Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-25 / 262. szám

16. OLDAL S P ŐRT 2001. Szeptember 25., kedd | fl| Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. ülesiel Vilutyte ma végleg búcsút int Tegnap késő éjjel repülőgéppel megérkezett a franciaországi Európa-bajnokságról a ma­gyar női kosárlabda-válogatott. A szövetségi kapitány, Rátgéber László egy hetedik he­lyet, no meg a fél MiZo-Pécsi VSK-át hozta magával. Jolanta Vilutytének, a csapat volt litván Eb-győztesének (ezen a kontinensvia­dalon „csak” a negyedik helyet sikerült megszerezniük a litvánoknak) ma rendezik Pécsett a búcsúmérkőzését. Pécs Ilyen, vagy ehhez hasonló búcsúmeccset még nem rendeztek a baranyai megyeszékhelyen női kosarasnak. A MiZo-Pécsi VSK szakosztályveze­tése ezzel az ünnepélyes gesztussal szeretné ki­fejezni tiszteletét egykori játékosának, Jolanta Vilutytének, aki nem kevesebb, mint zsinórban tizenegy szezont húzott le fekete-fehér mezben. Rózsa Gábor szakosztályigazgató kiemelte, hogy a csapat az összes eddigi kiemelkedő eredmé­nyét a litván centerrel soraiban érte el, s neve szinte egybeforrt a pécsi női kosárlabdázással. A ma este 19 órakor kezdődő mérkőzésen a mostani MiZo-Pécsi VSK játszik egy olyan csa­pattal, amelyet azok alkotnak, akik a 11 év alatt együtt szerepeltek Vilutytével. A „PVSK-régiek” 25 fős keretében található például Balázs, Donkó, Sajni, Sztojkovics, Halász, Veres, Papp, Anitics, Kiefer is, az együttest Vertetics István, az első „aranykovács” állítja össze. A 2x15 perces gálamérkőzésen a Lauber Dezső sportcsarnok­ban a búcsúzó Vüutyte mindkét csapatban pá­lyára lép. Az ünnepi találkozóra csak az erre a rendezvényre kiadott jegyek érvényesek, ame­lyek 500 forintba kerülnek. A kapunyitás 18 óra­kor lesz, a meccset a Váradi, Várhalmi pécsi bí­rókettős vezeti. Az Európa-bajnokságról tegnap késő éjjel ér­tek haza a válogatott tagjai, köztük a MiZo-Pécsi VSK öt alapembere, Csák, Iványi, Újvári, Károlyi és Kalmár Nagy. A küzdelmes Eb-meccsek, majd Vüutyte búcsúmérkőzése után nagylelkű­en egyhetes pihenőt adott Rátgéber László a válogatottaknak, jövő hétfőn már ismét kezdődik a közös munka. A kontinensviadal valószínűleg okoz majd zökkenőket a csapat játékában a bajnok­ság kezdetén, hiszen taktikaüag nem le­het a gárdát a hátralévő három hét alatt összerakni. Fizikálisán várhatóan nem lesz probléma, Csákék az Eb-re is felké­szülten, csúcsformában utaztak ki, de óhatatlanul hullámvölgybe kerülhetnek a bajnokság első szakaszában. Szeren­csére az első 3-4 ellenfél (Szolnok, BEAC, Zala Volán, Szeged) nem tűnik túl nehéz falatnak. A csapat programjába tarto­zik október 5-7. között a Göcsej-kupa Zalaeger­szegen, amelyen nyolc együttes lép majd pályá­ra, köztük a Soproni Postás, a BSE és a Klosterneuburg (osztrák) is. Az aranyérmes együttes másik felét (termé­szetesen kivéve az idegenlégiósokat), így Kellert, Bwgmamt, Daridát, Szakácsot és a B-csoportos autóparkos lányokat az Eb-résztvevők és Rátgé­ber László hiányában hét hétig Füzy Ákos „sa­nyargatta”. A mostanra már befejeződő felkészü­lési időszakban a szakvezetőnek két fő teendője akadt: először is fel kellett készíteni fizikálisán az „öregeket” az A-csoportos bajnoki idényre, vala­mint azt a technikai és taktika minimumot is be kellett gyakorolni, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a csapat „összeforrasztása” zökke­nőmentes legyen. Füzy Ákos dolgát a különböző tudású és korú játékosok munkájának összeegyeztetése nehezí­Vilutyte szereti az aranyat Az utóbbi tizenegy esztendőt nyugodtan nevezhetjük a pécsi női kosárlabda aranykorának, s ebben fősze­repet játszott Jolanta Vilutyte. A litván centerrel sorai­ban a MiZo-Pécsi VSK alig „hibázott”, a dobogó leg­felső fokát csak ritkán engedte ki kezéből a pécsi gár­da a bajnokságban és a kupában egyaránt. A búcsúmeccsére készülő játékos hat bajnoki aranyat (1992, '95, ’96, ’98, 2000 és 2001), öt kupagyőzel­met (1997, '98, ’99, 2000, 2001) és egy Euroliga- bronzot (Messina, 2001) szorgoskodott össze. tette meg, ezért két részre osztotta a 21 fős társa­ságot, egy 13-14 tagú állandó magra, és egy „fel­zárkóztató csoportra”. A szakvezető a felkészülé­si időszakban elvégzett munkával teljesen elége­dett volt, főleg a MiZo-vegyes Bogép-kupán nyúj­tott teljesítményével, amelyen A-csoportos feltö­rekvő gárdák ellen játszott csapata.- Itt bebizonyosodott, hogy a pénz mellett a munka és az ambíció is elengedhetetlen a jó utánpótlásképzéshez - jegyezte meg, k. m. a. KOSÁRLABDA. Jolanta Vilutyte búcsúmeccse: MiZo-Pécsi VSK - PVSK vegyes, Lauber Dezső sportcsarnok, 19.00. ____________ikmai STREE TBALL AZ ÚJ PALÁNKRA. A Rácvárosi Általános Iskolában streetbaü-versenyt rendeztek tegnap a pályázati úton nyert új kosárlabda- palánkra, amelyen nemcsak az intézmény diákjai, oktatói vehettek részt, hanem a környék lakossága is.________________________________■ Mai s portműsor Röviden TENISZTEHETSÉGEK. A pécsi Makár Tanya Sportcentrumban 26-án, szerdán 17 órakor gyerek-szülő-edző találkozót tartanak, és 5-14 éves, tehetséges gyerekek számára kínálnak cso­portos téli edzéslehetőséget. Bő­vebb információ a 22-44-00-lás telefonon. (szz) MARKULIJA JOBB a felnőttek nél is. Teke női Szuperliga: Tata­bánya - Pécsi TSE 5-3. Pécsi pontszerzők: Rubinszki 421, Tö­rök B. 412, Bajer 412. Ifik: 1-3, Markulija Tímea a felnőtteket is beleértve a legjobban gurított, 457 fát ért el. ______________________________(M» Pál és Tóth duplázott Pécs-Budapest Pál Edina és Tóth László, a PÁC két atlétája egyaránt két arany­érmet nyert a hétvégi atlétikai országos bajnokságon. A fővárosban rendezték meg a hét végén a serdülő atléták országos bajnokságát, ahol a Pécsi Atlétikai Club fiataljai a szakosztály mosto­ha körülményei ellenére is kima­gasló eredményeket értek el: min­den számban és korosztályban ösz- szesen 31-szer jutottak döntőbe, 11-szer pedig a dobogóra állhatták, és összesen 171 bajnoki pontot gyűjtöttek. Pál Edina és Tóth Lász­ló kiemelkedett a sorból, hiszen mindketten két bajnoki aranyat nyertek, előbbi százon és távolug­rásban, Tóth pedig 1000 akadályon és 3000 síkfutásban. Ők ketten és Balogh Kata eredményükkel kivív­ták a hét végén a szlovéniai Nova Goricában megrendezendő szlovén-horvát-magyar hármasvi­adalon való részvétel lehetőségét a magyar válogatott színeiben. Eredmények. Győztesek: Pál Edina (100 m: 12,44 mp; távol: 529 cm), Tóth László (1000 akadály: 2:52,9 p; 3000: 9:27,5), Schubert Péter (2000 m: 6:42 p). Második helyezettek: Ulbert Ré­ka (magas), Bene Barnabás (1500, 1500 akadály). Bronzérmesek: Balogh Kata (magas), Csák Dáriusz (diszkosz), Berkes Ádám (magas). A csapat edzői: Béliné Fekete Viktória, Fogarasi Sándor, Halász Barna, Nagy Ákos, Ferenczi Imre. sz. zs. KÉZILABDA NB II., BAJNOKI EREDMÉNYEK Jobban kezdtek a lányok Hosszáhetény-Pécsvárad - Mecseknádasd 24-24 (10-13) férfiak. Pécsvárad, 100 néző. V.: Keszi, Viktor. Hosszúhetény- Pécsvárad: BARTOS - Róth 2, SOÓS 9, Szászfái 1, Nagy 1, MAR­CSIK 8, Kirch 2. Cs.: Tasnádi (ka­pus), Molnár 1, Kiss, Lukács, Bocz. Edző: Schelb Antal. Me­cseknádasd: HÁBER - Werb 2, DIDICS 7, Belső 5, Krász 1, Föld­vári, Makk 2. Cs.: TÓTH 7, dr. Kerner, Gungl. Edző: Gúnya Fe­renc. Az átalakult Mecseknádasd lelkesedése biztató. Harkány - Segesd 22-23 (9-13) Férfiak. Harkány, 100 néző. V.: Doszpot, Kovács. Harkány: So­mogyi - SOMOD1 3, Subert 4, Bánhegyi 2, ANDRÁS 3, Zádori Zs. 3, Káptalan. Cs.: Czifra (ka­pus), KISS 6, Kollai 1, Mezei. Edző: Kovács János. Gyenge támadójátékának köszönheti vereségét a hazai csapat. Dombóvár - PEAC-Kettele 30-26(16-11) Férfiak. Dombóvár, 400 néző. V.: Aczél, Nagy. PEAC-Kettele: Jedlicska - Szajkó 3, dr. Monori, Danyi 5, Lipcsik 4, Kemenes P. 4, Szirtes. Cs.: Kácsor (kapus), PAPP 6, BALÁZS 4, Pók. Edző: Horváth István. Idény eleji formának megfe­lelő eredmény született. Pécsváradi Agrover ­Kozármisleny 26-20 (9-14) Nők. Pécsvárad, 100 néző. V.: Bennarikné, Fodorné. Pécsvára­di Agrover: Bodáné - Perjési 2, Marián, SOMOGYI 3, GÁL 3, He­gedűs 7, Somogyvári 7. Cs.: KE­REKES (kapus), BOZÓ 4. Edző: Gúnya Ferenc. Kozármisleny: ROPOLINÉ - Homicz, Bareith 5, PENTZ 5, Schiebelhuth 4, Bodro­gi 2, Lukács 3. Cs.: Deák (kapus), Parag 1, Koholák. Edző: ifj. Ko­vács Tamás. Az első félidei enervált játék után a második játékrész 12-1- es hazai rohama eldöntötte a ta­lálkozót a lelkes újonc ellen. Csurgó - Mohács 16-27 (8-14) Nők. Csurgó, 100 néző. V.:‘ Pordán, Rákóczi. Mohács: AND- RÁSSY B. - Simkó 2, KŐSZEGI 11, Vértes 4, SZALAY 3, Vöő 5, Gazdag 1. Cs.: Mutschler (ka­pus), Stréb 1, György, Kiss, Streb. Edző: Oszlár Ferenc. A jó kapusteljesítmény és a kiváló összjáték segítette a mo­hácsiakat a nagyarányú győze­lemhez. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. Labdarúgó megyei II. osztály __ A Gödre mély gödre Czibulka-csoport: Vajszló - Endrőc 2-0, Gödre - Nagydobsza 0-6, Drávafok - Szabadszentkirály 2-1, Kishárságy - Merenye 2-0, Két- újfalu - Orfű 0-2, Szigetvári TK - Baksa 3-1, Bükkösd - Bakonya 2-1. Megyei II. Czibulka 1. Vajszló * 6 6 0 0 17-2 18 2. Orfű 6 5 0 1 18-6 15 3. Nagydobsza 6 5 0 1 14-2 15 4. Kishárságy 6 4 1 1 16-11 13 5. Merenye 6 4 0 2 12-10 12 6. Szigetvári TK 6 3 0 3 11-13 9 7. Drávafok 6 3 0 3 8-10 9 8. Sz.sz.király 6 2 1 3 15-15 7 9. Bükkösd 6 2 1 3 9-11 7 10. Kétújfalu 6 2 1 3 8-10 7 11. Endrőc 6 1 1 4 10-9 4 12. Baksa 6 1 1 4 11-15 4 13. Bakonya 6 1 0 5 8-26 3 14. Gödre 6 0 0 6 4-21 0 Tamási-csoport: Olasz - Szajk 0-2, Geresdlak - Lippó 2-1, Ko­zármisleny II. - Görcsöny 2-0, Szalánta-LDSZ - Sátorhely 1-0, Gyód - Ivándárda 1-0, Babarc - Görcsönydoboka 2-0. A Pogány - Kökény találkozót október 23-ra halasztották. Megyei II. Tamási 1. Kökény 4 4 0 0 16-1 12 2. Pogány 4 3 1 0 22-7 10 3. Lippó 5 3 1 1 6-4 10 4. Szajk 5 3 0 2 9-7 9 5. Gyód 5 2 2 1 7-5 8 6. Babarc 5 2 2 1 8-7 8 7. Xmisleny II. 5 2 1 2 8-6 7 8. Sátorhely "5 2 1 2 11-12 7 9. Geresdlak 5 2 1 2 6-7 7 10. Görcsöny 5 2 1 2 8-11 7 11. Szalánta-LDSZ 5 1 2 2 6-10 5 12. G.doboka 5 0 3 2 5-10 3 13. Olasz 5 0 1 4 3-17 1 14. Ivándárda 5 0 0 5 8-19 0 Következik Czibulka-csoport, szeptember 30., 16.00: Orfű - Kishárságy, Me­renye - Drávafok, Szabadszentki­rály - Gödre, Nagydobsza - End­rőc, Bakonya - Szigetvári TK, Bak­sa - Kétújfalu, Vajszló - Bükkösd. Tamási-csoport, szeptember 30., 16.00: Gyód - Pogány, Iván­dárda - Szalánta-LDSZ, Sátorhely - Kozármisleny II., Görcsöny - Ge­resdlak, Lippó - Olasz, Szajk - Ba­barc, Görcsönydoboka - Kökény. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: MÓCZÁN Z. Szezonvégi akció! árengedmény szept. 20.- okt. 6-ig!- Sportruházat- Turisztika- Szörf _ NOKTWIAND Pécs, Petőfi u. 48. Tel.: 72/213-692 Nyitva: h-p.: 10-18-ig szó.: 8-12-ig Király már a trón közelében A hét végén a Hungaroringen fejeződik be az autós gyorsasá­gi ob: a pécsi Király Gábor egy itteni jó eredménnyel a dobogó­ra érhet az összetettben. _____ Pécs-Mogyoróp_______ A Lada VFTS-t kormányzó pécsi fiatalember (aki anyagi okokból a fehérvári Alba Rallye Team szí­neiben áll rajthoz) az idén már eleve hátrányból vág neki min­den futamnak a hegyi és pálya­versenyeken. A tavaly és az idei év elején még H-csoportos raliau­tóként üzemelő jármű ugyanis jó­val nehezebb és gyengébb fékek­kel bír, mint kimondottan pályára épített versenytársai, ami például az Abaligeti úti szerpentinen, de a soros hungaroringi körözésen is súlyos másodperceket jelenthet számára. Ennek ellenére jó taktikázással és hatékony volánforgatással a mezőny java részénél rendre elő­rébb ér célba, a H-1600-as gép­osztályban jelenleg is csak a má­sik két pécsi menő, a BMW-s Tóth László és az éppen Ford Fiestát kormányzó Simon István (mind­(az ugyancsak pécsi Szél István­nal és Raits Péterrel nagy csatá­ban), ebben az esetben ugyanis az éves összesítésben még a do- bogóra állhatna. ___sz. zs. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^ÍAATESZ saira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 tag,a Az újság a © # # # # ít # P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült ( ketten Ventile SE) áll előtte - de volt már, hogy utóbbit is maga mögé utasította. Az évzárón leg­alább egy 4. helyet vár magától

Next

/
Oldalképek
Tartalom