy odáig jutott, hogy előbb Vincze György be akarta falaztatni az étterem nagyablakait, majd dózerral felbontatta a szálloda által elkészíttetett tér felőli műburkolatot, mivel az az ő magánterülete. Ugyanis az ön- kormányzati határozattal ellentétben az adásvételi szerződésbe a közterület szó helyett tévesen zöldterület került, és ennek komoly jogi következményei lehetnek.- A papírt én írtam alá az adásvételről, de engem is megtévesztettek - így Nesz Józsefné. - Hibát követtem el, amikor átsiklott a tekintetem a szóváltoztatáson. Általam használta így ki a falut az alpolgármester. Azóta pereskedünk, s be fogom bizonyítani, hogy jóhiszeműen jártam el. A névtelen levél tartalmáról, az ingatlanügyről Vincze Györgyöt is megkérdeztük, de elzárkózott a nyilatkozattól. Mindenesetre a kedd esti testületi ülésen arról határozatot hoztak, hogy a boltot azonnali hatállyal bezáratják, és ha kell, bírósági úton érvényesítik akaratukat. Az egyik falubeli szerint milliókat vesztettek már el amiatt, hogy a döntéseket a fontos kérdésekben mindig halogatják, a felelősséget nem akarja vállalni senki, állandóan egymásra mutogatnak a képviselők. Miközben a pénz ott áll a kasszában, semmibe nem kezdenek bele, és sorra lemaradnak a pályázati fonásokról. Szép dolog a demokrácia - sóhajt fel, de itt még csak hátráltatott mindent. MÉSZÁROS B. ENDRE