Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-03 / 179. szám
I 2001. Júuus 3., kedd RIPORT 7. OLDAL K U L T U R A EGY IGAZI NYÁRI VÍGJÁTÉK. Jó hangulatban folynak az Anna Utcai Nyári Játékok kövekező premierjének, a Boldog születésnapot! próbái. Nem is csoda, hiszen Marc Camoletti egyik legjobb darabja a francia klasszikus bohózat nagyszerű iskolája szerint íródott. Garancia még a sikerre a rangos szereplő- gárda: Márton András, Liptai Klaudia, Melkvi Bea (felvételünkön), valamint Hegyi Barbara és Balikó Ta- más. A július 12-én bemutatásra kerülő művet Telihay Péter rendezi. _________________________fotó: tóth l. Ba lta, fejsze, bárd Kemény tenyerekről, izzadt váltakról mesélnek Hírcsatorna REGIONÁLIS képzőművészeti konferenciát tartottak és kiállítás nyílt a hét végén Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban Somogy, Tolna és Baranya képviselőinek részvételével. A rendezvényen Baranyát a Pandur József festőművész vezette Med- gyessy Ferenc Művészeti Műhely 19 alkotója képviseli. (bkj SZÖVETKEZETI Emlékérmet vehet át ma a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének központi ünnepségén Baranyából Boncz Ernő (Drávaszabolcs), Gettó Jakab (Villány), dr. Buday-Sántha Attila (Pécsi Tudományegyetem), dr. Guzsvány Mihály (Baranya Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás), Oszlár András és Bódis Zoltán (mindkettő Gödre), Csóka István (Lippó), Kajtár Antal (Palotabozsok), Monostori Antal (Pellérd), Mihály Sándor és dr. Rózsa Éva (mindkettő Pécsvárad), Hemer Ferenc (Szabadszentkirály). RIPPL-RÓNAI LEVELEIRŐL közöl érdekes cikket a Somogy című irodalmi és művészeti folyóirat most megjelent, Rippl- Rónai születésének 140. évfordulójára emlékező, nyári számában Pandur József festőművész, művészeti úó. Az írás tárgyát képező 8 értékes, eddig ismeretlen levél dr. Pilisy Lászlóné hagyatékából került a szerzőhöz. ibki Régi mesterek kemény tenyeréről és izzadt válláról is mesélnek azok a famegmunkáló szerszámok, amelyek az Orfűi Kézműves Egyesület szorgalmas és hozzáértő munkájának eredményeként a fürdőtelepülés Malom Múzeuma melletti régi parasztházban láthatók. A jó szerszám elvégzi a fél munkát. A könnyebb használhatóság, a célszerű kialakítás mellett azonban néha-néha esztétikai meggondolások is szerepet kaptak abban, milyen lett a bárd, szekerce, balta. A Kézműves Egyesület elnöke, Hajda Gy. Zsig- mond szerint - maga is faműves, restaurátor, s akinek elsősorban köszönhető a gyűjtemény és annak kiállítása - a régi ácsok, asztalosok, vagy éppen a bányák mélyén fejszét használók igényesek voltak arra, milyen minőségű szerszámmal dolgozzanak. Ez az igényesség jól látszik a kiállított darabokon. Közöttük olyanok is vannak, amelyeken a kovácsolt testre acéléit „ragasztottak”, ami akkoriban nem kis teljesítmény volt. A tárlatot látogatók vendégkönyvi bejegyzései azt tanúsítják, hogy nem egyszerűen érdeklődnek az Orfűn megfordulók a régi mesterek, mesterségek hagyatékai iránt, de értékelik is ezek megőrzését. Pedig az egyesület a gyűjteményének csak egy részét tudta bemutatni - Hajda egyik nagy vágya a nagyobb bemutatóhely -, s mint ahogy tavaly a kanálkollekció, idén a „Balta, fejsze, bárd” arat sikert, várhatóan a jövő évre tervezett fafúró-kiállítást is sokan nézik majd meg. Különös, de a hivatásos muzeológusok eddig nem fordultak meg a helyszínen, pedig az ácsok-favágók-bányászok és a többi, fával is dolgozó szakma képviselőinek hagyatékában különös, a vasba ütött jelek, ábrák várnak pontos megfejtésre. Mégpedig a mai magyar határnál szélesebb területről származó eszközökön. Vannak persze közelebbről is. Most már múzeumi fény világítja meg például az egyik utolsó orfűi erdei cigány, Mari néni baltáját is, mint ahogy az érdekességek között látható egy középkori szekerce is - hajszálra olyan, mint ■amilyent a mellette látható Dü- rer-metszeten is használ az ácsmester. Remélni lehet, hogy a következő héten befejezik a ma mesterei a Malom Múzeumhoz vezető úton a híd építését, mert most nehezen közelíthető meg az épület, a kiállítás. Márpedig ezek a bemutatóhelyek időben felkészültek a szezonra. M. A. Tv-jegyzet Képbarát ernyő Francia művész zongorajátékát hallgathatják ma este a komolyzene kedvelői. Veronique Thual-Chauvel harmadik alkalommal ad önálló estet a fesztiválon. A Bretagne közepén fekvő Josse- linben született, s ötéves kora óta zongorázik. 1973-ban a rennes-i konzervatóriumban tanult, majd 1977-től a párizsi Zeneművészeti Iskolában folytatta tanulmányait. Öt év múlva, 1978-ban szerzett oklevelet, 1988-tól magántanár, tagja a nemzetközi zsűrinek. Számos országban turnézik, szólóesteket ad többek között Olaszországban, Svájcban, Németországban és Szlovéniában. Többször járt és szerepelt Magyarországon. Két évvel ezelőtt Bach, Haydn, Brahms, Debussy műveiből CD-felvétel készült vele, amit az elmúlt évben újabb követett Bach, Beethoven, Schubert, Mendelssohn műveiből. Veronique Thual-Chauvel zongora- játékából szigorúság, rugalmasság, erő, ugyanakkor érzékenység árad. A művésznő mindig a tökéletességre törekszik, de emellett teljesen átadja magát a játék szenvedélyének. Sokak szerint mindez együtt meghatóvá teszi előadásait. Ma este Bach, Mozart, Brahms, Albeniz művei szerepelnek műsorán. Zongoraestje 20.00 órakor kezdődik a Dominikánus Házban. ■ Ez a kampány a képernyőn át nézve szinte politikamentes zöld csalit. Szinte párban a pártbarát pártok, egy-két robbantást, pénz- és szerecsenmosdatást, belgrádi belviharokat leszámítva a hét is szinte idilli. A Schumacher fivérek száguldásához hasonlóan a hírműsorok is eltelítettek bennünket a rohanó világ zajával. Kunczét újra megválasztották, megalakultak a tízek, drágult a gáz, a gyógyszer, és a nyelvbarát rendőri berkeknek köszönhetően megismerkedtünk a „betörőbarát ajtó” kifejezéssel is. Ennek a tartalmában is koherens szónak a szuggesztív szépsége csodálatosan ki is teljesedik, amikora képbarát ernyőn egy nézőbarát képet is felvillantanak egy ajtóról a kamerabarátok, hogy az egész ország láthassa, amint néhány kemény rendőri rúgásnak, valamint ökölcsapásbarát rendőri mozdulatnak köszönhetően az ajtó beszakad. A műveletsor olvasatunkban lehet a betörőé is, ki - borbarát lévén - otthon feledte álkulcsait. Ugyanezekben a napokban családbarát miniszterelnökünk családterápiás díjat kapott, és a műsorfolyam egészét tekintve a kebelbarát nézők sem maradtak kielégületlenül. A néző persze ragaszkodik szokásaihoz, és csóválja a fejét, hogy a Fókuszban egyetlen levágott fejet nem varrtak vissza a héten, és ha másutt is hiába lesett valami hasonlóra, akkor hétvégén már kialvatlanul forgolódott, mint a büssüi gömbvillám. Bár az a történet is szomorúan felemelő, hogy Robi karrierjében szinte csak az anyukája hitt, az irigy népség nem, és az is, hogy még a tehetség anyukája se alszik nyugodtan, ha szerelmes lánya későn jár haza. Ráadásul Stoll András nem tud szörfözni. Bár lehet, hogy ezt a végképp elodázhatatlan problémát egy másik, komolyabb műsor boncolgatta. A hétvégén jött egy igazi, köldöknéző művészfilm is. Jött a nagy Henry Fool. Vagy kicsi? Ki tudja. Az amerikai film az ml-en középszerű, ám mégis Nobel-díjig vergődő illedelmes költő és egy valódi „enfant terrible”- egy erőszakos, lét alján élő tehetséges nehézfiú - alkotói párosáról, sajátos szerepcseréjükről szól. Két ifjú lite- rátor - polgári korok küldetéstu- daltal fertőzött ifjai - néznek ránk a XX. század végének Amerikájából. Mivégre a művészet, mivégre a művelőit felzabáló üzlet? - kérdezi a film. A néha Istent is elérő barátság? És vajon csak a pokol taníthat meg bennünket az igazság elhitető erejű kimondására? BÓKA BOBÉRT Káosz a zenei versenyek körül A zenei versenyek Magyarországon, legalábbis ami az altalános és középiskolás korosztályt illeti, meglehetősen kaotikus képet mutatnak. Úgy tűnik, mintha ennek a területnek nem volna gazdája, vagy ha mégis, akkor igen gondatlan gazdának bizonyul. Legutóbb például a Békés- Tarhosi Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny fejeződött be, amely bár első hallásra a kívülállónak nem sokat mond, de tudni kell róla, hogy olyan zsűritagjai voltak korábban, mint Kocsis Zoltán, Kadosa Pál, Lantos István, Tusa Erzsébet, Falvai Sándor és Bozay Attila, s olyan győztesei, mint Király Csaba vagy Krausz Adrienn. Erre a versenyre az iskolák tíz zongoristánként indíthattak egy-egy versenyzőt, s a Pécsi Művészeti Szakközépiskolának külön harcot kellett vívnia, hogy az előírt egy helyett hármat küld- hessen, tudván azt, hogy a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tíz gyereket delegálhat egymaga, megmagyarázhatatlan okokból, ugyanis nyilvánvalóan nem lehet száz zongoristájuk. A harcnak köszönhető tehát a pécsi három induló, akik közül kettő, Pálos Gabriella és Szabó Ferenc bejutott a döntőbe, tanáruk, Andi Anita pedig külön- díjat kapott. Az ugyancsak nehezen indokolható, hogy az ilyen rangos zenei verseny miért csak háromévenként kerül megrendezésre, mert ha úgy alakul, hogy valaki akár már elsőben nem vehet részt rajta valamilyen ok miatt, ide nem juthat el soha, tudniillik negyedikes nem indulhat. A zenei versenyek teljes koordinálatlansága mutatható ki a népdaléneklés frontján is. A Schneider Lajos Népdaléneklési Versenyre például azok juthattak el, akik a megyei erőpróba győztesei voltak. De Mohács, Komló vagy Szigetvár énekesei azért nem mehettek el se a Schneiderre, se a megyei versenyre, mert részükre a városi válogatót a megyei döntő utáni időpontban rendezték meg. A tavalyi székesfehérvári dunántúli népdal- verseny döntőjében is különös, de nem ritka jelenség zajlott le. A megyénként bejutott négy-öt versenyző közel húsz székesfehérvárival találta magát szemben, akik, csupán egy-kettőt leszámítva, valamennyien győztesként hagyták el a pódiumot nem kicsi, ám visszhangtalan felháborodást váltva ki a szakmából. Arra a kérdésre, hogy a zenei versenyeken mikor lesz elfogadható versenyszabályzat és rend, a szakemberek csak megvonják a vállukat, s széttárják a karjukat: feltehetően akkor, amikor ott „fent” sem a káosz lesz az úr. CSERI LÁSZLÓ Szálkák a nagydobszai fás legelőn A helyileg védett területre az államnak elővásárlási joga van Kellemes táj mellett lehet autózni Nagydobsza szomszédságában. Egy hatalmas zöld ecset suhant el itt a föld felett, a legelőn sötétebb zöld pöttyökkel vén fákat hagyott. Liget, mondhatnánk, ám hivatalos neve is van: fás legelő. Elvileg 1974 óta védett. Negyvenkét hektáron nyújtózik - békés világa mögött hanyagság, indulatok, immár bírósági ügy is lapul. Helyi érték, ám ez nem jelent másodla- - Nagydobsza térségében 1997-1998- gos kategóriát az országosan védett terű- ban ötven személytől vásároltam aranyletekkel szemben. A minősítés egyik lé- koronát - kezdi Vajda Dezső (képünkön) nyeges velejárója, hogy nem lehet ma- a fás legelőhöz kötődő történetét. Még gántulajdonba adni. A nagydobszai fás nem fejeződött be, bár a vége sejthető: a legelő mégis bekerült a részarány-tulaj- természetvédelmi törvény rendelkezése szerint a védett területekre az államnak elővételi joga van. A nagydobszai területre nézve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazga- t ó s á g n a k (DDNPI). Vajda álláspontja: donosok között felosztható földalapba. - Amikor a legelőből megvásároltam Mint minden esetben, Nagydobszán is 23 hektárt, a földhivatalban nyoma sem földkiadó bizottság működött. volt annak, hogy védett terület lenne. Ez Az ígéret földje A földnyilvántartás útvesztőiben néha valóban furcsa dolgok is történnek. A szabály szerint az osztatlan közös tulajdont a föld aranykorona-értékét 67 százalékban tulajdonlók kérése esetén meg lehet osztani. Ám a kellő arány nagyon sok ok miatt néha nem teljesíthető. Baranyában van például földdarab, melynek egyik tulajdonosa az Egyesült Államokban él. A beleegyezésére lenne szükség. A megosztást kérő azt a tanácsot kapta az illetékes polgármesteri hivatalban, utazzon ki Amerikába, keresse meg a tulajdonosi közösség tagját, kérje a hozzájárulást. Az illetőnek egyébként a megosztandó területben 0,13 százaléknyi része van... csak akkor derült ki számomra, amikor egy ismerősöm szólt, ne is próbáljam átíratni, mert kérték 1974-ig visszamenőleg védettségének bejegyzését.- A fás legelő 1974-ben a nagydobszai Búzakalász Tsz-é volt, amikor helyileg védetté nyilvánították - tájékoztat Drávavölgyi Péter, a DDNPI birtokügyi osztályvezetője. - Az akkori jogszabályok szerint ennek bejegyeztetése a tulajdoni lapra nem volt kötelező. Ezzel együtt is mulasztás történt, amikor az akkori megyei tanács vb erről nem gondoskodott. Nyoma természetesen van, mert a megyei földhivatalnak azon a listáján, amelyen a védett területeket tüntetik fel, ott szerepel a Nagydobsza 053-as, azaz a fás legelő is. Később a kiosztható földalapba jelölték, ezt sem lett volna szabad. Ezt mondja Vajda Dezső is: a földalap meghatározása előtt ki kellett volna vonni a felosztható területekből. Vajda még két dátumot említ:- A DDNPI 1999 februárjában kérte a földhivataltól a 053-as terület 1974-ig visszamenő hatályú védetté nyilvánításának bejegyzését. Még az év május 25-én jelezte nekem a természetvédelmi hatóság, hogy élni kíván elővásárlási jogával. így hiába vettem meg, gyakorlatilag nem nyúlhatok hozzá. A DDNPI folyamatosan él az elővásárlással - ami egyébként jogszabályi kötelessége. Több szerv - megyei földhivatal, megyei FM-hivatal - ellenőrizte a nagydobszai tranzakciót törvényességi oldalról, s nem talált semmi hibát abban, hogy a DDNPI eddig 30 érintett tulajdonos esetében élt a jogával, egyezett meg velük és vett meg összesen kilenc hektárnyi területet a fás legelőből. Ezekben a napokban kapcsolatba lép a többi tulajdonossal is a további szerződések megkötése érdekében. Úgy tűnik azonban, kellett tudnia Vajdának már az „aranykorona-gyűjtés” idején is az elővásárlási jogról, mert amikor beküldött egy számlát a DDNPI-hez, hogy térítsék meg a területre fordított művelési költségeit, annak dátuma jóval korábbi, mint az éppen Vajda által hivatkozott 1999 májusa. Vajda most azonban perre ment, mert a megvásárolt földekre a szigetvári földhivatalban nem jegyezték be tulajdonjogát. Akadt volna már vevője a területre - amelyen egyébként 90 szürkemarhát akart legeltetni, szárítót is építeni -, 10 milliót ígért érte, de a DDNPI elővásárlási joga miatt nem adhatta el. Addig is, amíg a tulajdonbejegyzés, esetleg'csereföld révén nem kerül az ügy végére pont, használni fogja a fás legelőt. A művelési költségekre, kártérítésre pernyerés esetén igényt tart. Az egyébként a most már közel 400 hektáron gazdálkodó vállalkozó megerősíti, nem volt tudomása arról, hogy a fás legelő helyi védelem alá tartozik. Hozzáteszi: a tanácsi időket követően megalakult önkormányzat ezt a minősítést nem is hosszabbította meg. Hivatkozik azokra az adásvételi szerződésekre, amelyeket a közel 50 volt tulajdonossal kötött, s ezeken szerepel a nevesített föld helyrajzi száma, a terület nagysága, aranykorona-értéke - csak éppen a védettségi bejegyzésnek nincs nyoma. Mégis nehezen fogadható el, hogy Vajda teljesen tájékozatlan volt. Egyrészt a faluban mindenki tudta, hogy a fás legelő védett. Másrészt a polgármesteri hivatal képviseletében Vajda is tagja volt annak idején a földrendező bizottságnak. MÉSZÁROS A. t
