Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)
2001-07-16 / 192. szám
2001. Július 16., hétfő HAZAI T Ü K Ö R 0 Bíróságok napja Július 15-ét az Országos Igazságügyi Tanács (ÓIT) a bírák és igazságügyi alkalmazottak napjává nyilvánította, amelyen kitüntetéseket és címeket adományoztak. Az 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15-ét nyilvánította szakmai ünneppé az ÓIT. Az ünnepségen a Magyar Királyi Kúria elnökének emlékére alapított Juhász Andor- díjakat is kiosztották: az arany fokozatot három bírónak, az ezüst fokozatot tíz, a bronzot pedig húsz igazságügyi alkalmazottnak. Az ezüstdíjazottak között találjuk dr. Bertha Pált, a Baranya Megyei Bíróság-, dr. Hideg Ferencet, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság kollégiumvezetőjét, Szabó Imréné dr. Soós Ilonát, a Gyöngyösi Városi Bíróság bíráját. Bronz elismerést kapott többek között Durakov Jánosáé a Heves Megyei Bíróság csoportvezetője. _______________________«*••»•> Ős erdő lesz Babócsán Babocsa Őserdőnek jelölnek ki egy nyolcvanhektáros erdőterületet a Somogy megyei Babócsa határában. Gyakorlatilag beavatkozásmentes övezetté teszik a területet, s azt remélik, hogy néhány évtized múlva hasonlítani fog az egykori erdőkhöz, ahol egymás mellett álltak a több száz éves és a fiatal fák, A területen a szándék szerint kifejezetten őserdei állapotok uralkodnak majd. Ilyen kísérlet még nem volt a magyar erdőkben és a honi erdő- gazdálkodásban. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) örök erdő programja országosan is úttörő kezdeményezésnek számít.- Magyarországon ez újdonság, de egyes német tartományokban már csak így lehet erdő- gazdálkodást folytatni - mondta Lehoczki István, a DDNP erdészeti osztályvezetője. - A terület ugyan nem lehet teljesen mentes a vágásoktól, azonban a beavatkozás kíméletesebb lesz, mint a hagyományos erdőgazdálkodásban megszokott. A vágásérett, száraz vagy a tájidegen fákat eltávolítjuk, azonban egyszerre legfeljebb csak kisebb facsoportokat termelünk ki, szinte kiemeljük ezeket az erdőből. Az erdészeti szakember állítja: mindez alig igényel több munkát és költséget, mint a hagyományos erdőgazdálkodás. Csupán nagyobb odafigyelésre van szükség. Gondosabban kell előkészíteni, hogy a kidöntött fák ne sodorják magukkal a többit. Nyugati tapasztalat, hogy mind ökonómiai- lag, mind gazdaságilag megéri ez a fajta erdőgazdálkodás. A program költsége meghaladja a nyolcmillió forintot. Ennek a töredékéből is ki tudták volna hozni, ha nem kell kerítést építeniük. De egy őserdőhöz képest is nagy a vadállomány, így keríteni kell. A DDNP Pro Silva programja keretében idővel a nemzeti park több területén szeretnék elkezdeni ezt a fajta kímélő erdőgazdálkodást, azonban a babócsai lesz az első, s egyúttal ezt szánják referencia- területnek is. Az itteni örök erdő juhar- és cseresznyefái között szakemberek és civilek egyaránt megismerkedhetnek majd a módszerrel és eredményével. NAGY LÁSZLÓ A posta kártérítést fizethet Évente közel 60 ezer küldeményt keresnek az ügyfelek a postán. Kevesen tudják, hogy a „sima” levél vagy képeslap eltűnéséért nem jár kártérítés, más esetekben azonban igen. A nyári szünidőben megnövekszik a reklamálók száma. Bodri Csaba, a posta vezérigazgatóságának osztályvezetője állítja: a táborokban üdülő diák, vagy az otthon maradt nagymama többnyire megkapja a neki írt képeslapot. Előfordul persze, hogy egy küldemény soha nem talál gazdára. Az egyszerű küldeményeknek nincs nyoma, nem is reklamálhatunk. Az ajánlott vagy értékleveleket már könyvelik, és eredménnyel tudakozódhatunk, ha netán nem érkeztek volna meg a címzetthez. Tavaly körülbelül 100 millió könyvelt levélpostai küldeményt vettek fel az ország postahivatalaiban, és 6000 esetben indult kártérítési eljárás. Ajánlott küldemény elveszése esetén az ajánlási díj hússzorosát, a soha meg nem érkezett táviratért az érték kétszeresét fizetik. A posta közvetett kárért - ilyen például, ha egy elkésett, vagy meg sem érkezett levél, távirat miatt valaki lemaradt egy fontos megbízatásról, vagy lekésett valamilyen határidőt - nem felel. Ritkán azonban méltányosságból fizet kártérítést. De csak akkor, ha egyértelműen kiderül: valamely alkalmazott lopta vagy dobta el a várva várt csomagot, levelet. A hivatal ezzel felelősséget vállal a dolgozójáért, és igyekszik peren kívül megállapodni a sérelmet szenvedettel. h.m. Ősszel együtt a kisgazdák? A párínak egy fillérje sincs a kasszában, az 1998-as választásokon is 200 ezer forintot kellett befizetnie annak, aki indulni akart jelöltként, most azt mondják, ez az összeg 500 ezer lesz. Az FKGP egyes tisztségviselői még mindig rettegnek, pedig csak a láncainkat veszíthetjük - mondta a tegnapi gyulai kisgazdafórumon Szabó János honvédelmi miniszter. Gyula Szabó János kijelentette, Torgyán Józsefnek, a Független Kisgazda- párt elnökének már nincs követője. A Belgrád rakparton egy-két embere maradt, de ők is megkeresték már szövetségüket. Május 24-én megalakították az egyesületként működő Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségét, és remélik, a kisgazdaerők szeptember végére összeállnak a párt zászlaja alatt. A nyilvános fórumot megelőzően a honvédelmi miniszter elmondta, nem azért jöttek, hogy veszekedjenek vagy kolduljanak. Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter szerint a Tor- gyán-féle párt, illetve az elnök olyan akciót indított, amellyel menekülési útvonalként a mártírszerepet próbálja megcélozni. Elfogadhatatlan, hogy a magyar föld ügyét így képviselje valaki. Az a feladatunk, és az a kormány feladata, hogy kialakítsuk a teljes körű belföldi védelmet a megfelelő jogszabályokkal, nem könyörgéssel - mondta. Szentgyörgy- völgyi Péter, az FKGP frakcióvezetője hangsúlyozta, a kidolgozandó rendeletek célja az, hogy a magyar gazda ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy el kelljen adnia földjét. Tamás Károly, a Földmű- .velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt közigazgatási államtitkára jelezte, szövetségük befogadó szervezet, nem párt. Tagjaik lehetnek a kisgazdapártból kizártak, s azok, altik valamilyen kisgazda-szerveződésben működnek. Az egység jegyében eddig 14 megyében alakult meg szervezetük, tizenötödiknek a Békés megyeit szeretnék létrehozni, s a szervezőbizottság elnökének Tóth Imrét, a gyulai választókerület országgyűlési képvise- lőjét javasolják. szőke march Miniszter, kormánnyal a kezében Dávid Ibolya jövőre még nagyobb távot kíván leküzdeni Formabontó módon vágott neki a szekszárdi Fiat Gemenci Nagydíj egyik távjának Dávid Ibolya. Az igazságügy-miniszter nem találta kellően szellősnek a magára öltött pólót, ezért kért egy ollót, s az ujjrészeket levágva, látványosan átszabott trikóban teljesítette a hat kilométeres távot. Szekszárd- Tavaly átúszta a Balatont, most úgy századmagával kerekezik... Megnyugtathatjuk a sport- minisztert?- Teljesen nyugodt lehet a sportminiszter úr, hiszen van nekem tisztességes szakmám, jogász és ügyvéd vagyok. Ezzel együtt az a véleményem, hogy a sport mindennapi része az életünknek, illetve jó lenne, ha az lenne.- Saját munkájában is le tudja mérni a sport jótékony hatását?- Ha tehetem, mindennap eltöltők egy, de legalább fél órát valamilyen mozgással. Ha néhány napra kényszerűen leállók, akkor azt tapasztalom, hogy visszaesik a teljesítőképességem.- A most megtett hat kilométer alatt, energikus vezetőhöz illően, végig az élen haladt, avagy hagyott kibontakozni másokat?- Nem versenyről, hanem úgymond egy demonstrációs futamról lévén szó, sínjei, sem törekedett az elsőségre. Bár azért á végén, a célegyenesben szemlátomást sokan érezték úgy - velem együtt -, hogy azt az utolsó néhány száz métert azért jól meg kell húzni. Ezt is tettük, de azért valóban nem a másik legyőzése számított, hanem a mozgás öröme. Egyébként számomra a sportban talán az a legszebb, ha az ember nem is másokat, hanem saját magát győzi le. Ez a legnagyobb kihívás mindenki számára.- Ön vízpart mellett nőtt fel Baján. Lehet, hogy előbb tanult meg úszni, mint járni?- Az biztos, hogy a vízi sportok mindegyikét igen rövid időn belül meg kellett tanulnom. Mifelénk nem számított nagy szenzációnak, ha valaki tízévesen átúszta a Dunát. Én sem voltam még tizenkettő, amikor ezt megtettem. Igaz, kaptam is érte otthon egy szép nagy pofont. De ennek ellenére a rákövetkező években notóriusan átúsztam a túlsó partra és vissza. Mindig éreztem azt a különös kihívást: itt vagyok ezen a parton, de ott kellene lennem, a túlsón...- Sportról a politikára áttérve: egyik párttársa mintha mostanában nagyon tekerne, bár - önt idézve - lehet, hogy „hűbelebalázs” módjára?- Igen, vannak, akikjrűbetebalázs módjára tekernek, vannak, akik onáITo vagyalTat" célokat fogalmaznak meg, s azok elérése érdekében mindent megtesznek. Szóval vannak, akik pótkerékkel szeretnének utazni, én viszont mindig bíztam a saját lábaimban - és persze a saját hitemben.- A kerékpárt - amiről az imént szállt le - szándékában áll tandemre cserélni, azaz a különböző pályaleküzdési technikák ellenére sikerrel zárulnak a Fidesszel való koalíciós tárgyalások?- Hogy milyen pályán küzdünk, azt ismerjük. Azt is tudjuk, hogy mit kell elérnünk. Ami a technikát illeti: én az együléses kerékpároknak vagyok a híve, melyek párhuzamosan haladnak. Nem pedig annak, ha két keréken három-négy nyereg és ugyanannyi pár pedál van.- Jövőre is láthatjuk önt a kerékpározni?- Hűséges típus vagyok, így jövőre is visszajövök. S miután a kerékpárt is irányítani kell, egészen biztos, hogy egy kormány lesz a kezemben. Nagyon bízom abban, hogy a még jobb kondíciónak köszönhetően már nem is a 6, hanem a 15 ki- lométeres távon fogok indulni. _______szeri árpád Tí zezrek ették a bajái halászlét Baja Baja mint a vizek és az ízek városa, idén is bebizonyította, hogy méltó módon tud ünnepelni. A főtéren és a szigeten 2014 regisztrált főzőhelyen készült a pompás bajai halászlé. Az esti tűzgyújtáskor a belvárosban mindenütt füst szállt fel. Hatodik alkalommal rendezték meg szombaton a bajai halászléfőző népünnepélyt, amelyen 2014 asztalnál kanalazták a halat a vendégek. Legóvatosabb becslések szerint is legalább 50 ezren fordultak meg a városban. Idén több belvárosi utcában megszüntették a főzőhelyeket, a szektorokat áttelepítették a Petőfi-szigetre. Ugyanitt alakították ki a kézművesek utcáját. A népünnepély megszervezésében 600 rendező segédkezett, míg a halászléfőzéshez 12 tonna hal fogyott a Sugovica partján. A halászléfőzőfesztivál mellett Baja a 44. Euró- pa-nap helyszíne volt szombaton Nagybaracska, Dusnok és Császártöltés településekkel együtt. A bajai halászlé ezúttal is a bácskai vendégszeretettel párosult. Egy-egy pohár bor, néhány kedves szó, és fehér asztal mellett újabb barátságok szövődtek. A hét végi fiesztára egyébként évről évre több a jelentkező. Érkeztek vendégek az ország minden pontjáról, de a határokon túlról is. Amerikából, Ázsiából, Afrikából, Ausztráliából is ellátogattak a világszerte híressé vált népünnepélyre. A fénypont ezúttal is az éjféli tűzijáték volt. A belváros két helyszínéről lőttek fel rakétákat. Az ünneplő tömeg óriási ovációval jutalmazta a cso- dás látványt. ________________■ Ti zenkét tonna halat, tizenkét mázsa hagymát és fél tonna pirospaprikát nyeltek el a bográcsok és a gyomrok fotó, lőrinczi csaba Hírek TANÍTÓKRÓL. Új műveltség- eszmény kialakítására van szükség - mondta vasárnap Lakiteleken, a kistelepülésen ta: nítók találkozóján tartott előadásában Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az iskolát, amely ma is első számú eszköze a tudásalapú társadalom megteremtésének, nem lehet egyszerű tanodának tekintem. Központi forrásokból kell támogatni a legjobb magyar kultúrpolitikai hagyományokat megtestesítő népfőiskolákat, s ugyancsak központilag kell áldozni arra, hogy az iskolák a helyi lakosság kulturális központjává, a felnőttek életfogytiglani tanulásának intézményeivé válhassanak. ÜZLETRÉSZ. Sárrétudvariban hetedik alkalommal rendeztek aratónapot, amelyen részt vett Áder János, az Országgyűlés elnöke is. A búzatáblán rögtönzött fórumon az üzletrészkérdés kapcsán Áder kijelentette: „az részben rendezett lenne, ha az Alkotmánybíróság nem sem-. misíti meg az üzletrészek rendezésével kapcsolatos törvényt”. A kérdést kormánydöntéssel kívánja megoldani a kabinet. BŰNLAJSTROM. Júniusban 47054 bűncselekmény vált ismertté Magyarországon, ami az előző év azonos időszakához képest 0,66 százalékos csökkenést jelent. Az elmúlt hónapban 23 emberölés történt, ez egyetlen esettel kevesebb, mint tavaly. Több mint 45 százalékos csökkenést mutat a statisztika a személygépkocsi-lopásokban (454), 33 százaiéval növekedett viszont a magánokirat-hamisítások száma, míg ennél kisebb mértékben, 329-ről 409-re (24,32 százalékkal) nőtt a kábítószerrel való visszaélések száma. VILÁGKONGRESSZUS. Nagykanizsán tegnap nyílt meg a 74. Eszperantó Világkongresz- szus, amelyen négy földrész 25 országából 200 résztvevő képviselteti magát. Yvo Peyraut, a SAT elnöke megnyitójában elmondta, eddig 90 országban működnek szervezeteik, céljuk, hogy e nyelv a hétköznapokban minél szélesebb körben legyen használatos. KÁNIKULAI TÜZEK Hajdú Bihar megyében (Hajdú- sámson-Martinak) egy ember életét vesztette szombaton egy szabálytalan gallyégetés miatt kitört erdőtűzben. Vas megyében pedig 60 tűzoltó 11 kocsival oltotta a bükfürdői szálló közelében lángoló többhektáros búzatáblát, és az Olaszfa község mellett fellobbant 10 hektáros erdőtüzet. A Pest megyei tűzoltók 10 esetben vonultak ki a hét végén. HALOTT VŐLEGÉNY. Leszúr ta az ifjú vőlegényt szombaton egy miskolci lakodalomban a menyasszony testvérének anyósa. A 21 éves áldozat a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe, a tettest pedig vasárnap hajnalban a lakásán őrizetbe vették a rendőrök. A nagymértékű italfogyasztás hatására vita, majd veszekedés robbant ki a rokonság tagjai között amiatt, hogy ki az erősebb. A vőlegény békítőleg lépett fel, mégis ő lett az áldozat. DÍSZKOVÁCSOK. A diósgyőri várban rendezték meg idén az országos díszkovácsversenyt, amelyet a Rotary Club miskolci megalakulásának 70. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A mozgáskorlátozottak is könnyedén feljuthattak a várba azzal a lifttel, amelyet több mint 3 millió forintos költséggel a Rotary Club építtetett a város önkormányzata, illetve mecénások támogatásával.____________ ■ t