Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-25 / 201. szám

I 2001. Júuus 25., SZERDA POLITIKAI 9. OLDAL VITAFÓRUM Nyakunkra hozta Torgyánt? Sokan vannak, akik a rendszerváltás utáni magyar politika legborzalmasabb alakjá­nak tartják Torgyán Józsefet, működését pedig a legkárosabbnak. Tegyük magun­kévá ezt az álláspontot, nem lesz nehéz. Ha röviden vázoljuk politikai pályáját, elmond­hatjuk, hogy az Antall-kormány belső ellenzéké­ből rövid úton külső, demagóg támadójává vált. Hordószónoki ellenzéki szerep jutott neki a má­sodik ciklusban is. 1998-tól ez év elejéig kor­mányzati tényező volt. Mára - független képvise­lőként, de egy koalíciós párt elnökeként (bomírt helyzet) - újra demagóg ellenzéki, de támogató erő nélkül, az utolsókat rúgva vergődik a politikai életben maradásért. Hogy a magyar társadalom megszabaduljon a politikus Torgyán Józseftől, ahhoz kormányra kellett kerülnie. Hitelét csak így veszthette el tá­mogatói körében. S bár Torgyán negatív megíté­lésében szinte teljes konszenzus van -10 ponton áll népszerűségi indexe -, csillogásának és buká­sának tényezőit különbözőképpen ítéli meg a közvélemény. Baloldali politikusok és közírók a Fidesz és Orbán Viktor felelősségét hangsúlyozzák Tor­gyán kormányzati szerepét illetően. Ez szándé­koltan hamis beállítás. Torgyánt nem Orbán hozta a nyakunkra, hanem a választók tették megkerülhetetlen koalíciós partnerré. Orbánnak nem volt más választása. Becsületes elemző és gondolkodásra hajlandó ember ezt tudja. A Fi­desz a rá szavazó milliók akaratát vette volna semmibe, ha az MSZP-vel koalíciót köt. Minden ■koalíció a különböző választói akaratokkal ösz- szefüggő kényszerkoalíció. Kivéve az MSZP és az SZDSZ parlamenti mate­matika szerint indokolatlan szerelmi házassága. (Ezzel az SZDSZ el is intéz­te önmagát. Ma már Tetthely című sorozatával a parlamen­ten kívüli politizálást gyako­rolja. Ha egy rendszerváltó párt úgy gondolja, hogy négy év után el lehet felejteni negy­venet, s összeáll az utódpárt­tal, ha úgy gondolja - Debreczeni Józseffel szólva -, hogy Antalinak több köze volt Horthyhoz, mint Hornnak Kádárhoz, akkor ne csodálkozzék azon, hogy elfogynak a szavazói.) Nem egészen érthető, hogy azoknak, akiknek eddig az volt a bajuk, hogy Torgyán miniszter, „koalíciós miniszterelnök-helyettes”, akik attól rettegtek, hogy köztárasági elnök lesz, akik el nem tudták képzelni, hogy miniszterségéről le­mond, hogy helyzete ennyire megrendül, azok­nak most - e téren - mi a bánatuk? Gondolkodá­suk - ha ezt gondolkodásnak lehet nevezni - ön­magát leplezi le. Szemükben Orbán így is, úgy is bűnös. Ezzel az elfogultsággal pedig nem lehet vitatkozni, csak leleplezni. Megkapja a Fidesz a kispártok bedarálásának vádját is. Mintha etikai vétsége lenne, hogy nem tart életben önmagukban életképtelen pártokat. A magyar pártstruktúra előrébb tart a volt szocia­lista országokénál. Vessünk egy pillantást Romá­niára és Szlovákiára. 1996-ban illetve 1997-ben mindkét országban a posztkommunista, balolda­li, nacionalista erőket sokpárti koalíciós kor­mányzás váltotta fel, jó szándékú, de a megosz­tottságból eredően gyenge politikai teljesítmény­nyel. Ez az utódpártoknak kedvez. A jobboldal letisztulása, a Fidesz erősödése csak az MSZP-nek rossz, az országnak jó. Nem­csak programjuk, munkájuk, vezetőik rátermett­sége miatt, hanem a pártstruktúra szempontjából is, aminek nagyon gyakorlati kormányzati követ­kezményei vannak. 2002-ben már Torgyánnal se kell bajlódni. Staub Ernő Vörös zóna! Utcai harcok emberáldozattal, több száz sebesülttel és letar­tóztatottal. Talán ez lehet a napokban véget ért genovai G8 csúcs összefoglalója, amelyet még az előző olasz elnök varrt Berlusconi nyakába. Az, hogy mi történt a zárt ajtók mö­götti tárgyalásokon, nem nagyon ér­dekel senkit. A végeredmény már előre ismert volt: nyolc úr tanácsko­zik és ötleteket ad egymásnak a pro­fithajsza lehetséges válfajairól, mindezt kifelé humanitárius mázba csomagolva. Többek között ezért is tartottak a tüntetők eléjük tükröt és üvöltötték feléjük: „Gyertek, nézze­tek bele és szégyelljétek magatokat.” A napokban érkeztem haza, több mint két hetet Rómában töltöttem. Naponta olvastam az újságban és láttam a tv csatornáin, hogy milyen emberi és technikai eszközökkel ké­szül az olasz rendőrség és katonaság a politikusok és a tüntetők fogadásá­ra. Ilyen készültség csak vadáüati ke­gyetlenségre képes hordák ellen szükséges, amit az elmúlt napok bi­zonyítottak is Genovában. Che Gue­vara képével, vörös csillaggal, sarló- kalapáccsal díszített zászlók, anar­chisták, ifjúkommunisták, fosztoga­tók, gyújtogatok, gépkocsirongálók, rendőrre támadók, kirakatbeíöíők, utcakövet hajigálók. Szerintük a for­radalom az egyedüli megoldás. A Ya Basta! (Elég volt!) nevű olasz kom­munista szervezet egyenesen had­üzenetet küldött a fejlett ipari társa­dalmaknak. Céljuk, hogy belépjenek a „vörös zónába”. Ezt a célkitűzést már teljesítették, amit az elmúlt he­tekben általam készített római és környékbeli felvételek is igazolnak. Csak néhány gyöngyszem az ifjú­kommunisták graffitijeiből: Kill the rich! Only communists can stop glo­balization! Sarló-kalapácsos és vö­rös csillagos rajzokkal van tele Ró­ma. Képzeljék el, ha ez a kommunis­ta társaság állítaná meg a globalizá­ciót a világon, és hatalomra kerülne! Ne képzeljék el! Új vitafórumokra, modem, az ed­diginél több ember és ország véle­ményét befogadni képes döntésho­zatali rhódszerekre van szükség a munkavállalók nagy tömegei által is elfogadható, igazságosabb világ­rendért. Természetesen ehhez a fej­lett ipari társadalmak népeinek is komoly paradigmaváltáson kell át­menniük, hogy végre felismerjék, kiket választanak meg vezetőiknek. Néhány ország­ban már elindult ez a változás: Ausztria, Svájc, Olaszország. Várhatóan ha­marosan Német­országban és a többi európai or­szágban is esz­mélnek az em­berek az elkövetkezendő választá­sok folyamán. Itthon pedig a M1ÉP nagyon sikeres választási eredmé­nye a$a az erőteljes változás és glo- balizációdlenesség motorját a szak­mailag jól képzett politikusaival. Sipos Sándor, MIÉP városi elnök Nézőpont Harkány ne süllyedjen! Mint érintett, szeretném is­mertetni véleményemet az ÚDN július 10-i Kékes és Bédy egymást vádolja cikkel kap­csolatban. , Józan” politikus vagyok, és harkányi kollé­gámhoz hasonlóan, „minden igyekezetemmel településem javát szolgálom”, ezért tőlem se várjon senki elfogultságot, de objektivitást igen. Az írást és a jegyzetet elolvasva több dolog jut eszembe: 1. Hévíz önkormányzata a földhivatalnál több a városban ta­lálható üdülőingatlanra elővásár­lási jogot jegyeztetett be. Egyrészt azért, hogy befolyása legyen arra, ki szerezheti meg az ingatlano­kat, másrészt, hogy adott esetben megvásárolhassa azokat. A Hun- guest Hotels Rt. tulajdonában ér­tékesítésre kerülő, a város köz­pontjában lévő Hotel Aquamarin üdülőingatlan esetében azonnal élt is a jogával és megvásárolta azt 750 millió forintért. Vértes Árpád hévízi polgármes­ter szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert a 100 százalékos ál­lami tulajdonban lévő tófürdő és kórház üzemeltetésére és fejlesz­tésére tett több mint 100 milliós együttműködési ajánlatukat az il­letékes minisztérium elutasította, így a vendéglétszám megtartása érdekében ez az egyetlen kény­szerlépés látszott eredményesnek. 2. Harkányban eladó volt a Hotel Bányász. Nem az önkor­mányzat vette meg. Miért nem? 3. Mikor, milyen pénzből épült és fejlődött Harkány a tanács- rendszer idején? Ez idő tájban Baranya .többi 300 településén volt-p hiújáéi Bpruházák? (A ve­Ji'éfÚkes f^ÖVízMlÖ^dt1 Kiépítése 1994-ben fejeződött be a megye településein, nem kis lakossági hozzájárulással.) 4. Sajnálom, hogy a vitázó felek közül egyik sem említette meg, melyikük milyen mértékben csa­polja meg a Gyógyfürdő Rt. kasszáját. Har­kány adót szed a közös cégtől is, de ebből mennyit forgat vissza? Közgaz­dász létére nem érti (érzi) héví­zi kollégája lo­gikáját: mindegy kié a cég, ha nincs vendég, elniarad a fejlesztés, csökken az adó, elmarad a szállás­adók bevétele stb. A megye le­mondott a nyereség kivételéről. Sajnálom a cikkírót is, amikor azt állítja, hogy a nyilatkozó felek 50-50 %-ban tulajdonosok. Ez nem igaz, mert a mai napig is mulasztásos törvénysértéssel működik a fürdő, nem adták ki az 5%-nyi dolgozói részvényeket, melyekkel el lehetne'dönteni minden fontos és kevésbé fontos tulajdonosi kérdést. Vagy Har­kány polgármestere fél a fürdő­ben dolgozóktól, saját választó- polgáraitól? Ők talán többet tud­nak az általuk működtetett, ne­kik munkát, megélhetést biztosí­tó fürdőről, mint az egész képvi­selőtestület? Évekig nem szabad egy helyben toporogni, lépni kell. Egyetlen képviselő se felejt­se el, hogy döntésük súlyát egész életükben cipelniük kell. Nekünk, a megyei közgyűlés politikusainak fontos, hogy Har­kány és a fürdő ne süllyedjen le. És önöknek, harkányi politiku­sok? A megye és Harkány érdek­lődő lakosságával várjuk a fenti kérdésekre alapos, mindenre ki­terjedő, szíves válaszukat. Dk Ács Imre megyei önkormányzati képviselő, Kisdér község polgármestere Ha munkaerő gondja van, hívja a Meló-Diák Iskolaszövetkezetei!- kisegítő fizikai munka- szórólap terjesztés .- adminisztrációs munka... Tel.: 72/312-119, 72/326-008 Pécs, Apáca u. 15. -91285­á#í KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Uj Dunántúli Napló terjesztésére kézbesítőt keres HIDAS területére. A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyama-tos emelése, valamint az esedékes díjak be-szedése. Fizetése jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Pécs-kömyék tér. ügynökségén Bocz János ügynökségvezetőnél, Hosszúhetény, Felszabadulás u. 32. Telefon: 06-30/9273-360 * m m FENYŐ FŰRÉSZÁRU Gerenda Padló 35.000 Ft/m’-tól 42.500 Ft/m3 Deszka 40.000 Ft/m3 Normál léc 50 Ft/fm 58 Ft/fm Bramac léc 60 Ft/fm 68 Ft/fm Ellenléc 35 Ft/fm 35 Ft/fm Tölgy fűrészüzemi tűzifa 300 Ft/q-550 Ft/q Tel.: 72/438-480 w Az Agrupación Funeuropa Biztosító Rt. szeretettel vár mindenkit családi napjára a Pécs Plaza parkolójában, augusztus 5-én, vasárnap 14.00-21.00 óráig. Programjainkból: családi futóverseny, gyermekeknek játszóház, humor, operett, koncertek Az est sztárvendégei: OLD BOYS Kom ár László Sok nyeremény! mtm BMW 316i Bavaria csomaggal 6 755 OOO Ft Schneider Autóház 7630 Pécs Buzsáki u. 1-3. Tel,: {72) 539-000 Q A vezetés élménye. A képen elrejtettünk egy kakukktojást. Az árat. BMW 316i-hez 572 000 Ft helyett most kaphat Bavaria csomagot. Ennek tartalma: ködlámpa, könnyűfém keréktárcsák, fedélzeti komputer, business rádió, automata kiima. Ajánlatunk a késztet erejéig, de legkésőbb 2001. augusztus 31-4g érvényes. A kép ffiusztráctó. V HAUNI HUNGÁRIA FELVÉTELT HIRDETÜNK az alaktrészgyártó profitcenter területére az alábbi munkakörökbe Az alkatrészgyártó profitcenter több mint 50 megmunkáló központtal egyedi és kisszériás alkatrészgyártást folytat. TECHNOLÓGUS ÉS CNC PROGRAMOZÓ Feladata: technológiák, ill. CNC programok kidolgozása, karbantartása Elvárásaink:- felsőfokú gépipari végzettség -jó németnyelv-tudás- szakmai gyakorlat LOGISZTIKUS Feladata: vevői és belső rendelések feldolgozása és karbantartása, határidők egyeztetése vevőkkel és a termeléssel. Elvárásaink:- felsőfokú szakirányú végzettség- kommunikációs szintű németnyelv-tudás- hasonló munkakörben szerzett gyakorlat HŐKEZELŐ ÜZEMI MŰVEZETŐ Feladata: a hőkezelő üzem kiépítése és vezetése Elvárásaink:- felsőfokú szakirányú végzettség- jó németnyelv-tudás- szakmai gyakorlat Pályázatokat 10 napon belül kérjük címünkre eljuttatni. Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Hungária egy 30 termelővállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja, melynek központja Hamburg. Pécsi gyáregységünkben 470 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. Címünk: HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 Fax: (72) 505-202 A KÖRBER csoport tagja f A í I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom