Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)
2001-08-03 / 210. szám
4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2001. Augusztus 3., péntek Hírek SÁTORHELYEN 400 baranyai diák dolgozott négy héten keresztül a hagyományos címerezőtáborban. A turnus a napokban fejeződött be. A diákokra, a táborra és a rendre a helyi polgárőrök vigyáztak, sokat segítve a pedagógusoknak, (cs) A SÁSDI Családsegítő Szolgálat öt hegyháti hátrányos helyzetű gyereket üdültet ezen a nyáron a pécsi Faág Egyesület segítségével. A helybeli, az oroszlói és a vázsnoki fiatalok most érkeztek meg Balaton- edericsről, augusztusban pedig Mánián töltenek egy hetet, (cs) A PÉCSI Hősök terén rendőrőrsszobát és körzeti megbízotti irodát létesít a mecsekszabolcsi részönkormányzat a volt fogászat helyén. A szolgálati lakást már átadták, várhatóan ősztől működik az iroda. A kivitelezésre eddig egymillió forintot költöttek. (cs) BARANYA több településére is tarlótűz miatt kellett kivonulniuk tegnap a tűzoltóknak. Somberekén a déli forróságban kapott lángra a száraz aljnövényzet, a szénaboglyákat veszélyeztető lángokat a mohácsi tűzoltók fékezték meg. Csány- oszró külterületén a tűz egy tizenkét hektáros kamillatáblát veszélyeztetett, a siklósi, szigetvári lánglovagok, valamint a sellyei önkéntes tűzoltók egyesült erővel akadályoztak meg a pusztulását. (mb) A MEGYESZÉKHELYEN hat helyen lehet bejelentést tenni a parlagfűgyérítéssel kapcsolatban. Szívesen várnak olyan lakossági információt, amely kiirtandó parlagfüves helyekről tájékoztat. Hívható a Baranya Megyei Közgyűlés, az FVM Megyei Földművelésügyi Hivatala, a Megyei Földhivatal, az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete, a Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás, az Állami Közútkezelő Kht. Vidéken tanáccsal szolgál a harkányi Zöld Forrás Környezetvédő Egyesület is. (cs) SZENTLÁSZLÓN, az almamel- léki elágazónál augusztus 11-én reggel nyolc órakor a Baranya Megyei Vadászkamara kutyák részére vadászati alkalmassági vizsgát tart. Érdeklődni és jelentkezni dr. Herger Lászlónál lehet a 30/34-87-164-es telefonszámon. (BE) Diákhitel: esély a tanulásra Októberben érkezhetnek meg az első havi kölcsönök Augusztus második felétől a postákon néhány száz forintért megvásárolhatóak a diákhitel igényléséhez szükséges egységcsomagok, októberben pedig már felvehetőek az első havi 10,15 vagy 21 ezer forintos összegek. Az aktuális kamat 14,8 százalék. Pécs-Budapest A hó közepétől megnőhet a forgalom a postákon: ekkortól lehet ugyanis felvenni a diákhitel-igénylő csomagokat, majd azokat szeptember 3-áig lehet leadni a kijelölt postahivatalokban (ezek listája a hiteligénylő lap valamint a kölcsönszerződés mellett a megvásárolt csomagban található). Azt még egyelőre nem tudni, mennyit is kell fizetni pontosan a paksamétákért. Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére elmondta, a díj várhatóan néhány száz forint lesz. Októbertől érkezhetnek meg az első összegek a hallgató által megadott bankszámlára. Idén három fajta havi kölcsön közül lehet választani, 10,15 illetve 21 ezer forintot kaphatnak a diákok, évente 10 hónapon keresztül. A hallgatói önkormányzatok mindamellett azt valószínűsítik, hogy a tanulók többsége a legmagasabb összeg mellett dönt majd, annak ellenére, hogy a kamat változó, és a következő évek kamatlábait még nem lehet tudni. Megalakult a központ A diákhitel bevezetésének híre