Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)

2001-08-01 / 208. szám

I 2001. Augusztus 1., szerda POLITIKAI 9. OLDAL VITAFÓRUM Ki tette keresztbe a takarót!? Fradika! Egy - a magyar egészségügy jelenlegi helyzetéről írt - ameri­kai tanulmány kapcsán az utób­bi időben egyre többször han­goztatott megállapítás az, hogy: „Nem az a baj a magyar egész­ségügyben, hogy rövid a takaró, hanem az, hogy keresztben van az ágyon!” A keresztbe tett takaró pél­dájánál marad­va napjainkra bebizonyoso­dott, hogy:- az úgyne­vezett vállalko­zási alapon működő egész­ségügyi intézmények szolgálta­tása csak egy nagyon szűk réteg számára érhető el,- a fekvőbeteg-intézmények egyes feladatainak (diagnoszti­ka, takarítás, élelmezés, karban­tartás, szállítás, vagyonvédelem stb.) nyereségorientált vállalko­zásba kiadott elvégzése nem biz­tosította az elvárt megtakarítást. További probléma, hogy ezen vállalkozások a nyereségüket nem az egészségügybe forgatják vissza,- a közel tíz éve működő egészségügyi finanszírozási rendszer nem biztosítja a tervez­hetőséget és a biztonságos, a kor színvonalának megfelelő műkö­dést,- a „fűnyíró elv” és a perszo­nális kapcsolatok alapján kialakí­tott egészségügyi struktúra nem a gazdaságosságot és nem a raci­onalizmust szolgálja, és akkor még nem beszéltünk a betegek érdekeiről és jogairól,- a munkavállalók bére - az 51%-os minimálbéremelést kivé­ve - nem növekedtek az elvárá­soknak megfelelően. Biztosra veszem, hogy a felso­rolást nemcsak a „beavatottak”, az egészségügy belső viszonyait alaposan ismerők tudnák folytat­ni.­A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az egészség- ügyi munkavállalók érdekeinek védelme kapcsán folyamatosan figyeli, véleményezi és javaslata­ival jobbítani igyekszik az egész­ségügy helyzetén. Ezen tevé­kenységünk során alakítottuk ki az alábbi véleményünket és ja­vaslatainkat:- az egészségügyben is minél előbb meg kell valósítani az ÁFA visszaigénylés lehetőségét, vala­mint az amortizáció elszámolá­sát,- az egészségügyben is várha­tó privatizáció keretében - a ver­senyszféra privatizációjához ha­sonlóan - biztosítani kell a mun­kavállalói résztulajdont,- a béreket minél előbb fel kell hozni a nemzetgazdasági átlag szintjére,- a bankok csődhelyzetének ki­küszöböléséhez hasonlóan költ­ségvetési pénzek bevonásával az egészségügyben is be kell indíta­ni egy konszolidációs programot,- a finanszírozást átláthatóvá és tervezhetővé kell tenni. Napjainkra - végre - eljutot­tunk oda, kormányzati szinten is tudják, hogy nem jól fekszik az egészségügy takarója. A polgárok és az egészségügyi munkavállalók érdekében is most máf csak azt kellene tisztázni, mi­kor kerül a megfelelő helyre a ta­karó. Nehogy az történjen mint eddig minden átalakítás kapcsán, hogy a munkavállalók maradnak vesztesen a porondon. Perényi József MOSZ Szövetségi Tanács titkára Miénk itt a tér Generációm kedvenc sláge­re jutott eszembe a Széche­nyi tér körül kibontakozó vitát figyelve. Önkormány­zati vezetők, építészek, mű­vészettörténészek, majd a pártok és a város lakói, az újságolvasók is véleményt mondtak a tér jövőjéről a nyári uborkaszezont némi izgalommal élénkítve. Volt tehát egy ötlet, aztán követ­ték újabbak pró és kontra. Har­cos nyilatkozatok hangzottak el, hogy a tér úgy jó, ahogy van, ne legyen a kereskedők martaléka, aztán higgadt figyelmeztetések jelentek meg, hogy tulajdonkép­pen évek óta fel- és elmerülő programról van szó, amelyről csak a döntés hiányzott, aztán még halkabban az is elhangzott Papp Béla alpolgármestertől, hogy egyelőre se kidolgozott terv, se pénz nincs a végrehajtá­sához. Pártok, szakmák, generá­ciók feszültek egymásnak harco­san, indulatosan, ahogyan mi vi­tatkozni szoktunk. De hát miről is van szó? Vihar­ról a pohárban, amiben még víz sincs! Még kevésbé rangos terek és városrészek sorsát sem szokás ilyen módon eldönteni. Ha az ön- kormányzat komolyan gondolja, akkor ki kell írni egy ötletpályá­zatot, hogy ne laikus rögtönzé­sekről, hanem szakmailag ki­munkált alternatívákról lehessen dönteni. Ha az önkormányzat komo­lyan gondolja, akkor az ötletnek, projektnek be kell épülnie a vá­ros fejlesztési stratégiájába. Ez persze sokkal nehezebb feladat, mint színes léggömböket ereget­ni a magasba. Amikor ugyanis az ötletből terv lesz, akkor dönteni kell a fontossági sorrendről is. Össze kell vetni a fontos feladatot a kevésbé fontossal, a szűkebb csoportérdeket a nagyobb közös­ségével, arról nem is beszélve, hogy pontosan kell tudni, hogy a terv megvalósítását hogyan fi­nanszírozzuk, egyáltalán meny­nyibe kerül, lehetséges-e a külső erőforrásokat bevonni stb. Szóval ötletekkel akciózni könnyű, ter­vezni nehéz, s még nehezebb valamit megva­lósítani. Szembe kell nézni azzal is, vajon Pécs iga­zi gondjai sorá­ban hol helyez­kedik el a főtér. Vajon a belvá­ros rossz burkolatai, sok helyen elavult és ronda közvilágítása, parkolási gondjai újra hátrább so­rolhatók? A kérdéseket hosszan lehetne sorolni. Egyelőre azonban vála­szolni elhamarkodott lenne. Elő­ször dolgozzanak a szakembe­rek, hiszen ez az ötlet valóban megérdemli, hogy végre komo­lyan foglalkozzanak vele. A vé­gén aztán majd a várospolitiku­soknak illetve nekünk kell dönte­ni. Hiszen miénk itt a tér, ha el­rontjuk, azt is mi fogjuk elviselni és természetesen megfizetni. Pálné Kovács Ilona SZDSZ Szobrot Kádárnak? Provokáció! Honfitársaink jelentős há­nyadában él az az emlék­kép, hogy a hatvanas évek közepétől a rendszerválto­zásig itt egy szocialista jó­léti állam működött. A ka­rácsonyi banán- és fügefü- zérrel, mosógéppel és fri­zsiderrel akkor megbabo­názott tömegek ma nem tudnak mit kezdeni a de­mokrácia értékrendszeré­vel, s a megkérdezettek kö­rében Kádár János a XX. század legnagyobb magyar politikusa. Sajnos, rövid a történelmi emlé­kezet. Aki ma vesztesnek érzi magát, nem a mai idők, hanem a kommunista uralom illuzórikus boldogságot teremtő évtizedei­nek, a félrevezető eszméknek, a rossz gazdasági struktúrának, a képzetlen emberek irányító po­zícióba helyezésének, az igény­telenség és a középszerűség mércéjéhez igazodásnak, az in­ternacionalista segítségnyújtás­nak, a forintok tovagurításának, valójában egy kisszerű, bizton­ságot ugyan nyújtó, de kizsák­mányoló rendszernek az áldoza­ta. Mégis, a posztkommunisták néhány társutassal összefogva mindent elkövetnek a múlt vé­delmében, a másik oldal hívei ellen rendszeresen bevetik az er­kölcsi lejáratáson alapuló fegy­vertársukat, ... „most van csak igazán diktatúra”. Thürmer Gyula pedig „szobrot Kádárnak” mozgalmat indít, hisz 32 évig „békésen uralkodott”, megér­demli ezt. Miközben sok-sok „ártatlan ” bűnöst békében hurcolunk ma­gunkkal, nem csoda, ha az utódok vérsze­met kapnak, s egykori vezé­rükről köztéri bálványszob­rot álmodnak. Közben mi tudjuk, hogy a megszálló hadsereg által a hatalomba ülte­tett, barátait, hazáját gátlástala­nul eláruló Kádár hozta létre az ÁVH-t, időszakonként szemé­lyesen irányítva a verőlegénye­ket, s százszorosán több ember megsemmisítése vagy megkín- zása szárad a lelkén, mint ahá­nyért a megelőző korok despotái együttesen felelnek. Provokáció egy ilyen történelmi figura feje fölé dicsfényt követelni. A mosolyogva sokszor ránk kacsintó, megszelídültnek lát­szó kései Haynau méltó bünte­tést kapott a történelemtől. Az élet csodálatos dramaturgnak bi­zonyult. Senki nem találhatta volna ki jobban, hogy Kádár, vé­gül elborult aggyal, kénytelen volt végignézni a képernyőn Nagy Imre és társai újratemeté­sét, s aznap hal meg összetörve, amikor egyik legnevesebb áldo­zatának rehabilitációs tárgyalá­sát megkezdte a Legfelsőbb Bí­róság. így volt igazságos. Schmidt Pál dr. Kvázi kommunizmus és az áldozatok Gyakran jut eszembe egy televíziós műsor, melynek szerep­lői a „kommunizmus áldozatainak” emlékét idézték fel az ország házában. Noha a '45 után politikai célzattal eszká- bált koncepciós perek és egyéb törvénysértő eljárások, in­tézkedések nem ismeretlenek számomra, lehangolóan ha­tott rám mindaz, amit a műsorban hallottam. Olyan emberi sorsokra orientál­ták a figyelmet, melyek a kommu­nizmus névvel illetett önkénynek tulajdoníthatóan váltak- gyötrel- messé, alkalmasint tragikussá. Időszerű volt az előző hatalmi konstrukciók vétlen áldozataira, politikai számkivetettjeire emlé­kezni. S közben néven nevezni a gaztetteket, melyek az elkövető­kön kívül árnyékot vetnek mind­azokra, akik hallgatólag tudomá­sul vették vétlen embertársaik ki­végzését, bebörtönzését, verését, internálását, vagy emberi jogainak egyéb úton történő megsértését. Olyan kárvallottaknak szólt a kegyeletteljes gesztus, akiknek egyetlen „vétke” az volt, hogy a hi­vatalos ideológiától eltérően gon­dolkodtak, a beletörődőktől elté­rően cselekedtek, s bizonyos dol­gokat a hatalom ellenére óhajtot­tak megvalósítani. A velük szem­ben alkalmazott pusztító módsze­rek, politikai indítékú machináci­ók, életeket, generációkat tönkre­tevő, morálisan megnyomorító, hivatalosan megbélyegző intézke­dések, eljárások, ásatag attitűdök embertelenek voltak; nem csodál­kozhatunk, ha a szenvedő ala­nyok és utódaik részéről az ilyen tettek csak nehezen (ha egyálta­lán) megbocsáthatóak. Egy megjegyzés kívánkozik a műsor apropóján. Gyakran meg­történik, hogy a szocialisztikus típusú társadalmi rendszereket kommunizmusként emlegetik. Azért tartom ezt szokatlannak, mert sehol a világon nem volt megvalósult kommunizmus. Voltak vörös köpönyeget öltött hatalomgyakorlók, despoták, megátalkodott zsarnokok, akik lejáratták a kommunista eszmei­séget. Politikai ambícióikat ön- törvényűség jegyében élték ki. Bizonyos pozíciók birtokában ők számoltak (számoltattak) le tör­vénysértő mó­don elvi ellen­feleikkel, más­ként gondolko­dó-vélekedő társaikkal, .el­lenlábasaikkal. Áldozataikat stílszerűbb len­ne népi demok­ratikus diktatú­ra, proletárdiktatúra, esetleg a szocialista rendszer áldozatai­ként emlegetni és nyilvántartani. Ezek egyike sem azonosítható a megvalósult kommunizmussal. A hibáztatott társadalmi rend­szer klasszikus fogalma a filozó­fiai kislexikonból vett idézet sze­rint: „A kommunizmus osztály nélküli társadalmi rendszer, melyben a termelési eszközök egységes köztulajdonban van­nak, ahol megvalósul a társada­lom valamennyi tagjának teljes társadalmi egyenlősége, ahol az emberek sokoldalú fejlődésével együtt az állandóan fejlődő tudo­mány és technika alapján nőnek a termelőerők, ahol a társadalmi gazdaság minden forrása teljes bőségben buzog és megvalósul a nagyszerű elv: mindenki képes­ségei szerint, mindenkinek szük­ségletei szerint. A kommuniz­mus a szabad és öntudatos dol­gozók magas szervezettségű tár­sadalma, amelyben megvalósul a társadalmi önigazgatás, a társa­dalom javára végzett munka mindenki számára elsődleges életszükségletté, felismert szük­ségszerűséggé válik, képességeit mindenki a leghasznosabban fogja gyümölcsöztetni a nép ja­vára.” Köztudott, hogy mindezek utópiaként léteznek csupán. Mivégre tulajdonítanak neki mégis gaztetteket és áldozatokat? Dr. Südi Bertalan Nem vagyok Fradi-szurkoló, nem is voltam soha, mert akkor most is az lennék. Ennek ellenére fáj, hogy el­adták. Fájt az MTK eladása is, hisz egy régi patinás csa­patról van szó. Ezt az érzést azoknak nem kell magya­rázni, akiknek szintén fáj. Sokan vagyunk, nagyon so­kan. Bizonyára a csapat el­adásával egyetértők és a ve­vők azt várják most, hogy az alábbi sorokban negatív megjegyzéseket teszek rá­juk. Nem teszem, inkább visszatekintek egy kicsit. Átnézve a kormány stadion­felújítási programját és költség- vetését, elállt a lélegzetem a tíz- milliárdos nagyságrendű össze­gen. Ebből nem jutott a Fradi rendbetételére néhány száz mil­lió? Tulajdonképpen nem is kel­lene ez a pénz, mivel ez megvan valahol. De hol van az a milliár­dos nagyságrendű érték, amit a csapat a különféle kupákban az elmúlt tíz évben megkeresett? Talán hanyag kezelés, rossz gazdálkodás, elsíbolás, lopás ál­dozata lett ez az irdatlan ösz- szeg? Ezt még feltételezni se merem! Vagy talán mégis? Szán­dékos tönkretétel, vagy valami más? Talán nem is Fradi kell csak és a körülötte lévő értékes területek, hanem pár év múlva következnek a többi pályák? Először a zászlóshajót süllyesz­tik el, majd sorban a többit? Be kellene látni, hogy a focidicső­ségünk is rég eltűnt az éji ho­mályban. Lehetnek nekünk (vagy a ve­vőknek) bármilyen stadionja­ink, ha nincs benne igényesen kiképzett magyar játékos. A MIÉP programja szerint a sor­ban első a korszerű iskolai test­nevelés, a tömegsport fellendíté­se, a sportolás megszerettetése az ifjúsággal, hogy lehessen me­ríteni abból a tehetséges magyar fiatalságból, akik focitudásáért érdemes kimenni a stadionokba. Ezek a tervezett eladások és ir­datlan összegű stadionfelújítá­sok nem ezt szolgálják! Amíg kormányszinten elő­ször nem alakítják ki az általá­nos ifjúsági testkultúrát, amíg nem fejlesztik a fiatalok erkölcsi színvonalát, amíg nem alakul ki az adott csapathoz való ragasz­kodás, amíg nem válnak hazáju­kat szeretőkké, amíg sokad- rendű külföldi bajnokságokból be lehet kerülni a magyar válo­gatottba, addig nem lehet előre lépni. Vagy talán nem is akarják, hogy tehetsé­ges gyerekek sportoljanak? Szégyen még a tizenöt-húsz évvel ezelőtt élvonalban ját­szókra is, hogy silány képes­ségű és kép­zettségű játé­kosok foglalták el a helyüket a klubcsapatokban, és még na­gyobb szégyen, hogy a váloga­tottban is. Talán ez sem vélet­len? „A Fradi, különösen a futball­csapat nemzeti jelkép volt. A Fradi nem csak a főváros egyik kerületének csapata volt, lett az idők során, hanem a kisemberek a hazafiúi érzéseiket, szociális nyomorúságaikat egy nemzeti csakazértisben, a csapat mögött felsorokozva élték meg. Meg van semmisítve az a nemzeti érzü­let, az a kisemberi vonzódás, ami a Fradit övezte országszerte. A viharfelhők már a Torgyán- Szabadi kettős odaengedése ide­jén elkezdtek gyülekezni a nagy múltú egyesület feje fölött, de az volt remélhető, hogy lebukásuk után kitisztul az ég, de nem így történt. Reméljük, hogy meg fognak szűnni egyes valóban íz­léstelen bekiabálások, csúfoló­dások a mérkőzések alatt, de a magyar társadalopi szegényebb lesz nemzeti szempontból egy fontos érzülettel. A lelátó pedig üres lesz, a „B” közép feloszlik” - áll a MIÉP hivatalos állásfogla­lásában. A Fraui megvásárlói csak azt tették, amit megtehettek. A kor­mány, a sportvezetés felelőssége súlyos. Eg” magát nemzetinek mcr '' ke; mány nem engedhette volna meg a Ferencváros eladá­sát. Természetesen a Fradi-váilal- kozásnak ki kell jutnia a kupa­küzdelmekbe, pénzt kell hoznia, minden áron. Ősztől érdeklődés­sel várom a bírók ténykedését, hisz nagy pénzről van szó. Remé­lem, nem úgy fognak bíráskodni, mint nemrég tette egyik nemzet­közi szakemberünk az egyik Fra- di-meccsen. __ Sipos Sándor MIÉP városi elnök fiiíl W Az Agrupación Funeuropa Biztosító Rt. szeretettel vár mindenkit családi napjára a Pécs Plaza parkolójában, augusztus 5-én, vasárnap 14.00-21.00 óráig. Programjainkból: családi futóverseny, gyermekeknek játszóház, humor, operett, koncertek Az est sztárvendégei: OLD BOYS Komár László Sok nyeremény!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom