Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)

2001-08-28 / 234. szám

I 2001. Augusztus 28., kedd BARA N Y A 1 TÜKÖR 5. OLDAL Aggódnak a szőlősgazdák a felvásárlók hiánya miatt A sok és a kevés pénz is probléma Egy évük maradt a települési önkormányzatoknak a választásokig - Szigetváron előtérbe kerülhet a politika NAGYÜZEM A KÁDÁROKNÁL. A szüret előtt a hordóikat is megújíttatják a borosgazdák. Pécsett, a Lőtér utcai műhelyben most egy tíz hektónál nagyobb, közel embernyi magasságú fahordót újítanak fel a mesterek.___________________________________ fotó; laufeb lázló Siklós—Villány Tanácstalanok a kistermelők a szőlőfelvásárlás miatt Míg a kékszőlő esetében nyugodtan alhatnak a gazdák, egyes fe­hér fajták esetében már ko­rántsem ilyen derűs a helyzet. A kékszőlő eladásával nem lesz gondjuk a termelőknek, arra igény van, épp a hegyközség mai köz­gyűlésén születik határozat a védő­árról - mondta el Szende Gábor, a villányi hegyközség bírája. Az oportó esetében ez 90-100 forint lesz kilogrammonként. A fehérborokat adó fajták eseté­ben - mely főként a Siklós környé­ki gazdákat érinti - mind a chardonnay, mind az olaszrizling vonatkozásában értékesítési gon­dok keletkezhetnek, ugyanis a ko­rábbi, nagy felvásárlók idén elma­radtak. Míg az előbbit alig 40 fő ter­meszti, az utóbbi a Tenkes Hegy­község területének 40 százalékán terem, s így további 400 gazda érin­tett a dologban. A minőségi szőlő védőára itt 60 Ft küogrammonként, így hektáronkénti 50 mázsa ter­mést figyelembe véve több tízmilli­ós értékesítési problémával kell szembe nézni. Nem is szólva a mű­velési költsé­gekről, mely to­vábbi 100 ezer forintot jelent hektáronként. Miként Daka Zsolt hegybíró (képünkön) el­mondta, a gaz­dáknak ebben az évben az a le­hetőség sem adott, hogy állami tá­mogatással kifőzessék a termésü­ket, lévén ilyenre csak túltermelés esetén van mód. Elhangzott, korai még az aggodalom, tavaly is hason­lóan indult a szüret, a végén mégis megjelentek a felvásárlók. A kistermelőknek még lehetősé­gük van a bérfeldolgozásra, azon­ban az egyik társaságnál ezt ördögi körnek nevezték a jelenlegi sza­bályzók végett - nekik ugyanis készletre fel kellene vásárolni a sző­lőt -, mellyel kapcsolatban hamaro­san tárgyalóasztalhoz ülnek a vám- és pénzügyőrség illetékeseivel. K. J. Néhány napon belül az önkormányza­tok többségében munkához látnak a képviselők. A városokban a közgyűlé­sek első számú feladata lesz a fejleszté­si tervek átgondolása, a megyeszékhe­lyen a gázközmű után járó milliárdos vagyon felhasználásáról kell dönteni. Pécs-Mohács-Komló- Siklós—Szigetvár A nyári szünetet követően legkorábban - csü­törtökön - a megyeszékhelyen tartanak köz­gyűlést, de néhány héten belül Baranya más településein is munkához látnak a döntésho­zók. Bókay Endre, a pécsi közgyűlés szocia­lista frakciójának vezetője kifejtette, a fejlesz­tésekre kívánnak koncentrálni. Kiemelten ke­zelik a belső úthálózat korszerűsítését, vala­mint a parkosítás, a zöldterületek rendbetéte­le is elsőbbséget élvez. A reptér és a stadion létrehozása, a városfal felújítása szintén az el­következő hónapok feladata. A forrást a beruházások többségére az idén Pécsre érkező gázközművagyon szolgál­tatja, amint beszámoltunk róla, a 350 millió forintos előleg után idén még 1,3 milliárd fo­rintot utalnak a városi kasszába.- Előzetesen már egyetértés alakult ki az ellenzékkel abban, hogy ezt a tekintélyes for­rást csak fejlesztésre, és nem a működési ki­adásokra fordítjuk - vázolta Bókay Endre. Nagy Csaba, a Fidesz-frakció ve zetője úgy véli, a következő idő­szak egyik legna­gyobb feladata az lesz, hogy kon­szenzussá eldönt­se a testület, mire költi el a kárpótlás címén kapott ha­talmas vagyont. Éne vonatkozóan szeptember köze pére dolgozzák ki álláspontjukat. A frakcióve zető leszögezte: azt szeretnék, ha nem apró- zódna el a pénz, s egy-két jelentősebb beruhá­zásra költenék el, amelyek hasznát minden pé­csi polgár érzékelhetné. Ilyen lehetne például az autóbuszpark minőségi javítása, vagy a kert­városi „kétpúpú” felüljáró szélesítése. A képviselő szerint egyébként a pécsi tes­tület ugyan politizáló, de véleménye szerint a közgyűlés falain belül nem lesz jellemző a kampány a következő fél évben. Mohácson és Komlón nem kérdés a gáz­közművagyon. Mohácson a már megkapott előleg feletti részt kötvényben kapják meg, Komló pedig nem érintett a kérdésben. Szekó József mohácsi polgármester sze­rint a pénzügyi helyzet stabü, s a testületben sem tart komolyabb vitáktól. Úgy véli, a fő hangsúly a fejlesztéseken lesz: többek kö­zött befejezik a sportcsarnokot, a déli város­rész csatornázása után elkezdik az északi te­rületek rekonstrukcióját, napirenden van a Szőlőhegy ivóvíz-ellátásának megoldása, il­letve zajlik a Budai-Nagy Antal utcában a húszlakásos bérház építése. Ezeken kívül több pályázat is a döntéshozók előtt van, így további beruházások is elkezdődhetnek. Kolbach Ferenc (képünkön), független ön- kormányzati képviselő szerint a kedélyeket legfeljebb a közelgő iskolaigazgató-választá­sok borzolhatják kissé: a Dr. Marek József Közgazdasági és Mezőgazdasági Szakközép- iskolában csak egy jelölt pályázik a posztra, azonban a Széchenyi István Belvárosi Általá­nos Iskolában ketten is. Nincs közöttük az intéz­mény korábbi vezetője, aki korábban pályázott a tisztségre, azonban a kép­viselők nem szavaztak bi­zalmat neki. (Úgy tudjuk, a régi igazgató pártját fogó szülök aláírásgyűjtést kez­deményeztek ügyében.) Páva Zoltán komlói pol­gármester szerint a testületnek foglalkoznia kell a város és az intézmények pénzügyi hely­zetével, napirendre kell tűznie a legutóbbi ÁSZ-vizsgálat megállapításait. Szeptemberi ülésükön várhatóan dönteni kell a szemétszál­lítás és a hőszolgáltatás díjának emeléséről is. Mátyás János ellenzéki képviselő szerint az említetteken kívül foglalkoznia kell a tes­tületnek a privatizációval is, hiszen a városi tulajdonú ingatlanok értékesítése igen nehe­zen megy. Újra kell gondolni az iskolák hely­zetét is, ugyanis az intézmények állaga le­romlott, felújításukra nincs fedezet. (Háttér: www.dnnantnlinaplo.hu) D. G.-M. B.-NY. SZ. Előtérben a kórházak Szigetvára# a szeptemberi közgyűlésen az egyik fő napirendi pont a kórházi adósságállomány kezelésének kérdése lesz, a közeljövőben pedig ki kell dolgozniuk a közelgő szennyvízberuházás részleteit. Mozsgai Péter polgármester elmondta, nem néznek nyugodt ősz elé, úgy véli, a politika árnyéka rávetülhet a testület munkájára. Siklóson szintén a kórházzal foglalkoznak, az önkormányzat hamaro­san megtárgyalja a mohácsi intézménnyel való együttműködés rész­leteit. Ugyancsak foglalkozniuk kell egyéb intézményeik konyháinak rendbetételével is, hogy megfeleljenek a tisztiorvosi szolgálat előírá­sainak. Máté János polgármester szerint pénzügyi szempontból igen feszített fél év vár rájuk. GÉPKOCSI FELTÖRŐ. Tetten ért és elfogott a rendőrség vasárnap egy 28 éves sióagárdi férfit Pécs egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. A gyanúsított egy Opel ablakát betörte, majd a kocsi­ból női táskát és iratokat lopott el. (sn) ÚJABB VALUTÁS TRÜKK. Utcai valutaváltás során Pécsett 80 ezer forinttal csaptak be egy kozármis- lenyi férfit a hétvégén. (sn) MOBILOK AZ ÜZLETBŐL Ti zenöt telefont loptak el ismeretle­nek egy pécsi belvárosi telefonsza­lonból hétfőre virradóra. A tettesek a kirakatot betörve jutottak a min- egy 400 ezer forintos zsákmány­hoz. (sn) NEM FIZETETT. A gyerektartási díj elmulasztása miatt adtak ki el­fogatóparancsot egy pécsi férfi ellen. A férfit a pellérdi szőlőhe­gyen fogták el a rendőrök. (sn) A HÉTVÉGÉN egy Audi 80-assal közlekedő székelyszabari férfi próbált meg előzni egy segédmo­torost Mohácson. Az autó nem tartotta be az oldaltávolságot és fellökte a 16 éves helybeli moto­rost, aki súlyosan megsérült. ___________________________!*a Milliók teleházakra Budapest-Pécs Tizenkét baranyai szervezet ju­tott egy-két millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz teleház kialakítására. Az Informatikai Kormánybiz­tosság döntése alapján a megyé­ben Majson, Kisharsányban, Szajkón, Szászváron, Kiskassán, Kovácsszénáján, Komlón, Magyarbólyban működő egyesü­letek és alapítványok részesülnek a támogatásban. Nagynyárádon, ahol két szervezet is pályázott, a Kolping Család Egyesület kapta a támogatást. Pécsett három szer­vezet pályázata is sikeres volt: az Istenkúti Közösségért Egyesület, a Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület, valamint az Etnikai Fórum helyi szerveze­te is számíthat a segítségre. Veszélyben volt az iskolai ebéd Egy budapesti cég visszalépése átmeneti gondot okozott Közbeszerzési pályázaton keltek el azok a pécsi általános is­kolai konyhák, ahol helyben főznek. Az egyik nyertes, egy budapesti cég menet közben visszalépett, így rövid ideig két­séges volt, hogy valamennyi intézményben lesz-e ebéd. PÉCS Nem lesz gond a saját főzőkony­hával rendelkező menzákkal a most induló tanévben a pécsi is­kolákban. Bár visszalépett a köz- beszerzési pályázat egyik nyerte­se, egy budapesti cég, azért min­denütt kerül az asztalra ebéd. A történet arra az időre nyú­lik vissza, amikor a pécsi önkor­mányzat racionalizálási prog­ramja során bezárt néhány isko­lát, illetve úgy döntött, hogy az általános iskolai étkeztetés és takarítás kerüljön át vállalkozók kezébe, mert ezzel is csökkent­hető a közalkalmazottak száma. Amint azt az iskolaszolgálat igazgatója, Notaisz Jánosáé (ké­pünkön) lapunknak elmondta, a nyáron ismét közbeszerzési pá­lyázaton kellett meghirdetniük azokat az iskolai konyhákat, ahol helyben főznek, s e pályázat eredményhirdetése körül adód­tak gondok az elmúlt héten. Több pályázó között ott volt egy buda­pesti cég is, amely az összes pécsi konyhára pályázott, ám a kiírók megkeresése után úgy nyilatko­zott, akkor is pályázik, ha csupán néhány konyhát kapna meg. Az ered­ményhirdetés­kor ez is tör­tént. A kony­hák egy részét a pécsi MEVID Rt. nyerte el a hasonlóan „részgyőzelmet” arató budapesti D+M cég mellett. Né­hány nap múlva kiderült, hogy a budapestiek így mégsem jönnek Pécsre, s a város iskoláinak ellátá­sában nem óhajtanak részt venni. Miután a budapestiek vissza­lépése véglegessé vált, a pestiek mögött másodikként „rangso­rolt” pécsi Környezetvédő, Keres­kedelmi és Szolgáltató Kft. lépett előre. Mivel vállalták, így ők főz­nek az elkövetkező három évben a Komlói úti és a Frankel Leó úti iskolákban. A cég műszaki igazgatója, Haj­dú Attila lapunknak elmondta, bár furcsállta a pestiek visszalé­pését, örömmel végzik tovább a feladataikat. A fehérhegyi iskolá­ban eddig is ők főztek, s a közel­múltban felújított konyha beren­dezéseinek nagy része is a tulaj­donukban van. A visszalépéssel egyetlen konyha maradt pártában: a Rác­városi és Istenkúti ÁMK Napkö­zi Otthonának konyhája, melyet még a korábbi üzemeltetője sem vállalt föl. Itt tálalórendsze­rű átalakítások kezdődtek, s az ételt (száíegynéhány adagról van szó) a MEVID Rt. hordja majd: velük december 31-ig szó­ló szerződést kötött az iskola­szolgálat. (Háttér: www.dnnantidinaplo.hn) KOZMA F. BÜN-KRIMI-REND Hírek A BÓLYI gyermekotthon re­konstrukciójára hetvenmillió fo­rintot nyert a Baranya Megyei Önkormányzat. A pályázatot a Szociális és Családügyi Minisz­térium hirdette meg intézmény­felújítási, illetve akadálymente­sítési célokra. A megítélt támo­gatást harmincmillió forintos önrésszel egészítette ki a köz­gyűlés. ' (mb) SELLYÉN a romániai és horvát­országi testvértelepülésekkel va­ló együttműködés erősítéséről is szó esik majd a hét végén az Eu­rópa Napon. Az általános iskolá­sok horvátországi látogatásai a nyelvtanulás szempontjából hasznosnak bizonyulnak, sze­retnék, ha jövőre is fogadnák a fiatalokat. A gazdasági kapcsola­tok kiépítését is megkezdenék, a hét végén tárgyalnak arról, hogy mely ágazatokban képzelhető el együttműködés. (wk) A KÉTÚJ FALUI körzeti általános iskolában tartják ma a megyei tanévnyitót. A tíz órakor kezdődő eseményen Bokor Béla, a megyei közgyűlés alelnöke mondja az ünnepi beszédet. (mb) PÉCSETT a Hunyor Hotelban tartják holnap 11 órakor a Me­csek Tours Kft. taggyűlését. Az eseményen a megyei közgyűlés részéről az elnök, Kékes Ferenc vesz részt. (mb) PELLÉRDEN és Görcsönyben tarlótüzet okozó személyeket fogtak el tegnap a tűzoltók és rendőrök. Pellérden a tűz elérte az akácost, amely nyolcezer négyzetméteren elpusztult. A rendőrök jegyzőségi, valamint tűzvédelmi bírság együttes kiro­vására tettek javaslatot. Az utóbbi összege akár a 20 ezer forintot is elérheti. (cs) CSÁNYOSZRÓN vasárnap egy lakóház udvarán kigyulladt száz négyzetméteren a szemét és a gaz. A lakosok és a szomszédok időben megfékezték a lángokat, így az épület nem fogott tüzet. Mire a tűzoltók kiértek, már alig akadt dolguk. (cs) DRÁVACSEHIBEN a hétvégi felhőszakadással kísért zivatar­ban villámcsapás érte az utcai elektromos vezetékrendszert. Emiatt 15 köztéri energiatakaré­kos izzó kiégett és csaknem tíz televízió és hűtő pedig tönkre­ment. Fél óra alatt mintegy 30 milliméter eső esett. __________________________m *

Next

/
Oldalképek
Tartalom