Új Dunántúli Napló, 2001. július (12. évfolyam, 177-207. szám)

2001-07-15 / 191. szám

2 ★ KÖRKÉP ★ 2001. július 15. Tárgyalások a rakétákról Washington - Bush amerikai elnök közelgő európai látogatása és Putyinnal tervezett máso­dik találkozója kapcsán kifejtette, Washington­nak nem áll érdekében elhúzódó egyeztetések­be bocsátkozni a nukleáris leszerelésről. Colin Powell amerikai külügyminiszter kijelentette, az Egyesült Államok olyan megállapodásra tö­rekszik Oroszországgal, amely lehetővé teszi rakétavédelmi terveinek megvalósítását az 1972-es ABM-szerződés felmondása nélkül. Újabb ETA-merénylet Leiza - Kisteherautóba rejtett pokolgép meg­ölt egy konzervatív önkormányzati képviselőt egy spanyol városban. A merénylet áldozata a Navarrai Népi Szövetség politikusa. A párt vá­lasztott képviselői gyakran válnak az ETA baszk szeparatista szervezet céltáblájává. Tárgyalások a kasmíri válságról Újdelhi - Pervez Musarraf, Pakisztán elnök- tábornoka Újdelhibe érkezése utáni első nyi­latkozatában közölte, hogy a kasmíri viszály megoldása elengedhetetlen az indiai-pakisztá­ni viszony „teljes normalizálásához”. A pa­kisztáni államfő három napot tölt Indiában, tárgyalóasztalhoz ül Atal Behari Vadzspaji in­diai miniszterelnökkel Agrában. Az erőszak megfékezéséről Tel-Aviv - Colin Powell telefonon felhívta Ariel Saront, és azt hangsúlyozta, hogy mind­két félnek lépnie kell a vérontás megállítása ér­dekében. Az izraelieket újra arra kérte, hogy hagyjanak fel a palesztin otthonok lerombolá­sával, és a zsidótelepek építésével Cisz- jordániában és a Gáza-övezetben. Visszautasítják Hága vádjait Banja Luka - Slobodan Bilic, a boszniai Szerb Köztársaság igazságügy-minisztere tegnap visszautasította Carla del Ponte, a hágai Nem­zetközi Törvényszék főügyészének vádjait, amelyek szerint Ratko Mladic tábornok, bosz­niai szerb vezérkari főnök a hadsereg védel­mét élvezné. „Nem tudjuk, hol tartózkodik, semmiféle kapcsolatban nem állunk vele.” Lezuhant egy teherszállító Moszkva - Közvetlenül a felszállás után lezu­hant egy teherszállító re­pülőgép, a tízfőnyi sze­mélyzet életét vesztette. Az 11-76-os Cskalovszk katonai repülőteréről szállt fel. A gép azért használta a katonai repü­lőteret, mert annak hos­szú pályája lehetővé te­szi a nehéz teherszállítók le- és felszállását. Tetthely: az SZDSZ jelenti... A Tatort (magyarul Tetthely) című krimisorozat rendőreinek könnyebb dolguk van: a gyilkos, a rabló nyomába kell szegődniük, s a végén mindig a zsaruk győznek. Az SZDSZ képviselői a magyar korrupciót próbálják leleplezni, de ezekben a történetekben nehéz eldönteni, ki a jó és ki a rossz, arra pedig főleg nincs garan­cia, hogy kiderül az igazság. A szabaddemokraták áp­rilis elején hozták létre - Eörsi Mátyás és Szalay Gábor vezetésével - kor­rupcióellenes csoportju­kat azzal a céllal, hogy a politikusok és a szakér­tők gondolják végig, mi­lyen úton leplezhetnék le az ilyen jellegű bűn- cselekményeket, és mit tehetnének a felszámolá­suk érdekében. Interpel­lációkkal, napirend előt­ti felszólalásokkal bom­bázták képviselőtársai­kat, de nem értek célt az Országházban.- Már csak azért sem - fogalmaz a VR-nek Horn Gábor frakcióveze­tő-helyettes -, mert a Fi­desz gyakorlatilag felszá­molta a parlamentet. Az SZDSZ azonban úgy gondolta, a magyar közvélemény figyelmét fel kell hívni, hogy tűrhe­tetlen állapotok vannak az országban, ezért sajá­tos formában, a Tetthely című német krimisoro­zat nevét kölcsönvéve a „tettek helyszínén” ren­deznek sajtótájékoztató­kat. így tartott „helyszíni szemlét” Eörsi Mátyás a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Miniszté­rium épülete előtt, to­vábbá Dunaújvárosban, a Dunai Vasműnél, és - a legutóbbi robbantásos ügy nyomán elhíresült - Dembinszky utca 20. előtt Kóródi Mária, il­letve pénteken a Magyar Televízió székházánál Pető Iván. S mint az igazi bűn­ügyi történeteknél a for­gatókönyvírók - azaz az SZDSZ vezetői - csak annyit árultak el, hogy folyt. köv. De ennek egy­általán nem örülnek, hi­szen ők a magyar való­ságból merítik témáikat. Balsai István, az MDF frakcióvezetője, aki ko­rábban igazságügy-mi­niszter volt, civilben pe­dig ügyvéd, igazán sok bűnügyet látott testkö­zelből. A kormánypárti politikusnak azonban nincs igazán véleménye az ügyről. Szerinte ko­molytalan, hogy valaki kiáll a dunaújvárosi gyár elé, és bizonyítékok nél­kül beszél a bányaügy­ről. Azt mondta, az SZDSZ most ehhez a kampánymódszerhez fo­lyamodott, ám az egész­nek nincs jelentősége. Egy magát megne­vezni nem kívánó eszté­ta - titkolózásának oka nemcsak a krimi műfaji sajátosságaiból fakad, hanem abból is, hogy nem kíván politikai ügy­be keveredni - úgy véli, az SZDSZ ötlete jó, a megvalósítás kevésbé, már ahogy ezt meg lehet ítélni a szűkszavú hír­adásokból. Ha már köl­csönvették a német soro­zat címét, lehetnének stílszerűbbek. Izgalma­sabbá lehetne tenni az akciót: például konspira­tiv módon szervezhet­nék meg a sajtótájékoz­tatókat, a politikusok rendőrautónak álcázott gépkocsival érkezhetné­nek a helyszínre, vagy a „nagy leleplezés” is a bűnügyi történetek sza­bályainak megfelelően játszódhatna le, a tette­seket a legvégén kellene megnevezni. Persze - vé­lekedik - lehet, hogy a szabaddemokrata politi­kusok azért nem akar­nak ilyen játékos formát kölcsönözni akciójuk­nak, mert úgy ítélik meg, ennél sokkal komolyab­bak azok az ügyek, ame­lyekkel foglalkoznak. Nastase: nem időszerű a státustörvény ■ A román kormányfő szerint a külföldi magyarok­ról szóló státustörvény új koncepciót vezet be a nemzeti kisebbségek védelméről szóló európai el­várásokba, és ezzel megváltoztatja azt a filozófiát, amely az Európai Bizottság keretegyezményének az alapját jelenti. Adrian Nastase kijelentette: a törvény olyan előírásokat tartalmaz, amelyek nem idősze­rűek a Romániában élő magyar nemzetiségű állam­polgárok jogainak tiszteletben tartását illetően. Esamosta díszszemle Szakadó esőben, légiparádé nélkül zajlott le tegnap a párizsi Champs-Élysées-n a hagyományos július 14-i díszszemle. Jacques Chirac köztársasági elnök a kor­mány tagjai és I. János Károly spanyol király jelen­létében nézte végig a parádét. Chirac elnök maga is el­ázott, amíg a hadsereg vezérkari főnökével nyitott dzsipben végigvonult a díszszemlére kész alakulatok előtt, majd fogadta a vezénylő parancsnok jelentését. Áder János szerint olcsó a magyar föld ■ Áder János, az Országgyűlés elnöké a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvariban megrendezett aratónapon kifejtette, Magyarországon a föld ára messze alatta van az európai uniós átlagnak. Áder elmondta, ha 2004-ben csatlakozunk az Unióhoz, utána még hét évig nem szerezhetnek földet külföldiek, legfeljebb azok a magánszemélyek, akik három éve itt teleped­tek le, főfoglalkozásban mezőgazdasági tevékenysé­get folytatnak, és Magyarországon fizetnek adót. Madarásztábor Csökkenő bűnözés ■ Idén is várja a fiatalo- ■ Júniusban 47 054 bún­kat a pénteken megnyílt cselekmény, vált ismertté hansági1 Ornitológiái 1 és Magyarországon, ami az Természetvédelmi Kuta- előző év azonos idősza- tótábor, amelyben Fe- kához képest 0,66 száza- hértón, táborban, évente lékos csökkenést jelent, százharminc-százötve- Több mint 45 százalékos nen ismerkednek a Han- csökkenést mutat a sta- ság és a Tóköz madár-, tisztika a személygépko- állat- és növényvilágával, csi-lopások esetében. Vasutasjuniális Petőfi-szobor ■ Több ezren vettek H 2002-ben Ölaszor­(részt tegnap Dombóvá- szágban rendezik meg a rótt a vasút fenriaBásá- magyar kultúra évét. Er­nák 155. évfordulója al- ről tárgyalt Várhegyi At­kaimából tartott vasú- tila, a Nemzeti Kulturá- tasünnepségen. A „vas- lis Örökség Minisztériu- miniszterre” emlékezve mának politikai állam- Baross Gábor térre ke- titkára, aki a szicíliai Tesztelték az állomás Notóban Petőfi-szobrot előtti teret. avatott fel. Segélykonvoj Nincs áttörés H Szerbiában a KFOR ■ Az áttörés jele nélkül alakulatai és az ENSZ folytatódtak tegnap az belga egységei feltartóz- északír nemzetgyűlés tatták Zoran Djindics pártjai között a tárgyalá- szerb miniszterelnök hu- sok. A kétoldalú találko- manitárius segélykonvo- zókon arról egyezked- ját, amellyel a politikus nek, hogyan biztosítsák pártjának 300 képviselő- a félkatonai csoportok le­je, valamint 60 újságíró szerelését és a brit kato- akart átjutni a határon. naság kivonását. Amíg Jugoszlávia-szerte tovább tüntetnek Milosevics hívei, addig a volt elnök felesége a hol­land hatóságoktól megkapta az engedélyt férje meglátogatására a hágai börtönben. Bizottság a magyar mezőgazdaságért ■ Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter sze­rint a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsé­ge - amelynek ő az alelnöke - háromtagú bizottsá­got állított fel a termőföldre és a mezőgazdaságra vo­natkozó belföldi szabályozás kidolgozására. Belső vizsgálat az ENSZ-ben ■ Az ENSZ belső vizsgálatot kezd, hogy valóban se­gédkeztek-e libanoni békefenntartók tavaly október­ben izraeli katonák elrablásában. Egy izraeli lap sze­rint legalább egy tucat katona látta az emberrablást, de nem tett semmit a megakadályozására. Nyolcszázmillió forint pluszpénzhez jutnak a kórházak a gyermekgyógyászatra. A hazai csecsemőhalandóság kis híján duplája az Európa fejlettebb felén mértnek. A diákok 60-B0 százaléka tartáshibás, az óvodáskorú­ak 51 százaléka vashiányos. A12 éveseknek átlagosan négy beteg foguk van, háromne­gyedüknek már volt részük ínygyulladásban. 1980 1990 1999 2000*2001 * Előzetes adatok április* BAJBAN A GYEREKGYOGYASZAT 800 millió forint gyors­segélyt ígért a magyar gyermekgyógyászat­nak Mikola István egészségügyi minisz­ter. Ezentúl a gyerekek után is ugyanolyan gyógyítási kvótát kap­nak a szakkórházak, mint a felnőttekért. Ez­zel a tárca „orvosolja” a magyar gyermekgyó­gyászat több mint tíz éve tartó hátrányos helyzetét - közölte kér­désünkre Tulassay Ti­vadar, a Magyar Gyer­mekgyógyász Szakmai Kollégium elnöke. A professzor szerint már ősszel sor kerül­het a daganatos gyere­keket kezelő intézetek központi gyógyszer- beszerzésének beindí­tására, amivel a kórhá­zak jelentős összeget spórolhatnak. Az ellá­tórendszer átszervezé­sével megoldható lesz, hogy a kicsik csak vég­szükség esetén kerül­jenek fekvőbetegként kórházba. A magyar gyermek- orvosoknak súlyos vál­sághelyzettel kell meg­küzdeniük ezek mellett is - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Prog­ram felméréséből. Ma­gyarországon még ma is kétszer akkora a csecse­mőhalandóság, mint Európa fejlett országai­ban. A kicsik 9,5 száza­léka 2,5 kilogrammnál kisebb súllyal születik. 15-ből egy csecsemő ki- sebb-nagyobb rendelle­nességgel jön a világra. A rendellenességek egy része megelőzhető len­ne, ha volna országos családtervezési tanács­adó szolgálat. A kisgyerekek közül sokan állandó fáradt­sággal és étvágytalan­sággal küzdenek, ami­nek hátterében a vas­hiányos, illetve a vita­minszegény táplálkozás áll. Egy felmérés sze­rint az óvodáskorúak 51 százaléka nem jut hoz­zá a fejlődéséhez szük­séges mennyiségű vas­hoz. A vitamin- és vas­hiány elsődleges oka, hogy a szegényebb csa­ládokban nem kerül elegendő jó minőségű élelmiszer az asztalra. Az iskolaorvosi fel­mérések szerint a gye­rekeknek több mint a fele mozgásszervi be­tegséggel küzd. A leg­gyakoribb probléma a csont- és izomelválto­zás, valamint a tartás­hiba. Tíz év alatt meg­duplázódott a gerinc­betegek aránya. Tízből mindössze két iskolás sportol rendszeresen, a fiúk 55, a lányok 60 százaléka legfeljebb heti 1-2 órát mozog. Az egészségügyi tár­ca pályázatot írt ki azoknak az iskoláknak, amelyek rendszeres testmozgást szervez­nek. Ősztől gyereken­ként kétezer forintot kaphatnak az intézmé­nyek, hogy legalább na­pi félórás mozgásprog­ramot szerveznek min­den diáknak. Gyakori a magas vérnyomás, a jódhiány, az asztma és a táplálkozási problé­ma. A gyerekek kisebb hányada alultáplált, mi­közben minden harma­dik, negyedik diák túl­súllyal küzd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom