Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)

2001-08-05 / 212. szám

14 ♦ AUTÓ * 2001. augusztus 5. világ Mivel elégedettek a vásárlók? Az autópiacot folyamatosan vizsgáló nem­zetközi cég felmérést készített arról, hogy a vásárlók mennyire elégedettek a különféle autómárkákkal. A felmérésben 182 típus szerepelt, amelyek közül az első tíz helyet - minő meglepetésre - a luxusautók foglalták el. Üde kivételként a második legtöbb pontot a Toyota Yaris kapta, amely ezek szerint nem véletlenül lett 2000-ben az év autója. Előremenekül a Mazda A Mazda tavalyi éve, ahogy már arról több­ször hírt adtunk, nem sikerült túl jól, ám a cég előremenekül, s úgy próbál megsza­badulni veszteségeitől, hogy újabb pia­cokat hódít meg, s Európában például saját kezbe veszi a márkaképviseleteket, Ang­liában éppen most vásárolják fel a márka- kereskedői hálózatot. És az európai kutatá­si hálózatot ezentúl nem Japánból irányít­ják, hogy még jobban kiszolgálják a speciá­lis igényeket. Üzembezárások az USA-ban Az amerikai autógyártásnak szomorú éve az idei, hiszen az előzetes becslések sze­rint több mint egymillióval kevesebb au­tót adnak el. Máris több üzem bezárásá­val fenyeget a válság. A General Motors viszont nem veszti el vezető helyét, sőt ők az idén is nyereséggel számolnak. És idén állítják le a Plymouth modellek gyártását is, igaz ezt már két éve bejelen­tette a Daimler. Ugyanakkor a japán (To­yota, Subaru), német (BMW) és mexikói (Volkswagen) gyárak nem csökkentik helyi termelésüket. James Bond Skodával hajt A Skoda gyár rávette Sir Sean Conneryt, hogy a legújabb Skoda Octaviát vezesse. Az ötlet nem véletlenül jutott a skodások eszé­be, hiszen hajdan a James Bond-filmben Connery Aston Martint hajtott, s ez fölöt­tébb jót tett a márkának. És az immár VW- színekben futó Skoda Octavia van olyan jó kocsi, hogy már csak egy jó arc hiányzott. Conneryt egyébként állítólag 1 millió fon­tért vették rá, hogy beüljön a Skodába. A Citroen ötösbe kapcsolt A francia márkák között csak harmadik a Citroen, de ha bírja erővel, akkor az euró­pai toplistán ismét feljebb léphet. Két éve kezdték az offenzívát, s a Xsara, majd a Picasso sikere arra ösztökélte őket, hogy egy új nagykocsit építsenek, s a C6-os ugyancsak befutónak ígérkezik. A követ­kező négy évben 30 százalékkal akarják növelni az eladást, s miután közös eladá­si hálózatuk van a Peugeot-val, ez nem tűnik elérhetetlennek. On * : alszik vagy vezet „A tehergépkocsi eddig ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött az ott szabályosan haladó személyautóval....” Az ilyen - gyakorta halálos kimenetelű - balesetek oka általában az, hogy a kamion vezetője az egész napos vezetés után a végkimerülés határán egy pilla­natra elalszik. Többnyire a fuvarozó cég várja el, hogy szinte folyamatosan úton legyenek a vezetők. Nemrégen egy német al­váskutató intézetben kísér­letet végeztek a másodper­ces elalvás kérdésében. Egy autópálya pihenőjében tesztelték a betérő autóso­kat. A megkérdezettek kér­dőívet töltöttek ki, mely­ben a tudósok az alvási szokásokról, a baleseti gya­koriságról és a rendszeres gyógyszerszedésről érdek­lődtek. A teszt második részét egy sötét konténerben haj­tották végre. A sofőröknek egy piros fénypontra kel­lett koncentrálniuk, és egy számítógép figyelte 10 per­cen keresztül a pupillájuk mozgását. A teszt eredmé­nye szerint az összes meg­vizsgált vezető 23 százalé­ka elalvásra való hajlamot mutatott. Ilyenkor okvetle­nül ajánlott egy csésze erős kávét meginni, majd egy negyed órát aludni. Nálunk Magyarorszá­gon is nagy problémát okoz, hogy az emberek többsége fáradtan, kiadat­lanul ül a volánhoz. Sok baleset származott már abból, hogy péntek este még hazaindultak 150-200 kilométerre lévő lakóhe­lyükre. De sosem érkeztek meg. Legutóbb egy Pest megyei képviselő lelte így halálát. Egyébként a legve­szélyesebbek azok az út­szakaszok ahol szinte egy­forma sebesség mellett kell néha több száz kilométert levezetni.- Mindenkinek ajánlom, hogy egy hosszú út előtt kiadósán aludja ki magát, és ha megteheti, az előző napon már ne menjen el dolgozni - állította egy közlekedési magatartáso­kat vizsgáló pszichológus. - Ha valaki fáradtnak érzi magát, az ne legénykedjen, hanem álljon meg egy pi­henőnél, és ne szégyelljen aludni egy-két órát. A szakember arra azért felhívta a figyelmet, hogy a nagy meleg sem előnyös hosszabb utak levezetésé­nél. Éppen ezért sokan éj­szaka indulnak neki az út­nak, amely ugyan hűvös időt biztosít, de a pihenés nélkül nekiindulók hamar elálmosodhatnak.- Indulás előtt minden­képpen vegyünk frissítő fürdőt, valamint igyunk meg egy jó erős kávét vagy energiaitalt, hogy a szerve­zetünk bírja az éjszakai igénybevételt - tette hozzá a pszichológus. (PALÁGYI - B. MOLNÁR) FRANCIÁS ELEGANCIA KÖZÉPKATEGÓRIÁBAN Az utóbbi időben a figyelem középpontjába kerültek a két hagyományos francia autógyár felső középkategóriás friss modelljei, a Citroen C5 és az új Renault Laguna. Mindkét autót változó geometriájú turbófel- töltős dízelmotorral is szállít­ják, most ezeket hasonlítjuk össze. A Citroennek nem volt ne­héz dolga, átvette a konszern­partner Peugeot 2,2 Hdi erő­forrását. Meglepően lágy és fi­nom járású a közös vezetékes dízelmotor, indításkor hiába várjuk a dízeles kerregést. Mindezt két kiegyenlítő tengely és egy csillapító lendkerék biz­tosítja. Hangja alapján menet közben kissé lomhának érzé­keljük, de a mérési eredmé­nyek bizonyítják, hogy egyenle­tesen adja le a teljesítményt, minden erőlködés nélkül éri el a végsebességet. FRANCIA PÁRBAJ C5 2,2 Hdi Lag. 1,9 d Ci Motor 4 hengeres 4 hengeres Hengerűrtartalom 2179 cm3 1870 cm3 Teljesítmény kW(LE) 133 120 Üzemanyagtartály 58 liter 70 liter Csomagtér 4561 4301 Maximális sebesség 206 km/h 200 km/h Gyorsulás 10,9 s 10,6 s Fékút 100 km/h-ról 37,7 m 38,1 m A Laguna valamivel kisebb és alacsonyabb teljesítményű, de hasonló technikával gyártott motorja nem marad el sokkal vetélytársa mögött, azonban alacsonyabb forgatónyomaté- ka miatt 60 és 120 km/h kö­zött lényegesen gyengébben gyorsul. Az ötödik és hatodik fokozat közötti áttétel túl hosz- szúra sikeredett, gyorsításkor többet kell visszakapcsolni. A vezetési biztonság tekin­tetében azonban a Renault Laguna a győztes, az ESP-nek köszönhetően kritikus helyze­tekben is könnyen megzabo­lázható. A C5-ÖS karosszériája vi­szont a gyors kanyarváltások­nál hamar beleng, terhelés­váltáskor a farát alig lehet kor­dában tartani. (palágyi) Krampek mester —tanácsai— Az idő múlásával, az autópark öregedésével autónk karosszériája Is egyre Jobban romlik. A rohadások kívülről az esztétikai állapotot rontják leginkább. Gépkocsinkon léteznek olyan pontok, amelyek szétro- hadását már egy egyszerű defektnél észrevesszük. Ilyenkor nem elég a defekttel járó baj, hiszen az emelé­si pont szétrohadásával a kerékcsere nem tud meg­valósulni. Nem beszélve arról, hogy micsoda bosszúsá­got okoz, ha az emelő behelyezése után már a talajtól elemelkedett autó visszaesik vagy elbillen, látható sé­rülést okozva ezzel a karosszériának. Komolyabb probléma az úgynevezett fő tartórészek el­öregedése. Milyen balesetveszélyes, ha az első futóműtartónál van elrohadva autónk alja! Ebben az esetben akár egy úthiba, útegyenetlenség következté­ben kibukik a kerék, vagy kormányozhatatianná válik az autónk. A rendszeres átvizsgálással, a kisebb hibák kijavításával megelőzhetjük a teljes szétrohadást, és az ezzel járó hibákat, problémákat, a műszaki vizsgá­nál pedig a több tízezres ráfordításokat. (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) Nagyezsda: Putyin nagyágyúja?- Megengedhetetlen, hogy Oroszországban még mindig a tegnap autóit gyártják, az ága­zat nagyobb figyelmet érdemel az állam ré­széről - jelentette ki Vlagyimir Putyin állam­fő. Ezzel egyben programot is hirdetett az orosz autóipar fejlesztésére, s a belső piac védelmére. A nyugati gyártók, mint a BMW, már mindössze kétezer autót szerelnek össze, s a Renault Mégane moszkvai szalag­járól sem gördül le ennél több kocsi. Hezitál a Fiat és a Ford is beruházásával. Ugyanak­kor félő, hogy az EU-országok jövőbeli sza­bályozásai miatt kivénhedt járgányok árasztják el Oroszországot. Putyin most a vé­konyabb pénzűek érdekében szorgalmazza olcsó modellek előállítását. A Lada-gyárban még lassan pörögtél az üzem, tavaly csekély emelkedéssel 665 ezer autót gyártottak. Három évbe tellett, míg kijöttek a családi kocsinak szánt nagyágyúval, a Nagyezs- dával. Az egyterű, hétüléses, taxiként már bemutatkozott kocsi hamarosan négykerék- meghajtású változatban is kapható lesz. Formája a Renault Scénicre, ülésrendje pe­dig az Opel Zafírára emlékeztet. Az emlékez­tető ezzel véget is ér, mert amilyen nehézke­sen született meg a 4,2 méter hosszú kocsi, olyan nehézkes is: a 134 lóerős benzinmotor álló helyzetből 23 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 135 kilométer. Ezzel a teljesítménnyel nem lesz az utak ör­döge, hiszen 1,8 literes motort már kis­autókba sem igen építenek. Ehhez képest furcsa, 12,3 literes a fogyasztása. De alakul az új irányvonal, hiszen a Nivát sikerült 25 év után ügyesen megújítani. Ára 3800, míg a Nagyezsda buszlimuzin 6700 dollárnak megfelelő rubel. (sipka) A Lancia Nea a párizsi autószalonon mu­tatkozott be. Rengeteg irigylésre méltó új megoldás található benne. A vezető csak megérinti a tető díszlécét, és már nyílik is az ajtó. A parkoló helyzetben teljesen sötét ablakok hirtelen kivilágosodnak, az ülés ki­fordul, hogy megkönnyítse a beszállást. Az indítólemezre rögzített adatok alapján pil­lanatok alatt a kívánt helyzetbe állítódik az ülés és a kormány. Szinte minden utasítást hangos vezérléssel, a néhány nyomógom­bos funkciót pedig a képernyő érintésével lehet működtetni. Visszapillantó tükör nincs, ehelyett számtalan kamera figyeli az utat, a számítógép csak akkor engedi a vezetőt kiállni, ha meggyőződött róla, hogy szabad az út. Magától gyorsít vagy fékez, az irányt a középső fehér sáv alapján önállóan képes tartani. Vészhelyzetben sokkal előbb reagál, mint ahogy bármely ember képes lenne. Ha azonban kedve támad az ember­nek kézbe venni a volánt, megteheti, egy gombnyomással átállítható az autó ma­nuális vezédésre. Egyébként csak be kell mondani az úti célt, és az interneten tárolt térképek, közlekedési információk alapján a Nea önállóan odaszállítja utasait. P. ZS. J­Ä JOVO LANCIAJA ■ _______1 T*- A _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom