Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-12 / 249. szám

2001. Szeptember 12., szerda RIPORT 7. OLDAL K U L T U R A ­Terasvuori megszerette Pécset A finn balettmester minden bizonnyal még visszatér A BETEGEK JOGAIRÓL (1.) ________ Tö rvény és alapelvek A finn művészt fogadalma kötelezi fotó. tóth László Meglehetősen termetes ember Juhani Terasvuori, így nehéz elképzelni róla, hogy hajdanán a moszkvai Bolsojban diplomázott, mint balett-táncos. Bár, ha belép a tükrös próbaterembe, mozdula­taival azonnal feledtetni képes minden prekoncepciót. A finn balettmester „rokoni” kedvességgel, empátiával válaszol az okvetetlenkedő kérdé­sekre is; keménységét és szinte könyörtelen következetességét a próbateremben hagyta. Mert ott nemigen ismer pardont. Juhani Te- rasvuori (képünkön) nagyon jól tudja, hogy a remélt eredményt csak a munka hozza meg, s neki feladata volt, hogy erőnléti „edzéseket” amolyan tíznapos kurzust tartson az újjá­szerveződött Pécsi Balett táncosai számára. Kézenfekvőnek tűnt a kérdés:- Miért éppen Pécsett dolgozik?- Régi, években már nem is számolható ba­ráti szálak és munkakapcsolatok fűznek a di­rektorhoz, Keveházi Gáborhoz. Amolyan kis- öcsém. Soha el nem múló barátságunk okán ő kért meg arra, hogy próbáljak szétnézni itt is, segítsem a társulatot a magam módján. Úgy tudom, sok a feladat és szeretne a társu­lat megújulni. Ezért aztán nagy örömmel és ■ reménykedve jöttem a városba.- Járt már itt?- Még sosem. De sokat hallottam róla, hi­szen Lahtiban születtem, s mint újságolvasó ember, már hosszú ideje tudom, hogy Pécs Lahti partnervárosa. Ekként úgy vélem, hogy nem vendég vagyok, hanem egy olyan firm, akinek régóta köze van ehhez a tájhoz és vá­roshoz, a szűk utcákhoz, a mediterrán hangu­latú vidékhez. Önök el sem hiszik, hogy mi­lyen szép, s hogy én ezt csupán az újság ked­véért mondom. Fantasztikusan érzem magam.- Mondana magá­ról valami bővebbet?- Dolgoztam már Magyarországon, a szegedi balettnél is, ám valójában járom a világot és próbá­lok megélni ebből a nagyon szép szak­mából. Fesztiválo­kat szervezek, alkal­mi társulatokat épí­tek, produkciókat és táncosokat mene­dzselek. Balettügy­nökségem közis­mertté vált a szak­mában, s nemcsak Skandináviában mozgok otthono­san, hanem a világ számos pontján, Ja­pántól Ausztráliáig. Pécsről éppen Sang­hajba repülök egy kis időre, hasonló balettmesteri feladatok miatt, aztán Glas­gow következik.- Nem pimaszkodásképpen, de úgy látom, hogy ízük a magyar konyha...- Valójában fogyni jöttem, de itt lehetetlen akár egy dekányit is leadni. Majd Sanghaj­ban...- Muszáj megkérdezni: milyennek látja a balett-társulatot. Van benne spiritusz...?- Az új együttesnek egyetlen elődását sem láttam-láthattam még, ezért valójában mesz- szemenő következtetést ne várjon tőlem. A próbák és edzések alatt azonban úgy tapasz­taltam, hogy kiváló csapattá formálható, s ahogy én a Keveházi-Egerházi duót ismerem, mindent el is követnek ezért.- Ön balettügynökként is figyelhette a mun­kájukat...- Értem a célzást. ígérem, hogy még sok­szor visszatérek Pécsre, s „amennyiben” és „ha” olyan produkciókká érik az itt megkez­dett munka, akkor igyekszem majd segíteni őket abban, hogy minél előbb kijussanak a nemzetközi porondra. Ugyanis amikor 1986- ban együtt táncoltunk-dolgoztunk Keveházival, megfogadtuk, hogy segíteni fog­juk egymást. S ez a fogadalom kötelez. KOZMA F. TÓTH ATTILA FAMŰVES RÖNKBÚTOR KIÁLLÍTÁSÁT tekinthetik meg az érdeklődők a Pécs-Mecsek- szabolcsi Településrészi Önkormányzat felújított épületében. A tárlaton az alkotó fotóiból is látható egy válogatás. ________________________________________________________________FOTÓ: MÜLLER ANDREA __________Hírek__________ SZ ÍNHÁZI BEMUTATÓK. A pécsi színházi évad a Szoba­színházban indul szeptember 21-én, a Bűntény a Kecskeszige­ten előadással. Az első bemuta­tóra pedig szeptember 28-án kerül sor a kamaraszínházban, ahol a Boldog születésnapot! darabot játsszák. A nagyszín­ház október 6-án kapcsolódik be a bemutatók sorába a Pillan­gókisasszonnyal, s nem egé­szen egy hét múlva, 12-én a Víg özvegy következik, majd újabb e'gy hét múlva, 19-én a Ványa bácsi, végezetül 26-án a kamaraszínházban az Első po­zícióban balettesttel zárul az októberi bemutatókiistája, (c) A PÉCSI születésű és hosszú éveken keresztül Pécsett alkotó Ficzek Ferenc képzőművész emlékkiállítása nyílik meg a Bu­dapest Galéria kiállítóházában szeptember 13-án, csütörtökön 17 órakor. A kiállítás október 14-ig tekinthető meg hétfő kivé­telével minden nap 10 és 18 óra között. ____________________________1*51 Mo st induló sorozatunkban a jog egy olyan fejezetét igyekszik szakértő szer­zőnk, dr. Jakab Tibor köz­nyelvre fordítani, ami való­ban mindenkit érint. A be­tegjogokról keveset tudunk, pedig sajnos előbb-utóbb mindenki kerülhet olyan helyzetbe, amikor nem árt, ha ismeri, mit és hogyan te­het. A sorozattal ebben sze­retnénk segítségükre lenni. 1. Mit jelent a „betegjog”? Az új egészségügyi törvény (1997. évi CUV. tv., a továbbiakban: EÜ tv.) - a magyar jogalkotás történeté­ben először - külön fejezetben so­rolja fel azokat a jogokat, amelyek a beteg (egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő) embereket Magyar- országon megilletnek. Természete­sen a törvény életbe lépése előtt sem jelentett a betegség „törvényes jogfosztottságot”, de az egészség- ügyi ellátóktól állapota okán kiszol­gáltatott személy autonómiáját (önrendelkezését) igen gyakran korlátozták. Például mindenki számára (be­leértve a főnököt is) természetes dolog az, ha a gyerek beszalad az anyuka munkahelyére a lakáskul­csért, viszont egészen a közelmúl­tig a kórházba került anya a gyer­mekével csak heti három-négy al­kalommal, szigorúan látogatási időben találkozhatott, feltéve, ha a gyermek már elmúlt tizenkét éves. Ha a beteg (vagy hozzátartozója) úgy érezte, a kiszabott látogatási idő alapvető emberi jogát sérti, két dolgot tehetett: megkömyékezte a portást, vagy bírósághoz fordulha­tott annak kimondása érdekében, hogy betegsége miatt nem foszthat­ják meg a szeretteivel való kapcso­lattartástól. Amennyiben az utóbbit válasz­totta (volna), egy végtelen és költ­séges polgári peres eljárás végén a Legfelsőbb Bíróság minden bizony­nyal - az Alkotmányra hivatkozva - kimondja: a kapcsolattartás joga szoros összefüggésben van az „em­beri méltóság jogával”, amit nem lehet a házirendben indokolatlanul korlátozni. (Persze időközben eltelt volna néhány év...) Amint a példa is érzékelteti, az egészségügyi ellátást igénybe vevő embert az EÜ tv. hatályba lépése előtt is megillették a személyhez fűződő jogok, viszont e jogok jelen­tős része nem volt nevesítve csak levezethető volt az akkori hatályos joganyagból. Ez pedig bizonytalan­ságot és így: kiszolgáltatottságot eredményezett. Az új törvény je­lentős mértékben változtatott ezen a helyzeten. Példánknál maradva, az EU tv. ll.§ mindenki számára egyértelműen kimondja a kapcso­lattartás jogát: „A beteg (...) jogo­sult más személyekkel akár írás­ban, akár szóban kapcsolatot tarta­ni, továbbá látogatókat fogadni.” A kapcsolattartáson kívül szá­mos betegjogot és kötelezettséget nevesít a törvény, most induló so­rozatunkban ezekkel és az ellátók jogaival szeretnénk megismertetni Önöket. 2. Alapelvek Az Egészségügyi törvény szelle­miségét öt alapelv hatja át. A betegek jogainak és méltóságá­nak védelme: „Az egészségügyi szolgáltatások és intéáredések so­rán biztosítani kell a betegek jogai­nak védelmét. A beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatáro­zott esetekben és módon korlátoz­ható.” [2.§ (1)] E korlátozás végre­hajtási módjának és mértékének - az Alkotmány értelmében - pedig műiden esetben arányosnak kell lennie a védendő cél, a közérdek (járványügyi biztonság, a beteg és környezete testi épségének és egészségének védelme) jelentősé­gével. Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés körében biztosítani kell az esélyegyenlőséget és a méltá­nyosságot. Ez nem jelent keveseb­bet, mint, hogy minden Magyaror­szágon tartózkodó személynek megkülönböztetés nélkül, azonos eséllyel kell hozzájutnia a számára szükséges egészségügyi ellátáshoz. (Tehát pl. a lakóhely vagy a társa­dalmi „pozíció” elviekben nem be­folyásolhatja a szükséges egészség- ügyi ellátáshoz való hozzájutást.) Viszont nem jelent többet sem, mint lehetőséget, ami akkor való­sulhat meg, ha a szükséges (kívánt) szolgáltatás igénybe vételére az ille­tő jogosult. Az egészségügyi ellátó rendszer felépítésében kiemelkedő fontossá­gú a progresszivitás elvének alkal­mazása Ez azt jelenti, hogy min­den beteg akkor és ott kerüljön gyógykezelésre, ahol és amikor egészségi állapotának megfelelő el­látást kaphat, és ahol az ehhez szükséges szakmai követelmények biztosítottak. Ennek eldöntésére a betegbeutalási rendszer szolgál. (A „szabad orvosválasztás” kapcsán még visszatérünk erre.) Az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának szakmai követelmé­nyei szektorsemlegesek. Tehát pl. a vakbélműtétünkkor szakmai szem­pontból azonos minőségű ellátást kellene, hogy kapjunk, ha azt egy kisvárosi önkormányzati kórház­ban végzik el, illetve ha azt egy hiper-szuper magánklinikán. Az egészségügy működésének meghatározó eleme a megelőzés, a preventív szemlélet fokozott érvény­re juttatása. Ez az, ami még csak szép alapéin... Dr. Jakab Tibor Tárca Vezess haza, nagy folyó A kisfiúnak, aki csak naphosszat ült a folyóparton, odahaza arról mesél­tek a szülei, hogy időnként gyön­gyöket vet partra a víz, amiket egy elkárhozott, s örök fogságra ítélt ki­rályleány dobál fel a habokból, így üzenve, hogy még mindig remény­kedik, s hisz a szabadulásában. S ugyan ki nem szeretne megfejt­hetetlen titkok mélyére lesni, külö­nösen még a „mai kocsmán”, s az „értelmen” is félig innen, gyerek­ként? Ült hát sötétedésig a köveken, a morcos horgászok mellett, s csak várta, várta a gyöngyöket, de persze azok csak nem kerültek elő. Aztán kérdőre vonta a mese gaz­dáit, akik bölcs tisztánlátásukkal úgy magyarázták meg a dolgot, hogy a gyöngyök csak a lélek szá­mára láthatók, szemmel semmikép­pen: ha így sikerülne észrevennie őket, akkor a leány megszabadul. S miután ezt már végképpen nem értette, nem is firtatta tovább a dolgot, s többé már nem bámulta a zavaros vizet sem. Sok, sok évvel később aztán újabb, nagy talányokat kellett fej­tegetnie. Most éppen azt, hogy valaki megint meghalt, s még csak el sem köszönt igazán. Legalább annyit mondhatott volna, koszi, gyere­kek, nekem ennyi éppen elég volt. De nem. Ehelyett a Dunában ke­reste meg végzetét, s fordulatos életéhez hasonlóan ugyancsak ki­térőkön át, de végül hazahozta tes­tét a nagy folyó. Amikor jó pár héttel ezelőtt - emlékezett vissza az emlékek közt kutatva az egykori kisfiú, aki régen a folyó mélyét kémlelte, de ma már felnőtt, s túl is lépett már „a mai kocsmán” - utoljára találkoztak, arról a különös álomsorozatáról beszélt, ami évek óta kínozta, ép­pen úgy, mint Babits regényének hősét: a nappáok és az éjszakák lassan egybemosódtak, s egy idő után nem tudta már eldönteni, me­lyik is az igazi élete. Mert az álom­ban leírt feljegyzései reggelre ott voltak az íróasztalán, s az éjszakai látomásban megivott kávé lecsep­pent maradékából is akadt az ágy­neműn. S így őrlődött nap nap után, a minden egyes éjjel tovább szövődő álom, ahol egy másik sze­mélyként kellett léteznie újra és új­ra, és a nappalok között, ahol ugyancsak meg kellett vívnia a ma­ga csatáit. Ahogy akkor mondta, mind a kettőnek meg szeretne vala­hogy felelni, mert nincs, nem is le­het más választása. Aztán fejét le­hajtva, mintegy csak magának mormolva tette hozzá: de úgysem fog sikerülni. Ennyit tudott felidéz­ni futó találkozásukból. És tényleg - ötlött az eszébe -, tényleg nem sikerült megfelelnie. Pedig próbálta sokszor le is írni, el­mondani a világnak, mi is történik vele valójában, de nem értette igazá­ból senki, még ő sem, aki hosszú hónapokat töltött vele szemben ül­ve egy íróasztalnál. Többször emlí­tette azt is, hogy megmutatja neki kéziratait, amelyekben különös sor­sa részleteit beszéli el, de végül erre sem került sor. S miután itt, a valódinak gondolt világban nem búcsúzhattak, odaha­za, a nagy folyó menti városkában botorkálva tulajdonképpen meg sem lepődne, ha egyszercsak össze­futnának, vagy belesve egykori ked­venc kocsmája ablakán, megpillan­taná, amint éppen kortyol egyet a söréből. De nem. Helyette csak ismerősei jönnek, s most már félve kutatja szemüket, vajon éppen ők is egy másik, éjsza­kai világból ruccantak-e át néhány órára a nappalok magányába, s egy kis időt eltöltve már iszkolnak is vissza, odaátra, az ismeretlenbe. S töpreng azon is, valójában nem éppen fordítva történik-e meg min­den. Amit itt és most gondol, vajon nem egy másik világban gondolja-e, s akkor a nappal élt élete lenne csak az álom. De ha ezt el tudja képzelni, az is éppen elegendő baj, mondhat­ná a pszichológusa (persze, ha len­ne), mert akkor a két világ máris kezd egybemosódni, igazából már nincs is különbség a kettő között, miután nem érzékeli a közöttük hú­zódó vékony, egyre vékonyabb ha­tárvonalat. S innen csupán egyeüen lépés, hogy szándékosan átugorjon odaátra, mindössze egy percnek tet­sző örökkévalóságba. Talán a most búcsút intett isme­rőse - jutott eszébe hirtelen - is csak pár másodpercig szerette volna ki­próbálni, milyen is odaát, s talán a többi éjszakai álmodó is. Újra lement a nagy folyó partjára, s azt gondolta, már kezdi látni a ki­rályleány gyöngyeit. De most már késő, villant eszé­be, miután hasztalan próbálta elérni őket, mert minduntalan elsodorta a gyöngyöket a víz. Talán ez az igazi titkuk - ébredt rá ösztönösen -, csak egy megismételheteüen pillanatban lehetséges hozzájuk férni, ha ezt el­mulasztja, akkor örökre odavannak már, tovább nincs is értelme keres­gélni: a kagylók rejtőzködő gyümöl­csét, úgy, akárcsak az eltűnt álmo- dót, ha akarja, egyszer úgyis haza­hozza a nagy folyó. MÁTÉ BALÁZS ♦

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom