Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-19 / 195. szám

16. OLDAL S P ŐRT 2001. Július 19., csütörtök Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. UJesiel Röviden ELPÁHOLTÁK KUVAITOT. Két komlói kézilabdás is részese volt a fiú korosztályos válogatottak Kuvait elleni sikereinek. Mezőkö­vesden az ifik 34-19-re verték a közel-keleti ificsapatot, a kapu­ban Szabó Tamás kezdett és nyújtott jó teljesítményt. A ma­gyar serdülők ugyanazt a gárdát 31-21-re leckéztették meg, itt Pé­ter Szabó Dávid három gólt szer­zett. Az ifiválogatott a közeljövő­ben egy utánpótlástomán vesz részt a szlovákokkal, a csehekkel és a jugoszlávokkal, majd követ­kezik a svájci Eb. (z) BÜKKSZENTKERESZTEN, a junior vb-vel párhuzamosan ren­dezték meg a tájékozódási futók Hungária-kupáját, amelyen 1300- an álltak rajthoz, köztük a PVSK versenyzőivel, akik az alábbi eredményeket érték el. N21A: 3. Viniczainé, F21A: 4. Vonyó, 5. Viniczai. F16:1. Ralovich, F18: 3. Verhás F. F21Br: 3. dr. Szűcs. A szenior váltó országos bajnoksá­gon az N135-ben a Pécsi Vörös Meteor Mező, Müller, Lajtainé, míg az F105-ben a PVM Nagy Gy„ Rosinger, Móró összetételű triója egyaránt a 4. helyen vég­zett. (szz) BARANYAI horgászsikerek. A Ve- lence-tavi versenypályán rendez­ték meg az országos horgász csa­patbajnokságot. Baranya váloga­tottja a II. osztályban első helye­zést ért el és ezzel kiharcolták, hogy jövőre az I. osztályban in­dulhassanak. A győztes csapat tagjai: Szavai József, Györkő Atti­la, Kovács Zoltán, Martonné Gyevis Zsuzsanna (Pécsi HE), Bede Sándor, ifj. Bede Sándor, Gyurkó Gábor, Enyeszti Georgina, ifj. Tóth Béla (Komlói Bányász > HE). Csapatvezető: Koltai Zoltán (Ércbányász HE), edző: Enyeszti István (Komlói Bányász HE), (w) ‘ KISPÁLYÁS BODÁN. Július 21 én, szombaton reggel 9 órától rendezik meg Bodán a BO-BI- SER-kupa kispályás labdarúgó- tornát. A csapatok jelentkezését a helyszínen vagy a (06-30) 348- 2818-as telefonon várják. (szz) KÉTSZER DOBOGÓS. A Készt helyen rendezett országos kor- osztályos teniszversenyen Szikszai Péter (PVTC) a fiúknál a 16 éveseknél 1., a 18 esztendő­söknél 2. lett. (n) NYÍLT TÚRA. Július 21-én, szombaton nyílt túrát indít a me­gyei természetbarát-bizottság a Mecseknádasd-Óbánya-Kisújbá- nya-Zobákpuszta 16 km-s útvo­nalon. Találkozás Rónoki Eszter túravezetővel a pécsi távolsági buszpályaudvaron, 8.45-kor. iszzi Uszodák, jégpályák, csarnokok Elkészült az ISM 2003-ban induló létesítményfejlesztési programja Lassan tíz éve, hogy a magyar sport létesít­ményfejlesztés terén egy helyben topog, egy­két beruházástól (Üllői úti felújítás, győri sta­dion, népligeti csarnok) eltekintve hosszú ide­ig jelentős előrelépés nem történt ezen a téren. _________________Budapest_________________ A k ilencvenes évek elején kezdődött tornaterem-építési hullám 1993 körül megállt, azóta bizony komoly lob­bitevékenység, összefogás szükségeltetett, hogy egy- egy térségben, településen új pálya, csarnok épüljön.- Az Ifjúsági és Sportminisztérium már régóta han­goztatja, hogy a magyar sport jövőjének egyik legfon­tosabb kérdése a létesítmények helyzete, és a szava­kon túl 1999 óta költségvetésünk legnagyobb részét erre fordítjuk - mondta Dénes Ferenc, a minisztérium helyettes államtitkára. - Az eddigi pályázati akciókból ■Csarnok* 1HHI ■Jégpálya ■■■ ■Uszoda MEGLEVŐ SPORTLÉTESÍTMÉNYEK BARANYA MEGYÉBEN ' * A csarnokok legalább j hiteles kézilabda- i pályával rendelkeznek •• Komló Pécsvárad Szigetvár Szentlőrinc • Felsőszentmárton Forrás: DN 0 Pécs Siklós •• •• Harkány Baranya megye 41 millió forinthoz jutott, Pécsre 15 millió került, de ebben nincsenek benne a sportági projektek révén elnyert pénzek, ami az atlétikai pályát és a labdarúgóstadiont jelenti. Az ISM-ben máris kész a tervezete az olimpiai köz­pontoknak és egy 2003-tól induló programnak, ami tanuszodákat, jégpályákat és multifunkcionális csar­nokokat takar.- Az olimpiai központok terve a jövő hónapban ke­rül a kormány elé, elsősorban a már meglevő, elké­szült létesítményekre alapoz, itt a tatai, mátraházai edzőtáborra, a juniorvilágbajnoksággal debütált deb­receni atlétikai stadionra, a Népstadion és Intézmé­nyeire kell gondolni. Jó alapjai vannak egy szegedi vízibázisnak és egy tiszaújvárosi általános központ­nak. Emellett több regionális központ is létesülhet. El­sősorban a megyeszékhelyek lehetnek a helyszínei a 2003-ban beindításra váró tanuszodai, a jégpálya és a multifunkcionális csarnokok fejlesztéséről, létesítésé­ről szóló elképzeléseinknek, de minden olyan önkor­mányzat partner lehet, amelyik anyagilag részt vállal az építkezésből, és utána az adott létesítmény fenntar­tásával megbirkózik. Persze nem­csak önkormányzati intézmények­ben működik sport az országban, ezt a réteget sem zárnánk ki a pro­jekt megvalósításából. Dénes Ferenc szerint nemcsak zöldmezős beruházásban kell gon­dolkodni, hiszen a meglevő csarno­kok, uszodák felújítása, korszerűvé tétele sokszor olcsóbb, és ugyan­olyan hasznos lehet. Azt többször is hangoztatta a helyettes államtitkár, hogy csakis olyan fejlesztésekbe vágnának bele, amelyeknél a mű­ködtetés is garantált. Lényegében egyfajta normatív alapon szeretnék elérni, hogy az országban mindenki a lakóhelyéhez minél közelebb ta­láljon lehetőséget a kulturált sporto­lásra, szurkolásra. Pécsett az önkormányzat niellett - az iskolai csarnokok is végered­ményben önkormányzati fenntartásúak - leginkább a PVSK a MÁV révén és az egyetem lehet részese en­nek a programnak. MÓCZÁN ZOLTÁN PÉCSI ÉPÍTMÉNYEK Csarnok PTE Á0K* Lauber Széchenyi Gandhi* PTE* ANK Jégpálya Városi Uszoda Hullám ANK PTE* PTE PMMF* * Nem önkormányzati létesítmény A tapasztalat volt a fontos Két atléta képviselte a pécsi színeket a múlt heti junior világbajnokságon. Bár az előfutamból nem jutottak tovább, csapatvezetőjük szerint már csak a tapasztalatszerzés mi­att is megérte nekik a részvétel. Pécs-Debrecen-Amszterdam A PVSK-ból tulajdonképpen ketten vettek részt a versenyen - ha ennek számítjuk Freier Balázs munkáját, akit a szövetség a futók irányítására kért föl az év legrangosabb hazai atlétikaeseményén. Az egyik indu­ló, Freier Dávid teljesítményét már mint saját klubedzője és édesapja is értékelte, immár alaposan kiele­mezve a tanulságokat. Eszerint a 3000 méteres síkfutásban 8:47,60- nal végül 27,-ként végző fiatalem­bertől ennél jobb eredményt is re­mélhettek, hiszen egyéni csúcsa is tíz másodperccel ez alatt van. Az időben talán közrejátszott az utol­só pillanatokban összeszedett sérü­lése, ám a végső helyezésen talán a kicsit jobb idő sem lendített volna, olyan fölényben voltak a színes bő­rű futók. A másik pécsi atléta, Kupás T. Levente (PÁC) talán még jobban el­maradt a várakozástól, hiszen a 2000 akadályon futott 6:05 végül nemcsak futamában, hanem az ab­szolút értékelésben is a leg­rosszabb időnek bizonyult. Freier Balázs szerint a délelőtti nagy me­leg mellett a kelleténél nagyobb iz­galom és az alapozó időszakban el­szenvedett sérülés nyomhatta rá a bélyegét az eredményre. Ám a tapasztalatszerzésre min­denképpen jó volt a viadal, azon túl maga a részvétel élménye is újabb lökést adhatott az összes atlétának - Freier Dávid például, édesapja szerint, azóta éjjel-nappal futni akar és máris a kenyai fennsíkot nézte ki ideális edzőtáborhelyszín­nek. (A dolog érdekessége, hogy az afrikai futók ugyanakkor az euró­pai tréningek hatékonyságára es­küsznek...) A szakvezető általános tapasztalatként azt vonta le, hogy már ebben a korosztályban túlsá­gosan eredménycentrikusan készí­tik fel a sportolókat, ennek például a meglepően sok debreceni sérülés volt a következménye. Amszterdamban is pályára lé­pett egy pécsi atléta a hét végén: Bodor Olivér (PVSK) az utánpótlás Európa-bajnokságon 10 000 méte­ren szerepelt és a szakadó eső elle­nére remek, 29:39 perces idővel a 10. helyen végzett - 16 másodperc­cel túlszárnyalva saját korábbi re­kordját is. sz. zs. Törökök helyett finnek? PÉCS Nem sikerült Törökország­ba szerződnie Matus Sán­dornak (képünkön), a PMFC 25 éves kapusának. Próbajátékon szerepelt két ottani el­sőligás együttesnél, előbb az Antalyaspomál, majd a napokban az ausztriai Grazban edzőtáborozó, a török élvonal középmezőnyébe tartozó Samsunspomál is, de végül egyiknél sem jutott szerződéshez. Nagyobb esélye a Samsunspomál lett volna, ám Pécsett, erdei futó­edzés közben megsérült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, emiatt csak néhány nap késéssel in­dulhatott el az ausztriai tesztelésre. Addigra a törökök más kapusokat is odarendeltek, így a sérült Matus Sándor már nem számított első szá­mú kiszemeltnek. Habár a pécsiekhez még szerző­dés köti, nem akar többet PMFC- színekben védeni, ezért csak úgy tud elmenni Ú j m e c s e k- aljáról, ha az új csapata meg­egyezik a jelen­legivel. Most Finnországgal próbálkozik, el­mondása sze­rint az első liga utolsó helyezettje, a Jazz Pori hívja. Korábban már védett ebben a klub­ban, most is szükség lenne rá, mert gyengén megy a sereghajtónak. A PMFC tegnap ötödik elő­készületi mérkőzését játszotta le. Pécsi MFC - Baja 8-2 (4-0) Pécs, Várkői stadion, 200 néző. V.: Nagy I. PMFC: Sólyom (Her­bert) - Sipos, Szekeres, Kulcsár (Gaál) - Balázs, Sz. Tóth, Závoda (Toldi), Horváth S. (Berdó), Kardos (Kutas) - Sitku (Szabó Zs.), Hor­váth Gy. (Kordé). G.: Sitku 2, Sz. Tóth 2., Szabó Zs. 2, Horváth Gy„ Toldi, ill. Koch T., Szőnyi. ___________________ha. Au sztriából igazolna a Kozármisleny Baranyai körkép Bár csak augusztus 11-én kezdődik a labdarúgó megye­bajnokság a felnőtteknél, már készülnek a csapatok, akik persze közben új játékosokat is igazolnak. Eléggé nehéz kihúzni neveket az alacsonyabb osztályú csapatok ve­zetőiből, de azért annyit sikerült, hogy a megyei I-es Siklóson folytat­ja két harkányi játékos, Weinert és König, ugyanakkor a Tenkesaljáról valószínűleg távozik Török (Eger- ágra), Urban és Bocz (mindkettő Villányba), továbbá Nyaka T. (Fel- sőszentmártonba). Az Ignatyev Szergej edző vezette siklósiak július 25-én játsszák az első edzőmeccsü­ket (Beremenden), 28-án a Bá- taszéket fogadják, augusztus 1-jén pedig Villányban lépnek pályára. A szomszédvárban, az NB III-as Harkányban annyi az újság, hogy Weinerten és Königen kívül Papp J. is távozni készül, Kozármislenybe tart, Schweiszgulh pedig abba akar­ja hagyni a játékot. A fürdőváros együttesét továbbra is Óben Béla (képünkön) irányítja. Ők előkészü­leti mérkőzésen július 21-én Szentlőrincen játszanak, majd 27­én a Bólyt, augusztus 1-jén a Szentlőrincet, 4-én pedig a Pécsváradot látják vendégül. Szigetváron Papp A. (Patapok- losi), Stájer (Bicsérd) és Koronás Á. (Pécsvárad) lehet az új játékos, bár Stájert Egerágon is szívesen látnák a kapuban. Amigya Pál ve­zetőedző szerint tőlük csak Laki akar menni, állítólag a PEAC-ba. Bogádról Krézmánovics és Mol­nár A. Ausztri­ába tart, ott dol­goznak majd, Braun Szász­várra igazol, Lehota is beje­lentette távozá­si szándékát, de nem tudni, hol folytatja. Az újak: Koronás K. és Kovács Zs. (mindkettő Boda). A bogádiak pénteken játszanak először edzőmérkőzést, a PMFC- ifi megy hozzájuk. Marad Kozármislenyben Réfi Gábor szakvezetőként, Lauer és Schweitzer játékosként, holott utóbbi kettőt a PVSK szerette volna vinni. A harkányi Papp J.-n kívül az egykori PVSK-s Kaszást is sze­retnék megszerezni, aki utoljára Ausztriában focizott. horváth l. Mai sportműsor TENISZ. I. osztályú női csapatbajnokság: PVTC - Sopron, Pécs, Balokányliget, 11.00. MTK - Pécs 2000 Siklós és Vidéke Takarék- szövetkezet TC, Budapest, 12,00.____________________________■ KOSÁRSULI. A MiZo-Pécsi VSK két fiatal játékosa, Burgmann Bernadett és Darida Csilla egy hónapos nyári kosarastábort szervezett kezdőknek és haladóknak a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban. ______________________ ________FOTÓ: TÓTH L Áb rahám duplázott PÉCS A HLSZ után a Hivatásos Labda­rúgó Liga is a elmúlt szezon leg­jobb játékvezetőjének választot­ta a pécsi Ábrahám Attilát. A legjobb játékvezetőnek járó Herczka Pál díjat immár másod­ízben kapta meg Ábrahám Atti­la, először 1999-ben részesült ebben az elismerésben.- Sikeremben természetesen óriási szerepe van a két segítőm­nek, Georgiou Grigorisznak és Balajti Jánosnak is. Külön kö­szönettel tartozom munkahe­lyem, a Pécsi Postaigazgatóság vezetőinek, akik valóban rugal­masan állnak a játékvezetői ténykedésemhez és minden se­gítséget megadnak nekem. Ábrahám az NB I. első fordu­lójában a Dunaferr - Újpest mér­kőzést vezette, a jövő héten szer­dán pedig egy ÚEFA Intertotó- kupa találkozót bíznak rá. k. m. *. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja ' Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt: 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer • Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., i; Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ «panda sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^/(ATESZ szerkesztőségi saira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült ISSN 0865-9133 tag,a á

Next

/
Oldalképek
Tartalom