Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-16 / 192. szám

12. OLDAL SPORT 2001. Július 16., hétfő lllfisll‘1 1KMHH.il« Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Külföldön gyógyulnak a sérültek Decemberben sérült meg Károlyi Andrea (első képünkön), a MiZo-Pécsi VSK válogatott kosár­labdázója. Látásproblémái most is vannak, ezért holnap Németországba utazik, ahol a düsseldorfi klinikán megvizsgálják. A télen Houstonban megműtött Zsolnay Gyöngyi (má­sodik képünkön) augusztusban három hétre Hollandiába költözik. A MiZo-Pécsi VSK kosa- •rashölgye eddig is sokat segítő fizikoterapeutá- ját követi annak új állomáshelyére. PÉCS- Úgy tudom, szerencsére nem kell a kórházba bevo­nulnom, hanem Wuppertalban lakom majd Jürgen Koffnemél, az Euroligából ismert együttes szakosz­tályvezetőjénél. Ő ajánlotta fel, hogy megszervezi ezt a Idvizsgálást, meg azt is, hogy náluk lakjak csütörtö­kig, amíg kint leszek. Ő Sophie von Saldern, a Wup­pertal egyik játékosának férje, személyesen még nem találkoztam velük, de így, telefonon keresztül nagyon rendesek. Azt hallottam, Düssel­dorf 70 kilométerre van Wupper- taltól, szerintem mindennap el­visznek majd oda kocsival - nyilat­kozta Károlyi. A vasutasok kosarasa az utolsó pécsi edzés óta Budapesten tartóz­kodik, néhány napot Agárdon töl­tött vőlegényével, meg a főváros­ban is el-el jártak strandra, de az igazi nyaralás ezúttal elmaradt. Andit legközelebb július 23-án látjuk Pécsett, amikor a magyar női válogatott keret tagjaként megkezdi itt a felkészülést. Elmondása szerint labda nagyon régen volt már a kezében, de nagyokat fut - főleg a Duna- parton -, amitől izomláza van. A közelmúltban autóbalesetet szenvedett, amit szerencsésen megúszott. Viszont a Hondája csúnyán összetört, azt totálkárossá nyilvánították. A karambol akkor történt a fővárosban, amikor a forgalmi lámpa zöld jelzésénél el akart indulni, de oldalról belehajtott egy másik autó, amelynek akkor már néhány másod­perce pirosat mutatott a lámpa. Szeptemberig nem lesz új kocsija, nem is lesz rá szüksége, hiszen a válo­gatott edzőtáborába nem kell külön autó, ott minden­hová busszal szállítják a játékosokat. Idén nyáron a francia USVO és a GYSEV-Ringa is le akarta igazolni, ám Pécsett maradt. Azt mondja, azért, mert a szerződéshosszabbítási tárgyalások során kor­rektek voltak vele a MiZo-Pécsi VSK-nál a vezetők, meg aztán jó itt a csapat, ismét nagyra törő tervek van­nak a szerepléssel kapcsolatban. Bár Zsolnay Gyöngyi térde - annak ellenére, hogy nem kevesebb mint 17 orvos vizsgálta már meg és ajánlotta a legkülönfélébb kezeléseket - tavaly őszre olyannyira rossz állapotba került, hogy akkor azt mondta, az amerikai műtétre nem is elsősorban azért van szükség, hogy kosarazni, hanem, hogy egyáltalán járni tudjon, a houstoni specialista, Jensen doktor olyan remek munkát végzett, hogy mostanra kiderült, valószínűleg a magas szintű játékos-pályafutás folyta­tásának sem lesz akadálya. Ennek megfelelően - a pécsi szakosztály vezetői­nek is köszönhetően - már idehaza is a legjobb kezek­be került a kosaras, aki a legutóbbi idők rehabilitációs munkáját ugyanannak a Laurens Ebbennek az irányí­tásával végezte az MTK-nál, aki többek között Újvári Esztert is segítette. Ám a jeles orvos-fizikoterapeuta- edző most visszatért Hollandiába, ahol az Eindhoven labdarúgócsapatánál vállalt állást. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy Zsolnaynak mindenképpen jót tenne, ha folytathatná a megkezdett munkát, így egyrészt az elkövetkező egy-két hétben írásban megküldi számá­ra az elvégzendő napi penzumot tartalmazó edzéster­vet, másrészt meghívta magához, hogy augusztus­ban, a rehabilitáció immár remél­hetően legvégső szakaszában sze­mélyesen ellenőrizhesse a munkát. A kosarashölgy természetesen él a lehetőséggel és valamikor au­gusztusban három hétre ki is uta­zik Hollandiába. Ezt követően Houston lesz a következő állomás, ahol a műtétet végző orvos mond­ja ki a végső szót: alkalmas-e a tér­de az élsporttal járó terhelésre. Zsolnay, aki a munkával teli hétköznapok után a ví- kendet egy rövidke kiruccanás erejéig éppen a Balato­non töltötte, természetesen nagyon bízik ebben, és mint elmondta, ha így lesz, pályafutása folytatását ki­zárólag annál a csapatnál tudja elképzelni, amely a fel- gyógyulásban is segítségére volt, azaz természetesen a PVSK-ban. horváth l., szűcs zs. Totóeredmények 1. Brescia - Lombard 2-1 1 2. Bremen - Gent 2-3 2 3. Basel - Heerenveen 2-1 1 4. Troyes - AIK Solna 2-1 1 5. Blsany - Pobeda Prileb 0-0 X 6. Publikum - Lausanne 1-1 X 7. Lokeren - Newcastle 0-4 2 8. Wolfsburg - D. Minszk 4-3 1 9. Rennes - Synot SO 1 10. Waalwijk - 1860 Münch. 1-2 2 11. Szimferopol - Paris SG 0-1 2 12. Zürich - St. Gallen 3-2 1 13. Lugano - Grasshoppers S3 1 + 1 14. Slaven Belupo - Aston Villa 2-1 1 Fáradtan is jól futottak Pécs-Hollóstetö Tegnap véget ért a 12. juni­or tájékozódásifutó-világ- bajnokság. A magyar fiú­váltó a 10., a lányoké a 7. helyen ért célba. A tegnapi zárószámban mind­három pécsi tájfutó érdekelt volt: a már korábban két szám­ban is eredményesen szereplő Sprok Bence a Debinszky, Skul- téty kettős után volt a magyar válogatott befutóembere. A 3 x 8100 méteres távon a PVSK-s fiatalember már némi fásultság­gal küszködött, így a trió végül a 10. helyen ért célba. Náluk is előkelőbb hely jutott a két magyar hölgyhármasnak. Kelemen Bernadett az A-váltó második embereként a 7. helye­zett csapat tagjának tudhatta magát az 5,5 kilométeres táv vé­gén, míg Dómján Zsuzsa a B- váltóval a 15. időt futotta. Eredményük annak fényé­ben tűnik a látszólagos, gyen­gébb szereplésnél értékesebb­nek, hogy a csapat minden idők legfiatalabb magyar juniorcsa­pata, tagjai jó része még az egy- gyel alacsonyabb korosztály képviselője. ' sz. zs. Röviden PÉCSI GYŐZELMEK. Ötödik alkalommal rendezték meg a Liget-kupa kispályás labdarúgó- tornát Szabadszentkirályon. A férfiaknál 12, a nőknél 5 csapat (közte a volt NB I-es Sopianae NFC valamikori játékosaiból szerveződött pécsiek) küzdött a helyezésekért. Férfiak: 1. Me­csek FC (Pécs), 2. Gerde, 3. Unió. Gólkirály: Hancsicsák (Mecsek FC). Nők: Pécs, 2. Va­sas, 3. 6-tyúk. Gólkirálynő: Lauer É. (Pécs). _ __ m El őkészületi mérkőzés Pécs, Újmecsekalja PMFC - Kecskemét 2-1 (0-0) PMFC (első félidő): Herbert - Sipos, Tomka, Márton (Kutas), Szekeres Horváth S., Vojtekovszki (képünkön), Toldf, Kulcsár - Sitku, Hor­váth Gy. PMFC (második fél­idő): Sólyom - Balázs, Lantos, Kutas, Gaál - Kordé, Berdó, Toldi (Sipos), Sz. Tóth, Kulcsár (Szekeres) - Szabó Zs. Vezető edző: Róth Antal. Szögletarány: 6-2 (4-2). Pécsi góllövők: Szabó Zs., Sz. Tóth. Az NB I/B-s pécsi futballis­ták végig fölényben voltak a kecskemétiek hasonló osztály­ban, de keleten játszó alakula­tával szemben. A mérkőzés jól szolgálta a felkészülést a kö- zelgő bajnoki rajtra. k. m. a. Kettős vereség a salakon PÉCS, Balokány-liget, ___ Bártfa u. ___ A Mi ndkét pécsi csapat ha­zai pályán szenvedett vere­séget a női tenisz csb ráját­szásának tegnapi első for­dulójában. A rájátszás első körében nem si­került a PVTC-nek, ami a múlt héten, az alapszakaszban, ráadá­sul a fővárosban igen - azaz az MTK legyőzése. A budapesti 4-5 után vasárnap délelőtt 6-3-as ve­reséget mértek a vendégek a pé­csi lányokra, úgy, hogy a vég­eredmény öt alkalommal is dön­tő szettben alakult ki. A PVTC győzelmeit egyéniben Zemenová és Bagoly Edit, valamint a Zeme­nová, Mester Bea alkotta páros érte el. A múlt szerdai, soproni ered­mény után idehaza sem számí­tott sok jóra a másik pécsi együttes. A Pécs 2000 Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet TC az éllovas Sopront fogadta teg­nap délben, amely esélyeshez méltóan sima, 8-1 arányú di­adalt is aratott. Az egyetlen pécsi győze­lem a Horváth Rita (képün­kön), Gál Nóra kettős nevé­hez fűződik. Evvel együtt a csapat edzője, Koncz Zsolt azt hangsúlyozza, hogy a bentma- radást már biztosan kivívta együttese, ennél többet pedig az első szezonban nem is várhatott lányaitól. Á rájátszás második körében, kedden 11 órától a Pécs 2000 a Bártfa utcában pécsi rangadón fo­gadja a PVTC gárdáját. ____ _____ _____SZŰCS ZSOLT A dobogóhoz csúcs kell Pécs A Pécs Városi Lövész Klub versenyzője, Csonka Zsófia a válogatott tagjaként utaz­hat a zágrábi junior (17-20 évesek) és felnőtt Európa- bajnokságra. A három fős csapatot az első hat hely va­lamelyikére várják a szak­emberek. Csonka Zsófia (18) a juniorok kö­zött áll majd lőállásba a zágrábi kontinensviadalon a sportpisztoly 30+30 lövéses versenyszámában. Az utazó keretbe a Budapest-baj- nokságon nyújtott teljesítménye alapján kvalifikálta magát, bár az ptt elért 563 köre, ami idei legjobb­ja, messze elmarad egyéni csúcsá­tól, az 577-től, amit a tavalyi junior országos bajnokságon lőtt - ezzel meg is nyerte a versenyt.- A három fős csapatban két szegedi lány, Gallai Éva és Nagy Zsuzsanna szerepel még. Ha mindhárman azt lövik, amit tud­nak, akkor bejuthatnak az első hat közé - elemezte az esélyeket Her­bai János edző. - A jobb helyezés­hez már egyéni csúcsok kellené­nek, de ezt egy ilyen nagy verse­nyen nehéz teljesítem. Egyéniben egyikőjüktől sem várhatunk dön­tőbe, azaz első nyolcba kerülést. Az első éves junior versenyző heti három edzéssel készül az Eb­re, Zágrábba július 23-án indulnak, Csonka Zsófia 25-én célozhatja meg a lőtáblát. A PVLK-nak még egy válogatott kerettag versenyzője van, az ifjúsá­gi korosztályos Nagy Zsófia (16). Mivel nincs külön ifi és junior Eb, így rá is az utóbbiaknál számíta­nak, de kora miatt egyelőre csak a tág keretben. Nagy főleg légpuská­ban erős, 40 lövésből 385-390 kö­rüli eredményre képes, s ezzel már van esélye arra, hogy kiutazzon a jövő márciusi légfegyveres Európa- bajnokságra. A pécsi ranglistaverseny győztesei. Nyíltirányzékú légpus­ka 20 lövés, nők: dr. Rácz Ilona (PVLK). Férfiak: Lakatos Zoltán (PVLK). Zártirányzékú légpuska 40 lövés, nők: Rideg Mariann (PVLK). 60 lövés, férfiak: Kováts Ádám (UTE). Légpisztoly 20 lö­vés, nők: Herrné Kiss Éva (PVLK). Férfiak: Lanczner Ferdinánd (BHSE). 40 lövés, nők: Stubán Gabriella (PVLK). 60 lövés, férfi­ak: Szabó László (Kecskemét). Sportpisztoly 20 lövés, férfiak: Hollandi Pál (INNO 21 LK). Nők: Várkonyi Károlyné (Sinus LE). Központi gyújtású pisztoly 20 lö­vés, férfiak: Hollandi Pál. Nők: Várkonyi Károlyné. 30 + 30 lövés, férfiak: Hollandi Pál. Sportpisz­toly 30 + 30 lövés, nők: Skoko Ce­he Mirela (Eszék). Kispuska 30 fekvő, férfiak: Tóbiás Nándor (Du­naújváros). 3x10 összetett, férfi­ak: Alföldi József (Dunaújváros). Kisöbű sportpuska 60 fekvő, nők: Pető Andrea (PVLK). 3 x 20 össze­tett, nők: Molnár Anikó (APLE). Kisöbű szabadpuska 60 fekvő, fér­fiak: Tarcsa Zsolt (BHSE). 3x20 összetett, férfiak: Simó Kornél (BHSE). 3x40 összetett, férfiak: Vári Zsolt (UTE). Szabadpisztoly 20 lövés, férfiak: Sass László (Si­nus LE). 60 lövés, férfiak: Karacs Zsolt (UTE). K. MAYER A. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. június 1-jétől egy hónapra 1145 forint, negyed évre 3435 forint, fél évre 6870 fo­rint, egy évre 13 740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény- pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó Az újság a cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer • Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., •%T;: Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ ♦ panda séi teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- 1/tATESZ szerkesztőségi gaira felhívjuk figyelmüket. rendszerrel készült 1SSN 0865.9133 tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom