Új Dunántúli Napló, 2001. október (12. évfolyam, 268-297. szám)
2001-10-09 / 276. szám
4. OLDAL BARANYA I T Ü K Ö R 2001. Október 9., kedd Kábítószer-terjesztéssel vádolnak egy középiskolai takarítónőt Egy negyvennyolc éves, középiskolai takarítónőt azzal vádol a Baranya Megyei Főügyészség, hogy fiatalkorú diákoknak adott el kábítószert, egymás után több alkalommal is. A vádirat szerint az üzletben a nő fia is részt vett, aki amellett, hogy továbbította a drogot, maga is fogyasztó volt. Pécs A napokban kezdte el tárgyalni a Pécsi Városi Bíróság annak a negyvennyolc éves nőnek az ügyét, akit a megyei főügyészség üzletszerűen és tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kábítószerrel való visszaéléssel vádol. A középiskolai takarítónő a vád szerint esetenként maga kezdeményezte az újabb ügyfél bevonását a fogyasztók, illetve vásárlók körébe. Az ügyészség álláspontja szerint az egyik Baranya megyei városban élő nő tavaly év elején kezdett el foglalkozni marihuána terjesztésével, és ezt a meglehetősen jó hasznot hozó kereskedelmi tevékenységet egészen letartóztatásáig, azaz 2000 júliusának végéig folytatta. A vádirat szerint az asszony a vele egy háztartásban élő fiával együtt bonyolította le az üzleteket, a fiú nemcsak díler volt, hanem - mint a laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították - maga is fogyasztotta a marihuánát. A rendőrség az előzetes adatgyűjtés, nyomozás után tavaly július hatodikán tartott házkutatást a gyanúsítottak lakásában. A konyhaasztalon rögtön két, átlátszó fóliatasak feküdt, amely - mint utóbb kiderült - becsomagolt, kiporciózott marihuánát tartalmazott. A konyha- szekrényben további tizenhét adag anyagot találtak a nyomozók, a lakás egy másik szobájában pedig előkerült még egy zacskó, így összesen húsz adag, egy-egy grammos porció került a hatóság kezébe. A nyomozás során az anya és a fiú mellett további nyolc vádlottal szemben sikerült bizonyítani, hogy vásároltak a család által beszerzett és árusított kábítószerből, a bűncselekmények elkövetésekor heten még nem töltötték be a tizennyolcadik életévüket. A vádirat szerint volt olyan fiatalkorú is, aki abban a középiskolában tanult, amelyikben az ügy elsőrendű vádlottja takarítónőként dolgozott, és az üzlet a nő kezdeményezésére jött létre. Egy gramm marihuána kétezer forintért kelt el, a vádlottak nem egy esetben úgy dobták össze a pénzt egy-egy adagra. Volt, akinél több mint tíz esetben is sikerült bizonyítani a vásárlást, és volt, aki bizonyíthatóan mindössze egyetlen esetben vett az indiai kenderből. Az ügy első tárgyalása a napokban zajlott le a Pécsi Városi Bíróságon, az ítéletről lapunkban beszámolunk. Minden hatodik diák kipróbálta már A Fact Intézet a közelmúltban elvégzett, még nem publikált felmérésének eredményei alapján elmondható, hogy a Baranya, Somogy és Tolna megyékben megkérdezett tizenötezer általános és középiskolás diák tizenhét százaléka fogyasztott már legalább egy alkalommal kábítószert (ez a megszólítottakat tekintve 2550 diákot jelent). A fiatalok leggyakrabban a marihuánát próbálják ki, ezt követik az úgynevezett diszkódrogok, vagyis a szintetikus kábítószerek. Gyakran fordul elő, hogy gyógyszertárban is beszerezhető nyugtátokat vesznek magukhoz a diákok, és elvétve akadnak, akik különböző vegyületek inhalálásával, vagyis a szipuzással kísérleteznek. Kemény drogokat a megkérdezettek szinte egyáltalán nem fogyasztottak. A rendszeres fogyasztók átlagélet- kora 17,1, az alkalmi fogyasztóké kereken 17 év. Azok, akik csak egyszer próbálták ki a drogot, átlagban 16,8 évesek. A teljesen absztinensek átlagélet- kora 16 év. A felmérés eredménye szeA KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÓ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK MEGOSZLÁSA rendszeres fogy.: 0,7%----alk almi fogy.: 7,1%------1 egy szer fogy.: 9,2%-fogyasztott: 17% nem fogyasztott: 83% rint a szakmunkásképző intézetekben és a szakiskolákban tanulók különösen veszélyeztetettek. Trükkös vevőcsalogató akciók Az áruházak által szórólapokon, illetve akciós újságokban hirdetett termékek gyakran csak vevőcsalogatóként szolgálnak, mivel a reklámozott cikk nem mindig kapható az akció időpontjában. Ilyen esetben a fogyasztóvédők eljárást kezdeményezhetnek az áruházak ellen, de akár mi magunk is követelhetünk kártérítést. Baranyai körkép Naponta találhatunk postaládánkban szórólapokat és akciós újságokat, amely hirdetésekben az üzletláncok akár két-három hétig is nagy kedvezménnyel kínálják egyes termékeiket. Azonban a vásárlót csalódás érheti, mivel nem biztos, hogy a polcon megtalálja az előre kiszemelt terméket: az vagy még meg sem érkezett, vagy már el is fogyott. Utóbbi esetben bele kell nyugodnunk, hogy nem mi voltunk a leggyorsabbak - a hirdetmények többségén fel is van tüntetve, hogy az árak csak a készlet erejéig érvényesek. Az azonban már igazán bosszantó, ha valaki a spórolás reményében ezért tesz meg vidékről hosszabb utat, és azt a választ kapja az eladótól, hogy sajnos nem kaptak a termékből. Nagy Béláné, a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársa lapunknak elmondta, abban az esetben, ha a hirdetésben nincs feltüntetve, hogy a cég a változtatás jogát fenntartja, akkor azzal megsérti a reklámtörvényt. Dr. Orbán László (képünkön), a felügyelőség jogásza ehhez hozzátette: mivel jogellenes esetről van szó, ezért eljárást kezdeményezhetnek az adott üzletlánc ellen. A,mulasztás következményeként pénzbüntetést róhatnak ki, ^melynek nagysága függ a „hiánycikk” értékétől, valamint a vásárló (k) „csalódottságának” mértékétől. Ez azt jelenti, hogy a felügyelőség munkatársai megpróbálják kivizsgálni - a Vásárlók Könyve, illetve J**®W*N*I a beérkezett lu«, panaszok alapja V ján -, hogy köyj rülbelül hány ^ -pl fogyasztót és „milyen mér- I tékben” érintnyosság. Természetesen mi magunk is bírósághoz fordulhatunk esetleges veszteségeinek kárpótlására. Ha vállaljuk a tortúrát, polgári peres eljárást kezdeményezhetünk az utazási költség, és (bár az ilyesmi ritka) egyéb, a termék meg nem vásárlása miatt esetleg kiesett jövedelem megtérítése céljából. SOMLAI A Jókai tér: fagyos aggályok A pécsi Jókai tér új, drága burkolatán máris sokan csetlenek- botlanak. Sokan kérdezik, mi lesz, ha megjönnek a fagyok, leesik a hó, és megjelennek a sószórók. PÉCS A közfigyelem fókuszában lévő belvárosi tér kapcsán mostanában a közelgő fagyokat, a havazást, a majdani síkosságot emlegetik sokan. A burkolat színe szép, de rajta járni az időtélire fordultával mind veszélyesebb lesz, gondolják. Pozsár Vilmos, a PTE földrajztudományi tanszékének adjunktusa szerint a szobrokat alkotó, 120-130 millió éves „kamfanár” kő a mediterránum kedvelt anyaga, jól bírja a telet is. A burkolatot képező, úgynevezett brácsi mészkő hasonlóan közismert a mediterránum- ban. E mészkőfajták 3-as kemény- ségűek, jól formálhatók, pattinthatok, tűrik a sózást is. Kopásállóságuk viszont jóval kisebb a keménykövekénél, így például a hazánkban ma is használatos bazalténál is. Pál Zoltán szobrászművész arra hívja fel a figyelmet, hogy még a keménykő burkolatok is kopnak. Az öreg kapualjak évszázados kőlépcsőin a használat jelei egyértelműen felismerhetők a kopásnyomokban. A téren jeges időben kőzúzalékot használnak majd só helyett. A téren elhelyeztek egy millenniumi emlékeztetőt is, amelyre az alkotók nevét írták fel. A napokban a plasztikák állagmegóvását végezték el - egy ártalmatlan, környezetbarát vegyi anyag adagolásával, annak érdekében, hogy télen ne kelljen őket a szétfagyás ellen becsomagolni. Ezzel szemben a kutat és a medencét a téli időszakra balesetmentesen lefedik. B. K. __________Hírek__________ SÁ SDON és környékén továbbra is élénk az állatvásárlási kedv, hisz jövőre például 23 állatvásárt tartanak. Lesz egy búcsúvásár is, amelynek az időpontja szeptember 8. (cs) A PÉCSI és a mohácsi tűzoltók értékeket mentettek meg. Vasárnap este Babarc külterületén öt hektáron lángolt a kukoricatarló. Időben avatkoztak be a lánglovagok, így további negyven hektár nem lett a tűz mar-* taléka. Tegnap Pécsett, a fehérhegyi fenyves erdőben időben lokalizáltak egy gyorsan terjedő tűzfészket. (cs) A MÁGOCSI benzinkút közelében vasárnap este egy motorbicikli tartálya égett. A robbanás- veszélyt megelőzendő, a dombóvári tűzoltóegység is a helyszínre érkezett. (cs) SZENTLŐRINCEN a héten aranylakodalmat ünnepelnek, három éven belül immár a negyedik alkalommal. Mátis István, a város polgármestere adja össze ötven év után ismét az „ifjú párt”, Ézsiás Józsefet és feleségét. (sa) VILLÁNYBAN Kertész Jenőné nyugdíjas most éleszti fel a magyaregregyi ezüstkalászos tanfolyamokon tanult kézműves mesterségek fortélyait. Maradék fonalból szőnyeget készít, pulóvert köt, asztalterítőt horgol, újabban pedig kukoricalevélből (csuma) lábtörlőt, székülőrészt és szatyrot is kialakít. A népi szakmákat jó fél évszázada sajátította el szülőfalujában, a völgységi Egregyen. (cs) CZEGLÉDPUSZTAés Somogyhatvan között elhal egy középkori földút, amelynek a majdnem tíz méter széles út- sávjába ugyanis a környékből szemetet hordanak. Az új földes út nyomvonala magánföldeken alakult ki a gazdák kárára. (CS) A 32. POSTAI VILÁGNAP keretében adták át tegnap Pécsett a közel 80 milliós beruházásból elkészült Diósi úti oktatási központot, amelyben évente közel négyszázan szerezhetnek képesítést alap-, közép- és felsőfokú tanfolyamokon. A központ a dél-dunántúli régiót fogja össze, de azon túlmutató, nemzetközi oktatási funkciót is kaphat, ugyanis a Nemzetközi Postaegyesület jelezte, Magyarországot szemelték ki uniós közép-európai oktatási központként.___________________________________________________________________________________________________(*i Roma konferencia: érdektelenség Drávafok Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Lungo Drom megyei irodája „Cigányság a holnap kapujában” címmel konferenciát szervez október 13-án Drávátokon. Úgy gondolják, elengedhetetlen a párbeszéd a társadalom, illetve a cigányság vezetői között. Mindezt azért is tartják fontosnak, fogalmazzák meg a polgármesterekhez elküldött levelükben, hogy minél több település vezetője és a roma szervezetek vezetői tudjanak közös programokban részt venni. A konferencián a polgár- mesterek tájékoztatást kapnak, milyen lehetőségeik lesznek anyagi forrásokhoz jutni. A 64 meghívott polgármester közül azonban csupán 6 fogadta el a meghívást.- Az érdektelenség érthetetlen és nehezen elfogadható - mondta lapunknak Gál József, az OCÖ al- elnöke. cs. l. Hónapok óta üresen tátong az Orfűi-tó medre Az ígéretekkel ellentétben egész nyáron üresen állt és még most is vízmentes a fürdőzők körében nagyon népszerű kisebbik Orfűi-tó medre. A tó és környékének megújítása egy nagy ívű, félmilliárdos program része lenne, ám a munkálatok késnek - eddig csak a mederkotrás egy részével készültek el a látvány pedig igen lehangoló, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a megye egyik turisták által leglátogatottabb vidékéről van szó. Orfű Nyár elején még azzal az ígérettel biztatták az illetékesek Orfű, illetve a község két tava közül a kisebbik (hivatalos nevén Orfűi-tó) kedvelőit, hogy júliusban már lesz víz a mederben. Ehhez képest még mindig csak gyomtenger van, s az akár szégyen- teljesnek is mondható állapot kialakulása miatt a tótulajdonos orfűi önkormányzat, illetve a tó rendbetételét végző - és kezelői, használati jogát élvező - cég egymásra mutogat. Kovács Dezső (képünkön), a település polgármestere - műit mondja - tulajdonképpen semmiről sem tud. Még határidőkről sem. A tó rendbetételét célzó munkára ugyanis a kivitelező kötött szerződést a Környezetvédelmi Minisztériummal, miután erre a célra sikerrel pályázott. A terület kezelője a Klub Orfű Kft., a munkát az ebben a cégben résztulajdonos BS- Axis végzi. A minap határozatot fogadott el az orfűi önkormányzat: ennek értelmében írásban felszólítják a kivitelezőt, adjon tájékoztatást a munka késedelmének okairól.- Többször tanácskoztunk az orfűi önkormányzattal - állítja Bogyós Sándor, a BS-Axis ügyvezető igazgatója, szerinte éppen ezért ismernie kellene Kovács Dezsőnek a késedelem okait. Hozzátette, a képviselő-testület lassúsága az oka annak, hogy talán 10-15 nap múlva kezdhetnek el végre dolgozni a tó felújításán. A minisztérium a 35 millió forint visszatérítendő kamatmentes kölcsönből, illetve ugyancsak 35 milliós vissza nem térítendő támogatásból álló pályázati pénz előbbi feléhez fedezetet kért. A BS-Axis, miután korábban a tavat 60 évre használatba kapta az önkormányzattól, ezt jelölte meg fedezetül, amit a minisztérium el is fogadott, ám ehhez a helyi képviselő-testület hozzájárulására is szükség volt. A döntés két hónapot váratott magára, majd a pozitív választ követően a szükséges adminisztráció újabb egy hónapot igényelt. Amíg a háttér nem tisztázódott, a minisztérium nem utalta át a pénzt. Az elnyert pénzből azqnban még nem érkezett egy fillér sem a pályázatnyertes kivitelezőhöz. Bögyös Sándor abban bízik, 10-12 napon belül megkapják az összeget.- Be kell fejeznünk a munkát decemberben, ha beleszakadunk is - rögzíti az ügyvezető. Az előzetes felmérések szerint mintegy 30 ezer köbméternyi iszapot kellett volna kitermelni a leeresztett tó medréből, s bár a pontos mérés még nem készült el, de már mintegy 70 ezernél tartanak, azaz enyhén szólva ...jffflfF % x 11 111 i V Jf É. \ «Ä ORFŰ\ Pécsi-tó \ MECSEKRÁKOS ■: \ A leeresztett tó ORFŰ í w»» S^ort&tó Orfűi-hegy Ujj^l \ ORFŰ b %f B fals volt a becslés. Mindez része egy nagy ívű, félmilliárdba kerülő programnak, amelynek a kisebbik tó rendbetétele az első üteme. A mederkotrás után a partvédelmi munkák következnek, bővíteni akarják a strand területét legalább a korábbi háromszorosára. Szerepel a tervek között egy, a szigetre vezető híd és egy dlszszökőkút építése is. (Előzmények: www. dunantalinaplo. hu) MÉSZÁROS ATTILA