Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)

2001-08-13 / 220. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2001. Augusztus 13., hétfő NYOLCADIK ALKALOMMAL várt fiatalokat az ország minden pont­járól mozogni, táncolni az orfűi tánctábor, Rovó Attila vezetésével. Az egyhetes programot gálaműsor zárta, amelyet a pécsi Ifjúsági Házban tekinthettek meg szombaton az érdeklődők. ______fotó, müller andrea # Tá bor a város szélén A fa megmunkálásával ismerkednek a gyerekek A diákok számíthatnak a Bursára A települések többsége támogatja tanuló fiataljait A baranyai városok többségénél már el­döntötték, hogy ősztől ismét támogat­ják a diákokat a Bursa Hungarica ösz­töndíjrendszer keretében. Pécsett azon­ban még mindig bizonytalan, hogy csatlakoznak-e a programhoz. Azok a diákok, akik részesülnek a támogatás­ban, havi 1-5 ezer forintra számíthat­nak az önkormányzatoktól, amit az Ok­tatási Minisztérium (OM) ugyanennyi­vel megtold. Baranyai körkép Várhatóan az idén ősszel még több település csatlakozik a Bursa Hungarica elnevezésű települési ösztöndíjprogramhoz, így támo­gatva a saját területén élő, szociálisan rászo­rult helyzetben lévő egyetemisták-főiskolá- sok tanulmányait. A megyében tavaly nem kevesebb mint százöt település és a megyei önkormányzat vette ki részét ily módon - adottságaitól és pénzügyi helyzetétől függően - tehetségeik támogatásában. Az önkormányzatoknak szeptember 10- ig kell eljuttatniuk pályázataikat az oktatási tárcához, a diákoknak pedig október tizedi­kéig van idejük arra, hogy bejelentkezzenek településüknél a támogatásált. A helyi kép­viselő-testületek által adott támogatást a mi­nisztérium megduplázza, azonban az OM maximum ötezer forintot adhat személyen­ként tíz hónapra. Ha a települések ennél ke­vesebbet szavaznak meg, akkor az OM azt szorozza kettővel, bár a helyi önkormány­zatok által adott összeget a megye - a tava­lyihoz hasonlóan - kiegészítheti, s így már van mód a központi keret teljes igénybevé­telére. Arról, hogy konkrétan ki kaphat a tá­mogatásból, egyedül az érintett települések hivatottak dönteni. Amint arról korábban beszámoltunk, Pécs városa a pályázat első körében nem csatlako­zott a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer­hez. A képviselő-testület oktatási bizottságá­nak elnöke, Meixner András akkor azzal ma­gyarázta a lépést, hogy az ötlet akkor merült fel, amikor a város idei költségvetésének le­hetőségei még nem voltak tisztázottak. Becs­léseik szerint néhány tízmillió mindenkép­pen kellett volna a programra, ennyi pénzt azonban akkor - amint mondták - nem tud­tak előteremtem. Most, néhány héttel a pályázat beadási határ­ideje előtt ugyancsak bi­zonytalan, hogy a me­gyeszékhely csatlakozik-e a programhoz. A köz­gyűlés őszi első ülése szeptember húszadikán esedékes, azonban ad­digra Pécs ismét lecsúsz­hat a pályázatról, ezért nem kizárt, hogy augusztus 30-án, rendkí­vüli közgyűlésen határoznak a kérdésről. Bókay Endre (képünkön), az oktatási bi­zottság tagja szerint körükben valóban fel­merült már a részvétel szándéka, azonban a nyárra való tekintettel tudomása szerint egy­előre nem készült a tárgyban előterjesztés. Ellenben Mohácson a szabadságdömping sem akadályozta meg a várost, hogy máris lépjenek. Katona József alpolgármester ugyanis telefonon szavaztat­ta meg a képviselőket a rész­vételről, akik ismét igent mondtak a programra. A Duna-parti városban 1,5 mil­lió forintot költenek erre a célra, ebből a pénzből szoci­ális rászoraltsági alapon dif­ferenciálva 1-3000 forintot kaphat egy személy. Pécsváradon már ugyan­csak határoztak: tíz diák kaphat a várostól öt-ötezer forintot. Siklóson ugyan még nem döntöttek, azonban Máté János polgármester biztos abban, hogy a képviselők jóvá fogják hagyni a több millió forintos tételt. Komlón az első pályázati fordulóban 21- en kaptak ötezer forintot. A testület most még nem döntött, de ugyancsak tervezik a témában rendkívüli közgyűlés összehívását. Nemcsak a városok, a kisebb települések egy része is támogatja diákját ily módon: Hosszú- hetényben például már eldöntötték, hogy a ko­rábbiakhoz hasonlóan az idén is mintegy tíz fi- atát fognak támogatni a Bursa keretében. (Háttér, www.dunantulinapb.hu) MÁTÉ BALÁZS A „szoctám” más eset A hallgatói önkormányzatok már megkezdték a tárgyalásokat a minisztériummal, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően az egyetemi szociális támogatás és a Bursa központi része ne olvadjon egybe. A kezdeményezők azzal indokolják fel­lépésüket, hogy ily módon a nekik járó támogatás egy részét a hallgató valójában meg sem kapja, mert az az állam egyik zsebéből a másikba vándorol. Információink szerint a tárcánál hamarosan határoznak a kérdésről. Siklós Közel félszáz, zömében alsószentmártoni hátrányos helyzetű gyermek vesz részt abban a táborban, melyet az Agapé Szociális és Hitéleti Alapítvány szervezett. Az egykor Siklósi Szöllök névre hallgató vasútállomás átalakításá­val jött létre a Vadvirág ház, ahol eredetileg az alkohol- és drogfüggő személyek utógondozása, foglal­koztatása történik, ám most két hé­ten át az udvar és az épület gyer­mekzsivajtól hangos. Az idén má­sodik alkalommal létrejött rendez­vényre - mely a Millenniumi visz- szatekintés címet viseli - csaknem kétszer annyi résztvevő érkezett mint tavaly, a helyiek mellett Nagy- harsányból, Siklósnagyfaluból, va­lamint Alsószentmártonból. A megvalósításhoz az alapít­vány 150 ezer forintot nyert az If­júsági és Sportminisztérium pá­lyázatán, mondja Nagy Gyula, a tábor vezetője. A lebonyolításhoz helyi vállalkozók és intézmények is jelentős segítséget nyújtottak, a tűzoltóság külön bemutatót tart a gyermekeknek. Az egyéni és céges felajánlásokkal ellentétben ugyanakkor az önkormányzat a tavaszi megkeresés ellenére a mai napig nem adott hivatalos választ. Miként Nagy Gyula elmondta, a foglalkozásokon a gyerekek a honfoglalástól kezdve az uniós csatlakozásig különböző témakö­röket dolgoznak fel, valamint megismertetik őket a famegmun­kálás - csiszolás, hasítás, eszter- gálás - rejtelmeivel is. A tábor munkájában sokkal többen jelezték részvételi szán­dékukat, mint amennyi gyerme­ket fogadni tudnak, vagyis a léte­ző igényeket nem tudják kielégí­teni, a folytatást illetően ugyan­akkor még semmi sem biztos. A gyerekeknek mindenféle kikap­csolódási lehetőséget - strando­lást, természetjárást - igyekeznek biztosítani. Ezek körébe tartozik az a sportversennyel tűzdelt, kö­zös erdei főzés is, amire a város határában lévő egykori lőtéren kerítenek sort. K. J. Sok a baj a gyalogosokkal Továbbra is a délutáni, kora esti órák a legveszélyesebbek bal­eseti szempontból - derül ki az elmúlt fél évet értékelő rendőr­ségi jelentésből. Az első hat hónapban 2000-hez képest több karambol történt, de ezúttal a koccanásokból volt sok. PÉCS Hétszázkilencvenhárom közúti baleset történt az év első felében a Pécsi Rendőrkapitányság illeté­kességi területén, vagyis a megye- székhelyen, és a környékbeli har­mincegy településen. Bár az el­múlt év hasonló időszakához ké­pest ez több mint száz esettel töb­bet jelent, a növekedést szeren­csére nem a komolyabb karam­bolok, hanem a sérüléssel nem járó koccanások, ütközések okozták. A legtöbb esetben, csaknem minden második balesetnél a jár­művezetők figyelmetlensége okozta a bajt. Kilencvenegy alka­lommal azt állapították meg a rendőrök, hogy a követési távol­ság nem megfelelő megválasztása okozta a problémát, kilencven esetben pedig az elsőbbségi jog meg nem adásának lett baleset a következménye. A fennmaradó ügyek közül harminckétszer a gyorshajtás okolható a történte­kért, és figyelemreméltó adat, hogy huszonegyszer a gyalogo­sok szabálytalan útra lépése végződött ki- sebb-nagyobb baleset­tel. A gyalogosok egyébként a személy- gépkocsi- illetve teher­autósofőrök után a har­madik helyet foglalják el az okozók sorrendjé­ben. Ötvenhárom bal­eset az ittasságnak kö­szönhető. A pécsi Városi Bal­eset-megelőzési Bizott­ság tájékoztatójából kiderül, hogy a legtöbb baleset a hét első napjain történik, a hét közepe fe­lé rendszerint csökkenés tapasz­talható. Szombathoz közeledve ismét egyre több munkájuk van a közlekedési járőröknek, helyszí­nelőknek, míg a vasárnap általá­ban ismét nyugodtabb. Legveszé­lyesebb a délutáni, kora esti idő­szak, ezt követi a reggel héttől dé­lig tartó nápszakasz. A baleset-megelőzési bizottság augusztus végén tárgyalja meg az elmúlt fél év tapasztalatait, és ek­kor indul el a tanévkezdéssel kap­csolatos megelőzési program elő­készítése is. s. o. A megszokott íz miatt éri meg befőzni Napjainkban már egyáltalán nem mondható olcsónak a befő­zés vagy a lekvár és a savanyúság készítése télire. A zöldség- és gyümölcsárak egyre magasabbak, és akkor még nem szá­moltunk a cukorral, az ecettel és egyéb tartósítószerekkel. BARANYA MEGYEI ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁRAK 2001. AUGUSZTUS c Gyümölcs, Piaci ár Ft/kg Befőtt-, lekvár-, zöldség Pécs, Mohács Komló savanyúságár Őszibarack 160-380 180 Kajszi már nincs 350 205-312 (410 g) Alma 150-250 120-180 219-235 (380g) Görögdinnye 69-79 90 Szilva 120-180 120 180-190 (680g) Narancs 200-480 160-200 Paradicsom 80-140 120-150 Paprika 120-180 100-150 185-200 (680g) Csemege uborka 60-170 80-150 220-240 (680g) Káposzta 60 60 Cékla 150 100 170 (680g) Forrás: DN Baranyai körkép Bár már augusztust írunk, még mindig érdemes befőzni vagy lek­várt készíteni télire. A meggy és a cseresznye ugyan már leérett, az igen kedvelt kajszit pedig csak elvét­ve lehet találni idén nyáron, de fo­lyamatosan kapható a dinnye, a kékszilva, a ringló, a körte, valamint a paprika és a paradicsom is. A piacokat járva igencsak elgon­dolkozhat egy háziasszony azon, hogy megéri-e tartósítani télire. Pécs és Mohács piaca között nincs számottevő különbség az árak te­kintetében, de Komlón olcsóbban lehet hozzájutni zöldáruhoz. A lekvárhoz és a befőtthöz a gyü­mölcsön kívül természetesen cukor is kell, melynek kilóját 200 forint kö­rül kaphatjuk meg, de majdnem en­nek duplájáért akár „igazi” befőzőcifiout is vehetünk. Az ecet literje 110 és 150 forint között mo­zog. A tartósítószerek árában elég nagy különbség mutatkozik: a ha­gyományos szalicilt csomagonként 80-90 forintért vásárolhatjuk meg, a legolcsóbb - az utóbbit kiválóan he­lyettesítő - nátrium-benzoát már 35 forintért található, és tíz liter sava­nyúság levéhez elegendő. De van­nak ennél jóval drágább speciális el- tevőszerek is: a zselésítő, igazi dzsemhez való készítmény tasakja 120 forint körül van, ami egy kiló gyümölcshöz elég. Ha már elké­szült a télire való, azt befőttesüveg- be is kellene tenni. Egy félliteres „dunsztos” üveg 45-50, a literes pe­dig 75 forint körül kapható. Akár­hogy is osztunk-szorzunk, bizony olcsóbban jöhetünk ki, ha a boltban vesszük meg a már kész „nagyma­ma lekvárt”. S akkor még nem szá­moltunk az elkészítéssel járó fárad­ságos munkával, valamint a tűzhely energiafogyasztásával. A legjobb helyzetben a kiskertek tulajdonosai vannak, hiszen előfor­dulhat, hogy nem képesek elfo­gyasztani a saját termésű zöldséget és gyümölcsféléket. Az idén a hosz- szú, forró, de mégis csapadékos nyár bőséges termést ígér a nyár vé­gi vagy kora őszi terményekből. Ha a felesleget nem lehet eladni, akkor érdemes a feldolgozáson elgondol­kodni. Létezik néhány egyszerű módszer. A legkézenfekvőbb az aszalás. Almából, körtéből, szilvá­ból, sárgabarackból, zöld- és gyö­kérpetrezselyemből, sárgarépából, pasztinákból, vörös- és póréhagy­mából, sőt gombából is készíthe­tünk aszalványt. Legegyszerűbb na­pon szárítani, vékony rétegben elte­rítve a karikákra, vagy szeletekre vá­gott zöldséget, gyümölcsöt. Jobb ízű, zamatosabb lesz a végén, ha napon csak összezsugorítjuk, majd a tűzhely sütőjében gyorsszárítjuk (így nem képződik kemény bőr). Nyersen is sokféle gyümölcsöt tehetünk el télire. A befőzéssel a tápérték nagy része ugyan megma­rad, de hiányozni fognak a hőkeze­lés következtében lebomlott vitami­nok. Ezért azt mondják a szakem­berek, hogy a befőtteknél teljesebb értékű a cukros málna vagy a rumos meggy. Például a gombócba való, nagyméretű, nem túl érett szüvát és ringlót, a pitének való, még kemény őszibarackot, a süteményekbe és tortákba való cseresznyét, szedret, ribizlit, a mártásnak is kitűnő egrest is tartósíthatjuk cukorban. De a lehullott gyümölcsből, le­tisztított gyümölcshéjból és mézből egyszerű módon készíthetünk na­gyon finom gyümölcsecetet is akár. Daráljuk le a hulladékot, tegyük üvegbe és a pép minden kilójához két liter vizet öntsünk és húsz deka­gramm mézet adjunk hozzá. Meleg, félámyékos helyen két hét alatt áter­jed, ezután szűrjük le. Ily módon a salátákhoz kitűnő, gyenge ecetet nyerünk. Ha pedig bőven van a ház­nál paprika és paradicsom, akkor a savanyításon kívül akár lecsót is te­hetünk el télire. somlai a. Hírek SOMOGYBÁN jég, Baranyában orkán. Nagy kiterjedésű jégve­rést előztek meg a hosszúheté- nyi központú és három megyés jégeső-elhárítási egyesülés radar­központi ügyeletesei péntek éj­szaka, amikor hat órán át éjfélig mind a 105 földi jégfelhőt oszla­tó füstgerjesztő generátor műkö­dött. Megyénkben zivatar érte Sásdot és környékét. Villám csa­pott a Hármas-hegy jégeső-elhá­rítási radarközpontja mellé, emi­att elment az áram, a lokátor egy része pedig fél órán át nem üze­melt. (cs) A SZILÁGYI Peti-hegyen a más­fél kilométeres pincerendszer egy részében gombatenyészetet alakított ki egy vállalkozó az ön- kormányzattal együttműködve. A portéka most már külföldre is eljut. Az ún. dézsmapincék a na­póleoni háború idején készültek, francia hadifoglyok építették mindegyiket. (cs) HIDASON felújítják a kátyús út­felületet a József utcában, 600 méter hosszúságban. A község­vezetőség, hogy elegendő pénze legyen a kivitelezéshez, pályáza­tot nyújtott be. (cs) A SÁSDI ótemetőben több olyan sír található, amelynek van még gazdája, de az nem gondoz­za a kegyeleti helyet. Ezért az egyházközség környezet- és ter­mészetvédelmi okból felszólítja az utódokat, hogy kezdjék meg a rendszeres sírkertápolást. (esi Lottószámok Ötös lottó: Jokerszám: 194729

Next

/
Oldalképek
Tartalom