Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-07 / 244. szám

I 2001. Szeptember 7., péntek S P O R T 23. OLDAL Sporthétvége NYÍLT TÚRA. A megyei termé­szetbarát-szövetség nyílt túrát indít szeptember 8-án, szom­baton a Sásd-Meződ-Kis- keresztúr-Gödre 17 kilométe­res útvonalon. Találkozás Gőbölös István túravezetővel a pécsi főpályaudvar csarnoká­ban 7 órakor. (szz) ÚSZÓSPRINT HARKÁNYBAN. Huszonhét szakosztály, közte 12 külföldi részvételével ren­dezik meg a hét végén a 16. Harkány-sprint nemzetközi úszóversenyt. A szlovák, jugo­szláv és horvát úszók mellett az ország egész területéről ér­keznek sportolók, akikkel az ANK Úszóklub és a TÁSI fia­taljai is fölveszik a versenyt. A legfiatalabbtól a felnőtt korosztályok számára kiírt verseny szombaton 13 óra­kor kezdődik a harkányi stran­don. (szz) A KAMARA-KUPÁÉRT teni­szeznek. A Pécs-Baranyai Ke­reskedelmi és Iparkamara 3. alkalommal rendezi meg a hétvégén a Kamara-kupa ama­tőr teniszversenyt. Nevezni férfi egyéni és páros, női egyé­ni és vegyes páros számokban lehet a helyszínen, a pécsi Makár Tanya Sportcentrum­ban szombaton 8.30-kor. (szz) Mai sportműsor AUTÓSPORT. Allianz Hungá­ria 34. Nemzetközi Mecsek Rallye, Prológ, Pécs Plaza- parkoló, 16.00. KÉZILABDA. Magyar Kupa, fér­fiak. Szigetvári Takarékszövet­kezet SE - Pécsvárad-Renax, Szi­getvár, 16.00. TENISZ. ETA-Mercedes-kupa korosztályos nemzetközi verseny, Pécs, Balokányliget, 9.00. _____■ Ho gyan igazoljunk bonyolultan? Komló Ezen a nyáron nem olyan egyszerű új játékost igazolni ké­zilabdában, ezt a baranyaiak közül éppen a komlóiak ta­pasztalhatják, hiszen ellentétben a pécsiekkel, nem külföl­dit és nem saját nevelésűt szeretnének frissítésnek. 1 millió 200 ezer forint járna a Pécs­nek. Ugyanakkor a szövetségben is érzik a helyzet fonákságát, ezért a következő elhatározásra jutottak: a lejárt szerződésű játékosok meg­kapják a játékengedélyüket az új klubjukban, de cserébe az előbb említett táblázatnak megfelelő ösz- szeget letétbe kell helyezni a szö­vetség számláján, miközben a kér­dés eldöntésére a polgári bíróság se­gítségét vennék igénybe. A bíróság döntésének megfelelően aztán a le­tétbe helyezett összeget vagy meg­kapja a régi egyesület, vagy vissza­utalják a feladónak. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a régen volt Komló-Pécs el­lentét valamilyen formájú felújítása, gyorsan tegyük hozzá, a komlóiak­hoz hasonló helyzetben van még további hét-nyolc NB I-es férfiklub. Ugyanakkor a komlóiak felajánlot­tak 450 ezer forintot Freyért a pécsi­eknek, akik azonban bízva maguk igazában, ennél nagyobb összegre számítanak. Hetekkel ezelőtt úgy tűnt, nem le­het formális akadálya Frey Tamás leigazolásának, azonban a szabá­lyozók érdekes csavart hoztak. A hatályos sporttörvény alapján ugyanis a lejárt szerződésű sportoló klubváltásakor nem kérhet anyagi ellenszolgáltatást volt egyesülete. A volt pécsi irányító írásos szerződése lejárt a megyeszékhelyen - bár szó­ban elkötelezte magát a folytatásra, ettől egy pillanatra tekintsünk el, a helyzet enélkül is elég bonyolult -, tehát a törvény betűi alapján a Komlói Bányász ingyen igazolhatta volna, és a kontraktus meg is kötte­tett a játékossal. A Magyar Kézilabda Szövetség jelenlegi állásfoglalása alapján, amit főleg a klubok egy részének nyo­mására hozott, a lejárt szerződés után továbbra is fizetni kell, az ed­dig érvényben lévő táblázatnak - életkor, válogatottság stb. - megfe­lelően. Ez alapján Frey Tamás után Persze azért a komlóiak nem lesznek híján újoncoknak, sikerült soraikba csábítani az NB I. B-s Bé­késről Minya Balázst, aki a pécsi egészségügyi főiskolán kezdi meg gyógytornászi tanulmányait, és négy évre szegődött a bányászvá­rosba. A 18 éves, jobbkezes irányí- tó-áüövő a serdülő és az ifiváloga­tottban is szerepel (t), most kap le­hetőséget az élvonalbeli bemutat­kozásra.- Igyekszem minél hamarabb beilleszkedni a felnőttcsapatba, fel­venni az NB I. ritmusát - vázolta céljait a fiatal kézilabdás. - Az öltö­zői hangulat tetszik, remélem, a meccshangulat is hasonló lesz a bajnokságban. Még nem született döntés a veszprémi kölcsönjátékos, Bakos Dávid, sorsáról, az átlövő Győrből is kapott ajánlatot, és még nem választott a mecseki és a Rába-par- ti város között, erre a napokban sor kerül. A szakosztály vezetősé­gének tervei között szerepel egy gálaműsor keretében bemutatni az újoncokat, a sportkör mellett állókat még az első hazai találko­zó előtt. MÓCZÁN ZOLTÁN Világbajnok segédedző PÉCS-BÉCS Aranyérmet szerzett Brunner Tihamér, a Pécsváradi Spar­tacus segédedző-karatékája a bécsi thai-box világbajnok­ságon. idén legyőzte a WAKO (World All Style Karate Organisation) és a WMTC (World Muay Thai Consili­um) világszervezet magyar rang­listájának első helyezettjét. Ezek után a WKA (World Kick Boxing Association) szervezet ma­gyar vezetőitől kapott meghívást az osztrák fővárosban megrendezett világversenyre. Az idény ezzel nem fejeződött be számára, hiszen ősz­A pécsi fiatalember, aki a Pécsvára­di Spartacus versenyzője, emellett az egyesületben segédedző, mind­össze három éve kezdte tanulni a sportágat jelenlegi edzőjétől Blazsekovics Ferenctől. Korábban másfél évig karatézott. Eddig csak gálákon játszott mérkőzéseket, ki­emelkedő eredménye nem volt, de Beindult a lakáshitelezés a Fundamentánál Erősíti csapatát az egyik legnagyobb lakás-takarékpénztár Néhány héttel ezelőtt a ma­gyarországi lakás-takarék- pénztárak közül elsőként a Fundamenta kezdte meg a kiutalásokat és a lakáshite­lek folyósítását. Ezzel teljessé vált a négy évvel ezelőtt piac­ra lépett pénzintézet működé­se: ügyfelei immár nemcsak a betéteik után járó állami tá­mogatást használhatják ki, de hozzájuthatnak az évi 6 száza­lékos kamatozású, kedvező lakáshitelekhez is. A nö­vekvő feladatokhoz az értékesítési hálózat bővítését is tervezik a cégnél. A folyamatban lévő változásokról il­letve a lakás-előtakarékosság előnyeiről kérdeztük Angyal Csillát^ a Baranya, Tolna, Somogy régió vezetőjét.- A Fundamenta 1997-ben lépett piacra, s ügyfeleink száma a lakás-előtakarékosság népszerűségének folyama­tos emelkedésével egyre bővült. Jelenleg több mint 220 ezer lakás-előtakarékossági számlát vezetünk, pénztárunk betétállománya közel 24 milliárd forintot tesz ki, és több száz munkatársunkból álló hálózatunk az egész országot átfogja. Azok az ügyfeleink, akik még 1997-ben kötöttek szerződést, és azóta rendszeresen takarékoskodtak, idén nyár eleje óta már felvehetik az állami támogatással és kamatokkal növelt megtakarításukat, valamint a kedvező kamatozású hiteleket is.- Hogyan alakult a Fundamenta idei első féléve?- Eredményeink a Fundamenta-ügyfélkör további bővü­lését mutatják. Júniusig közel 25000 új szerződést kötöt­tünk, 15,2 milliárd forintnyi szerződéses összeggel. Jelen­tősen sikerült növelni az egyéni szerződések számát, és az átlagos szerződéses összeg is több mint húsz százalékkal nőtt. Az új szerződéskötések esetében az átlagos szerződé­ses összeg jelenleg nálunk a legmagasabb. Mindez jól mu­tatja, hogy a Fundamenta kiválóan működő hátterére tá­maszkodva értékesítési hálózatunk folyamatosan remek munkát végez. Pénztárunk és a lakás-előtakarékossági forma népszerűségét igazolja, hogy a futamidő lejártával a Fundamenta ügyfelek jelentős része új szerződést köt - ami újabb feladatot ró munkatársainkra.- A Fundamentánál már megkezdődött a hitelezés. Kik kaphatnak Fundamenta kölcsönt és hogyan zajlik a kiutalás folyamata?- Azokat az ügyfeleinket, akik legalább 48 hónappal eze­lőtt kötöttek velünk szerződést, és teljesítették a kiutalás egyéb feltételeit, a várható kiutalás előtt három hónappal írásban értesítjük a kedvezményes kölcsön felvételének lehetőségéről. Ügyfeleink ekkor nyilatkozhatnak arról, hogy mit kívánnak tenni eddig összegyűjtött pénzükkel. Kérhetik a kiutalást és a lakáshitelt, vagy választhatják a további takarékoskodást is. A jogszabályok alapján az állami támogatás és a kedvező kamatozású lakáskölcsön csak lakáscélú felhasználás esetén jár.- Ma már rendkívül sok takarékossági forma között választhatunk. Melyek a Fundamentánál való takarékoskodás előnyei? Lakáscélú felhasználás esetén mindenkinek ajánlhatom, hogy kössön Fundamenta előtakarékossági szerződést. A megtakarított betétösszeget ugyanis állami támogatás egészíti ki, amelynek nagysága a megtakarított összeg 30 százaléka, legfeljebb évi 36 000 forint. Persze, ha egy család több tagja is szerződést köt, megsokszorozható a támogatás mértéke. A konstrukció másik vonzereje a 6 százalékos kamatozású hitel, amely még ma is igen vonzó a piacon elérhető lakáscélú kölcsönök között. Az állami garancia rendkívüli biztonságot jelent, s a megta­karítások éves hozama - négyéves módozat esetén - 13 százalék felett van. Az előtakarékosságból finanszírozható a meglévő lakás felújítása, bővítése - például egy tetőtér beépítése -, a komfortfokozat növelése vagy lakáscsere esetén az érték- különbözet. Új otthon megteremtésekor - például lakás építése vagy vásárlása esetében - a Fundamentától kapott összeg kiválóan egészítheti ki az egyéb finanszírozási mó­dokat.- Mennyiben növeli a Fundamenta-hálózat feladatait a hitel-üzletág beindulása? Számításaink szerint idén körülbelül nyolcezer szerződés alapján kerül sor kiutalásra, ami összesen 7,5-8 milliárd forint, kifizetését jelenti. Mindez hatalmas változást je­lent, hiszen eddig csak betétgyűjtéssel foglalkoztunk. Mostantól kezdve azonban tevékenységünket kiegészíti a hitelezési funkció is, ami feladataink növekedését, de egyúttal színesebbé válását is jelenti. Központunkban külön apparátus foglalkozik a hitelkérel­mekkel, s a témával kapcsolatban számtalan telefont és le­velet kapunk. Itt is szeretném felhívni tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy bátran forduljanak hozzánk kérdéseikkel. Regionális hálózatunkat, a Fundamenta rendkívül sikeres értékesítési csapatát emiatt is bővíteni kívánjuk, hiszen többek közt a területen dolgozó munkatársak feladata, hogy minden jelenlegi és jövőbeli ügyfelünk rendelkezé­sére álljanak tanácsaikkal. Központunk Budapesten található, emellett Veszprém­ben, Győrben, Pécsett és Szolnokon is vannak tanácsadó irodáink. Mindenütt szeretettel várjuk az érdeklődőket, de információkkal telefonon is szívesen szolgálunk, és hasznos tájékoztatást nyújtanak az interneten elérhető ol­dalaink is. Ügyfélszolgálat: 06-1-411-8181, www.fundamenta.hu e-mail: info@fimdamenta.hu Tanácsadó iroda: 7621 Pécs, Irgalmasok útja 22. Tel: 06-72-512-130 /-131, Fax: 06-72-512-132 szel több gálamérkőzést kell meg­vívnia még és decemberben egy bulgáriai világversenyen kell ringbe szállnia. Edzője a további küzdel­mek során mindenképpen maga­sabb súlycsoportban küldi harcba tanítványát, aki jelenleg még a -86 kilogrammosok között versenyez. A cím megvédésére kevés az esély, hiszen a WKA jövőre Chicagóban rendezi a világbajnokságot és ide anyagi okokból valószínűleg nem tudnak kiutazni. A távolabbi tervek között szerepel még egy esetleges profi pályafutás is. Friesz Péter Fuszekli-lovastalálkozó Szigetvár ____ Az 1998-ban alakult szigetvári Fu- szekli Lovasiskola a családi hobbi- lovaglástól indulva mára széles körű szabadidős tevékenységre nyújt lehetőséget, miközben ran­gos versenyeket szervező istállóvá vált. A tavalyi fogathajtó és lovas- verseny sikerére alapozva az idén szeptember 8-án 13 órától ismét megtartják Szigetváron lovasta­lálkozójukat. Ezen előbb a városszéli istálló­tól a várig vonul a városon keresz­tül a lovasmenet, ahol a versenye­ket tartják. A hajtószámokban rajthoz állnak a tulajdonosok, if­jabb és idősebb Madaras Zoltán, valamint Madams Tamás is. A közönség a verseny mellett az országos csikósverseny első he­lyezettjének pusztaiötös-bemuta- tóját is megcsodálhatja. ___________________________isai Röv iden AEROBIK ABC. Szeptember 7-8-án kétnapos aerobikkurzus lesz Pécsett, a Fordán Mozgásstúdióban Kalocsai Tímea és Szemelyácz Andrea vezetésével. A kilencórás intenzív tanfolyamon a kezdő aerobikosok megismerkedhetnek a klasszikus és step-aerobikkal, valamint a boksz és a thae boo irányzatokkal is. Pénteken 17.00- 20.00, szombaton 9.00-12.00 és 15.00-18.00 között lesznek a foglal­kozások. (z) RAJT MEGYEI KOSÁRLABDÁBAN. A megyei kosárlabda-szövet­ség elkészítette a következő évad női és férfi bajnoki verseny kiírá­sát, amelyre szeptember 10-ig lehet nevezni a szövetségben (Pécs, Apáca u. 2/1.). Bővebb felvilágosítással a (06-72) 315-373-as vagy a (06-70) 247-3885-ös telefonon szolgál Cserkuti András. (szz) PALICSON NYERTEK. Jugoszláviában két korcsoportban rendez­tek nemzetközi labdarúgó-diáktornát. Az 1989-90-esek között a Mo­hácsi Focisuli a házigazdák ellen 1-0-ra, a szabadkaiak ellen 1-0-ra diadalmaskodott, megnyerte a tornát és Horváth Márk a gólkirályi címet is elhódította. Az 1991-92-esek között a Mohácsi Focisuli szintén két győzelemmel (Palics 4-0, Szabadka 6-3) végzett az élen, a gólkirályok itt Mester Dávid és Nagy Tamás lettek. Az 1989-90- esek edzője Hámori Péter, a 1991-92-eseké Auth Krisztián. (z) RAJT PINGPONGBAN. Megkezdődött a bajnokság az asztalite­nisz NB Ill-ban újjászervezett, immár öt megyét érintő, 12 csapatos Asztalos-csoportjában is. A nyitányon: Pécsi Tűké SE II. - Komlói' Bányász 8-10. Pontszerzők: Galambos 4, Cserfai, Székelyhídi, Tóth László, a Galambos, Székelyhídi páros, ill. Baranyai 3, Czuczor 2, Leipold 2, Rozina és a Czuczor, Leipold páros. (szz) KETTEN A DOBOGÓN. Sellyén, a város ünnepi rendezvényeinek sorozatába beilleszkedett az Európa Nap-kupa nemzetközi női ké-' zilabdatorna. Sellye - Beremend 16-14, Beliscse - Bjelovar 29-13. A 3. helyért: Beremend - Bjelovar 26-21. Döntő: Sellye - Beliscse 19-29. A legjobb játékos Markovics Anett (Sellye) lett. (z) ÖTVENHAT CÉLBA ÉRŐ. Baranyából 57-en indultak, közülük 56- an fejezték be a 16. Nike Budapest nemzetközi félmaratonit, ame­lyen 31 országból összesen 4000 résztvevő volt. A megyéből a leg­gyorsabbnak Vindics István (Futóbolondok SE) bizonyult, aki a 121. helyen végzett. - (n) SZIKSZAI-BRONZ. A Niki Pilics utánpótlás tenisz körverseny sze­gedi állomásán Szikszai Péter (PVTC) a 16 éves fiúk mezőnyében 3. lett, és ezzel a sorozat nyolcas döntőjébe jutott. (n) ÖVVIZSGA. A PVSK dzsúdószakosztályának övvizsgáján a Vas- utas-cselgáncsozók közül 104-en sikeresen túljutottak, ez köszön­hető az edzőknek, Szakács Lászlónak, Kersics Antalnak és Romváry Attilának is. A jelölteket Keserű László, az országos dankollégium vezetője vizsgáztatta. (n) BEFEJEZŐDÖTT A LENGYELORSZÁGI Warwiecben a rádióirá nyitású vitorlás hajómodellek világbajnoksága. A viadalon magya­rok is indultak, közöttük volt a Pécsi Modellező Klub két sportoló­ja, Kiss Miklós és Csóka László. Ők utoljára az M-kategóriában áll­tak rajthoz, amelyben egy lengyel versenyző győzött, megelőzve egy osztrákot és egy kínait. Kiss a 12., Csóka a 30. helyen végzett. A vb-t a Mazuri-tavak egyikén rendezték meg. (n) ÖTTUSÁZÓKAT VÁRNAK. A PVSK öttusaszakosztálya úszótanfo­lyamot hirdet kezdő, középhaladó és haladó szinten. Érdeklődni a (06-30) 905-2959-es és a (06-70) 249-1541-es mobiltelefonokon le­het Rab Attila szakosztályelnöknél. (szz) LOVÁSZHETÉNYBEN FÉLBESZAKADT. Labdarúgó megyei III. osztály, pécsi csoport, 2. forduló: Magyarhertelend - PFC 4-3, Vokány - Villány 1-2, Drávaszabolcs - Mágocs 3-1, Pécsvárad II. - Kővágószőlős 0-1. A Lovászhetény - Gerde találkozó a 88. percben, 4-0-as állásnál félbeszakadt, mert az egyik gerdei játékos a nyaká­nál fogva ráncigálta a játékvezetőt, aki erre lefújta a bajnokit. Az ügyben a fegyelmi tárgyalás jövő szerdán lesz. A 3 pontot minden bizonnyal a Lovászhetény kapja. Az élcsoport: 1. Villány 6, 2. Ma- gyarhertelend 4. (n) TÁNCTOBORZÓ. A Pécsi Fordan-Stoll Rock ’n’ Roll SE a verseny­zői utánpótlás biztosítása érdekében kezdő tanfolyamot hirdet 7-14 éves fiataloknak, valamint félnőtteknek akrobatikus rock ’n’ roll sportágban. Jelentkezés naponta 17.00-tól Pécsett a Fordán Mozgás­stúdióban Papp Viktor vezetőedzőnél, részletek a 72/551-171, vagy a 30/9694-255-ös telefonon. ________________________________________________________BÚ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara 2001/2002. tanévben az alábbi szakirányú továbbképzéseket indítja főiskolai vagy egyetemi oklevéllel rendelkezők számára: Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet • Public Relations , • Felnőttoktatási szakértő Ügyintézés, további információ: Mácsai Zsolt oktatásszervező Telefon: 72/251-444/2095 mellék. E-mail: james@human.pte.hu Földrajzi Intézet • Turizmus • Európ«rijn|p BzbvtoVm^^'^ormáció: Szeremlei Györgyné. Telefon: 72/503-600/4118 mellék i/ábúképzeSek költségtérítéses levelező formában folynak, időtartamuk 4 ^ételével, amely 3 féléves), elvégzésüket követően szakértői szak- Bzhető, melyről az egyetem oklevelet állít ki. A képzések megfelelő lés Büfclajpesten indulnak. j20Q£$ Szeptember 15. httm, i ■ , , ..................... i

Next

/
Oldalképek
Tartalom