Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-11 / 248. szám

Ül 2001. Szeptember 11., kedd KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL HIÁBA SZERETNÉNK SZÉPPÉ TENNI KÖRNYEZETÜNKET. Pécsett, a Kálvária út valamennyi új pihenőpadját összefirkálták már, most a széttörésüket is megkezdték. ______________fot6=müller andrea A jogon és a közgázon is elkezdték Az elmúlt évektől eltérően, idén először nem volt a Pécsi Tudo­mányegyetemnek központi tan­évnyitója. Tegnap utolsóként a Közgazdaságtudományi, vala­mint az Állam- és Jogtudományi Karokon is megtartották az ün­nepélyes tanévkezdést. Utóbbi karon 260 államilag fi­nanszírozott, 40 költségtérítéses, valamint 700 levelezős hallgató kezdheti meg ez évtől egyetemi tanulmányait. A ceremónián je­len volt dr. Toller László polgár- mester; a kar dékánja, dr. Ivan- csics Imre pedig köszöntötte az elsőéves hallgatókat, akik ezután esküt is tettek. A Közgazdasági Karon dr. Far­kas Ferenc dékán nyitotta meg a tanévet, de dr. Tóth József, az egyetem rektora is részt vett az ünnepségen. A Rákóczi úti aulá­ban 270 magyar és 55 angol nyel­vű - többek között kínai, finn és norvég - tagozatos gólya ismer­kedhetett meg a talárba öltözött professzorokkal.__________s^a. Ak i régen volt a színházban idegen A pécsi színház épülete különleges labirintus a maga nemé­ben, olyan, ahol az idegen könnyen eltéved. Simon István eb­ben az épületben már meglehetősen régen volt idegen, igaz, hogy maga is azzal kezdte harminc éve az ismerkedést, hogy keresztül-kasul bejárta a házat, kiment a tetőre, bekukkan­tott a legeldugottabb helyiségébe is. Valószínűleg sokan szeretik és tartják jó emberüknek, barátjuk­nak Simon Istvánt (képünkön). Vélhetően joggal. Hiszen a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatóját olyan mentalitással áldptta meg az Isten, hogy vele összeveszni szinte lehetetlen. Se­gítőkészen, csöndes, többnyire kedvesen odaillő humorral, hu­morba hajló megjegyzéssel lép át a legnagyobb problémákon is (természetét édesapjától örököl­te), könnyedén old ki gordiuszi csomókat, érezve-értve azt a mi­liőt, amiben dolgozik. A színész érzékeny ember. Véletlenül és pimaszul fiatalon (még főiskolás korában) lépett be a főbejáraton művészeti titkárként Nógrádi Róbert mellé, aki majd­nem két lábbal rúgta ki az állásra pályázót, s az emlékek szerint csak dacból alkalmazta: „Ha maga ilyen bátor legény, akkor mutassa meg, hogy mit tud...” A korai há­zasság miatt állás után kajtató ifjú­ból fél óra alatt művészeti titkár, néhány év múlva főtitkár, majd pe­dig ügyvezető igazgató lett, hogy napjaink­ban immár vagy harminc éve a szakmát mene­dzselje afféle in­tendáns (?) módján. Kézen­fekvő, hogy az emlékezés fona­lát az ifjúi évektől gombolyítjuk, az egykori kollégákról hosszasan beszélgetve jutunk a máig, a Bali- kó Tamással való barátságig. Köz­tük közös ismerősök, hasonlóan átélt politikai változások, betiltott és merész előadások (amikor Ily- lyés házi szerző lehetett), s arról a szerelemről, ami végképp ide köti, s amiért dramaturg szakot járt a színművészetin. Végül arról, hogy gimnazistaként amatőr színjátszó volt, verset mondott, s kedvesen raccsolva már színészként is de­bütált Pécsett. Véletlenül lett színházi ember, de már nem tud e háztól szabadul­ni. Olyannyira nem, hogy még a nyári szünetekben is benéz időn­ként az épületbe, amikor minden kihalt, s az elképesztő nagy csönd­ben úgy érzi ott magát, mint egy szellemváró skót kastélyban. Persze jobb, ha zaj van. Ha nyikorognak a plüss-székek a nézőtéren, ha kiabál a rendező, ha rohan a művésznő, ideges az ügyelő, és persze jönnek-mennek az emberek. Ha él az épület. Mint például az idei nyáron, a színházi fesztivál idején, amikor nonstop forgószínpadszerűen mentek az előadások, próbák, díszletcserék, s a nagyszínházban a hét nap alatt egyszer sem oltották le a villanyt. Simon István a város Pro Civita- te kitüntetését a minap vehette át (egy újabb kerek jubüeum: ötvene­dik életévét is a napokban töltötte be), s ez alkalom a visszatekintés­re, néhány komolyabb kérdés föl­vetésére. Hogy szóljunk a család­ról, három gyermekéről, éppen most nagybeteg édesanyjáról. Ne­kik ajánlja a díjat, s leginkább az utóbbinak, hiszen velük kerek az élet, nekik is részük van benne. A társulatnak, benne a közvetlen kol­légáknak, gazdasági-műszaki em­bereknek is szabdalna belőle, azoknak, akik mindig tudják, mi a teendő, akik nélkül Simon Pista na­gyon egyedül volna. Nem tüke pécsi. Itt van otthon tizennyolc éves kora óta, persze „kétlakiságában” Tatát és a turul­madaras Tatabányát sem tagadja meg, hiszen azon a vidéken szüle­tett, ott élnek még szerettei. Hobbi­ja a munka volna, hanem mint minden valamirevaló férfiember, „főzni” is szeret, méginkább alkot­ni valami pörköltfélét, fűszerek va­rázslatában, vendégvárásban. Kol­légái között szerencsére akad ha­sonló, akikkel - mint a jelen sorok írójával - recepteket tud elemezni- kivesézni, s olykor szóból is érzi az ételek ízét.... ___________._______KOZMA FERENC Tv-je gyzet Egzotikum Az esőerdőt föl kell szabadítani. A sínylődő állatokat, fákat meg kell menteni. Ezen szívbe marko­ló eszmék jegyében indul jóté­kony célú hangversenykörútra egy nagyvárosi iskola gyermek- kórusa a South Park című rajz­filmsorozat újabb epizódjában. Némi malőr, hogy a dzsungel ne­velő célzatú, csoportos megtekin­tése alkalmával, haladva a kon­cert Costa Rica-i helyszíne felé, az esőerdő értékeit ecsetelő lel­kes ökológust a gyermekkórus szeme láttára fölfalja egy béké­sen csúszkáló kígyó, nem értve a spanyol nyelv helyi akcentusát. A kórust vezető tanító néni is hi­ába magyarázza el sokadszor, hogy a természetet óvni, az ide­gen országokat tisztelni kell zsenge fejlődésükben is; az ő há­tára meg felmászik egy rohadt nagy szőrös bogár. „Szopás ez a túra” - nyugtázza korunk gyer­meke pőre szókimondással, rü­hellve az egész fölhajtást; és ami a „szakzsargont” illeti, ez még le­heletfinom, sőt gyengéd kifejezés a többihez képest. Ha idéznék, a szavak többségét ki kellene pon­tozni. Ezzel együtt vagy épp ezért a South Park egyre népsze­rűbb a fiatalok körében, akik már eleve nem ülnek fel a világmeg­mentő konferenciák zajos ígére­teinek, és nem hisznek az önsza­bályozó piac demagógiájában. Néhány hónapja a pápuák és a földjükre érkező első angol expe­díció találkozásáról láthattunk pompás dokumentumfilmet Kepes András műsorában, az Oá­zisban. A pápuák azt hitték, el­hunyt őseik szellemei tértek visz- sza. Láthattuk a harcosok porfel­hőt verő meztelen talpát, ahogy kezükben a dárdákkal, óriási el­tökéltséggel tapossák simára a re­pülőgép - az érkező óriási madár - leszállására kijelölt rétet. Most vasárnap Molnár Margit misszio­nárius 1928-ban megkezdett Mános-szigeteki gyógyító és is­kolalapító tevékenységéből kap­tunk ízelítőt az ml „Magyarok az emberevők földjén” című útifilm­sorozatában. De hol vannak már ezek a romantikus idők? Egyelő­re leküzdhetetlen ellentmondás, hogy amíg a civilizált világ úgy érzi, a politikai határok elmosód­nak, és karnyújtásnyira kerül­tünk egymáshoz, addig a „felsza­badítandó övezet” éhezik. Bár aki csak a Bahamákig lát, úgy tudja, a pápuák mobiltelefonok láncára verve járják táncukat, és a királynő köldökét díszítő aranykarikába chip van beépítve, hogy hasbeszéddel is üzenni tud­jon New Yorkban vagy Budapes­ten élő gazdag unokabátyjának, aki most nyitotta meg „Békés em­berevőkhöz” címzett éttermét. BÓKA RÓBERT Bezárult a Retina Egy festményfilm, a budapesti Bánóczky Tibor Holtágban című alkotása nyerte a fődíjat a sellyei Retina 2001. Nemzetközi Video- és Filmművészeti Találkozón. A kockánként festett filmszalagon egy magányos ember ábrándozik a természetről, az életről. A má­sodik helyen Neuberger Gabriella kecskeméti művész Fotolite című munkája végzett, a harmadik pe­dig Gyulay Líviusz Szinbád Don Voyage filmje lett. Az MTV elnö­kének díját Tóth Pál igen eredeti munkája, a szentjánosbogarak nemi életét bemutató háromdi­menziós produkciója nyerte. A legjobb török film Sezgla Türk nagyjátékfilmje lett, míg Hóból község díját a japán Akiko Tsui Life Point, Sellye városét pedig a szegedi Lóránt Anikó Mintha al­kotása kapta. Az egyetlen bara­nyai kitüntetett Egle Anita For­máció alkotásáért. A fesztivált a szakmai közön­ség igen jónak minősítette, s va­lószínűsíthető, hogy jövőre több kisebb település is bekapcsoló­dik a rendezésbe. Természetesen továbbra is Sellyén lesz a rendez­vény központja, de a somogyi fürdőhely, Csokonyavisonta és Baranyából Felsőszentmárton is esélyes a csatlakozásra. Minden­esetre a következő találkozó alapjait máris lerakták, a Nemze­ti Kulturális Örökség Minisztériu­ma 2 millió forint bértámogatást küldött a Retina szervezőgárdájá­nak. M. B. E. Egy kupaknyi szerencse Miként oktatja Fortuna istenasszony a betűvetést, avagy két pécsi takarítónő vitás esete az ipszilonnal Ezrek gyűjtötték a kóláskupakokat a nyáron a kisebb-na- gyobb nyeremények reményében. Két pécsi takarítónő - ko­rábban barátnők - szerencsésnek bizonyult a Betűvető játék­ban, rátaláltak a főnyereményre. Egyikük milliomos lett, aki pedig segédkezet nyújtott hozzá, örök életében átkozni fogja ezért Fortunát.- Míg élek, azon fogok őrlődni, hogy ott volt a nagy nyeremény a kezemben, és én meggondolatla­nul odaadtam a kolléganőmnek a milliókat érő kupakot, minden el­lenszolgáltatás nélkül. Ráadásul pontosan azt a betűt, az ipszilont, melyből csak három került forga­lomba az egész országban - tehe­tetlenül magába roskadva így em­lékezik a történtekre az egyik pé­csi gimnázium takarítónője.- De hogy sorjában kezdjem, a Coca Cola Betűvető játékán a nyár folyamán a kupakokban található betűkből szavakat lehetett kirak­ni, s egyik-másik értelmes szóért értékes ajándékokat nyerhettek a beküldők - idézi az előzményeket a játék minden bizonnyal legna­gyobb vesztese. Én az iskolában még júniusban találtam egy kupa­kot Y-nal, s mivel most nem foglal­koztam különösebben a játékkal, odaadtam a többiek szeme láttára a kolléganőmnek. Ismertem a Be­tűvető lényegét, mert húsvét tájt magam is szorgosan gyűjtöttem a kupakokat, de akkor nem nyer­tem. Többeknek odaadhattam vol­na a munkatársaim közül, de őt választottam, mert tudtam, hogy a gyerekének rollert szeretne nyer­ni, azért keresi megszállottan az üres kólásflakonokat. Jóba vqI- tunk ezelőtt mindig, a gyerekek ruhákat cseréltek egymás közt, af­féle munkahelyi barátság volt köz­tünk. De ez a kupak elrontott min­dent. Mert augusztusban megtud­tam, ez volt a kulcsbetű a főnyere­ményhez, a NYÁR szóval elvihető 12 millió forintot érő balatoni nya­ralóhoz. Ő meg is nyerte az üdü­lőt, én pedig hiába kértem hogy kárpótoljon valamiképp, mindmá­ig nem történt semmi. Pontosab­ban ügyvédhez fordult, s ott a sze­membe vágták, nem jár nekem egy fillér sem.- Ez a NYÁR nem az én nya­ram - folytatja. - Nem kértem pe­dig nagy ellenszolgáltatást, 500 ezer forintot csupán, hogy segíte­ni tudjak a lányomon. Négy gye­reket neveltem fel egyedül, s tu­dom, hogy hova kell nagyon a pénz. A hat unokám közül ő ne­vel egy 100 százalékosan rokkant tízéves gyermeket, kézbe kell vin­ni az orvoshoz is, nekik nagy szükségük lenne minden forintra. Eleinte a kolléganőm még hitege­tett, hogy majd odaadja a nyaralót egy-két hétre, később már csak egy hétvégét emlegetett, de én úgy érzem, több illet meg mind­ezért. Természetesen szó szót kö­vetett, egy ideje már nem is be­szélünk egymással. A legjobban az fáj, hogy kezdettől fogva tudott róla, hogy nyer, de az utolsó pilla­natig eltitkolta, miközben a férje úton-útfélen eldicsekedett a sike­rükkel. Hát én ezt egész életem­ben nem fogom tudni megemész­teni.- Nem tagadom, való­ban tőle kaptam az ipszi- lonos kupakot, s ez kellett a nyaraló, a 42 négyzet- méteres, amerikai kony- hás, nappalis, hálós, für­dőszobás lakrész meg­nyeréséhez - mondja a szerencsés hölgy. - Más­részt én mindvégig a JÉG szóra gyűjtöttem, ami az­tán nem is jött össze, pe­dig volt vagy hatvan ku­pakom. Már lemondtam róla, hogy az egész ku­pakgyűjtési akciónak valami ered­ménye legyen, amikor augusztus elején egy ismerősöm kérdezte, nincs-e Y-om, mert neki már csak az hiányzik. A férjem ekkor bön­gészte át a halmot, s jött rá, hogy a NYÁR szót mi is ki tudjuk rakni az összeszedett darabokból. Ekkor olvastuk el alaposabban a tájékoz­tatót is, és döbbentünk rá, hogy sokkal többről van szó, mint egy roller. ^De ^hog^ vételekor nyu­godtunk meg. Ekkor egyébként a •betűk melletti számokat is leellen­őrizték, s nagy megkönnyebbülé­sünkre ott is mindent rendben ta­láltak. Igen, valóban jártunk ügy­védnél - teszi hozzá, és a jogtaná­csos egyértelműen elmagyarázta a dolgok állását: nem kötöttünk szerződést, amikor a kupakot megkaptuk. Én nem ígértem, hogy a nyereményen osztozunk, a kollé­ganőm pedig ilyesmit nem is kért, tehát minket illet mindenestül a nyeremény. A nyaralót nem akar­juk eladni, van két kiskorú gyer­mekünk, egy 10 éves leány és egy 12 éves fiú, ők fognak itt vakációz­ni rendszeresen. Készpénzünk el­lenben nincs, hogy kifizessük a kért összeget. Hozzá kell tennem azt is, hogy volt idő, amikor a kol­léganőm a nyaraló árának a felét kérte. Továbbra is csak azt tudjuk ajánlani, hogy töltsön el ott a csa­ládjával néhány napot. Mert az tény, hogy a sorozatos szúrkálódá- sok miatt már mi is nagyon ki va­gyunk borulva. A kollégák megosztottak, akad, aki úgy látja, a négy betű arányá­ban kell osztozni a nyereményen, s olyan is, aki szerint ennél sokkal több jár, hiszen ezen a betűn mú­lott minden. A Szerencsejáték Rt. jogügyi osztálya szerint ellenben igen bonyolult peres ügyre van ki­látás, de kicsi a reménye a győze­lemre a kupakot adományozó­nak. Dr. Cséry Kont ügyvéd (ké­pünkön) a bírósági véleményeket is összegezve úgy fogalmaz, esélytelen az Y-t adó helyzete, mert ajándékozásként kell kezel­ni az ilyen ügyletet, s az ajándék után nem jár semmiféle ellenszol­gáltatás. Más kérdés, hogy mit diktál ilyenkor a nyertes lelkiismerete, a szíve. De ez már nem a jogi, ha­nem az emberi oldala a történet­nek. MÉSZÁROS B. ENDRE Peres esélyek Jogászok szerint ez a kupakos adományozás nem rokonítható a közös lot­tózás azon esetével, amikor valaki nem fizeti be a ráeső pénzt a havi szelvényvásárláskor, aztán a nyereményből mégis megilleti a részesedés. Ott ugyanis egy rendszeres fizetési gyakorlatból marad ki valaki egyszer valamilyen okból, a cikkben szereplő kupakátadáskor viszont az ajándékozással lemondott az illető minden jogosultságáról, a nyerés lehetőségét is átadta. Ha a kupak átvételekor elhangzott volna akár csak tréfából is, hogy „de a nyereményen majd megosztozunk”, akkor egészen más lenne a helyzet. Mert ezt szóbeli szerződésként lehetne kezelni, ha vannak fültanúk. )

Next

/
Oldalképek
Tartalom