óta egyre több információ jelenik meg a rendszerről, ugyanakkor adódhatnak olyan speciális kérdések, amelyekre csak személyre szabottan lehet felelni. A közelmúltban alakult meg a fővárosban a Diákhitel Központ, ahol naprakész információkat adnak. Őri András kommunikációs igazgató elmondta, a közeljövőben készül el a centrum önálló internetes honlapja is. Jelenleg a 06-40-24-00-24-es, úgynevezett kék szá- • mon hallgathatóak meg a hitelről szóló adatok. A hallgató a majdani diplomázása után, első szja- köteles fizetésekor kezdi meg a törlesztést, amelynek havi részlete a bér 6 százaléka lehet. Természetesen arra is van mód, hogy valaki magasabb tételt fizessen vissza, vagy akár egy összegben több pénzt utaljon át. EGY ÁTLAGOS PÉCSI EGYETEMISTA HAVI KÖLTSÉGVETÉSE h SZEPTEMBERTŐL (DIÁKHITEL-IGÉNYLÉSSEL) Bevétel: Ösztöndíj: 4000-6000 Ft Szociális támogatás, Bursa Hungarica: 3000-5000 Ft* Egyéb tám. (kiemelt tám. , terepgyakorlati stb.): 1000 Ft* Bérlet: 800 Ft Jeqvzetbón: 500 Ft Lakhatási támogatás: 3000-5000 Ft* Diákhitel: 21 000 Ft Összesen: 26 300 - 39 300 Ft Kiadás: Albérlet, rezsi: 15 000-20 000 FT vagy kollégium: 3500 Ft Étkezés: 15 000-18 000 Ft Utazás: 2000 Ft Jeavzet: 500 Ft Szórakozás, kultúra: 6000-9000 Ft Összesen: 27 000- 49 500 Ft A *-gal jelölt támogatások adhatók, de nem alanyi jogon Ekkor a Diákhitel Központ segítségével a hitelt más rendszerűvé alakítják, hiszen így a törzstőke és a kamatok törlesztése előbb befejezhető. Ha azonban pénzhiány miatt a volt diák nyugdíjig sem képes kifizetni a tartozást, azt az állam méltányolja, akárcsak abban az esetben, amikor a gyes, gyed vagy éppen sorkatonaság alatt is szüneteltethető a törlesztés. A diákhitelnél egyébként hitelképességet nem vizsgálnak, a tanulói jogviszony és a 35 évesnél alacsonyabb korhatár (az igénylés időpontjában) az elsődleges követelmény. Szakemberek szerint a hitel emelheti a tanulók életszínvonalát, így sokkal többüknek van esélye arra, hogy nagy családi áldozat nélkül végezhesse tanulmányait. Ráadásul a kölcsönből akár a fizetős képzéseken előírt tandíjat - vagy annak egy részét - is lehet fedezni, ugyanis a hitelfelvételnél nem szabják meg, mire kell fordítani a pénzt. A pénzintézeteknél egyelőre nincs kialakult álláspont arról, hogy a diáikhitelt törlesztő dolgozónak adnának-e majdan egyéb kölcsönt (lakáshitel, személyi kölcsön stb.) Őri András szerint ez nem befolyásolhatja túlzottan a munkavállaló hitelképességét, hiszen a törlesztés egy alacsony, 6 százalékos, az APEH által eleve levont tétel. (Háttér: www. dunantulinaplo. hu) NYAKA SZABOLCS Országos halászléfőzés Mohács Egy hónap múlva a város ad otthont a 17. Országos Halfőző Versenynek. A minden évben másutt megrendezett hagyományos megmérettetésen halászok, haltermelők és más szakmabeli gazdaságok vesznek részt. Idén 45 versenyzőre számítanak, akik várhatóan 61 fajta étellel igyekeznek majd elkápráztatni a zsűrit és az érdeklődőket. A meghívottak között neves politikusok is szerepelnek, köztük a parlament két alelnöke, a térség országgyűlési képviselői, illetve színészek, humoristák. A versengés három kategóriában zajlik szeptember elsején, 31 ételt a dunai, 10-et a tiszai halászlék, 20-at pedig az egyéb étkek között neveztek be. Az abszolút győztes tavaly egy zöldséges halétel lett. Öldöklő, szinte „vérre menő” presztízsharc várható a dunai halleveknél a mohácsi és bajai csapatok között. A programot a mohácsi Halászcsárda közvetlen környékén, a Nepomuki Szent János-szobor környékén, illetve a dunai sétá- nyon szervezik. b.b. BARBAR ERŐPRÓBA. Mindennapos eset: megrongált ivókutak a pécsi Nagy Lajos király útja - Jókai utca sarkán. fotó: tóth l. Díszburkolat lesz a főtéren Villány Különleges, Horvátországból származó terméskővel burkolják be a város főterét. A munka - mellyel a kivitelezőnek augusztus 20-ára el kell készülni - csak azért indulhatott ezen a héten, mert az alapanyag most érkezett meg Zadarból. A díszburkolat a millenniumi emlékművet öleli körül a városháza előtti téren, a kivitelezés teljes költsége - a szoborral együtt - hétmillió forintba kerül, melyhez a város pályázaton pénzt nyert a Magyar Millennim mi Kormánybiztosi Hivataltól. Takács Gyula polgármester elmondása szerint a hátralévő idő elegendő lesz a munkálatok befejezéséhez, sőt „néhány órájuk még marad is” az átadás előtt. A minden szempontból megújuló téren az augusztus 20-i ünnepség keretében leplezik le a szobrot. k. j. Változó rend a Jókai tér környékén PÉCS Elfogadták a tűzoltók, a mentők és a hatóságok a Jókai tér forgalmának tervezett változtatásait a helyszíni bejárás során. Egyedül a hulladékszállítás kérdése megoldatlan. Nem lehet behajtani a megújult Jókai térre az Irgalmasok utcája felől az augusztus 20-i átadást követően sem, a terület csak a Jókai utca felől közelíthető meg. A teret gyalogos övezetté nyilvánítják, erre egy idén bevezetett jogszabály ad lehetőséget. Az ott lakók, az engedéllyel rendelkező szállító járművek előreláthatólag csak a reggeli és az esti órákban haladhatnak át. Napközben csak megkülönböztető jelzést használó, és mozgáskorlátozottat szállító autóknak szabad a bejárás. Ez utóbbiakat, a visszaélések elkerülése érdekében, szigorúan ellenőrzik majd. Az átépítés kezdete óta a Ferencesek utcájának Kórház tér felőli részén, valamint a Váradi Antal utcán az autók behajtási engedély nélkül is közlekedhetnek, ami az átadást követően sem lesz másként. A közelmúltban tartott hatósági bejárás során a tervekkel a tűzoltók, a rendőrség, a mentők és a közlekedési felügyelet is egyetértettek. Kukái András (képünkön), a pécsi önkormányzati közlekedési és kommunális bizottság elnöke kiemelte: a megújult területen súly- korlátozást vezetnek be, 3,5 tonnánál nehezebb járművek nem közlekedhetnek a téren. A szemétszállítás módja így egyelőre kérdéses, a speciális autók ugyanis a megengedettnél legalább háromszor többet nyomnak. A szolgáltató és a város még egyeztet e kérdésben.- Egy kisebb autó vásárlása 20 millió forintba kerül, ez lehet az egyik megoldás - mondja Vida János, a Biokom illetékese. Elképzelhető, hogy kerekekkel ellátott gyűjtőket használnak, a több munka miatt ehhez új dolgozókat kell felvenniük. Mindkét változat növelné a költségeiket, a jövő évi díjakba beépítve ez havi három forint pluszt jelentene háztartásonként. Bűn - Krimi - Rend TELEFONFOSZTOGATOKAT fogtak él a pécsi rendőrök a csütörtökre virradó éjszaka. Uránvárosból, Kertvárosból és a Belvárosból érkeztek jelzések az éj során, hogy zsinórban feltörték a telefonokat. A járőr a Jókai utcában igazoltatott egy gyanúsnak tűnő társaságot, akiknél mintegy 50 ezer forint értékben találtak fémpénzt és „célszerszámokat”. A három kaposvári előállított (köztük egy testvérpár) kihallgatása tegnap megkezdődött. ns) HÁROM NAGY ÉRTÉKŰ autó tűnt el a csütörtökre virradó éjszaka Orfűn. Az Audi, a VW Passat és a Mitsubishi összértéke meghaladja a 10 millió forintot, a kocsik gazdái valamennyien német állampolgárok. (ns) ELTŰNÉS MIATT kereste a rendőrség azt a fiút, akit a minap találtak meg a rendőrök a Nagyárpád közelében levő zagytavaknál. A hatósági intézkedés megkezdődött. (ns) A SZOMBATHELYI határőrség adott ki körözést egy pécsi nő ellen, akit a zsaruk csütörtök éjjel találtak meg az egyik pécsi szórakozóhelyen. Az igazoltatás után az okirathamisítással gyanúsított 21 éves nőt őrizetbe vették. (ns) MARTONFÁN a lakók távolléte alatt egy családi házba hatolt be saját kulcsaival egy ismeretlen tolvaj. A házból egy 250 ezer forintról szóló OTP-betétkönyv mellett 250 ezer forint készpénz is eltűnt, (dg) A PÉCSI autóbusz-pályaudvar újságárusbódéját törték fel ismeretlenek csütörtök éjjel, és magukkal vittek 108 ezer forint értékű telefonkártyát ____________ (NS ) Késik az iskolabővítés Sellye Mégsem készül el tanévkezdésre a mezőgazdasági szakiskola négy új tanterme. A beruházás szeptember végénél előbb nem indulhat, a közbeszerzési értesítőben a pályázati kiírás csak néhány nap múlva jelenik meg. AZ új biológia, kémia és nyelvi szaktantermek legkésőbb januárig elkészülnek. Az oktatás az építkezés ideje alatt is zökkenőmentesen folyik majd, a szakmai órákat továbbra is - az átadás napjáig - az iskola műhelyében tartják. Jövőre a beruházás egy aula építésével folytatódik, a költségek, amiket az intézményt fenntartó Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium áll, meghaladják a 80 millió forintot. w. k. Elsöprő fürdőtervek Másfél milliárd forintos pályázaton kell nyerniük A jelenlegi termálfürdő helyén a tervek szerint hideg vizes uszoda lesz. Az önkormányzat a közeljövőben pályázati pénzből új gyógyfürdőt és a hozzá tartozó infrastruktúrát akarja megépíteni. Szigetvár Az önkormányzat gyógyfürdő-építési programba akar kezdeni. A hét első felében a hivatal képviselői tárgyalásokat folytattak egy céggel, amely a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát elkészítené - hangzott el többek között a tegnapi képviselő-testületi ülésen. Tóth Károly, a területfejlesztési bizottság elnöke lapunknak elmondta, a Széchenyi-program gyógy-idegenforgalmi pályázati lehetőségét kívánják kihasználni. Egyébiránt a tervek elkészítéséhez is pályázati pénzekre van a hivatalnak szüksége. A beruházás összege az elnök véleménye szerint a másfél milliárd forintot is elérheti. Az elképzelésben új gyógyfürdő építése és a hozzá tartozó infrastruktúra, szálloda létrehozása szerepel. Tóth Károly hozzátette: Szigetvár jó esélyekkel pályázhat, mert az előírt feltételek mindegyikének megfelel. Dervenkár Imre szigetvári alpolgármester (képünkön) elmondta, hogy a jelenlegi fürdőt - ha megvalósul a beruházás - máshogy kívánják majd hasznosítani. A tervek között elsődlegesen az szerepel, hogy hideg vizes uszodává alakítanák át az iskolák és sportolók részére. A tegnapi testületi ülésen ismét foglalkoztak a helyi kórházzal. Mivel annak adóssága újra meghaladta a nyolcvanmillió forintot, egyetértettek abban, hogy csődbiztost kell kijelölni az intézmény élére. A poszt betöltésére a pályázatot még a héten kiírja az önkormányzat. A napirendi pontok között szerepelt az új aljegyző megválasztása is. A pályázatra hárman jelentkeztek, de közülük senkinek nem sikerült a képviselők többségét meggyőznie, ezért a napokban újabb pályázat lát napvilágot az állás betöltésére. «