Új Dunántúli Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 208-237. szám)
2001-08-08 / 215. szám
4. OLDAL B ARANY A I TÜKÖR 2001. Augusztus 8., szerda flHHI Bukásra felkészített autók Bár mind szigorúbb a műszaki vizsgáztatás, a váratlan közúti ellenőrzések sok hibát tárnak fel Míg a műszaki vizsgákon egyre kevesebb jármű akad fenn az egyre szigorúbb, zárt rendszerű kontroll során, addig az utakon végzett ellenőrzéseken csaknem minden ötödik járműről kiderül, hogy ha nem is alkalmatlan teljesen a közlekedésre, valamilyen műszaki okból mégis kifogásolható állapotban van. Baranyai körkép Az elmúlt félévben több mint huszonhétezer járművet vizsgált meg a Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet járműfelügyeleti osztálya, ebből csaknem hétezer esetben időszakos műszaki vizsgáztatást végeztek el a biztosok. Ahhoz képest, hogy a korábbi években olykor a tizennégy százalékot is meghaladta azoknak az autóknak a száma, amelyek úgymond megbuktak a vizsgán, az elmúlt időszakban látványos csökkenés volt tapasztalható. A szakszóval „megkifogásolt" járművek aránya alig lépte túl a hat százalékot. Minden ötödik közlekedő kocsival valami probléma van A Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet által a közutakon megvizsgált több mint tizenegyezer jármű 17,8 százaléka műszakilag kifogásolható állapotban gurult 2001 első felében. Jellemzően a gumiköpenyek állapota volt rossz, de gyakoriak a sérült szélvédők is. Sokszor nem is műszaki okok adtak indokot a hatósági intézkedésre, hanem a menetokmány volt hiányos, a forgalmi engedély, avagy a környezetvédelmi igazolólap hiányzott. A felügyelet a jövőben is nagy hangsúlyt fektet a közúti ellenőrzésekre, és egyre gyakrabban végzi el majd az utak mellett a kipufogók által kibocsátott gáz bemérését is.- A járműveket előzetes programozás alapján két-három, csúcsidőszakban öt napon belül tudjuk fogadni - mondta el a Dunántúli Napló érdeklődésére dr. Weidinger Antal, a megyei közlekedési felügyelet igazgatója. - Idén az első félévben indokolt esetben soron kívüli lehetőséget is tudtunk biztosítani az ügyfeleknek. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a gyors kiszolgálásra, és a járművek eseüeges hibáiról minden esetben tájékoztatjuk a tulajdonost. A legjellemzőbb probléma továbbra is a fék-, a kormány-, illetve a futómű meghibásodása. Az, hogy az elmúlt hat hónapban csökkent a kifogások száma, többek között annak is köszönhető, hogy Idsebb problémák esetén lehetőséget nyújtunk az azonnali javításra is, így elkerülhető az újabb vizsga. H A felügyelet pécsi telephelyén kívül Baranya megyében jelenleg összesen harminchárom helyen működik műszaki vizsgálóállomás, többségük a megyeszékhelyen. Átlagban a járműtulajdonosok kétharmada dönt úgy, hogy nem a felügyelethez viszi a kocsiját, hanem valamelyik minősített állomáson próbálkozik meg a forgalmi engedély meghosszabbításává. A harminckét telephelyen június végéig több mint tizenötezer járművet vizsgáztattak le sikeresen. A vállalkozásban működő állomásokon rendszerint mindig van lehetőség a javításra - nemcsak a kisebb, de a nagyobb műszaki hibák esetében is így itt meglehetősen ritka, hogy a műszakira hozott jármű úgy távozik a műhelyből, hogy nem érvényesítették a papírját. Hogy ki-hol végezteti el a kötelező, időszaki műszaki vizsgát, az az egyéni döntésén múlik. A MŰSZAKI VIZSGÁK ÉS A FORGALOMBA HELYEZÉSEK SZÁMA BARAMYA MEGYÉBEN (2001. JANUÁR-JÚNIUS) I Közlekedési Felügyelet s | műszaki állomások 15 145 2035 984 forgalomba helyezés időszakos műszaki vizsga Nem muszáj az állandó lakcím szerint választani, az ország több száz vizsgaállomása mindenki előtt nyitva áll. A közlekedési felügyelet rendszeresen ellenőrzi ezeket a műhelyeket, és folyamatosan delegálja a biztosát azokba a szervizekbe, ahol nem dolgozik alkámazott vizsgabiztos. Ilyen műhely egyébként mindössze tizennégy működik Baranya megyében. Litter László, a megyei közlekedési felügyelet osztáyvezetője szerint azzá, hogy a vizsgáztatás zárt rendszerűvé vát, és már minden mérési adatot dokumentálni kell, egyre kisebb annak a lehetősége, hogy váós vizsgálat nélkül hosszabbítsák meg itt-ott a forgalmi engedélyeket. Az okmányok hamisítása ennek ellenére nem ismeretlen a hatóság előtt, de azzá, hogy az érvényes for- gámik országos adatbázisba kerülnek, a rossz papírok könnyen kiszűrhetők.___________slg. ÚJÍTOTTAK. Gyarapodnak az omlásveszélyre figyelmeztető táblák a pécsi városfal tövében. Azon a szakaszon is, ahol már elkészültek a felújítással. _________________________________________________________________________________FOTÓ: M. A. Lefújták a rendőröket Komló A garázsok feltörése közben tetten ért tolvajok egyike az ellenük fellépő rendőröket gáz- spray-vel akarta ártalmatlanná tenni. A helyszínről elinalt bűnözőket időközben elfogták. Várhatóan betörés melled hatóság ellem erőszak is szerepel annak a négytagú társaságnak a bűnlajstromán, akik tegnap éjnek évadján garázsfeltörésekkel akartak némi jövedelemhez jutni. Az Irinyi utcá garázssoron nem sokká éjfél után már több gépkocsitáoló ajtajáól is leverték a lakatot, hogy bejuthassanak a helyiségekbe. Ennek ellenére ellopni semmit sem tudtak, mert időközben megjelentek az éppen a környéken szolgáatot teljesítő rendőrök. Úgy tudjuk, a zsaruk intézkedése nem volt teljesen zökkenőmentes. A tedenérést követően a társaság három tagja időben észbe kapott és elinát, helyszínen maradó társuk gázspray bevetésével akart egérutat nyerni, és lefújta mindkét rendőrt. A szolgálatot teljesítő járőrök ennek ellenére elfogták, és előállították a Komlói Rendőrkapitányságra. A három szökevény is hamarosan rendőrkézre került, akik közül az egyik fiatákorú. Tegnap már megtörtént a kihallgatásuk. Lapunk értesülése szerint az intézkedő rendőrök ellen hasznát gázspray a kereskedelemben szabadon megvásárolható fajta volt. NÉMETH L. Kicsinek bizonyul a strand A tömeg és a kánikula ellenére kiváló a vízminőség Siklós Az elmúlt hét végén többen látogatták a város strandját, mint az előző hónapban ösz- szesen. Augusztus eleje óta naponta ötszáz- ná is többen keresik fel a váos fürdőjét, s a látogatók jelentős része külföldi - német és holland - állampolgár, mondja Vágvölgyi István (képünkön), a strandot üzemeltető Tenkesvíz Kft. ügyvezetője. Tájékoztatójából kiderült, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzi a medencék vizét, és az eddigi vizsgáatok áapján mindig kiváó minősítést kaptak. Mindez azért is szép eredmény, mivel a strand még nem rendelkezik vízvisszáorgató berendezéssel, ebből adódóan a minőség szinten tartása nagy figyelmet igényel. Az ügyvezető elmondta, a strand szépséghibája, hogy kevés kiszolgáó egységgel rendelkezik; egy mozgóáruson kívül mindössze egy büfé ál a vendégek rendelkezésére. A szolgátatási kör bővítése a tulajdonos önkormányzat feladatkörébe tartozik, ez azonban az idei évben „nem jött össze”, egy fagylátos válalkozó pedig az ÁNTSZ-től nem kapott működési engedélyt. A üsztiorvosi szolgáatná dr. Krumpach Andreától megtudtuk, ez utóbbira azért került sor, mert a vállákozó nem tudta teljesítem a törvényben előírt kötelezettségeket. K. J. Pénzt kap a vár Még idén a tulajdonos Kincstári Vágyom Igazgatóság tízmillió forintot költ a pécsváradi vár rendbehozatalára. Ennek keretében nemrég befejeződöd az épület fűtéskorszerűsítése, azonban még szükség lenne a várfá megerősítésére, a zsindelyes kupola helyrehozatáára, valamint a freskók felújítására is. Zsáü János polgármester elmondta, tudomása szerint a megyei múzeumigazgatóságtól is kapnak napokon belül támogatást. Ebből a pénzből elkezdhetik szeptembertől a várudvar déli részének ásatását, s. a. » Kulcsot nyeletett vele Pécs Személyi szabadság megsértése, kényszerítés, illetve testi sértés miatt folyik az eljárás egy ötvennégy éves pécsi férfi ellen, aki volt élettársát megfenyegette, bántalmazta, és kulcsokat etetett meg vele.- Tavaly őszig tartott az élettársi kapcsolat a két ember között; de a viszony megromlott, és a nő az édesanyjához költözött - mondta el lapunk érdeklődésére Kékesné Gyimóthy Mariann, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság PR-menedzsere. - A férfi azonban több alkalommal is megjelent az édesanyánál, és a volt élettársát erőszakkal magával vitte. így történt ez augusztus negyedikén is, amikor szórakozóhelyről szórakozóhelyre haladva töltötték az időt, majd végül a gyanúsított lakásán kötöttek ki. A férfi kést szegezett a nő nyakának, és arra kényszerítette, hogy két lakatkulcsot lenyeljen. Ezek után ráparancsolt, hogy főzzön vacsorát, és mint aki jól végezte dolgát, lepihent. A nő ekkor szökött el, és értesítette a rendőrséget. A gyanúsítottat őrizetbe vették. S.G. Bűn - Krimi - Rend Támogatásra szoruló támfalak A korábbi években a megye különböző településein nagy vehemenciával pályáztak az önkormányzatok támfalak építésére, erősítésére. Pécsett az igény fokozottan jelentkezik, a város nem kis része még tovább kúszott a Mecsek-oldalba. Az úgynevezett támfalkataszter folyamatosan készül. HIDASON a római katolikus templomból elloptak egy szentképet és egy Mária-szobrot. A rendőrség egyenlőre nem tudja, hogy a tolvajok miképpen tudtak bejutni az épületben. A kár értékét szakértő vizsgálja, (be) LŐSZEREK Beremenden. Százhét darab, 7.62-es kaliberű golyós lőszert talált az útlevélkezelő a napokban egy horvát állampolgár gépkocsijában, aki belépésre jelentkezett a beremendi határátkelőnél. Fegyvercsempészet miatt indult eljárás. (sn) BELEFUTOTT a határvadászokba. A Siklósi Határvadászok egy Lada 1200-as személygépkocsit akartak ellenőrizni a közelmúltban az ivándárdai határőrizeti kirendeltség illetékességi területén, de a sofőr a jelzésre nem állt meg, hanem továbbhajtott Villány-Virágos felé, ahol egy belterületi szakaszon kiugrott a kocsiból, és elrejtőzött a közeli kukoricásban. Az ismeretlent nem sikerült megtalálni, de kiderült, hogy a kocsit Sárokról lopták el, közvetlenül az igazoltatás előtt. (sn) FELJELENTETT sátorozók. Öt személyt jelentettek fel a barcsi határőrök a napokban, mert a Duna-Dráva Nemzeti Park területén táboroztak, és többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a területet. _________________________l«KI PÉC S Gondolhatnánk, csak a földrajzi fekvés indokolja az ilyep tartószerkezetek megépítését. Ám támfalakra szükség lehet a forgalom okozta állandó rezgés, közműépítés, a korábban rosszul kalkulált földnyomás, de olyan „automatikus” jelenség is, mint a támfal mögötti föld fellazulása, öntartásának elvesztése miatt is. Pécsett minden összejött. A különböző rétegvonalak, a csapadékvizek viszonylagos zabolátlarisága és persze az építkezési területek bővülése. A támfalak statikai állapotának felmérésével is foglalkozó főiskolai docens, Balázs Ferenc szerint a városban igen sok a közterületen, vagy magántulajdonban lévő avult támfal.- Köszönhetően többek között az öszvérmegoldásoknak is - mondja. - Kő, beton, betonelem keveredik, s ez nem csak a kellő szilárdság hiánya miatt kifogásolható megoldás, de esztétikailag sem szép. Ugyanakkor javításuk, felújításuk nagy gondot jelenthet, különösen például a tettyei hegyláblejtőre jellemző zárt- sorúan beépített, szűk udvaros városrészben. Nehéz a megközelítésük, bontásuk, átépítésük nemegyszer a falhoz tapasztott épületek állagát is veszélyeztetheti. A városházán egyelőre a támfalkataszter és a pénz hiánya hálójában keresik a megoldást. Jóllehet, Pécs éveken keresztül pályázott támogatásért, de - tudtuk meg Kelemen György osztályvezetőtől - ezek az összegek mindig kevesebbek voltak az igényeknél. Idén például a Tiborc utcai támfalhoz kértek támogatást, 5 milliót kaptak, töredékét a kértnek. Ami pedig a kataszter hiányának következménye; gyakorlatilag nincs teljes kép arról, a város melyik részén hány támfal szorulna reparálásra. Annyit azonban elmondanak, hogy ha egy váratlan helyzet miatt valahol omlás lenne - bár a helyreállításra a költségvetésben önálló összeget nem szerepeltetnek, de - valahonnan a szükséges pénzt elő tudnák teremteni. A támfalakkal kapcsolatban „ügyük” lehet a hatósággal a magántulajdonosoknak is. Ha például területükön az omló építmény közterületet, közművet veszélyeztet, kötelezik őket a helyreállításra. A Mecsek oldalában épülő új házak esetében sok helyütt van szükség támfalra. Jó tudni: ha magasságuk meghaladja az egy métert, építésük engedélyhez kötött. Más helyeken mind gyakrabban találkozhatunk az úgynevezett flórakosaras támfallal, amikor zöld növényzettel lehet beültetni az építményt. A szakember ezt esztétikusnak, ám ugyanakkor gyakorta nem kellően stabilnak minősíti. Az osztályvezető azt is jelezte: egyelőre nem tudják, a támfalak építéséhez, erősítéséhez a jövő évben is lehet-e majd támogatásért pályázni. A Belügyminisztériumban érdeklődésünkre hasonló választ adtak. Bizonytalan tehát, hogy a jövőben honnan lesz erre fedezet, mint ahogy azt sem lehet tudni, a sok omló támfal rendbehozása összességében mennyi pénzt igényelne - hiszen egyelőre azt sem tudni, mennyi van Pécsett. Hírek HOSSZÚHETÉNYBEN a képviselők legutóbbi ülésükön a település művelődési központ vezetőjének kinevezéséről határoztak. Á testület a tartalmi és formai szempontból is megfelelő pályázatot készítő Radó Zoltánnét, aki eddig is vezette az intézményt, bízta meg öt évre a feladattal. (mb) MAGYARTELEKEN emléktáblát helyeznek el a volt iskola falán, amely majdnem kétévtizeden át működött. Miután az oktatási intézmény megszűnt, átalakított helyiségeiben az önkormányzat kapott helyett. Az átépítéskor már helyeztek el egy feliratot, de az eltűnt. (cs) PÉCSVÁRAD helytörténelmét is bemutató 35 perces millenniumi irodalmi és történelmi műsort szerkesztett a Kodolányi János Általános Iskola tanára, Kárász Rózsa. A rendező dalos, verses, zenés és prózai jeleneteket is tervezett. A darabbal városi rendezvényeken is fellépnek a diákok, (cs) BIKALON községrendezési terv készül az önkormányzat szervezésében. Ennek keretében 14 néprajzi értékű házat helyi oltalom alá helyeztek. Védelmet fog élvezni több fafaj a parkban, valamint a temetőnél. A PÉCSI Köztársaság téren húsz köztéri játékot festettek le nemrég a Pécsért Egyesület tagjai. Közösségi munkájuk értéke csaknem százezer forint. (esi Támasztó vagy támasztott1 Pécsett sok esetben egyelőre az sem tisztázott, hogy a támfalak kinek a tulajdonában vannak. Ezen valamennyire majd az elkészülő támfalkataszter segíthet. A tulajdonjog kérdése azonban fontos, mert a stabilitásukat egyre több helyen elveszítő támfalak helyreállítása a tulajdonos kötelezettsége. Ez alól kivétel, ha kideríthető a károkozó. A kötelezésnél azonban azt is mérlegelik, kinek az érdekében kellett a falat emelni. Ez esetben eldöntendő, hogy a mélyebben lakó szomszéd létesített-e bevágást - meredek rézsűt vagy a magasabban lakó töltését támasztja-e a fal.