Új Dunántúli Napló, 2001. szeptember (12. évfolyam, 238-267. szám)

2001-09-07 / 244. szám

•>e| 2001. Szeptember 7., péntek R I P ŐRT 7. OLDAL K U L T Ú R A ­Stadionügy: pénz, pálya, politika Érdekes és különös meccs zajlik az utóbbi hónapokban Pécsett: a fekete-fe­hér és a piros-fekete csapat még nem a pályán, csak a pályáért szállt csatá­ba. A szabályok kissé tisztázatlanok, labda sincs, így egyes játékosok fő­képp az ellenfélbe rúgnak - ráadásul a bírót sem lehet pártatlannak tekinte­ni. A kilátásba helyezett végeredmény pedig a lehető legrosszabb az esemé­nyeket egyre értetlenebbül szemlélő szurkolók számára: lehet, hogy min­denki vesztesként hagyja el a játék- és a nézőteret, és az ötszázmilliós díjat a főszponzor egyszerűen elviszi egy olyan meccsre, ahol átláthatóbbak és neki tetszőbbek a körülmények. így festene a felújított PMFC-stadion A PVSK-pálya eredeti látványterve még a futópályával együtt Négy éve már, hogy a Verseny utcai PVSK- pálya gazdái merész terveket kezdtek szö­vögetni, amelyet a legjobb szakemberek tá­mogatásával lassan papírra is vetettek, majd az önkormányzat elé járultak ötletükkel. A menet közben Pécs Városi Sportcentrum­nak keresztelt létesítmény-komplexum öt­lete minden fórumon sikert aratott: ugyan a PVSK-, Matáv- és Várkői stadionnal együtt összesen 140 ezer négyzetméternyi terüle­ten megálmodott, felújított labdarúgó-stadi­ont, füves, műfüves és salakos edzőpályá­kat, fitnesztermet, tenisz- és fallabdapályá­kat, kiszolgáló és vendéglátó létesítmények sorát felvázoló program kivitelezését hosz- szú távra tervezték, de az önkormányzat maga is határozatban állt ki mellette. Még ’98-99-ben elkészültek a részletes megvaló­síthatósági és környezeti hatástanulmá­nyok, az üzleti terv - utóbbi a városháza mai főosztályvezetője, dr. Tolnai Márta ak­tív közreműködésével. A város a PVSK-sok minden munkáját örömmel nyugtázta, hi­szen az szervesen illeszkedett a városfej­lesztési koncepcióba is. Még tavaly, az I$M pályázati kiírása nyomán egy műanyag atlé­tikai pálya lehetősége villant föl, amelyet ké­sőbb a város is megtámogatott 40 millióval - és amelynek végül is, bár jó féléves késés­sel, hamarosan tényleg megkezdődhetnek a munkálatai. Az ügy a kormány tavaly kiirt stadionre­konstrukciós programjának napvilágra ke­rülésekor vette az első fordulatot, hiszen en­nek révén több százmilliós állami támoga- i tás reménye csillant föl a labdarúgópálya át­építésére. Az önkormányzat a hír hallatán 632/2000 (12.14) számú határozatában hozzájárult, hogy a város is pályázzon a programra, vállalva a szükséges önrész elő­teremtését. Dr. Toller László aláírásával (és ennek még jelentősége lesz...) e pályázatot már másnap el is küldték, értelemszerűen a Verseny utcát megjelölve helyszínként. E le­vélben fölsoroltatott a terület minden elő­nye, hivatkozás történt benne a tervek ala­posságára, a változásoknak a városrészben betöltött pozitív hatásaira, számszerűsítet- ték a bekerülési költségeket (bruttó 1 milli­árd 80 millió) - egyszóval minden olyan mellette szóló érv, amelyet az érdekek vál­tozásakor ugyanaz a polgármester már ne­gatív megvilágításba helyezett az időköz­ben a létesítményt magának követelő PMFC menedzselése során. Valószínűleg ezek az alapos számítások is.hozzájárultak, hogy az ISM megszavazott 500 milliót - a köztudat­ban pályázatként elterjedt program hivata­losan normatív döntésnek minősül, tényle­ges pályázatot ugyanis nem írt ki senki -, ami után a város is elkötelezte magát 250 millió forint hozzátételére. A mienknél civilizáltabb világrészeken valószínűleg már az is megkérdőjeleződne, nem összeférhetetlen-e, hogy a település ér­dekeit leginkább szeme előtt tartani köteles városvezető az immár két ellenérdekelt fél egyikének a sportköri elnöke is egyben, de ezt még a kötelező jóhiszeműséggel végül is áthidalhatjuk. Az azonban már kevéssé érthető, hogy ugyanazokat az érveket-szá- mokat-terveket miképp lehet pülanatok alatt teljesen átértelmezni - ahogy azt a szo­cialista polgármester mellett dr. Bödő Lász­ló, a Sportcentrumot évekig szívügyének te­kintő munkáspárti sportbizottsági elnök is egy megmagyarázhatatlan váltással tette. (Ennek egyik magyarázata az ellenzék sze­rint egyébként az, hogy dr. Toller Lászlónak eleve esze ágában sem volt a Verseny utcá­ban „építkezni”, de jól átlátta, hogy az elő­készítetlen PMFC-tervekkel esélye sincs a városnak az ISM-támogatásra. Pályázni te­hát a Verseny utcával kell, majd amikor a pénzt megkaptuk, már saját hatáskörben módosítani kell a helyszínt...) A második nagy fordulat épp a PMFC színre lépésével következett be. Mivel a pi­ros-feketék úgy vélték, hogy annak ellenére nem jutnak kellő közelségbe a húsosfazék­hoz, hogy a pénz az ő NB I. B-s szereplésük jogán kerül Pécsre, saját tervvel rukkoltak elő. (Valóban majdnem mind a 38 kijelölt helyszínnek van első vagy másodosztályú együttese, ám kivételként Szeged és Diós­győr is részesül a pénzekből, ugyanígy a tel­jesen magántulajdonban lévő győri stadion a cáfolata annak a városházi érvelésnek, hogy az ISM csak önkormányzati telken tá­mogatja az építkezést.) Az idén nyáron Bor­za Endre készített egy kisebb tanulmányt, amelynek alapján dr. Toller László a városi közgyűlés elé terjesztette elképzelését: mégse a PVSK, hanem saját csapata Stadion utcai telepén újuljon meg a pálya. A képvi­selők meggyőzhetőségét befolyásolhatta a két dokumentáció mennyisége is. Az ugyanis sejthető volt, hogy a városatyák többsége nem képes a PVSK sok száz olda­las, mindenre kiterjedő, műszaki adatok tömkelegét tartalmazó dolgozatain keresz­tülrágni magát, így annak tartalmát szelek­tálva tárhatták a testület elé, miközben a PMFC húsz szellős oldalon sorakozó és az előnyökre koncentráló vázlatát bátran min­denkinek a kezébe adhatta. Az augusztus 30-i rendkívüli közgyűlé­sen aztán a politikai fegyelmezettséggel sza­vazó koalíciós többség jóvoltából kisebb vi­tákat leszámítva (a hozzászólásokból tény­legesen kiviláglott, hogy a képviselők jó ré­sze valóban nincs teljesen képben) simán át is ment a program, úgyhogy a szeptember 4-i (különben a minisztérium által e döntés előttre kért) fővárosi megbeszélés résztve­vői elé (ISM, hivatásos liga, az építő Sta- dioninvest Rt., PVSK, PMFC, önkormány­zat, pártok) már azt tárta, hogy a város újra­gondolta szándékát és a PMFC-pálya mellet voksolt. A fővárosiak természetesen nem vitat­ják, hogy minden településnek joga van ki­jelölni, akár módosítani is az épülő stadion helyszínét, ám mert az ISM korábban már a PVSK-pálya mellett kötelezte el magát (és talán mert a PVSK vezetői közismerten jó kapcsolatokat ápolnak a Fidesz-vezérkar- ral), abban maradtak, hogy a pénzt Újme- csekaljára csak akkor adják, ha az ezután el­végzendő és a másikhoz hasonló részletes vizsgálatok tanúsága szerint az is ugyan­olyan alkalmas a megvalósításra. A PVSK- oldal ez utóbbit kérdésesnek tartja, hiszen érvelésük szerint egy jó építész ugyan „ci­pőkanállal” valóban bezsúfolhatja a stadi­ont a szűk uránvárosi területre, ám a to­vábbfejlesztés lehetőségei gyakorlatilag ki­zártak. (Túlzott, azaz a PVSK-terveket im­már megalománnak nevezett továbbfejlesz­tésre nincs is szükség, hangoztatják ugyan­akkor a másik oldalon, hiszen a futball mai állapotát tekintve harmincezren többé soha nem mennek ki vidéken meccsre). A PVSK-elnök, Czerpán István íő problé­mája mégis a közgyűlés meggyőzésére használt számokban rejlik. Ott ugyanis mindenki kézhez kapott egy, a két pálya pénzügyi adatait tartalmazó táblázatot, aihelyet az ellenzék nemes egyszerűséggel hazugnak titulált. Kétségtelen, nem tudni, müyen részszámokból is jött ki, hogy a Sta­dion utcában éppen a rendelkezésre álló 850 millióba (500 ISM-, 250 városi, a többi remélt vállalkozói tőke) kerülne a munka, míg a PVSK-é ennél négyszázmillióval töb­be. Ha ugyanis az országszerte egységes szerkezetűre tervezett stadionokra vonat­kozó ISM-számításokból, akkor annak a vá­ros mindkét végén azonosnak kellene len­niük, hiszen például egy szék vélhetően a Stadion és a Verseny utcában is ugyanan­nyiért építhető be. A PVSK azon kifogása érthetetlen módon süket fülekre talált a közgyűlés tagjai előtt, hogy az ő projektjük­ből kimásolt majdnem másfél milliárd nem pusztán a focipályára, hanem a Sportcent­rum egészére vonatkozik, azaz több más tervezett sportlétesítmény árát is tartalmaz­za - ráadásul a korábbi, egyedi terv költség­számai alapján, amely pedig épp a Stadion- invest egységes építése miatt még olcsóbbá is válhat. Igaz, teszik hozzá, a pálya körüli utak, parkolók kialakítása plusz pénzbe ke­rül, de erre egyszer már a Sportcentrum mi­att amúgy is áldását adta a város, tehát nem ildomos ideszámítani. Szándékosan a végére hagytuk annak körbejárását, hogy a mai magyar pénztelen futballvalóságban kinek és miért is lehet olyan fontos ez a stadion, hogy emiatt akár a vita mostani szintjére képes süllyedni. Egy egymilliárdos létesítmény birtoklása önmagában is vonzó lehet, ám közép- és hosszú távon valószínűleg jelentős tőke áramlik majd a sportágba. Csábító lehet az elköltésre váró összeg is. Az ISM ugyan nem készpénzt ad, hanem adott értékű munkát végez majd el, ám a terv szerint az alvállalkozók egy részét mindenütt helyi cé­gekből választják ki, ami máris megindít­hatja a tűz közelében lévők fantáziáját. Nem utolsó sorban (ha előbb-utóbb tényleg felvirágzik a magyar foci) az üzemeltetés is jelentős bevételt ígér, hiszen bár maga az épület csak viszi a pénzt, a kapcsolódó be­ruházások, üzletek, éttermek, szórakoztató létesítmények már pozitív irányba billent­hetik a mérleg nyelvét. És hogy ki nyerne a bolton? Sok vitára adott okot a majdani üzemeltető tulajdono­si összetétele és a pályák tulajdonjoga is. A PVSK-pálya teljes területe az egyesület tulaj­donában van (igaz, még az építés tudatá­ban 51 százalékot felajánlott a városnak), míg PVSK sportkör százszázalékosan társa­dalmi szervezet. A pályát a klub ’97-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól kapta visz- sza (a várossal együtt kérte, de a KVI a kö- zösködésre nem adott lehetőséget), ilyen­formán 15 évig annak hozzájárulása nélkül részben sem idegeníthető el. A sportkör ve­zetői így legföljebb közvetett hasznot re­mélhetnek, a tulajdonukba nem kerülhetne a stadion. A PMFC-pálya több területcsere követ­kezményeként ma teljes egészében az ön- kormányzaté. Az üzemeltető PMFC Sport Kft. azonban részben magántulajdon: 49 százaléka az önkormányzaté, 13,83 száza­léka a PMFC Sportegyesületé (mint társa­dalmi szervezeté), 8,5 százaléka Pázmándy Zsolt ügyvezető igazgatóé, míg a közelmúlt­ban 6 millióra emelt törzstőke révén 28,66 százalékban Szeverics Imre elnökségi tagé. Vagyis, ha az építésre, majd üzemeltetésre alapítandó gazdasági társaság'a korábban a PVSK-val tervezetthez hasonló feltételekkel jönne létre (azaz az önkormányzat és a csa­pat résztulajdonlásával) a milliárdos va­gyon egy része máris magánkézbe vándo­rolhatna. Azt azonban, hogy végül mindebből ténylegesen mi valósul meg, egyelőre nem tudni. A PMFC és a városháza szocialista frakciója máris építkezne ugyan, ám az in­kább Fidesz-barát PVSK a kivárásra ala­poz. Ha ugyanis az ISM és a Stadioninvest kellő alapossággal elemzi az új helyzetet, az bizony időt is igényel. Ez pedig valószí­nűleg az ő malmukra hajtja a vizet. A ren­delkezésre álló adatokat alaposan ismerők szerint ugyanis az objektív összehasonlí­tás a Verseny utcának kedvezne. Márpedig legutóbbi határozatában a város (talán kel­lő oda nem figyelésből...) maga hagyta meg a kiskaput a PVSK számára, amikor kimondta, hogy az Újmecsekalján felme­rülő bármiféle gond esetén második he­lyen a Verseny utcát is alkalmasnak tartja az építkezésre (342/2001./08.30,4. pont). Márpedig annál nagyobb gond kevés jöhet közbe, mint hogy az ISM azt mondja, a Stadioninvest számításai alapján nem látja kellően megalapozottnak a pécsi közgyű­lés módosítását, és a saját 500 millióját az eredeti döntésnek megfelelően a külön­ben, igaz, csak 2. helyen, de mégiscsak a város által is támogatott Verseny utcára szeretné költeni... SZŰCS ZSOLT FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Jovics Ibolya felvételei Színes, vidám világ Hölgy fotósok kiállítása a Baranya Házban Három grácia, eltérő látás­móddal, három korosztályt képviselve, az ő képeik lát­hatók szeptember 5-től 30- ig a DEJOVA kiállításon a Baranyai Közigazgatási Hi­vatal alagsorában. Kicsit elmosódó vonások, sejtel­mes történései a mindennapok­nak, szomorú, pontosabban elke- nődött arcok - így látja a huszon­éves Denke Ágnes környezetünket, míg kicsit odébb a harmincas Var­ga Ágnes növényei, tárgyai színe­sek, kontúrosak, a rend, a nyuga­lom és az életöröm sugárzik min­den kompozícióból. Egy iksszel följebb Jovics Ibolya már elemez, ok-okozati összefüggéseket keres, a dolgok magyarázatát, s ezt pró­bálja ábrázolni képein. Összessé­gében azonban a három grácia, mint ahogy tanáruk (a Fotóművé­szek Szövetségének mesterkurzu­sát végezték el a hölgyek), Szarka Klára fotós szakíró jellemezte őket, egyféleképpen látja az életet: ra­gyogónak, örömtelinek, szépnek. A fotókon is mindennapjaink azon elemei világlanak át, amelyek mel­lett el lehet menni ugyan szó nél­kül, csak nem érdemes. A három baranyai hölgy szak­mája a fotózás, műtermet működ­tetnek Pécsett, Pécsudvardon és Siklóson, a fotózásból élnek, de ed­dig elsősorban csak úgy iparos mó­don, s belső igényük terméke a most látható kiállítás. Úgy is fogal­mazhatnánk, munkájukban lelkes amatőrként eddig is úgy találtak örömöt, hogy másoknak is örömöt okozzanak. Nem tudni, hogy a művész fotózásban csak most de­bütáló trió - ez az első közös kiállí­tásuk, külön-külön viszont már je­lentkeztek kisebb önálló tárlattal - merre halad majd tovább, de tény, hogy őket még a pillanatok szépsé­ge izgatja igazán, s nem viszi el a képeket semmilyen zsákutcába, vagy más hányba a technika. MÉSZÁROS B. E. h > 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom