Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)
2001-09-25 / 262. szám
2001. Szeptember 25., kedd BUNUGYI TŰKOR 11. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig KONFERENCIA. Az Egyesült Államok elleni terrortámadás kapcsán előtérbe került a vám- igazgatások szerepe a terrorizmus megelőzésében - hangoztatta Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka, az európai vám- igazgatások nyomozó vezetőinek X. budapesti konferenciáján. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a magyar vámosok az idén 194 kilogramm kábítószer és mintegy 127 millió szál cigaretta csempészetét akadályozták meg. Varga Mihály szerint a jó felderítési eredmények hozzájárulhatnak Magyarország kedvező megítéléséhez az EU-csatlakozás elbírálásakor. A háromnapos konferencián Európa 38 vámigazgatásának 64 vezető szakembere vett részt. GYILKOSSÁG. A vasárnapi búcsú után megöltek egy 30 éves vizsolyi férfit Szalaszen- den. Az áldozat vitába keveredett vendéglátójával, a házigazda pedig dühében kést rántott, és leszúrta ismerősét. A hirtelen haragú férfi egy másik személyt is könnyebben megsebesített. A rendőrség a sza- laszendi szurkálót emberölés gyanújával őrizetbe vette. RABLÁS. Tolcsván péntek éjjel több elkövető kifosztotta az egyik családi házat. A tulajdonos bántalmazták, majd mintegy 10 millió forint értékű zsákmányukkal elmenekültek. A rendőrség a nyomozás során Nyíregyházán feltartóztatott egy gépkocsit és annak vezetőjét előállította. A rablás részleteiről azonban egyelőre nem adtak felvilágosítást. Összefogás a bűnözés ellen 140 ország rendőrségének képviselői tanácskoznak a magyar fővárosban. Az Interpol egész héten át tartó közgyűlésén beszélt a magyar kormányfő is. Budapest- Az elmúlt 11 évben eljutottunk odáig, hogy Magyarországnak ma a polgárok által megbecsült igazságszolgáltatása, ügyészsége és rendőrsége van - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Interpol 70. közgyűlésének megnyitóján. Az Egyesült Államokban elkövetett terrortámadások kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az Interpol-közgyűlésnek most még nagyobb a felelőssége, mint szeptember 11-e előtt lett volna. - Csak nemzetközi összefogással tudunk védekezni és tudjuk legyőzni a nemzetközi bűnözést - emelte ki a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint jelenleg az Interpol ma rendelkezik azzal az információs hálózattal, szakmai erővel, eszközrendszerrel és tapasztalattal, amelyek nélkül az egész emberiség tehetetlen lenne a határokon átnyúló bűnözéssel szemben. Megemlítette, hogy Magyarország nemcsak az Interpol tagja, de a régión belül kezdeményezője volt egy szoros belbiztonsági együttműködésnek is. A közgyűlés nevében az Interpol elnöke keményen elítélte az egyesült államokbeli terrortámadásokat, illetve minden terrorcselekményt, és szolidaritását fejezte ki az érintettekkel. Jesus Espirages Mira arról is szólt, hogy az Interpol közgyűlésén a sajnálatos események után még fokozottabban koncentrálnak a terrorizmus elleni harc témájára és döntést is hoznak az ellene való fellépés kérdésében. Az elnök megemlítette, hogy a világ legnagyobb rendőri szervezetében új pénzügyi rendszert kell kiépíteni és az irányító testületeket is át kell szervezni. Az Interpol közgyűlését első alkalommal rendezik meg Magyarországon. Az egy hétig tartó rendezvényre 140 ország mintegy 650 delegáltja érkezett a magyar fővárosba. A közgyűlés témái között szerepel a bűnözés helyzetének globális értékelése, az euróval kapcsolatos rendőri intézkedések, a gépjárműlopások kérdése, a szervezett bűnözés elleni harc, illetve kiemelt témaként az embercsempészet. A szakértők foglalkoznak a nemzetközi körözési programmal, a korrupció témájával, a kábítószer-csempészettel, valamint a terrorizmus elleni fellépés mellett az információs bűnözéssel is. Őrizetben a díler Kisvárda Kábítószer-terjesztőt fogtak el a rendőrök Kisvárdán. A nyomozók lakossági bejelentések alapján jutottak a drogkereskedő nyomára. A 27 éves Sz. Norbertét pénteken vették őrizetbe. A kisvárdai dílernél 13 csomag speedet, 5 csomag marihuánát és 35 darab exta- sy tablettát találtak a rendőrök. A fiatalembernél tartott házkutatás során további - kisebb mennyiségű - kábítószerre bukkantak a nyomozók. Az eddigi adatok szerint a férfi nyár óta terjesztett különböző fajtájú kábítószereket Kisvárda és Záhony térségében. A díler vevői között fiatalkorúak is voltak. A drogterjesztő ellen kábítószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanújával indult eljárás, s a rendőrség kezdeményezte Sz. Norbert előzetes letartóztatásba helyezését. A rendőrök célja, hogy a teljes terjesztőhálózatot felszámolják, és a drogkereskedőket rács mögé juttassák. A nyomozók látókörébe eddig összesen tizennégy személy került, akiktől a laboratóriumi vizsgálatokhoz vizeletmintát vettek. Az orvosszakértői vizsgálat eredménye után ellenük is eljárás indulhat. Tocsik újra bíróság előtt Budapest A tanúk meghallgatásával folytatódott Tocsik Márta büntetőpere tegnap a Fővárosi Bíróságon. A 804 millió forintos csalással vádolt ügyvédnőt korábban már felmentették, ám a Legfelsőbb Bíróság felderítetlenség miatt új eljárásra kötelezte az első fokú fórumot. Tocsik Márta és társai ügyében két és fél évvel ezelőtt már ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság. Ezt a döntést a legfelsőbb bírói fórum meg- alapozaüanság miatt visszautalta az első fokon eljárt hatóság elé. A büntetőügy lezárását több alkalommal, több hónapra megakasztotta az ügyvédnő betegsége. A korábbi tárgyalások némelyikén sírógörccsel küszködő Tocsik orvosi igazolásokkal mentette ki magát a tárgyalások látogatása alól. Az ügyvédnő végig azt állította, hogy az ÁPV Rt.-vei érvényes szerződése volt, s tagadta, hogy a privatizációs szervezet érdemi munka nélkül fizetett volna neki 804 millió forintot. Tocsik Márta külső tanácsadóként 1996-ban szerződést kötött az ÁPV Rt.-vel. Feladata az volt, az állami vállalatok átalakulása során az önkormányzatok belterületi földekkel kapcsolatos igényét csökkentse, azaz az ÁPV Rt.-nek kevesebbet kelljen fizetnie a helyhatóságoknak. Eredményes alku esetén a jogásznőt sikerdíj illette. Tocsik Márta védekezése szerint tárgyalásai sikeresek voltak. A per során a bíróság látókörébe került több politikus is. Boldvai László egykori szocialista ország- gyűlési képviselőt és Budai Györgyöt, az SZDSZ-hez közel álló üz- letembert zsarolással vádolják, h. m. Szeszcsempész katonatiszt Budapest Tegnap állt először a Fővárosi Bíróság elé a Sínai-félszigeten tevékenykedő Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők magyar kontingensének egykori parancsnoka. Csák Mártont még tavaly szeptemberben rendelték haza szeszcsempészet kísérletének alapos gyanúja miatt. A parancsnok állítólag a kontingens táborából több karton alkoholt próbált Kairóba csempészni egy ismerőséhez. Fodor Lajos vezér- ezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka akkor eljárást indított a tiszt ellen. Mivel Csák elismerte tettét, a fegyelmi eljárás a szolgálati viszony megszüntetésével és fenyítéssel lezárult. Csák Márton fellebbezett a honvédelmi miniszternél, aki enyhített a szeszcsempész katona büntetésén: Csák Mártont két évre őmagy- gyá fokozta vissza. Ám emellett a miniszter feljelentette az egykori parancsnokot a Budapesti Katona Ügyészségen. Csák ekkor otthagyta a sereget. A vádlott ügyvédje elmondta, hogy az ügyészség vádindítványában szolgálati visszaéléssel, elöljárói hatalommal való visszaéléssel, alárendelt megsértésével, magánokirat-hamisítással, elöljárói intézkedés elmulasztásával, felbujtóként elkövetett sikkasztással és szolgálati közeg ellen elkövetett erőszakkal vádolja ügyfelét. Zeke László szerint a súlyos egzisztenciális következményekkel járó fegyelmi bünteti arányban áll a parancsnok altat elkövetett és beismert szabálysértésekkel, ám a vádak közül egy sem éri el a büntető- jogi felelőssége vonás szintjét. ■ stXfő . v . i s i a. y cwópöi wtiimvttf) nap 200Í. tztytwbw Vq. GzwdLft., ?ím A Pécsi Európai Autómentes Nap programja Ifjúsági sportrendezvények a Szent István téren 11.00 óra Utcai futóverseny általános és középiskoláknak Az előzetesen meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése 14.00 óra Ügyességi rollerverseny alsó tagozatosok részére 15.00 óra Kerékpáros ügyességi verseny felső tagozatosok részére 16.00 óra Kerékpáros gyorsulási verseny: minden induló sebességét trafipax méri! 17.30 óra Barkas-toló verseny: négyfős csapatok jelentkezését várjuk A rendezvényekre a helyszínen lehet jelentkezni saját rollerrel, kerékpárral. Filmvetítés az Uránia moziban 16.00 óra „Szuperzöld" filmek. Ingyenes! Jelmezes kerékpáros felvonulás Indulás: Domus előtti parkolóból 18.00 órakor, érkezés a Széchenyi térre A „Suliba? Bringával!” kampány eredményhirdetése, díjkiosztás A legötletesebb kerékpáros jelmez díjazása A kerékpárral érkezett képviselők köszöntése Értékes ajándékok sorsolása a nap eseményein résztvevők között Koncert a Dante kávéházban 21.00 óra Biciklirap: IMMC (Bp.) A koncert ingyenes! Környezetvédelmi mérések a nap folyamán A város három pontján (Fürdő u., Hunyadi u., Rákóczi u.) a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei zajmérést végeznek A PW Rt. szakemberei forgalomszámlálást tartanak A Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet ingyenes CO mérést végez A rendezvény kiemelt támogatója: Pécs M.J.V. Önkormányzata A rendezvény szakmai támogatója: Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Támogatók: ANTSZ BIOKOM Kft. Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet Baranya Megyei Kulturális Központ Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség Istenkúti Közösségért Egyesület Pannon Power Rt. Pécs Városi Kulturális Központ Pécs TV Kft. Pécsi Tömegközlekedési Rt. Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. Zöld Gondolat Lovagrend Szervezők: Pécs M.J.V. Önkormányzata Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Környezetünkért Közalapítvány Pécs Városi Rendőrkapitányság Zöld Futár A hirdetés megjelenését támogatta a BléKOM KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI kft. ZÖLDFUTÁR: expressz biciklis futárszolgálat Pécsen 06-20/323-73-04 á Orbán Viktor, Espigares Mira (balról) elnökkel és Ronald Noble főtitkárral fotó: europress/epa